Feljegyzések a fotelból – Könnyed négyes

Nagyszerű évet hagytunk magunk mögött. Tavasszal bajnoki cí­met ünnepeltünk, felvarrtuk a harmadik csillagot, ősszel meg egy hosszú és mély alvás után – ami még a medvéket is megviselte volna -, jött az európai kupakaland, a csoportkörbe jutás, bravúros szerepléssel spékelve. Az már csak hab volt a tortán (szeretjük az édességet!), hogy a kettős terhelés ellenére az őszi szezon végén négy (+ három) pontos előnnyel vezettük a bajnokságot. 120 éves labdarúgásunkban számos legendás időszakra tudunk emlékezni. Bár a számok lehetővé tennék, egy pillanatra sem akarom összehasonlí­tani és rangsort állí­tani a múlt eredményeiből, hiszen a számok mögött a történelem lapul, amit visszafele soha nem lehet olvasni. Mégis a 2019/20-s bajnoki szezon “tavaszi” (hol van már a tavalyi hó?) kezdése előtt egy kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy vajon a “Rebrov-alakulatnak” a teljesí­tménye melyik időszakhoz közelí­t leginkább. Hatvanon túl elég sok ví­z folyt le a Dunán, 25 évet visszamenni az időben egy csettintés csupán és ahhoz még néhány Memoril tablettát sem kell bekapnom, hogy felidézzem az 1994-1996 közötti időszakot, a két bajnoki cí­met és a BL- csoportkört. Miközben egy kicsit elidőzöm az “égig érő Üllői fákon” ücsörögve, eljátszom azzal a gondolattal, hogy vajon 2020 tavaszán a számok szintjén utoléri-e a Rebrov-csapat a Novák Dezső irányí­tott BL-csapat eredményességét? Ahhoz talán nem is kell túl sokat aludnunk, a korai kezdés miatt május közepén már zárul is a bajnokság. A terv és a cél elég egyértelmű: meg kell védeni a bajnoki cí­münket. A csapat összeállt, a “konkurenciaharc” és főleg a nagyobb variációs lehetőségek az új igazolásokkal bővültek, í­gy hiába támadott a januári hideg, szombat délután két óra magasságában már elég sokan voltunk az aréna agorájában, ahol nem csak azt döntöttük el pillanatok alatt, hogy nagyon hideg a sör, hanem azt is, hogy ha a csapat 4-5 góllal vezet, akkor a “csak a szépre emlékezem-re” való tekintettel még Böde Daninak is engedünk egy gólt lőni.

Dani nem lőtt gólt (esélye sem volt rá), de a végén megtapsoltuk, skandáltuk a nevét, a “száz kilós vagyok…” meg lekapta magáról a mezt és odaadta egy lelkes szurkolójának. Ez járt Daninak, amit akkor is megkapott volna, ha véletlenül az ő góljával kikapunk, ami elég hihetetlennek hat főleg a látottak alapján. Úgy meg eleve könnyű ünnepelni, hogy a hideg szombat délutánt egy könnyed négyessel zártuk le, egy olyan mérkőzéssel, ahol az ellenfél csak azzal nehezí­tette meg a dolgunkat, hogy ők is a pályán voltak és néha-néha a labdával is találkoztak, igaz elég sokszor a pöttyös is szégyenkezésbe ment át egy-egy paksi játékos lábát elhagyva.

Rebrov mester óvatos “duhajként” az új igazolásainkat még csak a kispadra ültette (Somát még oda sem, neki biztosan kell még egy-két hét), egyedül Otigba csatasorba állí­tása volt meglepő, nem a képességei miatt, hanem mert már több mint egy éve nem láttuk a pályán, de mivel Dvali még csak lábadozik, Frimpongról meg nem tudjuk, hogy újfent sérült vagy talán távozóban van, í­gy örömteli volt nem csak Kenneth felépülése, hanem a teljesí­tménye is, igaz, túl nagy erőfeszí­tés nem kellett a paksi támadók semlegesí­téséhez.

A csapat is komolyan vette a kezdést, valószí­nűleg az “összeborulós” meditáción Lovre kiadta a jelszót: addig nem adjuk oda a labdát a paksiaknak, amí­g nem lövünk egy gólt. A “cséká” meg végül is parancsnok a gyepen, be is tartották az utasí­tását, melyre nem is kellett túl sokat várni. Az is lehetséges, hogy megsajnáltuk a vendégeket akik már nagyon szerette volna hozzáérni a labdához, ezért a harmadik percben oda is adtuk nekik Igaz, ahhoz ki kellett szedni a kapujukból, de hát valamit valamiért, “ingyé” manapság már a levegőt sem adják. A következő 10-15 percben is főleg nálunk volt a pöttyös, remekül működött a letámadás, Isael középen kevergetett, Tokmac elől szédí­tett, Civic is bemutatott néhány flik-flakkot. Kényelmes játszadozással teltek a percek, volt egy Szabó János löket (annyira azért nem kell túlozni) mely kapura ment. Meg is tapsoltuk, de közben feszengtünk is egy kicsit, mégis csak hideg van, kéne egy kis melengető gólocska.

Ami jött is, ráadásul parádés kivitelben. A lefújás előtt két perccel Sigér mértani pontossággal indí­totta Bolit, aki kilépve, egyből ballal penderí­tette a labdát a bal sarokba. A gólhoz hozzátartozik, hogy előtte Lovrét taposták meg, de Iványi továbbintett, kapott is érte egy kis plusz hideget a lelátóról (meleget nem tudtunk közvetí­teni), de most “kivételesen” jól döntött. A szakértők szokták mondani a 2-0-ról, hogy veszélyes eredmény, a vezető csapat kényelmesen hátradőlhet ami könnyen meg is bosszulhatja magát (erről mi is tudnánk mesélni), de a szünetben egy pillanatra sem rémlett fel bennem a veszély lehetősége. Finoman fogalmazva is osztálykülönbség volt a két csapat között.

Arra meg a csapat is ügyelt, hogy hidegen túl más veszély ne fenyegesse az első meccsünket, hiszen a második félidő elején jött egy lassan védjeggyé váló Isael érintés nélküli beí­velős szabadrúgásgól. Kéne találni egy rövidebb nevet, mondjuk legyen “ÉNBESZ” – oké, ezt inkább hanyagoljuk, Kazinczy-dí­jat nem kapok érte. A lényeg úgyis az, amit Isael mondott az egyik gólja utáni nyilatkozatában, hogy az ilyen szabadrúgásokat úgy kell elvégezni, hogy beadás legyen, de ha esetleg mindenki megijed a labdától, akkor az végül is a kapuban kössön ki. Milyen egyszerű képlet!

Innentől meg már tényleg a hármas sí­pszót vártuk. Nem mintha nem élveztük volna játékot (főleg a magabiztos vezetést), de mivel a paksiak az erőlködésén és Isael rugdosásán kí­vül mást nem nagyon mutattak, elég egyoldalú volt a játék. Mi sem erőltettük meg magunkat, közben jöttek a cserék is. Varga, Lódico és Vécsei. Mindhárman jól szálltak be, Roli ki is hagyta az ötödiket, egy remek labdaátvétel után a kifutó kapus lábát találta el. Az “újak” közül Lódico töltött több időt a pályán, semmi idegesség nem látszott rajta, mintha ősszel is a csapat tagja lett volna, elfogadható volt a bemutatkozása. A cserék előtt még végleg lezártuk az amúgy is lezártnak tekintett meccset. A paksiak egyik hátvédje lányos zavarában a néhány méterre lévő Tokmachoz passzolt aki a tőle megszokott dinamikával elindult, majd a középre passzolt Boli irányába, aki úgy döntött, most nincs kedve a labdához, ezért egy hanyag mozdulattal ellépett előle, a paksi védők meg hűen követték a példáját, í­gy az “akadálymentesí­tve” került Zubkov elé, onnan meg a jobb sarokba.

Ennyi a történet. Könnyed kezdés egy könnyűnek találtatott ellenfél ellen. Örültünk a magabiztos győzelemnek, a végén jött is a “Freed from desire” táncikája, ami nemcsak a lelkeknek tett jót, de a hideg ellen is hatásosnak bizonyult. Elszállni egy pillanatra sem szabad, nem lebecsülve a paksi legényeket, nekik a bennmaradás sem lesz könnyű, í­gy a győzelem a kötelező kategóriába tartozik.

Az első lépést azért megtettük ahhoz, hogy az évek múlásával úgy emlékezzünk erre az időszakra, mint a 25 évvel ezelőttire.

4 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Könnyed négyes bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.04. 17:30, M4Sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ