Feljegyzések a fotelból – Kiütés lett a vége

4 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Kiütés lett a vége bejegyzéshez

  • Sziasztok! Na végre! Ám én azért kissé árnyalnám a képet. Ha valaki az eredményt nézi, 0-4 , ez kiütés. Viszont az eredmény, nem tükrözi hűen a mérkőzés lefolyását! Ez a Kisvárdai alakulat nem annyira rossz ám, mint azt az eredmény sugallja. A szünet után voltak meleg pillanataink ,és tényleg Dinin múlt ,hogy nem 3-1, vagy 4-1 az eredmény. Nagy kalapemelések között köszönöm neki a tegnapi teljesítményét! Akkor egy kicsit a csapatunkról is. Furcsa összeállításban léptünk pályára. Mint mindig. Mert eddig ,két egyforma 11, sohasem kezdett nálunk. Most sem. Nekem nem kenyerem a köntörfalazás, és én Zachariassenben most sem látom a jövőt. Ahogy Loncarban sem. Kövezzetek meg, de a meccsen szerencsésen rúgott góltól, és egy sikeres passztól nem lesz valaki a szememben ,egyik percről a másikra ,Fradi szintű játékos. Persze időt kell adni a játékosoknak, értem, de ha már itt tartunk, mondjuk egy Marinnak mennyi idő kellett egy ilyen bemutatkozáshoz? Töredéke, mint a másik kettőnek. Szóval ,ők a szememben sötét lovak, mint az edzőnk. Az tény, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni senkinek. Voltak hibáink, nem is kicsik. Ezek még javításra szorulnak. Most, hogy a bajnokságban helyreállt a rend, erre kell koncentrálni, meg a magyar kupára. Az EL már veszett fejsze nyele. Oda kár komoly erőket koncentrálni, annak ellenére, hogy le kell játszani még ott is két meccset, és tisztességesen helyt kell állni! Most pihi, válogatott szünet, aztán újra harcra fel, mert fő a győzelem.

  • Valahogy én is úgy gondolkodtam, hogy a kudarcok után nem kell azonnal fejeket követelni. Ezért nem is nyilvánítottam véleményt, mert úgy véltem meg kell adni az esélyt a javításra. Ströger most jó érzékkel szedte ki azokat a csapatból, akik az elmúlt időszakban nem teljesítettek megfelelően. Ezek között volt Bogdán, aki nem tudta pótolni Dibusz Dénest. Úgy néz ki, ha Dénes állt volna a kapuban, nem kapunk ki a Celtictől. De a gyengék közé kellett sorolni Somáliát, Blazicsot, Civicet, Laudinit, Tocmacot. Zakariadsen sem nyújtja azt, amit várnánk tőle. Ennyi gyenge teljesítményt nem bír el egy csapat sem. Ideje volt megvonni a lehetőséget tőlük Szerencsére Dénes újra védhetett, és stabilizálta a védelmet, és a csatárok is megtalálták a góllövő cipőjüket. Tanulság, hogy nem lehetnek bérelt helyek. Egy dolgot viszont hiányolok, a fiatalok beépítését. Persze értem, hogy most a legfontosabb a stabilizálás volt, de ha nem kapnak lehetőséget, akkor fejlődni sem tudnak, pedig ők a jövő zálogai.

  • Olvasva itt-ott a jelenlegi teljesítményünkről szóló >eszmefuttatásokat<, Brecht Koldusoperája jut az eszembe:
    „Az ember ésszel él,
    de rövid az esze”…
    A magamfajta 80 fölötti számára örökké emlékezetes marad huszonéves korunk nagy öröme, a közel két emberöltővel ezelőtti 1962/63-as bajnokság, az egy nemzedékkel fiatalabbak számára pedig az éppen 30 éves 1991/92-es.
    De hányan emlékszünk arra, hogy 11 mérkőzés után hogyan álltunk,

    Stöger most:
    11 8-1-2, 25 pont, 75,75 %, Gólkülönbség 24-9 = 13

    Mészáros 1962:
    11 4-4-3, akkori számítás szerint 12 pont, 54,54 %, mai számítás szerint 16 pont, 48,48 %. Gólkülönbség: 18-15 = 2

    Nyilasi 1991:
    11 3-7-1 16 pont 18,48 %, Gólkülönbség. 13-8 = 5

    Tessék elképzelni, hogy mit kaptak volna, ha már akkor is létezik a mai névtelenség mögé bújó felelőtlenül internetező világ?
    Van egy régi mondás, hogy „nyugtával dicsérd a napot” – azaz a munkát a befejezés után értékeld. Nem lenne célszerű ezt most is megfogadni?
    **
    Erről a mérkőzésről: Dibusz újra – mint évek óta – bizonyított. Szerintem Géczi óta nem volt ilyen kapusunk.
    Amúgy az előző mérkőzéseken még két játékos hiányát éreztem: hiányzott Sigér csibészes mosolyú elszántsága (remélem tavasszal a régi tud visszatérni) és – igen – Lovrencsics elszánt fanatizmusa.
    De ez végképp nem Stöger hibája

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ