Feljegyzések a fotelból – Hetet egy csapásra

Vannak mérkőzések melyek soha nem törlődnek az emlékezetünkből. Nem tehetek róla, de közel harminc év távlatából is, ha a következő ellenfelünk a Diósgyőr, akaratlanul az 1992. júniusi fieszta ugrik be. Nem csak a fiatalságom (annyira azért már akkor sem voltam ifjonc) miatt, pedig minden ami manapság már fejcsóválást “ingerelne” a hatóságokból (talán már az idősödő énemből is), az megtörtént azon a felejthetetlen napon. És ha most a diósiak földjére látogattunk volna, minden bizonnyal néhány mondattal meg is emlékeznék arról a közel 20 óráról, mely úgy bebörtönözte magát az emlékeimben, mintha azok Alcatraz szigetén raboskodnának. Persze igazságtalan lennék, ha minden diósi emléket egyetlen meccshez kötnék, hiszen a közelmúltunkban is voltak olyan találkozók, melyek ha nem is költöznek el a “Sziklára”, de néhány napos előzetest nagyon is megérnek. Gondoljunk csak 2016 nyarára, benne egy féltucat, egy zseniális Dilaver bombagól, vagy az utolsó két hazai négyesre, Varga és Páncél Józsi duplája, mind-mind olyan emlékkép, melyeket ha felidézünk, jobb kedvvel indulunk szombat este a Groupama Aréna irányába. És ha jókedvünkben ezekhez még hozzátesszük a múltheti Felcsút elleni négyest, nem csak egy újabb gólparádé elevenedik meg lelki szemeink előtt, hanem egyből kapaszkodni kezdtünk az ég felé egy harmadik csillagé. Álom, álom, édes álom, szól a dal Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében, de mi nem álmokat akarunk kergetni, és nem is elrévedni a múlt emlékeiben, nekünk most a jelen számít, a győzelem, mely egy újabb lépést jelent a végső célunk felé. Ha anno a Via Appia Rómába vezetett, úgy a jelenben az Üllői út minden irányból egyetlen szám felé vezeti a zöld-fehér színek szerelmeseit. Még 11 útelágazás, melyből az elsőt, szombat este kellett teljesíteni.

Arra ami végül is ránk várt, talán még a legoptimistábbak sem gondoltak. Az agora kissé fázós várójában még a kezdés előtt azért “megegyeztünk” egy ötösben, egy pillanatnyi kétség sem telepedett ránk, amit vagy a metsző szél okozott, vagy a múltheti négyes a felcsútiak kapujában. Még az örökké pesszimisták is kezdték elismerni, hogy kezd összeállni a csapat és ha olyan vehemenciával esünk a diósiakra mint a derék felcsúti legényekre, akkor újból kiszakadhat a gólzsák. Mielőtt felmentünk a tribünre meg is kérdeztem Laudetur barátomat, hogy ugye nem felejtette a múltheti “elcsent” gólzsákot magával hoznia. Nem kell az most – mosolygott sejtelmesen mintha előre érezte volna, hogy ma este egy újabb gólzsákkal leszünk gazdagabbak.

“Egész úton hazafelé azon gondolkodám”, hogy vajon hogyan is lehet keretbe foglalni a DVTK elleni 90 percet, a mutatott játékot, a berámolt hét gólt úgy, hogy azért legalább lábujjheggyel a földön maradjunk. Milyen jelzők adják vissza azt a “gyönyörűséget”, amit éreztünk az egész meccs alatt. Nem csak 20 percünk volt, nem csak egy félidőt hajtottuk meg, hanem ahogy a Fradihoz “illik”, addig mentünk, addig űztük-hajtottuk az ellenfelet, amíg a hármas sípszó nem hangzott el. Nem voltak üresjáratok (talán a 20. perctől egy ötperces pauza), futószalagon gördültek a támadások, lüktetett a pálya, lihegett az ellenfél, időként a lelkes piros-fehér alakulat úgy érezte magát mint az a kacsa a medencében, aki nem tud úszni és akinek a parton sétálgató macska egy úszógumit dob, de csak azért, hogy szegényke kacsával ne történjen meg az a szörnyűség, hogy a vízbe fullad…inkább egy parázsló grillrácson végezze.

Hét gól még gombócból is sok, bár ha felrémlik az Indul a bakterház málégombócos “ütközete”, benne Csákányi Lászlóval, ahogy ül a széken, kezében a gombócos tál, miközben a “Boszorkányt” próbálja kicsalogatni az ágy alól, a többiek meg alig várják, hogy magukba tömjék a gombócokat. A csapat nem csalogatott, nem halogatott, hanem az első pillanattól kezdve olyan elánnal vetette magát a küzdelembe, hogy a hideg szél is kicammogott az arénából. Nem volt elveszett labda, a vendégek néha még a saját tizenhatosuk sarkáig sem tudtak kijönni, olyan jól működött a letámadás. Petrjak a jobboldalon, Varga a baloldalon (nagyszerű húzás volt a “csere” Rebrov részéről), Szihnyevics középen, Nandó és Sigér a három csatár mögött, olyan egységet alkottak, mintha a Liverpool vagy a M. City zseniális letámadójátékát látnánk. Persze most lehetne mondani, hogy könnyű volt az ellenfél, hogy a megyeri úti csárda is lőtt nekik egy ötöst, és ne ragadtassam el magam, maradjak csak szépen a földön, de most még sem hallgatok az intelmekre.

Nem csak akkor kell kinyitni a “megmondom a tutit” ládikát ha szenvedést látunk a pályán (az első három fordulóban volt részünk benne). Ha most én lennék Andersen a nagy mesemondó, akkor mesélnék egy szűcsről, aki minden áron vitéz akart lenni, ezért gyakorlásként egyszerre hét legyet ütött le egy csapásra, majd elindult meghódítani a világot. Kb. ennyit tudok a magyar népmeséből, és valószínűleg a legtöbben így vagyunk vele, megmaradva a hetet egy csapásra szlogennél, mely elég hűen keretbe ágyazza a tegnapi gálaelőadást. Mely Nandó góllal nyitott, egy remek baloldali akció után Petrjak adott be (“áttévedt” a baloldalra), amit Szihnyevics lefejelt, jött egy kis hol is a labda kérdőív, amit végül is Nandó talált meg és a kapu jobboldalába bombázott. A gólzsák itt szakadt ki, innentől meg csupa-csupa karnevál. Kezezés miatti büntető – Varga. Egy remek Nandó-Varga akció után egy ajándékpassz Szihnyevicsnek – bent a harmadik. Majd a hórihorgas center futtatja Petrjakot (az életeleme a lendület), lefutás a “végső vonalig”, egy könnyed mozdulat, a labda a kapus és a hátvéd fölött pont Varga Roli fején landol, onnan meg a megszokott helyére, a hálóba.

Hanyadiknál is tartunk…számoljunk csak…Nandó, Varga, Szihnyevics majd újra Varga…Oké, akkor jöjjön az ötödik. Most Lovre fut el a szélen, bead, Szihnyevics perdít, a labda a kapusról valahogy felvánszorog a kapufára, Mika eszmél leghamarabb (ki más?) és egy méterről a kapuba bólint. Atyaég – ez már öt! És nincs megállás, a két gól szerző Szihnyevics (remek meccse volt!) helyett jön Lanza, a lelátó felsóhajt, kell neki is a gól, a lelkének, az olaszos mentalitásnak. Nem is kellett túl sokat várni, egy remek szabadrúgás kombináció után Lanza mellel úgy veszi le, hogy közben már fordul, már lendül a láb, a labda meg a hálóban…szegény partjelző annyira megilletődött a mozdulat szépségétől, hogy lányos zavarában tévesen belengetett. De még nincs vége, még van hátra 15 perc, közben a kitörő Petrjakot nyársalja fel a védő, jutalma egy piros lap, “szegény embert még az ág is húzza”, de most nincs itt az idő a jótékonyságra és Lanza még nem lőtt gólt. Hát tegyünk róla! Újfent Petrjak robban be, mire az addig öt gólig jutó Bukrán kapus feleszmélt, már el is kaszálta a labdát “okosan” megtoló csatárunkat. Hoppá, tán Varga Roli mesterré válik? Vagy átruházza a gólt Lanzának?

A csapatszellem döntött…no meg Lanza gólvágya. Be is vágta a jobb felsőbe. Nem teketóriázott, nem “panyenkázott”, kegyetlenül bevarrta. Nézzük az óramutatót, vajon van még idő egy hetesre? Mert az misztikus szám, a kuruzslók szerint a dinamikus hármas és a határozott négyes összege. És ha megtekerjük az időt és visszahuppanunk 1992 varázslatos tavaszáig, amikor egy hetest rúgtunk a Zetének, akkor bajnoki cím lett a végén…Ezért is kellett még egy gól. Egy lezáró találat, egy hetedik. Jön is egy igazi tiki-taki formájában, Leo (Nandó helyett állt be)-Varga könnyed játszadozás, Roli most is belőhette volna a mesteri hármast, de felnéz, mellett Lanza lépked, szia haver, megy is a laszti, Davide fejet is hajt, köszi haver, ilyen egy igazi csapat, a lefújás után össze is ölelkeznek, jó volt látni, jó volt átérezni a közösség erejét.

Parádés este volt. Lehetne egy-két hiányosságot felemlegetni, hiszen Dibusznak is volt egy-két bravúros védése, de ennek most az égvilágon semmi jelentősége. Szerkesztőtársam mondta a múlt heti négyes után, hogy 4-0-t nem kell magyarázni. A 7-0-t meg végképp nem kell. Ünnepelni kell, örömködni és elraktározni az emlékek tárházába.

Mert ott a helye.

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Hetet egy csapásra bejegyzéshez

  • Ha kritizáltunk, úgy illik, dicsérjünk is. Remélhetőleg Rebrov megértette, hogy ezt szeretné látni a szurkolótábor: Küzdés, hajtás az utolsó percig. Ez szombat este megtörtént, és milyen eredményes volt! Csak így tovább!
    És hogy a földön maradjunk: a Diósgyőr nem játszotta azt az alattomos, rugdosós “focit”, mint a Kisvárda, Puskás, Paks, Videoton. A mai, többszörösen következetlen bírói felfogás és gyakorlat, sajnos a mészárszék csapatoknak kedvez. Erre is figyelni kell a következőkben!
    És ha már 1992-t említetted, kedves Lalolib! A 7:0-ás győzelmet akkor egy további tízes győzelmi széria követte. Most is 10 mérkőzés van hátra …
    HAJRÁ FRADI!!!

    • A próféta szóljon belőled! Elröppent azóta 27 év, de annak a tavasznak mind a 15 pillanata előttem van … idősebbek értik, mire célzok … 😀
      Megfejtés: szovjet filmsorozat …

  • Igazad van Lalolib: ezt meging nem kell megmagyarázni. Mindenki ( edző,játékos,szurkoló) szeret ilyen meccsen jelen lenni. Most már meg kell őrizni a formát továbbra is. És milyen érdekes a szurkolói felfogás: ilyen eredménynél illetve felfogásnál már nem érdekel hogy hét közben csak tartalékon játszottunk egy már megnyert továbbjutásnál egy otromba rugdosós ellenféllel szemben. Ilyenkor megértem az “álljunk vissza” taktikát. Most viszont a földön kell tartani a fiúkat és fenntartani a max koncentrációt. Hajrá Fradi.

  • Ez megint szép volt, Lalolib! Persze, könnyebb 7-0 után jót, frappánsat írni, mint 0-7 után (Isten őrizz!), igaz? 🙂

    Ha Svejk látta volna a tegnapi meccset, valószínűleg így summázza: “Hetet bele, mint Szarajevóban!”

  • Nagyon kellemes érzések voltak bennem. Bár ezt a meccset már lap topról néztem végig, nem úgy mint a felcsúti meccset amikor Kisfiammal kint voltam, de ami közös volt,hogy mindkét meccsben nemcsak a gólok hanem a szép támadások is jelen voltak bőven.
    Természetesen majd a BL selejtező körökben- mert mindannyian ebben bízunk- kell megmutatni mire is képes valójában a csapat,de ami számomra pozitív,hogy Rebrov úgy néz ki, hogy megtalálta az ideális kezdő 11-et.
    Bízom benne,hogy ez a lendület végre nem tiszavirág életű lesz, és ha nem is “küldünk haza ” mindenkit majd fél tucat góllal a támadó játék és felfogás megmarad.

    Hajrá Fradi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST