Feljegyzések a fotelból – Győztes évzáró

Eredményes, fárasztó, szenvedélyes évet zárunk. A magyar nyelv bőségesen rendelkezik jelzőkkel, több sort is tele tudnék í­rni velük mely mind-mind igaz lenne az eltelt hat hónapra. Voltunk Moszkvában, Barcelonában, a Balkánon és fél Magyarországot is körbe jártuk. Több ezer kilométer, ami nem csak a közlekedési eszközöket terhelte meg, hanem a játékosokat és a szurkolókat is. De megérte. Nagyon is megérte, mert a sok jelző helyett talán egyetlen szó is elég arra, amit július 10-től december 15-ig átéltük: sikeres. Ezt nem kell fokozni, a számok, az eredmények magukért beszélnek. 15 bajnoki forduló, 14 nemzetközi kupamérkőzés és 3 Magyar Kupa találkozó. A felkészülés során és a válogatott szünetekben voltak még felkészülési mérkőzések is, de azokat már “fölösleges” számolgatni, hiszen a lényeg mégis a nemzetközi szereplésen és a bajnokságon volt. Emlí­thetném még a Magyar Kupát is (mely az egyetlen kellemetlen emlék), de az az összképen már nem nagyon változtat. Csúnya szóval “elengedtük” ezt a sorozatot, ősszel elég volt a kettős terhelés, bár egy Békéscsabát még félálomban is verni kellett volna. Nehezebb lett volna “elengedni” ha nem sikerül a csoportkör és ha nem vezetnénk magabiztosan a bajnokságot. De í­gy csak egy legyintés (annál azért egy kicsivel több), de amit mellé a mérlegre fel tudunk pakolni, az bizony mindent überel, attól az inga akkorát leng, hogy át kell gondolni és főleg számolni a nehézségi erő hatását. Arra meg végképp nem vállalkoznék, egyrészt mert annak idején hiányoztam a fizika órákról, másrészt az eredmények sokkal többet mondanak a képleteknél. Csoportkör – ahol az utolsó meccsen egy kis szerencsével és egy jobb bí­rói szemüveggel akár tovább is juthattunk volna, bár ennek elemzésére sokkal több időt kéne fordí­tani. Rágódni sem szabad sokat, mert az elején már azt is “ajándéknak” tekintettük, ha hosszú évek után kijutunk Európába.

A bajnokság őszi szezonját féltettük egy kicsit, tartottunk a kettős terheléstől, de egyetlen “rotált” vereséget leszámí­tva magabiztosan menetelünk. 4 pont előny + a Loki elleni elmaradt mérkőzés, és bármennyire nem szeretek előre számolgatni (pedig az mostanság elég magyaros betegség), ha azt valamikor tavasszal behúzzuk, a 4 pont egyből 7-re duzzad, ami elég jó ajánlólevele lehet a harmincegyedik bajnoki cí­münknek. De ne siessünk annyira előre, vége a “flúgos futamnak”, örüljünk az elért eredményeknek. Ennek tudatában készülni az ünnepekre egy plusz ajándék, becsüljük meg, öleljük át és élvezzük ki minden pillanatát.

Megérdemeltük. Ahogy az évzáró, Diósgyőr elleni győzelmet is. Függetlenül a második félidőtől, amikor a játékosok már a pályán kezdték csomagolni szeretteiknek az ajándékot, és kevés energiát fordí­tva arra, hogy gálameccsen búcsúzzanak az évtől. Pedig az első félidőben minden adva volt a diósgyőri fiesztához (1992. június 20-t azért nem lehet megismételni), akkor kerültünk helyzetbe amikor csak akartunk (ki is hagytuk őket), a derék diósgyőri legények meg régiesen mondva, tele gatyával kergették a labdát és mikor véletlenül hozzájuk került, annyira megörültek neki, hogy egyből vissza is adták. Nem volt egy gálaelőadás, nyugodtan gurigáztunk, megfutottuk a széleket, távolról izzí­tottuk be az ágyukat, Haratin lökete a kapufát forgácsolta, a gólunk is egy távoli szabadrúgásból értük el, Zubkov bombája úgy kavargott a diósgyőri kapus szeme előtt, hogy mire feleszmélt, és megpróbálta megfejteni a labda útját, az már a hálóban ficánkolt.

Még egy ilyen könnyed első félidő után is volt bennem egy kis félsz. Egy Fradista barátom a szünetben küldött is egy üzenetet, miszerint “sima meccs”, melyre csak egy szóval válaszoltam: “eddig”. Jó lett volna, ha a bennem motoszkáló kételyen a végén csak mosolygott, de az ősz folyamán több olyan második félidőnk volt, ahol finoman szólva is szenvedtünk. De minden jó ha a vége jó, ne is foglalkozzunk többet vele, lényeg a győzelem, és ami ebből adódik: megtanultunk győzni, megtanultuk védeni az előnyt még akkor is, ha gondolatban már máshol járunk. A mindig nyugodt és tárgyilagos szerkesztőtársam hallva a dohogásaimat (minden idegenbeli meccset csevegéssel, közösen nézünk), azzal nyugtatott, hogy a diósgyőri alakulat már annak örül, hogy velünk meccselhet és ha mi nem rúgjuk a pöttyöst a saját kapunkba, ők biztosan nem fogják.

Ebben a kicsit pikí­rt megjegyzésből nem csak a nyugalom és az ünnepi készülődés áradt, hanem benne volt a csapat egész őszi teljesí­tménye. Amit egy esetleges “öngól” sem ronthatott el, bár arra azért figyeltek a hátvédek, hogy ilyen csúnyaság mégsem történjen meg.

Mert győztesen illik zárni egy győzedelmes sorozatot. Egy római hadvezér szerint a legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá. Számomra ez a legnagyobb értéke az eltelt hat hónapnak, mert ha hiszünk a győzelemben, a győzelem is hinni fog bennünk. Voltak nehéz időszakok, voltak örömök és kudarcok, de túléltünk mindent. Mosolyogva, boldogan készülhetünk az ünnepekre.

Jövőre veletek, ugyanitt.

Áldott, békés karácsonyt Ferencváros!

6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Győztes évzáró bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.04. 17:30, M4Sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ