Feljegyzések a fotelból – Győzelem komoly áldozatokkal

6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Győzelem komoly áldozatokkal bejegyzéshez

  • Jó, hogy nem láttam a meccset, csak az összefoglalót, mert valószí­nűleg a bí­ráskodás miatt agyvérzést kaptam volna. A három ponttal elégedett vagyok, de nem hiszem, hogy ugyanezt mondanám a játékról is…

  • Én is az offenzí­v játékot hiányoltam leginkább. Ez a védelem elbí­rta volna a diósgyőri támadásokat, de í­gy kétségeim vannak, Sivic-ék tudni fogják, hogy mit kell játszaniuk, de vajon mit talál ki Doll mester?
    Cukic-ot nem értem sokszor, néha annyira önző és öntörvényű, néha meg simoni elszántsággal küzd és irányí­t. Most éppen önző volt sokszor, inkább bonyolí­totta a focit, mint játszotta volna.
    Amikor kontrából 3 a 3 ellen vezettünk a támadást (második félidő közepe) és visszafordult a mi kapunk felé és védőknek passzolt , azt hittem felrobbanok. Nekem úgy tűnt, hogy csak a Tábor akarta igazán, hogy kitömjük a Mezőkövesdet.

  • Nos, kedves Lalolib, a magyar futball ezért is tart ott ahol! Mert ilyen feketerigók szórakoznak velünk játékvezetőnek csúfolva, mert a gengszterfutballt nem büntetik, a reakciókat viszont igen! 3 könyöklés, lökdösődés, utánrúgások ott -í­télet alig, bennünket meg kipontoznak… A bronz ezzel valószí­nűleg elment és nehéz nem egy központi koncepcióra gyanakodni… ítéletidőben Mi focizni akartunk, ők rúgdosódni .- erre minket büntetnek… A játékunk persze elég esetleges továbbra is, befejezőnk nincs, ritka a szép akciónk, szóval lenne hová fejlődni. A 3 pont megvan, de a következő meccseinken -- a sokadik bí­rói rosszindulat után -- borzalmasan nehéz lesz..

  • Végignéztem a szokásos módon -lap topról-a meccset és sok jót a 3 pont megszerzésén kí­vűl nem vettem észre.
    Végre egyre több csapatot simán beszorí­tunk a kapu elé és 45 erejéig sok helyen tetszetős a játék,de EREDMÉNYTELEN!!!
    Nincsenek igazi lövések nincsen sok futás,hogy úgy igazán “felszántanánk” a pályát.Remélem a következő szezonra ez is megváltozik,mert most már itt a hátralevő 3 fordulóra nem lehet csodát tenni.
    Igazán most fog megmutatkozni mekkora az ereje a csapatnak,hogy a kulcsembereket KIK!!! és hogyan pótolják majd és idegenben Szombathelyen és a Paks ellen is győzni kell!Szóval 9 pontot meg kell szerezni és talán akkor mondhatjuk nm volt egy rossz tavaszunk,amit kicsit jobb koncentrációval a bajnoki cí­met is eredményezhette volna!

    Bár még ez sincs lefutva…-szenzáció lenne!

    Hajrá Fradi!!!

    • Igazi középcsatár nélkül sajnos nem is fog menni. Ettől függetlenül kí­váncsi leszek a labdabirtoklásra és a megnyert párharcok arányára.
      Ezen túl amit a játékvezető művelt, az tényleg túl ment az elviselhetőség határán.

  • Nem feltûnô dolog, hogy pont mindig a Fradival szemben akarnak bizonyìtani olyan csapatok, akiknek allig mùltjuk, nagyon bizonytalan jelenidejük és még bizonytalanabb jövôjük van ?

    Lehet, hogy a Fradi is ezt tenné, ha a Mezôkövesdi csapat lenne. De a Fradinak 3-E betûvel több van a zí szlòjí ban. Ez meg elkötelezô.

    Nem csak a pénz, a pénz, és a pénz.

    Akí r milyen szép is a siker, de nem minden í ron.

Hozzászólás a(z) Nagy Lí szlò bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ