Feljegyzések a fotelból – Ködbe burkolt döntetlen

fotelszurkolo_newNem volt szándékomban egyből bí­rálni az MLSZ sorsolási szisztémáját, hiszen tudom, hogy Európa többi országában is bonyolí­tanak le bajnoki fordulót, de sokunk számára nem a “legszerencsésebb” megoldás mindenszentek napján mérkőzést rendezni. Amúgy is egyre kevesebben járnak szurkolni, amit az emlékezés napja valószí­nűleg még nagyobb mélységekbe fog taszí­tani. Ennek persze nincs köze az elmúlt hónapokban kialakult “helyzethez”, egyszerűen vannak dolgok melyek még a Fradinál is fontosabbak. Emiatt fordulhatott elő először ebben az évben, hogy a “fotelszurkoló” nem a bérelt helyén, a Szentélyben szurkolta végig a Paks elleni bajnokit, hanem a szoba magányában. Mert bár sok mindennel én sem értek egyet, de élőben mégis csak más impulzusok érnek, mint a fotel kényelmes ölelésében. Hiányoztak a barátok, hiányzott a közel 2 órás zötykölődés Pestig, és még akkor is hiányzik az Aréna hangulata, ha tudom, manapság messze nem olyan élmény Fradi meccsre járni, mint évekkel ezelőtt. Nincs “földet rengető” szurkolás, helyette van kongó stadion, nincs megegyezés, helyette van ellentét és már nem csak a szurkolók és a klub között, de már szurkolók is minősí­tik egymás és akkor még finoman fogalmaztam. Lándzsát ezután sem fogok törni senki mellett, hiszen én szkenneres vagyok – de nem szurkolás ellenes. Ebből a kettősségből meg képtelenség kitörni, hiszen mindkét “érv” mellett ott van a töretlen Fradizmusom, mely hálót fon bármilyen józan érveléssel szemben.

Bár a meteorológia jelezte előre, de arra nem nagyon számí­tottam, hogy nem csak “élőben” nem tudom nézni a mérkőzést, de a tévé közvetí­tés is olyan fátyolos ködbe burkolózott, hogy hiába próbáltam egészen közelről szemlélni az eseményeket, a legtöbb esetben a világí­tó reklámtáblákon kí­vül mást nem nagyon láttam. Megpróbáltam mindent, fényerőt, kontrasztot állí­tgattam, de ezektől sem lett jobb. Ahogy a meccs sem lehetett az, hiszen az ismétlésekből már ki lehetett venni valamit, de abból meg nagyon kevés volt. Volt kettő Lauth helyzet, egyet Somalia is kihagyott és ennyi. A Paks talán egyszer jutott túl a térfélen, igaz abból majdnem gólt is szerzett.

Lehet, hogy voltak még helyzetecskék, de azok elvesztek a ködben. Ahogy a győzelmünk is, mellyel felkapaszkodhattunk volna a harmadik helyre. De végül is ne áltassuk magunkat, a jelenlegi Fradiban nincs benne a győzelem. Megyünk előre, uraljuk a mérkőzést, de hiányzik az átütő erő, a lendület, a szélsőjáték és főleg hiányzik “valaki” középről (szándékosan nem í­rom le a nevét – megí­gértem már hetekkel ezelőtt) aki egyből a kapu felé fordul, aki lendületből a kapura tudja vezetni a labdát, aki ha kell ki tud cselezni néhány védőt és aki kihagyhatatlan helyzetbe tudja hozni a csatárokat. Ezek nélkül meg csak “találni” lehet gólt, ami a Paks ellen nem is sikerült.

Néhány dolgot azért lehetne gyakorolni. Ma is lőttünk jónéhány szögletet (talán nyolcat), de azokat szokásunkhoz hí­ven egyszerűen képtelen vagyunk úgy beadni, hogy abból bármi veszély is kialakulna az ellenfél kapuja előtt. Ez meg több mint bosszantó, de hasonlóan vagyunk az oldalról jövő szabadrúgásokkal is, bár talán ma volt egy veszélyes Lauth fejes – persze ha a ködös képernyőn keresztül jól láttam.

Mivel magáról a meccsről túl sokat nem tudok í­rni, annyit a végén megjegyeznék, hogy talán utólag meg kéne vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a tévé kamarát ne a stadion legmagasabb pontján helyezzék el, mert az onnan sugárzott kép köd nélkül is borzalmas, olyan mintha egy rúgós focit néznék tí­z méterről. A vasárnapi ködben meg teljesen élvezhetetlen volt. Csak azért néztem végig (helyesebben kukkoltam a fehér fátyolos képernyőt), mert a Fradi játszott és bí­ztam abban, ha gólt lövünk, legalább az ismétlésből ki tudom venni a gólszerzőnket.

Gól sajnos nem volt, í­gy elmaradt a várt győzelem és a harmadik helyre sem sikerült felcammognunk. Ezek után már nem nagyon bánom, hogy végül is a fotelból néztem a Paks elleni meccsünket. Vagyis helyesebben: már amit láttam belőle.

Talán még hálás is lehetek a ködnek?

17 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Ködbe burkolt döntetlen bejegyzéshez

  • Kedves szurkolòtí rsak

    Az í llandòsí g kérdése nagyon fontosnak tartom. Ezért rí  terelném a figyelmet egy pí r kérdésre vele kapcsolatban, hiszen a Ferencví ros jövôjérôl van szò.

    Ví lasz kell arra, hogy min alapozik is ez az í llandòsí g, honan ered, és mi jellemzi.

    Ha ezekre a kérdésekre megtalí ljuk a mi ví laszainkait, akkor tudjuk, hogy mi hií nyzik a (mi) boldogsí gunkbòl. A mùlt emberei mí r megadtí k az ô ví laszukat ezekre a kérdésekre.

    A legszebb emlékmû szí mukra az lenne, ha követnénk a példí jukat.

    A jelen idôk egy kicsit tùlsùjba és elôtérbe helyezték az erkölcsnek az í ldozathozatal részét.
    Persze ez is az érkölcs része, hogy felelôsek legyünk azért, amit teszünk, vagy nem teszünk.

    Azonban van még egy mí s oldala az erkölcsnek is. A viszonyok, a hivatalok és tisztségeknek az í tlelkesìtése a mí sik épp olyan fontos oldala.

    Az erkölcs keserûbb része az önfelí ldozí s. Az erkölcs édesebb része meg az í tlelkesìtésben valò közremûködés.

    Ha í t tudjuk lelkesìteni a jelenlegi helyzetet, akkor annak is lesz értelme, hogy í ldozatot hoztunk ezért.

    Ne emeljünk szép sìremlékeket elôdjeinknek, ha nem akarjuk követni a példí jukat.

    Azt akkor tehessük, ha az í llandòsí g kérdéseire mi sají t magunk is megtalí ltuk a ví laszokat.

    A Fradi vezetôségének meg kellene szivelnie, hogy a Fradi-szìvbôl ne engedjen. Engedje, hogy az a szìv lelkesìtse í t a Fradi viszonyait és kapcsolatait a szurkolòk, a jí tékosok és sají t maga közt. Ebbôl az ellenfél is vegye ki a részét.

    Ahol a lelkesedés van. Ott Fradi is van.

    A ví ltozò idôk bí r tényezôk lehetnek, de nem lehetnek meghatí rozòk.

  • Nem tudok mit hozzáfűzni, mindenben igazatok van, előttem szóló (í­ró) szurkolótársaim … Tényleg, rajtunk -“vén Fradistákon” kí­vül- számí­t még valakinek valamit ez a klub??? Járjak úgy, mint legjobb barátom, aki fanatikus Vasas-drukker volt, de vagy 30 éve azt sem tudja, mikor, ki ellen, kikkel a soraiban játszik a Vasas? Lehet, hogy ez a “magasabb rendű” cél? Sosem hittem volna, hogy a kommunizmust túlélve nem a Fradi lesz Európa egyik legnagyobb csapata …. (Mint ahogy volt a 40-es évekig vagy 4 évtizeden át …) + még a ’60-as években … és a ’75-ös KEK-döntős csapatot már nagyon lehúzta az AKKORI “magyar” sajtó … vicc … páran í­rogatunk itt, közben sem vezetőt, sem edzőt, sem játékost nem érdekel a “Fradizmus” … azt sem tudják, mi az … a nagyobb baj, hogy nem is érdekli őket … fütyülnek rá, keményen, vastagon … Kedves Fradista társaim! Képzeljétek el, hogy Lakat dr-tól, Dalnokitól, Nováktól mit kaptak volna EZEK, ilyen meccsek után! Szerintem a melegvizet elzáratták volna … tusoljatok otthon, saját költségre! A végtelenségig vissza lehet élni azzal, hogy még mindig százezrek vannak országban -- világban, akik a családjukon kí­vül MINDENT odaadnának egy JÓ és IGAZI FRADIÉRT!!! Istenem … hajrá FRADI!!! Akkor is, azért is … ITT ÁLLOK, MÁSKÉNT NEM TEHETEK! (Luther M.)

  • Ezt a meccset (Fradi-Paks) el sem lett volna szabad kezdeni. A foci egy szórakoztató sportág. Nem az a fontos, hogy a bí­ró közelről látja-e a meccset, hanem az, hogy a közönség látja-e? Én, mivel vidéken lakom, a TV-ből próbáltam nézni a meccset. 30 perc után átkapcsoltam egy filmre, mert ott nem volt köd, s minden látható volt. Pedig több, mint 50 éve Fradi szurkoló vagyok. Még el szeretnék jutni az új stadionba is, amit még csak a felüljáróról láttam. Most jönnek a ködös napok, hetek. Mi lesz veled magyar foci?!

  • Nehéz a meccsről érdemben mit mondani, nagyjából olyan volt, mint az egész eddigi szezonunk, én arra szeretném felhí­vni a figyelmet, hogy mindent a tévéközvetí­tések érdekében alakí­tanak ki olyanná, amilyen, í­gy a kezdések időpontját is. No ehhez képest azok után, hogy sikerült a balhék mellett hangulatot, szurkolást csináló, sárban-fagyban kijáró ultrákat száműzni -- mélyebben se pro, se kontra nem akarnék belemenni -, ezek után kitalálják a novemberi este 8 órási meccseket, mintha a közvetí­tés csak öncél lenne, ekkor van műsoridő, elpasszoljuk a hozzá kapcsolódó reklámokkal és stúdió-szakértésekkel, mert őszintén: mikor vannak meg késő őszi-kora téli késő esteken a focihoz szükséges feltételek? És ezek egyike a sáron, esőn, mí­nuszokon túl a köd, amikor aztán sehol, senki nem képes látni semmit. Ennek mi értelme? (És akkor arról szót se ejtettem, hogy mindehhez egyetlen rikí­tó szí­nű, sárga-narancs-piros labdát se sikerült kerí­teni). Ha annyira a közvetí­tés a cél, akkor berzenkedés ide vagy oda, a téli időszámí­tás alatt az este hat utáni meccseket bizony kiváltanám a sokszor elátkozott délelőtti, 11 órási meccsekkel -- érdekes, a spanyoloknak délben, az olaszoknak fél 1-kor nem derogál egy-egy bajnokit elkezdeni -, pont jó helykitöltőnek ebben a műsorsávban, és most őszintén, egy Pápa-PAFC vagy MTK-Paks meccs esetében nem tökmindegy, mikor játsszák? Sőt, még nekem, nekünk se esne le az aranygyűrűnk ilyenkor játszani mondjuk egy évben kétszer, pl. az újoncok ellen.

  • Az előttem szólókkal és a Fotelszurkolóval mélységesen egyetértve most csak kérdeznék, bár a válaszok továbbra is “ködbe vesznek”:
    1) Miért mondta azt a vezetőség nyáron, hogy egyértelműen a bajnoki cí­m a cél?
    2) Hova tűnt az a vezérelv a szakvezetés részéről, hogy csak olyan futballistát hoznak ide, aki egyértelműen kezdő és húzóember lesz a csapatban? (Laczkó? Havojic? Kukuruzovic? Nalepa? Dilavert?Lamah?)
    3) Meddig várjunk még EGYETLEN KÖZEPES élvezeti értékkel bí­ró játékra, illetve IGAZI NÉZHETŐ focira?
    4) Mikor lesz végre SZAKMAILAG FELKÉSZÜLT edzőnk, NÉZHETŐ focink, FRADI SZíVVEL játszó csapatunk?
    És végül:
    5) Ki fog végre FELELŐSSÉGET VÁLLALNI az FTC-nél a felsorolt SOHA BE NEM TELJESEDŐ í­géretekért?
    A válaszokban és a gyökeres változásokban reménykedve: Hajrá Fradi!

  • lalolib, tetszett a Szövegedben a “szekenneres, de nem szurkolí s ellenes” kifejezés.

    Ez valamilyen megfontolt és í tgondolt magatartí s, hiszen pont ezt a kérdést vetik fel azok, akik bí r azt gondoljí k, hogy imí dkozni mindenhol lehet, csak nem mennek templomban.

    Szurkolni meg szkennerel nem lehetséges (ùgy gondoljí k ôk), ezért nem érdemes.

    Sajní lom ezt a rossz következtetéseket, mert minden esetre a Sport, a Fradi és a szurkolòk kí rosulnak, mert belebeszélik a fejüket olyan dolgokal, amelyeknek a helyük a kerek vagyis a zöld asztal és nem a zöld pí lya.

    A meccsrôl sajnos nem tudok semmi benyomí st közölni, mert külföldre nem közvetìtették.

    Azonban lenne mégis egy kérdésem: Miért olyan nehéz egy busszal a kapu elôtt leparkolò csapat ellen gòlt lôni ? Talí n azért, mert félteni kell, hogy konterbòl hí trí nyban kerül a csapat és aztí n megint ùjra kezdôdik a “jí ték” ?

    Es akkor milyen fajta jí ték ez, ahol senki Sem törekszik arra, hogy célhoz jusson és gòlt lôjön ?

  • Ismét “bentről” figyeltem az eseményeket.Nem lepődtem meg,mert valahol erre számí­tottam.Kamu ,görcsös játék.Sehol egy életerős lövés,kreativitás,lerohanás,hanem mindig még egy passz vissza,megállí­tjuk a labdát “kicsit” tanácstalanak “vagyunk” játékfelfogás.
    Az ominózus loki 0-0 óta eltűntem a stadionból,majd 2006 után majd az angol érában majdnem elegem lett végleg aztán adtam egy esélyt ,mert csak imádom a FRADIT,de ez csak vergődés hosszú évek óta.Minden héten ugyanazokat a sorokat í­rom le ,csak más szavakkal.-gyengék vagyunk,a tálcán kí­nált lehetőségeket sem ragadjuk meg.A Bl-es históriában meg is í­rtam,hogy az a CSAPAT ennek a gárdának simán rúgna egy 5-öst!!!Ja persze,mert akkor igazi játékosok voltak,akik megszakadtak a klubért és azért focizni is tudtak.

  • Sajnos, én a helyszí­nen néztem végig ezt a vergődést. A Paks, ha nem áll be védekezni, meg is nyerhette volna ezt a meccset. Válogatott kapusunknak volt két hajmeresztő hibája, nekünk max. három helyzetünk. Meg kellene találni a védekező csapatok elleni taktikát, de nincs olyan játékosunk, aki váratlan húzásra, cselre képes (volt egy, Leonardo), nincs szélsőjátékunk… Van egy Geránk, egy Somaliánk és egy Csukicsunk (nem kell csodálkozni), akik minden meccsen hajtanak. Ez nagyon kevés. Mi van a méregdrága Mateos-szal, Lamah-val? Én még mindig nosztalgiázom. Olyan játékosokat engedtünk el, akik -- állí­tólag -- sokat kértek, többet, mint a mostaniak. Nekem hiányzik Schembri, Andrezinho, a már emlí­tett Leonardo mellett. Nagyon el vagyok keseredve, de a következő meccsen is kint leszek. Hajrá Fradi!

    • Emlí­tetted Leonardot, Schembrit és Andrezinhot. Kiegészí­teném: Heinz, Abdi, Elding, Morrison, Besic, Jenner. Ők az elmúlt 5 év “termékei”. Besicet kivéve (ő tényleg Európa klasszis) még mindannyian ma is játszhatnának.
      A Fradit mindig az állandóság jellemezte. Arra csak a szerkesztőtársam tudná a választ, hogy a visszakerülésünk óta hányan fordultak meg a Fradiban, de abban biztos vagyok, hogy többen, mint az egész hatvanas években. Ma sem csak azért tudjuk az elmúlt időszakok csapatainak az összeállí­tását még álmunkból felverve is, mert bajnokcsapatok tagjai voltak, hanem azért is, mert éveken át együtt játszottak. Ha az átigazolási szezonban 2-3 játékost igazoltunk, az már csúcsnak számí­tott.

      Ha már az Arénában fagyoskodtál, a helyszí­nen mennyire volt zavaró a köd?

      • A mai csapat olyan,mint egy pörköltalap. Már majdnem kész,de a lényeg hiányzik és emiatt se í­ze,se bűze…
        A Paks elleni biztonsági poroszkálást bármikor teljesí­teni tudja,kis szerencsével gól nélküli döntetlenre tudja hozni a meccset szinte bárki ellen,még talán a nemzetközi mezőnyben is.
        Ha itthon egy kb. hasonló tudású középcsapattal (az összes ilyen,kivéve a Videotont és a 3-4 kiesőjelöltet) találkozik,akkor a vakszerencse dönti el a végeredményt. A kiesőjelöltek még veszélyesebbek,mint fentiek,mert olyan bunkervédelmet állí­tanak fel,amit a mai Fradi nem tud áttörni.
        A tegnapi,Paks elleni összeállí­tást akár 5 helyen megváltoztatva is hoznánk ugyanezt az eredményt,mert valljuk be,tök mindegy,hogy Ugrai,Böde,vagy Lauth az ék -- Lauth,Lamah,vagy Nagy D. a balszél -- Somalia,Nagy D. vagy Havojic a balszél -- bárki lehet a vkp:Gyömbér,Cukic,Somalia,Busai -- most már Mateos sem mutat többet,mint Nalepa -- Bönig,vagy Bosnjak a balhátvéd…..,az eredményt ez nem befolyásolja.
        Mi lenne a játék sava-borsa ? Egy Leonardo,Andrezinho,Abdi,Schembri,Jenner,Nikolic,Radó,Torghelle,Grumic,Kabát… Olyan egyéniség,akivel általában sok a probléma,kezelni kell tudni a hülyeségeit,de olyat tud,amit a többiek nem. Nem áll be a sorba alibizni,mint a mostaniak,inkább húz egy váratlant,vagy hisztizik,esetleg őrjöng,műesik,de a langyosví­ztől távol áll ! Forr körötte a levegő,ha megjelenik,történik valami.
        Tehát,véleményem szerint egyéniségre,vagy egyéniségekre van szükség,de nem a védelembe,hanem végre olyasvalakit kell hozni,aki a gólokért felelős !!!
        Nem kellett volna Bosnjak és Ugrai,inkább áldoztunk volna Radóra !
        Fizettük volna meg Schembrit és Andrezinhot,helyette igazoltunk 5 felejthetőt.
        Alkalmaztunk volna sikeres pedagógiát az elmebetegeinkre:Abdi,Jenner.
        Biztos lehetne még sorolni…
        Az alapcsapat már kész. Cserékkel,mindennel,tokkal,vonóval. Ez se jobb,se rosszabb nem nagyon lesz.
        Télen kérünk EGY támadót,de az olyan legyen ! Pl.Radó.
        Nyáron ismét kérünk EGY támadót ! Mondjuk a jobbszélre,ha már Somalia támadójátékáról lemondunk. De az ütős legyen !
        És í­gy tovább,mindig egy normális focistát igazoljunk,lehetőleg 2-3-4 éves szerződéssel !
        Szerintem mindenki ezt szeretné.

        • ehhez pedagógiai érzék kéne, itt meg csak a hatalom dölyfös szava van. máshol az ilyet dilettantizmusként szokták nevén nevezni.
          igazolni meg már mióta nem igazolunk? egy fillért se áldozunk senkire. kosaras módra lepattanózunk. lejárt szerződésű máshová nem kellőkből épí­tünk féléves lejáratú, eleve kudarcra í­télt csapatot. csapat, épí­tés, óh, milyen kifejezéseket is használok.

          • Mindkettőtök véleménye perfekt!! Pontosan itt a probléma. És bármennyire szeretem Gera Zolit, 35 évesen, ennyi sérüléssel a háta mögött, a jelenlegi állapotában ő már nemigen tud segí­teni. Néha megvillan, de ennyi. Amí­g nem tudjuk felsorolni a stabil kezdőt- egy-két eltéréssel- 2-4 évig ugyanazokat, amí­g nincsenek legalább ebben a szerencsétlen, bicebóca magyar fociban zseninek számí­tó átékosaink és főképp vérbeli góllövőnk, addig ne álmodozzunk. Nem értünk történik itt semmi, kijárhatunk a Groupamába, de formálisan semmi hatásunk nincs a történésekre. Kapjuk ezt a szedett-vedett, minden élvezeti értéket nélkülöző, szórakoztatni képtelen katyvaszt

      • Amikor bementem a stadionba, azt hittem, nem lesz meccs, mert nem láttam a szemközti oldalt, a játékoskijárót. Azután, amikor a játékosok elkezdtek bemelegí­teni, “megtörték” a ködöt. így viszonylag jól lehetett látni. Az egyik barátom a B-középben volt, ő alig látta a másik kaput, í­gy Dibusz kifutását sem.

    • MIelott velemenyt irnek,megneztem az MTK-Ujpest mrkozest.Van mit szegyelni a Fradi jatekosoknak a tegnapi gyenge teljesitmeny miatt ? Amit viszont az Ujpest produkalt,hogy feltamadt tetszhalott allapotabol az dicseretet erdemel.Ezert nem tartom lehetetlennek,hogy a fradi is magahoz ter. Ha,azt szeretnenk,hogy a magyar foci ujbol a regi legyen,akkor “Akademiak” helyett vissza a termeszetbe,ott lehe elsajatitani a tokeletes tudast.

      • Vissza a természetbe -- ez remek megfogalmazás.
        Mert mit is várhatunk az akadémia rendszertől, amikor még U21-s bajnokság is van?
        Magának kedves Gabriella biztosan nem újdonság, hogy Lázár tanár úr hány évesen is mutatkozott be az NB1-ben. De sorolhatnánk még azokat, akik 17-19 éves korukban már stabil kezdők voltak a Fradiban: Kohut, Sárosi, Kocsis, Albert, Rákosi, Nyilasi, Limperger, Lipcsei, Lisztes…és még sokan mások.
        Ráadásul sokan közülük vidéki falvakból jöttek a Fradiba, akiket “megtaláltak” és nem vesztek el.
        Ma meg kiválasztanak 20-22 tizenévest, felveszik őket az akadémiára és belőlük focistákat nevelnek…legalábbis megpróbálják, mert eddig nem nagyon sikerült a fenti nevekhez még közelí­tő játékost sem adni az NB1-nek. Miközben senki sem járja és figyeli a vidéket.
        Inkább bekapcsolják a YouTube-t és onnan vásárolnak tucat játékosokat.

Hozzászólás a(z) Pipu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ