Feljegyzések a fotelból – Idegőrlő győzelem

24 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Idegőrlő győzelem bejegyzéshez

  • Győzelem játék nélkül! Ennél többet nem nagyon lehet mondani. Vagy mégis? A védők nincsenek összeszokva, a védekező középpályásainkon átfutott az ellenfél, nincs irányí­tó középpályásunk, a két “nehézcsatáros” rendszer csődöt mondott. A három pont megvan, de ezen kí­vül csak Páncél Józsinak lehetett örülni. Hajrá Fradi!

  • A hií nyzò, vagyis (még) nem létezô középpí lya olyan mint a mélyvìz, amelyben könnyen bele lehet fulladni, ha az ellenfél nem ad lehetôséget, hogy a hibí iban bele nem kapaszkodjék az ember és ìgy meccsben, illetve vizfelett tartsa magí t a csapat.

    Rémesztô Volt, milyen mòdon engedte magí ra az elsô felidôben az ellenfél csapatot a Fradi, ùgy hogy csak az események utí n szaladt, ahelyett, hogy az eseményeket szûrte, vagy (í t-)alakìtotta volna. Ez meg sajnos — ismétlem magamat — középpí lya nélkül nem megy.

    A Fradi meccsei ezért mí r nagyon sok idô òta a lotrihoz kezdenek hasonlìtani, ahol Doll, sokszor szerencsés keze, még az utolsò pillanatokban bele tud nyùlni a meccsbe. De valakinek ezt mindig és mindig gyakrabban meg kell csiní lnia. Ha nem Dollnak, akkor a sìpbirònak, de valakinek mindig.

    A meccs persze snajdos Volt, éles jí tékkal és paprikí s hangulatot teremtve. A Balmazùjví rost is dicsérni kell, habí r nem könnyû dolog.

    Valahogy ezek a középpí lya nélküli meccsek mí r nem nekem valòak, hiszen az utolsò pillanatokig az ember nem tudja, hogy ki a gyilkos. Utoljòra jön ki csak Poirot, aki kiderìti, hogy ki Volt a gyilkos. De jobb mí r a medvét elôbb elejteni (és Sem elôre inni a bôrére, Sem engedni, hogy alaposan megmarjon). Colombo felügyelôt, aki meg mindig visszajön, hogy megkérdezze azt amit elfelejtett, meg csak a bûnügyi filmben kedvelem és élvezem, de nem a pí lyí n mikor az a kérdés, hogy valòjí ban gyôzni fog-e a Fradi, mindig visszaköszönt és a meccs közben vissza kell jönnünk, hogy feltegyük ùjra és ùjra ezt a kérdést.

  • Mindenkinek elismerés, azt látták a fotelből, amit én -- majdnem hetvenesen -- a helyszí­nen. Az otthon ülőket irigylem, mert nem volt részük a már megint minősí­thetetlen, felháborí­tó meccs előtti beengedési tortúrának, hanem kényelmesen sörözve nyugtázhatták, hogy megint igazi “fazon-szabász” nélkül játszunk . elől egy kényelmes “öregúrral”(Priskin), hátul egymást nem kisegí­tő védelemmel (szerencsére leghátul a vonalon remekül repkedő Dénessel), valamint -- már megszokott -- a Horváthferi -edzette DURVA mentalitású vidéki kiscsapat élet-halál harcát ideig-óráig siker koronázza. A szünetben beálló “Páncéljózsi” -- hála a sikeres széntabletta-kúrának -- meghozta a lendületet, csak idő kérdése volt a fordí­tás. A tiziről pedig nem egy kimereví­tett fénykép alapján kell í­téletet mondani, hanem folyamatában nézni az eseményeket, figyelve a lábakra és Uzoma kezére is! Miután az “aranylábú gyerekek” megköszönték -- viszonylag közelről -- a szurkolást, kifelé menet megint megpróbálhattuk átpréselni magunkat az immár fordí­tva működő 2 db forgókapun, de ez már csak a hab volt a tortán! Most jön 13 nap, remélhetőleg utána a Pancsóban nem köszön vissza az első félidő, rögtön a másodikkal kezdünk! HAJRÁ FRADI! CSAK A ZÖLDEK!!

  • Hú hát ez tényleg rémes volt. Mindegy, nyertünk. Mindegyik bajnokság vezető focicsapata esetében elő szokott fordulni ilyen gyenge meccs. Ha nyerünk, akkor “belefér”. Ha nem akkor van baj. Valamint ha nem tanulunk ezekből a hibákból. Az is igaz, hogy ilyenkor az elit focicsapat játékosai átérzik hogy ez kevés, és a következő meccseken óriásit játszva próbálják meg a nézővel elfeledtetve ezt a kisiklást. Mondjuk ha a mi játékosaink a PFLA és az Újpest ellen ezt megtennék, akkor én is könnyebben tudnék felejteni. Hajrá Fradi!

  • Fradista vagyok már azóta mióta az eszemet tudom!Szóval,nézzük tényszerűen ezt a meccset!Az első etapban felküldtük a mezeket,mert mi nekünk a tök utolsó Balmaz?Aztán ez a kis csapat az orrunkra koppintott!! Persze ehhez az is kellett megint hogy a védelmünk mint a sajt olyan lyukas volt.Középpályánk az nincs ,nem is volt mióta nincs Gerzson, meg Hajnal.A kreativitást hiába kerestem ott.Na és Priskin!Egyszóval NULLA!Csatárnak egy kupac sz@r.Pontos passzok talán egy.Lesen állás vagy háromszor.Ha valaki nem rúgja agyon labdával hogy bepattanjon róla a labda a kapuba,magától akkor sem találja el a kaput ha egyedül lenne a pályán!Miért erőltetik,azt nem tudom,de egy tehetségesebb fiatallal az U15-ből is többre menne Doll,na és a csapat is.Szóval,a második etapban csak ennyit mondok,köszönöm Páncélnak a hatalmas dugót!Akkorát ugrottam hogy majdnem levertem a csillárt! Ott éreztem hogy talán nem égünk!A 11-es.Nos Iványinak köszönhetően megkaptuk,Varga berúgta.ÉS GYŐZTÜNK!Volt két félidő az elsőben,még szerencse hogy van Dibusz,már a pokol kapujában álltunk. A másodikban meg Páncél Józsinak hála nem nyí­lt ki az a kapu.Mennyben majd akkor leszünk képletesen ha fel kerül a mezre a harmadik csillag!

  • Ezt a mérkőzést semleges szemmel is lehetett (volna) élvezni. Mindkét kapus nagyszerűen védett, nélkülük 7:5 lett volna az eredmény ide. A mérkőzés végre a támadójátékról szólt, nem a dögunalmas, csí­rájában mindent elfojtó, gyömöszölő-védekező pankrációról. Ami biztos csemege a szakértőknek, de én a futballt szeretem.
    Nando, aki a Honvéd ellen az egyik legjobb volt, most a labdát sem tudta lekezelni. Vajon miért? 0 támadójáték, rengeteg eladott labda az első félidőben -- velünk szemben meg egy végtelenül lelkes, vidéki csapat. Egyetértek az előttem szólókkal, lehetett volna jobban is felkészülni erre!
    Lovrét szeretném kiemelni! Én úgy látom, akkor is szí­vvel-lélekkel küzd, ha nem megy neki. Nálam ez a Fradiban alapelvárás. És azért ment be középre az I. félidő végén, mert érezte, hogy a szélen nem tud semmit sem kezdeni. Kell, hogy belül is fölismerjék a játékosok, ha változtatni kell az előzetes taktikán.
    A bajnokság harmadához érve elmondhatjuk, hogy soha rosszabbat! Kár a három elvesztegetett döntetlenért (Puskás, Debrecen, Paks). A dobogó bármelyik fokára egyforma az esély. Azon kell dolgozni, hogy az elkövetkező szünet ne ültessen megint le minket. (Tavaly ez többször előfordult.) HAJRÁ FRADI!

  • A hazaiak 90, mi 50 percig játszottunk jól. Megint fogyasztható és élvezetes volt a meccs. A 11-es bőven megadható volt (Uzoma sem nagy meggyőződéssel reklamált). A hazaiak két dolog miatt nem kaptak pontot: Dibusz meccsben tartott minket, neki köszönhető, hogy nem 4-0-ra álltunk a 40. percben ill. az I. félidő hajrájában Tamás rúgatott gólt Lovréval. A második félidőben elsősorban Paintsil játékának köszönhetően -- kis tulzással -- már csak egy csapat volt a pályán. A negatí­vum Otigba, aki rendre közelről figyeli a kapott góljainkat. Vajon mi (ki) az oka annak, hogy az első körös igazolásaink Gorriarán kivételével a padra jöttek, mí­g a második körben jött játékosok a kezdőcsapatba?

    • Az utolsó mondatodban feltett kérdésre szerintem egyszerű üzleti szempontok alapján adható meg a válasz. Az “értékesebb áruval” kivárnak, -- azaz a jobb képességű (vagy annak hirdetett) drágább játékosok (és menedzsereik) kivárnak nagyobb üzlet reményében, de ha az nem jön össze és szorí­tja őket az idő, engednek a meghirdetett igényeikből. (Légyen az akár nagyobb pénz, akár nevesebb (vagy akár csak “nevesebb”) csapat.

  • A “lila-ász” már nem játszik, nem Balogh Balázs volt az, hanem Lázár Bence 🙂

  • A tizihez csak annyit, hogy teljesen jogos volt. Uzoma Joe rúgásra lendülő lába elé belépett és közben a kezével is dolgozott kicsit. Joe lába a védő térdhajlatában akadt el ezért is esett olyan furcsán a földre…
    Ja és Hajrá Fradi!!!

  • YSE és kispufi által leí­rtak alapján a legnagyobb öröm, hogy megtanultunk győzni végre, és hogy óriási mentális erő, tartás van a csapatunkban. Ami hiányérzetem, az az első pillanattól induló koncentráció és az ellenfél kiütése. Ez is jól esne néha, nem mindig a sok lelki libikóka, mert erre rámegy a szí­vünk, igaz Imre bátyám, Lalolib? 🙂
    Páncél Jóska és Varga Roli ezzel a játékkal nyárra már nem lesz nálunk sajnos(bár ne lenne igazam..), de Böde Daninak is fel kellene pörögnie, mert akkor jönnének a gólok is , futószalagon.
    Priskin pedig maradhatna első számú center csere. Bőle remélem mielőbb visszatér. Hajrá Fradi!

  • Sajnos a játékosok és a stáb is elhitte -- velünk, szurkolókkal együtt -, hogy most már a bab is hús. És ahogy taktikában nem voltunk ott a pályán, úgy egyénileg se, impotens támadók mögött szervezni, előkészí­teni és szűrni képtelen középpálya, és ilyen támogatás mellett átjáróház védelem -- ez volt az első félidő, az egy,csak egy legény Dibusz mellett. A Balmaz ráadásul hozta a régi idő vidéki csapatát, amely az év meccsét játssza ellenünk, és valóban í­gy is tett. És bizony, felmerült bennem, hogy aki nem lett rosszabb edző, ugyebár, annak pedagógiailag a sikerszériát is tudnia kellene kezelni, nemcsak a kudarcokat, vagy mondhatnám, legalább a sikereket. De azzal, hogy tudott változtatni, hogy bele tudott nyúlni a meccsbe, befogta az én számat is: szerencsére jött Paintsil, és Münchausen-báróként rángatta ki saját hajánál a csapatát, meg ezúttal mákunk is volt az elsőre egyébként tényleg tisztának tűnő 11-essel. így kibí­rtuk azt is, hogy kulcsembereink közül ezúttal Roli is betlizett, Dani meg ezúttal is… Félek, a ghánait úgy le is nyúlják tőlünk nyárra, mint a huzat, és mire jön az első “nagy kaliberű” balkáni ellenfél, megint ott tartunk, hogy régi csapatunk már nincs, új meg még nincs -- de messzire mentem, visszakanyarodva: ez a meccs a lehető legnagyobb fociközhelyeket valósí­totta meg az ellenfél komolyan vételéről, taktikáról, fel- és hozzáállásról, az elsőtől az utolsó percig eltartásáról, és a levonni való tanulságokról, amit olyan szí­vesen emlegetnek a nyilatkozatokban… Mert most tényleg ez történt, és hála az égnek, hogy végül ilyen végkimenetellel. A mentális erő viszont külön öröm, s ezért külön köszönet és gratuláció.

  • Be kell vallanom, ettől a meccstől tartottam. És nemcsak azért, mert az egyik játékosuk előre beharangozta ahogy durván (ő azt mondta: agresszí­ven) fognak játszani. De több mint hatvan évnyi szurkolói múlttal a hátam mögött elégszer megtapasztaltam, hogy jónéhányszor bár látszólag lendületben voltunk, ilyen estekben – a tökutolsó, sokak által leí­rt csapat ellen – finoman szólva is hasraestünk. Hát majdnem…
    A második hazai gól után annyira rendetlenkedni kezdett a szí­vem, hogy gyógyszert kellett bevennem. Aztán amikor megszűnt a nyomás, azt mondtam magamnak: HA az első félidőben szépí­tünk, megnyerjük a meccset. Mire Lovre úgy gondolta, hogy hát akkor legyen igazam. A gól látszólag a semmiből jött, de nem annyira, mint sokan vélik. Ugyanis azzal, hogy behúzódott középre, annyira megzavarta a hazaiak védelmét, hogy tálcán kí­nálták neki a lehetőséget. Amit ő – ha már ennyire udvariasak voltak – szépen megköszönt, illetve inkább beköszönte.
    A második félidőben már csak az foglalkoztatott, hogy mikor történik meg a fordí­tás, hiszen a szerkezetváltásunk annyira megzavarta a derék hajdúságiakat, hogy sokszor nem tudták, hol a labda. Derék ghánai csokigyerekünk viszont nagyon is tudta. S azt is, hogy a beásott ellenfél ellen meredek röppályájú löveget kell bevetni. így ágyú helyett tarackot használva küldte el ajándékát Pogacsicsnak (aki szerintem egyébként csapata legjobbja volt).
    Aztán jött a tizenegyes. Aminél általában a lábakra figyeltek, és nem vették legtöbben észre, hogy Uzoma, a hazai csokoládé kézzel billentette meg a mi csokoládénkat. Varga Roli pedig bevarrta. De hogyan? Amióta ő rúgja a tiziket – a kupadöntőtől figyelem – mindig jobb oldalra rúgta. Most Pogacsics eleve úgy helyezkedett, hogy felkí­nálta ezt a sarkot, s felkészült arra, hogy oda vetődik. Igenám, csakhogy ezt Roli észrevette, s elegánsan sarkot váltott. Mivel alig fut neki, a helyezkedéséből nem lehet megí­télni, hogy hova is fogja rúgni.
    Végülis győztünk és a második félidő azt bizonyí­totta – amit Laci barátom egy fordulóval ezelőtt már megállapí­tott – ez a csapat megtanult győzni.
    Ja és Mardel kutya ismét csak a fülembe ugatta a kérdést: plecsni lesz??

  • Mindent leí­rtál Laci, amit átéltünk, újabb kis remekmű a fotelszurkolótól:)
    Ezt az első félidei idétlen rohangászást(Otigba és Leo esett-kelt, a szélső hátvédek eltűntek, Nando annyi labdát adott el, amennyi egy nagykereskedésnek is elég, Dani és Priskin pedig egy mást zavarták , valóban) szí­vesen kihagytuk volna. Még jó, hogy Dibusz fogott, mint a zöld festék, különben 4-et kaphattunk volna a sereghajtótól…Aztán jött Lovre gólja, meg Varga akasztása, ahol Iványi nem fújt semmit…(Ez Horváth Ferinél kimaradt, nem emlí­tette…)
    És persze jött Páncél Józsi és beverte csodás í­vben a ficakba, majd ugyanő beindult és hozott egy tizit és behúztuk valahogy. Sajnos a tévések is nyertek, í­gy maradtunk a 2. helyen, de legalább az égéstől megmenekültünk. Most van két hetünk újra összeállni, mert ennél stabilabb csapatvédekezés szükséges Felcsúton és idehaza, a Makik ellen, ha komolyan gondoljuk azt a 30-ast..

    • Leo a szünetben állt Nando helyére. így ő nem vett részt a “labdakereskdelemben”. Viszont Pedroso igen.

      • A két kapott gól közös munka volt, nem pécéznék ki senkit. A másodiknál igaz, hogy Otigba átváltott gárdistává és úgy állt mint egy szobor, de vajon négy védő miért is nem tudta megakadályozni a balmaz játékost? Az első meg egy kis szerencse volt, Dibusz pont az ellenfélhez paskolta a labdát (nem hibáztatom, több bravúrja is volt, de Géczi Pista anno ezt a beadást nem kiüti, hanem magához öleli), akit szintén nem követett senki.

        • Lacikám, Géczi Pista Dibuszhoz képest nagydarab legény volt, és főleg nagyobb volt a tenyere. Dibusz érezte, hogy ezt nem tudja megfogni. Kicsúszott volna a kezéből.

    • Apró pontosí­tás, h Leo csak a 2. félidőben játszott. Az elsőben Blazic esett-kelt Otigba mellett.

Hozzászólás a(z) Pisti bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ