Feljegyzések a fotelból – Harcoltunk, küzdöttünk, győztünk

9 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Harcoltunk, küzdöttünk, győztünk bejegyzéshez

  • Én előzetesen is attól tartottam, hogy a Gera, Nagy, Pintér trió nem fog működni. Gerzson és Ádi tökéletesen megoldották eddig a középpályás szűrést, most Doll Zolit feljebb tolta. Ez azt eredményezte, hogy az első félidőben a két Ádám rohangált mint pók a falon, Kovács és Suljic forgatta őket rendesen.
    A jó Thomas ezt tökéletesen látta és változtatott is a szünetben. Egyből helyükre is kerültek a dolgok. Hála Radó Bandinak bevittük a győztes találatot.

  • Tisztelt Szurkolótársak!
    Hála Istennek, meg lett a 6 pont a Debrecen és a Vidi ellen. A szomszédom és egyik barátom szerint is elég jó, nézhető meccs lett a szerdai összecsapásból, a Vidinek a kontrákkal volt elképzelése, mit akarnak játszani, és 1:0 után pedig feljebb tolták a védekezésüket. De ezt a tisztelt rovatszerző részletesen is leí­rta. Csak egy apró észrevételt tennék, nem csak hideg sör, hanem forró citromos tea is kapható volt a szünetben, én éltem is vele. 😉

    (Ui. Fogalmam sincs, mi lesz a Paks ellen a hétvégén… de csak nyerjünk valahogy.)

  • Nem volt könnyű meccs. A Vidi előzetes nyilatkozatait figyelembe véve ezt várni is lehetett. No, nem Suljic nagyképűsködésére gondolok – még nem tudta levetkőzni az újpesti mentalitást – hanem inkább Juhász Roland és Horváth Feri nyilatkozataira.
    Úgy éreztem, hogy nehéz lesz, és az is volt. De meglett. A Vidi még szenvedi a francia edzőt – Garancsinak tulajdonossága óta ez volt a legnagyobb balfogása, dehát úgy kell neki.
    Az ellenfelek – már korábban észrevettem – rájöttek, hogy Raminál (amúgy jó délamerikai módra) elég könnyen felmegy a pumpa, és Diósgyőr óta egyre inkább erre akarnak rájátszani. Kovács Pistike pedig elvesztette minden maradék rokonszenvemet is, ha még volt egyáltalán. Fehérvárra költözése óta játékban nem javult semmit, ám egyre ellenszenvesebbé vált.
    A mieink viszont megmutatták, hogy tudnak régimódi Fradi szí­vvel küzdeni. Mert ez egy kiküzdött győzelem volt. Voltak, akik saját magukhoz képest ma gyengébbek voltak (Böde, Seszták, Lamah), Gera Zolinak is megvolt a maga egyetlen bakija (de most nem lett baj belőle); a két Ádámnak pedig egyelőre sok még a hetenkénti két meccs. Ám szí­vüket-lelküket kitették mindannyian, akik pályára léptek. Én pedig ezért ezt a győzelmet értékesebbnek tartom, mint a Vasas elleni ötöst.
    Amúgy a fehérváriaknak igazán balszerencsés szám a 13. Merthogy ebben a naptári évben 13 gólt kaptak tőlünk, és erre mindössze eggyel válaszoltak. Éppen ideje volt, hogy egy kicsit helyretegyük őket.

  • írd le nyugodtan!
    Bajnokavatás: 2016.04.06.

  • Sziasztok!
    Köszi Lalolib, a szokásos reggeli “finomságot”, főképp a hétköznap tükrében:)
    A tegnapi derbi valóban kemény volt, de azért ehhez kellett a mieink és főképp Bödinho kissé csikorgóbb játéka, meg a szervezett, sokszor bunkerfocit, máskor alattomos durvaságot sem nélkülözve focizó Vidi is. Akik -tegyük ezt is hozzá -- kezdenek magukhoz térni(szerintem a dobogó meg lesz nekik).
    Radó Bandinak nagyon örültem(valóban szép volt Gera Zoli finom gólpassza fejjel), ahogy a kicsi pazar átvétellel került Nego elé, majd igazi, vérbeli csatárra emlékeztetően zúdí­tott a kapuba:)
    Horváth “Kukac” pedig gondolom finomí­t a nyilatkozatán, főképp, ha megnézi újra a meccset, ahol nem az őáltala számonkért 11-es(Gyurcsó) volt az, hanem a Rami elleni Suljic becsúszás és azt sem szabad figyelmen kí­vül hagyni, hogy a rém unszi “kisKokó” milyen aljas módon provokálta az ecuadori védőnket. Neki (is) pirosat kellett volna kapni, ha Raminál reklamáljuk az utánrúgásért elmaradtat… Doll mesternek gratula a 100.-hoz és a 16 pont előnyhöz:)
    Biztos lesz azért egy -két szava Ramirezhez a higgadtság és a csapatérdek tárgykörében. Fel Paksra és a Maki verésre!! Hajrá Fradi!

Hozzászólás a(z) lalolib bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ