Feljegyzések a fotelból – Gyötrelmes győzelem

Azt tudtuk, hogy nehéz hét előtt állunk. Szombaton derbi, csütörtökön Moszkva az orosz “Honvéd” elleni EL-mérkőzés, majd ha ezen a két meccsen elfogy az üzemanyag, vasárnap tankolhatunk egyet Fehérváron. Nem egy könnyű menet és egy ilyen sorozat előtt reménykedhet és aggódhat is a szurkoló, hogy vajon a csapat bírni fogja-e ezt a trojkát. A szurkolók egyik részét ilyenkor csak az eredmény érdekli, jön a “mindegyhogyancsaknyerjünk”csatakiáltás, a másik rész (akiket örök elégedetlennek szoktak titulálni) az eredmény mellett a játék miatt is vesz jegyet és ül fel a lelátóra. Mondhatjuk, hogy ez így természetes, és az Újpest elleni derbi előtt az agora is ettől a kettősségtől volt hangos. Vagyis inkább egy óvodai kiscsoport zsibongása töltötte be a teret és amikor Bockor barátom rázendített egy “nótára”, csak a körülötte állók csatlakoztak, a néhány méterre tőlünk békésen sörözgetők csak mosolyogtak. Valahogy hiányzott az igazi derbi hangulat, mintha egy kicsit mi is fásultabbak lettünk volna, vagy csak előre megéreztük, hogy milyen gyötrelmes 90 perc vár ránk. Mert ha ezt előre tudjuk, valószínűleg sokkal többen maradnak távol és az előzetes 21 ezres eladott jegy / tényleges nézőszám között sokkal nagyobb lett volna a különbség (így is elég soknak tetszik a háromezres mínusz). Az összeállítás okozott egy kis aggodalmat, hiszen Dvali, Frimpong és Heister sem volt tagja a kezdőnek, sőt még a nevezettek között sem találtuk őket. Így Botka került középre, aki már játszott ezen a poszton, de mégis csak szembeötlő volt, hogy három védőnk is sérült. Persze előfordul az ilyen, és mivel a csapat többi része nem okozott túl nagy aggodalmat, plusz az Újpest inkább a bajnokság középmezőnyében “vitézkedik”, ha nem is gondoltuk sétagaloppnak a derbit, de túl nagy izgalom, vagy feszültség a kezdő sípszóig nem telepedett ránk. Nem úgy a kezdő sípszó utáni 90 perc alatt…

Most pedig el kéne döntenem, hogy vajon a szurkoló melyik táborába tartozom. Eredménypárti legyek vagy játékpárti? Mivel túl vagyunk az önkormányzati választáson, talán a voksolást most kihagyom és megpróbálok egy aranyközéputat választani, de valójában az sem jó megoldás, mert langyosan még a pite sem igazi, bár ahogy nagymamán mondta anno: “Annak örülj fiam, hogy van étel az asztalon és ne annak, hogy szék van a feneked alatt!”. Ebből meg az következik, hogy legyek eredménypárti, örüljek a megszerzett három pontnak, az előttünk tornyosuló rekordokkal és főleg annak, hogy újfent legyőztük az Újpestet (vagyis inkább ahogy szerkesztőtársam szokta mondani: a dószát)? Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Mezőkövesden a vendégek nem tudták feltölteni a benzinkutat, így vesztett pontot tekintve az EL menetelés mellett is utolértük a Fehérvárt. Ennek meg elégnek kéne lenni egy jó kis örömködéshez, a hármas sípszó után szólt is a zene, a játékosok fel is sorakoztak a lelátó előtt…mégis hiányzott valami a táncból.

Pedig jól indult a 227. bajnoki derbi, majdnem sikerült lekopírozni a Ludogorec gyors gólját, Isael bemutatott egy igazi brazil varázslatot, össze is csaptuk a tenyerünket, akkor még lelkesen vártuk a folytatást…és vártuk és vártuk, de nem jött. Lekéste a járatot, vagy csúcsforgalom volt az M0-on, vagy a sofőrnek nem volt kedve rálépni a gázpedálra? Nem tudni, de az tény, hogy olyan 90+4 perc jött, mely egy kissé megtépázta az idegeinket. És most “csúnya” dolgokat kéne leírnom, de gondolnom kéne az érzékenyebb lelkületű társaimra, hiszen mégis csak győztünk. De kérem szépen, ennyi elég is a boldogsághoz? Sokunknak nem. Mégsem akarok itt az igazságosztó szerepében tisztelegni (azt megtették a török focisták a hülye és ízléstelen tisztelgésükkel), jó lenne megtalálni a közös nevezőt, jó lenne ha szakmai magyarázatot kapnánk, hogy vajon mi is romlott el az elmúlt hetekben. Mert az kevés, hogy a Rebrov is lecserélte volna az egész csatársort, bár azt nem nagyon értem, hogy Tokmac helyett akkor miért egy védekező középpályást hozott be a második félidő közepén.

Tán még biztonságibb játékra rendezkedtünk be? Egy derbin, hazai pályán? Egy olyan mérkőzésen amikor a labda kergetésén kívül mást nem nagyon láttunk? Mert igenis szörnyű volt látni, hogy szinte alig volt nálunk a labda és ha a lilák jobban összpontosítanak (szerencsére elég tetye-totya csatáraik vannak), akkor bizony simán kikapunk. És meg is érdemeltük volna…Jó ezt azonnal vissza is vonom, bár amikor a második félidő 75. perc tájékán látva a szenvedést, le kellett mennem az agorába egy kis “pihenőre”, de ahogy leértem a lépcsőn, a büfé előtt ácsorgó, szintén “őszbe” hajló szurkolótársam fordult felém: – Nem kéne inkább hazamenni? Ettől még az asszony zsörtölődése is jobb. A mondat végén már mosolygott, gondolom rájött, hogy talán az asszonyt nem kellett volna belevennie, majd szép komótosan elindult a lelátó felé. Akkor egy kicsit elszégyelltem magam, mégsem az agorában kéne ténferegnem, vissza kell menni a “fotelomba” és valahogy kiszurkolni a hátralévő időt.

Mert ahogy egy nyolcvanas években látott graffitin olvastam: “Sok van mi csodálatos, de a Dózsa elleni győzelemnél nincs csodálatosabb.” Ez talán még akkor is igaz, ha sok-sok porszem került a gépezetbe. Nem volt csatársor (egyedül Boli gólja, amit az elmélázó két lila védőnek is köszönhetünk), nem volt középpálya, szinte az egész meccset csak védekeztünk, helyesebben kergettük a labdát, mely lila lábról vándorolt lila lábra és ha véletlenül megszereztük, azt pillanatok alatt vissza is adtuk, játszadozzanak ők, legalább végig tudnak vinni egy támadást, igaz azt góllal befejezni már képtelenek. Szerencsénkre. Egy nyugodtnak és pihentetően nem nevezhető alvás után sem értem, hogy mi a fene romlott el? Vajon a jól induló Zubkov-Tokmac-Isael hármas miért is felejtett el focizni? Ahogy Sigérnek megint nem volt egyetlen értékelhető megoldása sem, Lovre már hetek óta csak “lézeng” a pályán, Civic előre megpróbált ugyan játszani, de nem mondták neki, hogy nem kéne annyiszor totál üresen hagyni az baloldalt? Dibusz hozta a “kötelezőt” (pontot, vagy pontokat mentett – tegyük hozzá, nem először), középen a Blazic-Botka-Haratin hármas jól muzsikált, bár Endinek volt egy hajmeresztő “felszabadítása”, de megúsztuk azt is. A cserék sem tudtak hozzátenni, inkább abból a kevésből is még kevesebbet csináltak.

Most még jöhetnék azzal, hogy ez bizony kevés lesz Moszkvában és Fehérváron, de ez úgy hülyeség ahogy van, minden meccs más és más, bár ahogy szombaton kinéztünk, azért nem túl biztató. Ettől még zárhatjuk jól a hetet, akár a derbi “formát” hozva is nyerhetünk mindkét meccsen és akkor az eredménypártiaktól kapunk egy jó nagy maflást, de ahhoz még nyerni kéne két meccset, addig van időnk erősíteni az arcunkat, de most még csak a derbin vagyunk túl, és bár szenvedve, de begyűjtöttük a három pontot, az arcunk azért egy kis még mindig ég.

Szerencsére nem a maflástól, hanem a látottaktól…Az is tud fájni.

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Gyötrelmes győzelem bejegyzéshez

  • Hetek óta kiábrándító játék, az igazi erőmérő -- dinamo, ESPANYOL, CSKA -- ez a magyar posvány nem szint.
    Sajnos egy kezemen nem tudnék annyi játékost megszámolni akiket télen marasztalnám a klubnál.

    Nem vagyok derűs.

    Mindezek ellenére Hajrá Fradi

  • Győztünk!
    Te Úristen micsoda meccs volt!
    Én a végén csak azért nem izgultam, mert komolyba mertem volna fogadni hogy kikapunk. De ez a szerencsétlen Dózsa nem bírt berúgni egyet sem.
    Ha az lenne az eredményjelzőn hogy 1:5, nem szólhatnánk semmit. Mert: labdabirtoklásban , nyert csatákban, kapuralövésben, Mindenben elbuktunk. Ilyet még nem láttam. Sajna lefociztak minket. Volt olyan támadásuk,melynél ha nem az UTE-ról volna szó még meg is tapsoltam volna. Ha ez a taktika hogy minél több pontot szerezzünk a Dózsa-Cska-Vidi meccseken akkor megemelem kalapomat és befogom a számat. De ha nem,akkor már nekem is sok ez a kilátástalan játék. Mint eddig írtam, Rebrov az eredmény miatt van itt. És egyelőre hozza. Hajrá Fradi!

  • Siralmas és kiábrándító, ami hetek óta zajlik, és most ennek sűrített változatát kaptuk. Sem csapatjátékban, sem egyéni megmozdulásokban nem fejlődik senki. Dibusz parádéi, néhány nagy mentés és a kapufa révén nem vonultunk le megalázó vereséggel. Nem látom a biztató jövőt Rebrov irányításával. Taszítóak a nyilatkozatai, miközben a közönség kiszolgálása sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzésen elmaradt. Ámbár, ha az a szurkolói igényesség, hogy félig vagy tán egészen részegen ordibálunk a WC-n, hogy “lesz…tt a b… Dózsa!”, akkor egy színvonalon vagyunk. Még sosem mentem haza ilyen szomorúan egy győztes Újpest meccs után.

  • Nagyon röviden győztünk de a többit gyorsan felejtsük el de nagyon gyorsan mert itt a következő feladat.Hajrá fiúk mert fő a győzelem.

  • Játszottunk egy pár igen gyenge mérkőzést, mint a tegnapi is, amit jobb gyorsan elfelejteni. Így is szokott lenni, de erre a dózsa verésre biztos emlékezni fogunk, mert az unokám nem tudott eljönni, így a bérletes helye üresen maradt volna, ha nem veszi észre szurkoló társam, hogy van épp egy szabad hely a mögötte lévő sorban és gyors egyeztetés után máris mellettünk ült a vele érkező Baranyi Krisztina, akinek jegye a kapu mögé szólt. Így kellemes beszélgetéssel és sörözéssel telt a mérkőzés és emlékezetes maradt mégis, hiszen mégse nézzük minden nap Ferencváros polgármesterével Fradi meccset.

Hozzászólás a(z) Boogie bácsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 12.12.21:00 EL csoportkör Ludogorec-FTC (TV:Sport1)
Következik: 12.15.18:00 DVTK-FTC (TV:M4sport)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST