Feljegyzések a fotelból – Gyenge hármas

Egy gyÅ‘ztes meccs után ritkán fordult velem elÅ‘, hogy perecekig tétován meredjek az üresen tátongó jegyzetfüzetre. Inkább a fordítottja szokott elÅ‘fordulni, már hazafele “zötykölÅ‘dve” Laudetur barátommal szinte egymás szavába vágva (nem mintha egyszerű lenne Å‘t “megállítani”) addig örömködünk a közel két órás úton, hogy fejben a jegyzet fele már meg is születik. Ez még akkor is így van, ha szerkesztÅ‘társam, akiért pesti lévén a vidéki “taxi” érkezik, ellentételezés végett bizonyos lapos üveggel vendégel meg, mely egybÅ‘l vidámabbá teszi az elÅ‘ttünk álló 90 percet. És ha ehhez egy gyÅ‘zelem is párosul, egybÅ‘l happy a világ, égig is érnek az ÃœllÅ‘i úti fák, bár azokat emlegetni a jelenben talán nem kéne, mert oly messze vagyunk a ’95-ös BL csapattól mint anno Makó lovag Jeruzsálemhez. Aki elindult ugyan a “hitetlenek” ellen egy kis keresztes csetepatéra, de már Csanád közelében eltévedt és inkább visszatért az asszonyhoz és a jó meleg kályha tövében elmélkedett a történelem furcsaságain. Nekünk nem furcsaságok jutottak, hanem dicsÅ‘ségek, még ha ezekbÅ‘l nem is túl sok, de készülve a 2019 februári Novák utánpótlás tornára kezembe akadt egy 1995-s újság, mely azokról az ÃœllÅ‘i úti fákról áradozott, melyek a BL csoportkör tiszteletére nÅ‘ttek az égig. Ehhez képest hol tartunk ma? Készülünk a következÅ‘ megmérettetésre…a gond az, hogy ezt már évek óta tesszük, eredménytelenül. Miközben a benzinkút, ha nem is BL-t, de egy csoportkört azért abszolvált. Számukra az öröm és a plusz pénzike mellé bajnoki pontvesztések is párosultak, ami egy kissé csillapítja a jogos “féltékenységünket”. Mely azért is fontos, mert a bajnokság kezdete óta sokunk számára egy bizonyos plusz csillag megszerzése sokkal fontosabb mint bármilyen európai csili-vili szereplés…de akkor vajon miért is nosztalgiázom az égig érÅ‘ ÃœllÅ‘i úti fákról?

De most inkább lépjünk tovább, egy kicsit elkalandoztam a reggeli üresen tátongó jegyzetfüzettÅ‘l, pedig ma reggel tényleg komoly problémáim adódtak az írással. Vagyis helyesebben nem is azzal, hanem magával a tegnap mérkÅ‘zéssel, melyrÅ‘l értekeznem kéne. Örömködni a biztos gyÅ‘zelemnek, pikírt megjegyzéseket odaszúrni az ellenfélnek a buszok bevontatása miatt, valami vicceset kitalálni Dibusz gimnasztikai próbálkozásairól a megfázás ellen, áradozni az egymás után gördülÅ‘ tetszetÅ‘s és gólveszélyes támadásokról, a remekbe szabott gólokról, a parádés stadioni hangulatról. A gondom, az, hogy az elÅ‘bbi felsorolásból egyedül Dénes általános iskolásokat idézÅ‘ “bemelegítése” érdemel dicséretet, bár voltak idÅ‘szakok amikor komolyan aggódtunk, nehogy megfázzon, mert labdával nem nagyon találkozott.

Ahogy az elsÅ‘ félidÅ‘ben a lelkesnek tűnÅ‘, de régen stabil NB III-as csapat szintjét megütÅ‘ Kisvárdaiak is elÅ‘kapták a mobiljukat szelfizni egyet, ha véletlenül összefutottak a labdával. Mert az, az elsÅ‘ félidÅ‘ 45 percébÅ‘l 44-ben nálunk volt. Az a hiányzó egy perc is a megfázás ellen küzdÅ‘ Dibusz tétovasága miatt alakult ki, de Frimpong megfosztotta a vendégeket pályafutásuk legszebb élményétÅ‘l. A vendégegylet “cikizése” után kéne jönnie a mi fiaink eseménydús 44 percének élménybeszámolójának, mert ha már felborult a pálya és ha már a labdaszedÅ‘k is többet találkoztak a pöttyössel (mely már régóta nem is pöttyös) mint az ellenfél játékosai, akkor záporozni kellett volna a lövéseknek, a helyzeteknek. Ehelyett inkább az esÅ‘ szitált, a labda meg békésen vánszorgott egyik zöld lábról a másikra, rúgtunk egy valag kisszögletet (most ez az új módi), volt egy Lanza kapufa, talán még egy Nandó lövés és ennyi.

Persze most kéne az asztalomra ütni egy nagyot (a kávémat már megittam, így az nem lenne veszélyben) és rám ripakodni: és a két gól már smafu? Nehogy már ne ünnepeljük meg Frimpong remekbe szabott fejesét és Blazic Böde Danis gólját! Annyira nem lehetett rossz az első félidő, ha szereztünk két gólt, ráadásul a mérkőzés végén Rebrov mester dicsérte a játékosokat a motiváltság és a sok kialakított helyzet okán. Innentől meg egy olyan kotnyeles jegyzetírónak mint amilyen én vagyok talán visszább kéne lépni és ildomos lenne megtalálni az első félidő szépségét.

Most már bevallhatom, a mester nyilatkozatának olvasása miatt ültem percekig tétlenül a monitor elÅ‘tt, mégis csak Å‘ a szakember, és ha neki tetszett a tegnapi produkció, akkor nekünk szurkolóknak is be kéne állni a sorba. Ez persze elég nagy “vihart” okozott a lelkületemben, hiszen valahogy a lelátón teljesen másként éltük át a mérkÅ‘zést. Persze hatalmas örömujjongás követte Frimpong remek fejesgólját majd Blazic parádés lefordulását, miközben ketten is kapaszkodtak a nyakába. A gólok a szünetben feledtették azt, hogy azokon kívül más nem nagyon történt a pályán, de miközben békésen sort álltunk az “ürítÅ‘ tartályok” elÅ‘tt, arról értekeztünk, hogy ennek a várdának lövünk még kettÅ‘t vagy hármat a másodikban és tényleg happy lesz a hazamenetel.

Nem sikerült hármat vagy kettÅ‘t lÅ‘ni, sÅ‘t egyet sem. Most kéne jönnie a kissé “dühös” soroknak, de most itt látom szemeim elÅ‘tt Rebrov mester nyilatkozatát, miszerint “úgy gondolom, nagyon jól védekeztünk, én kértem, hogy a második félidÅ‘ben vegyünk vissza a tempóból. Kilencven percen keresztül mindig nehéz koncentrálni, elégedett vagyok csapatom mai teljesítményével.” Ehhez meg mit is lehet hozzátenni? RészemrÅ‘l már nem sokat. Ha az edzÅ‘ kéri két gólos vezetésnél egy halványnál 50 árnyalattal gyengébb ellenfél ellen, hogy álljunk vissza és vegyünk vissza a tempóból, akkor lehet, hogy tegnap este nem is az ÃœllÅ‘i úti fák árnyéban ültem a lelátón. Nem akarok visszamenni az idÅ‘ben, de ha anno Novák DezsÅ‘ ilyet kért volna Nyilasitól a nyolcvanas évek elején, akkor Nyíl csak kimutatott volna a tömött lelátóra, még szólni sem kellett volna, hogy mester itt, az ÃœllÅ‘i úton álljunk vissza? Képtelenség, ahogy az is, hogy Novák DezsÅ‘ ilyet kért volna a játékosoktól.

Ennyi. InnentÅ‘l az én szerepemnek vége is. Természetesen örültünk a gyÅ‘zelemnek, a három pontnak, még annak is, hogy a Honvéd döntetlenjével öt pontra nÅ‘tt az elÅ‘nyünk. Anno, szintén valamikor az “ókorban”, történelembÅ‘l egyszer hármas kaptam Bege tanár úrtól, amit rossz néven is vettem, hiszen a Római Birodalom már akkor is a kedvenc idÅ‘szakom volt, és úgy is éreztem, hogy sziporkázom. Bege tanár úr meg csak annyit mondott, ez egy gyenge hármas volt fiam, mert az arénában a gyÅ‘ztes gladiátort is kifütyülték, ha nem hozta ki magából a maximumot.

Tegnap nem volt fütty, de ünneplés sem, elég gyorsan kiürült az aréna. GyÅ‘ztünk, nem kaptunk gólt, öt pont az elÅ‘nyünk…kell ennél több?

12 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Gyenge hármas bejegyzéshez

  • A mennyei egyik sajátossága, hogy nincs igazán papírforma. Erre példa a mi felcsúti és szombathelyi vereségünk, és a MOL szintén felcsúti, kövesdi veresége, és kisvárdai pontvesztése.
    Így is 5 ponttal vezetünk, ezt kéne megtartani tavaszra, hogy jó eséllyel felvarrhassuk a 3. csillagot. Mert ez most mindennél fontosabb. A mutatott játéknál is.

  • Mindent elmondtatok, amit el lehetett mondani errÅ‘l a “3 pont és más semmi” meccsrÅ‘l. Csak annyit tennék hozzá, hogy ha ilyen meccsen sem próbál belenyúlni az edzÅ‘nk a mérkÅ‘zésbe, mit csinál majd mondjuk Fehérváron, ahol azért ennél nehezebb lesz ? Átfázni nekem is sikerült, otthon rögtön “bedurrantottam” a konvektort…

  • mlszfc-re féltékenykedni? Nincsenek velünk egy súlycsoportban ! ha megszakadnak se !
    Az, hogy a lilák és a dvsc nem segítettek be, természetes.
    Egyébként két szurkolótábor cserélt volna velünk tegnap este.
    Bizonyos Bayern- és Real-hívek…

  • Sziasztok!
    Már mindent elmondtatok!Sok hozzáfűzni való nincs!
    Uram bocsá,tényleg nyertünk két góllal!De az tény marad,hogy a góljainkat védők szerezték,csatáraink veszélytelenek,sőt be vannak oltva gól ellen!
    Persze mondhatjátok,mindegy ki rúgja a góljainkat,csak rúgja valaki.Viszont ezt a mentalitást nem tudjuk átültetni olyan meccsre, ahol még védekeznünk is kell majd!

  • Tegnap este vettem a fáradságot, és utánanéztem Rebrov nyilatkozatainak, már csak azért is, mert Å‘ legtöbbször érthetÅ‘en megindokolja nemegy húzását. Aztán megállapítottam, hogy bizonyos esetekben finoman szólva is „fordítási hibák” kerültek számos helyre. NAGYBETÅ°VEL az eredeti szöveg.
    Az első a mérkőzés elejére vonatkozott. „A KIESŐJELÖLTEK ellen eddig mindig adtunk 2-3 helyzetet az elején, most ez nem történt meg.” [Udvariasabb fordításban a TÁBLÁZAT ALJÁN LÉVŐK szerepel.]
    A másik a „visszavonásra”. Itt nem tudom szó szerint idézni az egészet, de hangsúlyozta, hogy A SÉRÜLÉSEK ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN csináltatta. Ha figyelembe vesszük, hogy Vad II nagyon csínján bánt a lapokkal, de így is négy sárgát osztott ki, és hogy Leót sérülés miatt kellett lecserélni – kétszer egymás után szabálytalankodtak vele, piros is lehetett volna – indokoltnak látom. Azt hiszem, senkinek sem hiányzott volna, hogy Berios megint lerúgja valakinek a fejét…
    Amúgy volt két kapufánk meg nemegy nagy helyzetünk, ha ezek közül csak az egyik is bemegy, most sokaknak más lenne a véleménye.
    Hogy nem játszottunk szemre szépen, az igaz. De amíg biztosan győzünk, számomra másodlagos.
    Egyébként CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK, DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK…

  • Nem értem a sírás-rívás okát. Megvan a 3 pont,kuss a nevünk. Na ez csak vicc volt. Tudom,szar vicc volt.
    Az igazság az hogy jó mrccs rossz meccs váltogatja egymást. Tehetünk mi arról hogy a versenytársaink így is lemaradnak mert hullajtják a pontokat? Nem. Csodálkozunk,ha valaki egyszer csak 3-4 fordulón keresztül nem hullajt pontokat akkor utolér minket? Nem.
    Csodálkozunk hogy ez nemzetközileg kevés? Nem.
    Csodálkozunk hogy ennyi bajunk van a magyar fociban? Nem.
    Viszont ahogy szokták mondani: szar győzelem is győzelem. A pezsgő a 3. csillag felvarrásánál így is jóízű lesz.

  • Két idézetet szeretnék közölni:
    1. “Nem tudom, hány szurkoló lesz kint a stadionban, de ha csak százan, nekünk akkor is kötelességünk kiszolgálni Å‘ket, támadni, gólokat lÅ‘ni.”
    2. “A második félidÅ‘ben kontrolláltuk a meccset, szándékosan vettünk vissza…”
    Az egyiket sem én találtam ki, Rebrov mondta a meccs elÅ‘tt, majd utána. A kb. 7500 fázó, ázó nézÅ‘ arculcsapása volt a “visszavétel”, ezt a vidéki kis csapatot sok góllal kellett volna megverni, ha a nézÅ‘ket valóban ki akarták volna szolgálni. Rendkívül mérges voltam. Amellett, hogy jól megfáztam, hazaérve még ezt az edzÅ‘i nyilatkozatot kellett olvasnom.

  • Képtelen vagyok megemészteni Rebrov nyilatkozatát. Ha ez ellen a Kisvárda ellen visszavettünk a tempóból, akkor törvényszerű, hogy szégyenteljesen elbukunk Felcsúton és Szombathelyen. És ha Pakson is megbukunk jövÅ‘ héten, az a mostani második félidÅ‘ miatt van.
    Azt meg egyenesen arcátlannak tartom, hogy az egyetlen létező szurkolótábor nincs kiszolgálva. 7500 ember kiment a hűvös, nyirkos időben is; dacára a színházjegyek átlagánál magasabb árért, és ezt a sz..t kapja. Nagyon szomorú ez.
    (Személyes öröm, hogy a régóta sejtett tényt a hétvégén sikerült napvilágra tárni: Laudetur barátunk gimnáziumi osztálytársam volt. És a meccs előtt személyesen is megismerkedhettem Lalolib-bel és barátaival. Hajrá Fradi! Mi kitartunk már, míg élünk! A Mezőkövesd ellen is ott leszünk! A legjobbakat Nektek!)

    • Olvasom komment társ olvasom kommented 😆 100% ig egyetértek vele.
      A tegnap délután igazából két dolognak örülhettem: az egyik hogy a barátaim közt lehettem és hogy miénk a 3 pont.
      Boogie bácsi rólad mindig az a bizonyos 1976-os Å‘szi Fradi -Dózsa 3:0 jut eszembe… 😆 😆 😆 MINDIG ÉS SOHA! Jó volt látni titeket.

  • Kedves Lalolib. Pont ahogyan írtad. Kell/kellene. Itt volt a lehetÅ‘ség, hogy ezt a Kisvárdát 5-8 góllal megvérjük. Ehelyett lassú , körülményes passzok. A pontrúgások , kis szögletek mind kudarcba fulladtak.
    Én is olvastam a nyilatkozatot, képtelen vagyok elhinni. Doll nyilatkozott pont tán a kirúgása előtt egy héttel tán amikor szintén 2:0- ra nyert a csapat, hogy nem kell mindig sok gólt rúgni elég a kettő is. Persze mondjuk ha ez a real vagy a Bayern ellen lenne, de a Kisvárda??? Na pont ezért imádta mindenki a húsz -- harminc évvel ezelőtti időket, amikor játékos és edző nemcsak a sikerért hanem a nézők kiszolgálásáért mindent megtett.

    Ja és azt is nyilatkozta Rebrov, hogy aki nem teszi oda magát az nem fog játszani. Folyamatos kiegyensúlyozott teljesítményt 1-2 kivétellel nem tálalni az egész keretben.

    3 pont és más semmi. Orosz Pál szavaival tavasszal lesz változás.
    Úgy legyen, mert különben megint megyünk a ” levesbe”.

Hozzászólás a(z) attila bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK