Feljegyzések a fotelból – Leonardo parádé

fotelszurkolo_newA ráhangolódás a mérkőzésre a csapatnak és nekem is jól sikerült. Most egy kicsit udvariatlan leszek és nem csapok azonnal abba a bizonyos lecsóba és nem a győzelem mámorát ízlelgetem először, hanem szerkesztőségünk baráti, fradista (és sorolhatnám még a jelzőket) találkozóját említem meg kiindulási pontként, ahol 5 órán keresztül még az asztalokon lévő sörös üvegekből is a Ferencváros folydogált. De még hogyan! Néha úgy éreztem magam, mint Micimackó, akit Füles nyakon önt egy csupor mézzel, de nem haragszik a barátjára, hanem lelkesen felkiált: Még! Még! Persze tudtam, hogy mire készülhetek, hiszen ez már a negyedik író-olvasó találkozónk volt, mégis azok a visszaemlékezések, sztorik és “mesék” egy olyan zöld-fehér lepellel fonták körbe a Corvin sétány teraszát, hogy onnan nem volt könnyű elindulni “a világ legjobb Fradi-Pápa mérkőzésére”. Ennek a kijelentésnek is külön története van, de ha belekezdenék a mesébe, akkor tényleg nem jutna idő a Pápa elleni győzelemre. Annyit azért megemlítek a “történeti hűség” kedvéért, hogy ez a kijelentés nem pejoratív értelemben hangzott el, egyszerűen egy könnyed riposzttal átszaladtunk a hatvanas évekből a jelenbe, miközben azt a pillanatot elevenítettük fel, amikor Varga Zoli a 16-s sarkáról, kapásból a jobb felső sarokba vágja a labdát. Volt aki még arra is emlékezett, hogy Zolinak jobbra vagy balra volt elválasztva a haja és a saját hálójában sütkérező pókot milyen erővel repítette ki a stadionból. De most hagyjuk el a múltat, a szombat délutáni szeánszra még úgyis visszatérünk. A múlt mellett a jelen is fontos, nélküle a jövőnek nem is lehetne múltja. És ha 20-30 év múlva lesznek olyanok a Corvin-sétány teraszán akik emlékezni fognak a Pápa elleni 4:0-ra, egy valakiről biztosan hasonló lelkesedéssel fognak mesélni, mint mi Varga Zoliról.

De mielőtt Leonardo Vitor Santiago napjának nyilvánítom 2014. március 29-et egy utalás erejéig miatt még visszatérek a délutáni találkozóra. Ha ott megkérdeztem volna, hogy vajon 1967-ben hány mérkőzésen vezettünk a félidőben 2:0-ra, a választ kapásból megkaptam volna, természetesen a góllövőkkel együtt. De mikor a Pápa elleni mérkőzés szünetében a lelátón, rámutatva az eredményjelző táblára megkérdeztem a szurkolótársaimtól, hogy vajon hazai mérkőzésen mikor láttak ilyent utoljára, úgy néztek rám mintha nem is focimeccsen lennénk, hanem anno Egri János Elmebajnokságának a döntőjében. Nem tagadom, a kérdésemmel nem leendő játékosokat kerestem az elmés műsor feltámasztásához (bár nem tudom, hogyan tudnának műsorsávot biztosítani VV6 és a Berki show mellett), egyszerűen nekem sem jutott az eszembe. Pedig volt időm a gondolkodásra azon idő alatt amíg megpróbáltam bejutni a király is gyalog jár helyiségbe. Aztán elnézve szurkolótársaim értetlenségét, hamar rájöttem, hogy valójában nem is velünk van a baj. Oly régen volt, hogy talán igaz sem volt.

2014 tavaszán biztos nem volt ilyen mérkőzés… de még győztes sem, így tényleg úgy kellett nekünk a három pont, mint Micimackónak a csupor méz… még ha nyakába is folyt. A “nagy klasszikus” mackót idézve, az akkor is finom ha a földről kell felnyalni. Négy mérkőzés győzelem nélkül, a tabella nyolcadik helye, a +1-s gólarány nem volt a legjobb ómen, de mivel az a Pápa jött hozzánk, aki Szűcs Lali mellett a legkedvesebb ellenfeleink egyike, a győzelem reménye belénk volt kódolva. Mely kód az első félóra felé kezdett egy kicsit vírusossá válni. Bár mentünk előre, a vendégeknél nem nagyon volt a labda, Böde Daninak megint sikerült kihagyni a kihagyhatatlant, de ekkor még csak Leonardo megindulásai jelentettek veszélyt.

A gát a mérkőzés 32. percében szakadt át. Egy pápai védő egy kínai fantázia film szereplőjének képzelte magát, hiszen a levegőben olyan akrobatikus mozdulattal teremtette a földre Mateost (vagy Pavlovicot), hogy annak büntető lett a vége. Ahogy a bíró befújta a Go-kjó tanítás szerinti hárompontos ksoi-vaza-t a lelátó egy pillanatra a döbbenet csendjébe révedt. Vajon ki fogja lőni a büntetőt? Ebben a bajnokságban már kettőt kihagytunk (-4 pont az ára), nem hiányzott egy újabb baki az amúgy is önmagát kereső csapatnak. De mikor Leonardo lehajolt és kezébe vette a labdát, már mosoly ragyogott az arcokon. Most egy kicsit füllentettem, mert jómagam még jobban megrémültem. Csak nehogy Leo is kihagyja! – fohászkodtam, mire szerkesztőtársam látva hófehér arcom felém fordult és csak ennyit mondott: Nyugi, bevágja. Azt nem tudom, hogy valójában mi játszódott le benne (azért sok mindenben hasonlítunk egymásra), de mire elért hozzám a nyugtatása, már mindenki egymás nyakába volt. Mert Leo bevágta!

Ahogy a mérkőzés hátralévő része is a brazil játékosunkról szólt. Minden megmozdulásán látszott, hogy ő azért húzza fel a lábára a focicsukát, mert azzal bűvölni és elvarázsolni akar. Éppen úgy, ahogy gyerekkorában a brazil grundokon tehette. És ahogy a hatvanas évek magyar legendás játékosai is tették a paskumokon. Játszottak… nem erőlködtek, nem törték ketté a labdát, nem lihegtek a másik nyakába, nem könyököltek és nem rúgtak bele a játszótársakba csak azért, mert éppen arra jártak. Leo egy másik dimenziót képvisel a magyar a bajnokságban és csak remélni tudjuk, hogy még évekig a Ferencváros zöld-fehér mezében teszi ezt. Mert ahogy átfűzte Csizmadiát, ahogy esernyővel “védte” Kulcsárt a lebukó naptól, ahogy szöktette Bödét, majd ahogy kiugratta Somáliát… és amilyen magabiztosan bevágta a büntetőt… Ezeket nem lehet megtanítani, ezeket érezni kell – mondaná újságíró barátunk a találkozóról, miközben felelevenítené, hogy a Varga Zolti kapásgólja után levegőé kapkodó pók hogyan döntötte el, hogy ő bizony olyan kapu közé soha nem fog hálót fonni, melyre zöld-fehérbe öltözött csatárok támadnak.

Természetesen a Leonardo-show mellett voltak még felejthetetlen pillanatai a a mérkőzésnek. Ahogy Böde várva-várt gólja után Besic úgy ugrott a csatár nyakába mint Rex a felügyelőre és percekig búbolta Dani fejét, vagy mikor Mateos a gólja után a labdát a meze alá rejtve köszöntette állapotos feleségét (amit a bíró sárgával jutalmazott – a … ezt a részt inkább kipontozom), vagy mikor Leonardo első “sikertelen” cseréje után a vonalnál várva a pihentető zuhanyra, egyszer csak azon kapta magát, hogy a labda mégis csak feléje tart. És ha ott volt, köszönt neki, néhány könnyed húzással becsapott két pápait majd 17-ről centikkel lőtt mellé. Utána már jöhetett a csere, így legalább kétszer köszönhettük meg a Leonak a kiváló játékot!

Hogy mennyit is ér a harmat gyenge Pápa (kivéve Szűcs Lali) elleni győzelem? Három pontot és az újra felvillanó reményt biztosan. Bár néha egy-egy győzelem után én is képes vagyok a fellegekben járni, de most péntek estig mindenféleképpen a földön maradok. Majd ha a derbin is hasonló játékra leszünk képesek és újabb három ponttal leszünk gazdagabbak, majd akkor fogok a tabellára nézni.

Addig meg üzenem a lelátói szurkolótársaknak, ne felejtsék, hogy utoljára 2014. március 29-én, a Pápa ellen vezettünk a félidőben 2:0-ra. Ja, a vége meg 4:0 lett.

Ilyen végeredmény is régen volt már hazai pályán.

– lalolib –

12 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Leonardo parádé bejegyzéshez

  • Én sem szóltam hozzá hónapok óta. Mégpedig azért nem, mert úgy éreztem, hogy látszólag megalapozatlan töretlen optimizmusom értetlen és ellenséges hozzászólásokat váltana ki. Sajnos. Mert a magukat szurkolónak tartók zöme a saját fantáziavilágában él, és tudomást sem vesz a valóságról. (Ha csak nem ellenséges „álszurokló”, mert ez még rosszabb.) Azt hiszik, a csapatépítés csak úgy magától meglesz. Pedig hát – mint az építés szó jelzi – ez egy hosszabb folyamat.
    Nekem erről a diókrém keverése jut mindig az eszembe. Ugyanis annakidején anyám, majd amíg élt, a feleségem a születés- és névnapomra diós tortát készített nekem. Illetve együtt készítettük. Mert a diókrém kikeverése az én feladatom volt kamaszkorom óta. Ez pedig őrjítő feladat volt. Mert amíg a vajat, darált diót és a cukrot egységes krémmé kevered, addig legalább háromszor megunod az életed, és tízszer elhatározod, hogy ezt többet nem csinálod. És amikor eljutsz arra a pontra, hogy most abbahagyod – egyszerre csak cuppogni kezd az egyveleg és pillanatok alatt elkészül a csodálatos diókrém. Ezért bizakodtam abban, hogy a csapat is összeáll.
    Meggyőződésem, hogy ha lett volna Internet és hozzászólások, Mészáros József sohasem lett volna sikeredző. Doll négyes nyeretlenségi szériáját rettentően felfújták. Pedig volt ennél rosszabb kezdés is.
    0:1 – 2:2 – 2:3 – 0:2 – 2:2. Ez ugye 5 meccsből 2 pont, 6:10 gólkülönbség. És ez Mészáros első öt bajnoki meccsének az eredménye volt 1962-ben.
    Nem azt mondom, hogy minden rendben van. Nem. Lesz még visszaesés. De most egyelőre élveztem, hogy Leonardo olyan dolgokat mutatott be a pályán, amilyeneket Albert Flóri óta nem láttam Fradi színekben. Ahogy Bödét olyan helyzetbe hozta, hogy szegény Szűcs Lajos választhatott a gól és a kiállítás között. Mert volt egy olyan félmozdulata, hogy most elhúzza Böde lábát, de hát abból mégrosszabb dolgok lettek volna, így visszafogta a magát.
    Szegény Leot amúgy faragták rendesen. Becséri meg hol fújt, hol nem fújt. Pedig egyébként mindkét tizenegyest megadta. Emlékezetem (és feljegyzéseim) szerint utoljára 1976 márciusában ítéltek a javunkra egy meccsen beül két tizit, amelyeket Bálint annak rendje és módja szerint bevágott. Nekem nagyon tetszett, hogy nem ugyanaz rúgta a két tizenegyest, így a kapus nem asszociálhatott az előzőre.
    És végül egy igézet LTK-tól:
    „EL A LÁBAKKAL LEONARDOTÓL!”

    • Én is úgy gondolom, hogy 4 meccs után előállni egy “minden idők legrosszabb kezdése” elemzéssel fölösleges.
      Ha lefut a bajnokság, akkor említésre érdemes tény, de így csak hangulatfokozó információ.

    • Bár nem szeretem a diót, de ahogy leírtad a diókrém elkészítését -- miközben a Fradira utaltál -- lehet, hogy legközelebb megkóstolom. 🙂 Nálunk nővérem a mestere.

  • Öröm, öröm, készülés péntekre, de ami nem hagyható szó nélkül: Leo módszeres, kíméletlen és büntetlen faragása. Nem akarok vészmadárkodni, de amennyit tegnap is a földön töltött, a tavaly tavaszt juttatta eszembe.

  • Osztálykülönbség. Leo és a pápai játékosok is más-más sportágban szerepeltek tegnap este.

  • Fradista Barátaim!
    Az a tény, hogy az előző 4 meccs után nem írtam semmit, annyit jelent, hogy nem akartam jobban elkeseríteni Benneteket…Lalolibbal egyetértve én sem gyújtanék örömtüzeket, mert ezt a szombati Pápát 6-8 góllal is verhettük volna. Az igazi siker a következő 2 meccs megnyerése lenne, akkor leírhatnánk, hogy elindultunk felfelé…
    A Leo-show kapcsán csak annyit jegyeznék meg, hogy a vezetők helyében mindent megtennék Leonardo, Somalia, Besic, Jenner és Gyömbér itt tartása érdekében és már most erőfeszítéseket tennék egy _magyar szinten-remek focista, Futács Márkó hazahozatala érdekében! Akkor Böde valóban visszavont támadó kp lehetne az igazi helyén. A junior fradisták közül mindenképp játszatnám Péter Antalt, Birtalant, a Csillus fivéreket és persze Holmant is foglalkoztatni kell továbbra is! Hajrá Fradi!

  • Egy òràval elôrébb àllìtottàk a Fradi òràjàt is.

  • “Ilyen végeredmény is régen volt hazai pályán” írod kedves lalolib, bizony-bizony drága barátom kerek egy esztendeje(2013. március 30.) esett meg velünk, méghozzá az Eger ellen… a félidei eredményt is elárulom neked: 2:0 Böde és Jenner góljaival. A második félidőben is betalált Dani, és Somália. 😛 😉 😆

    • Igazad van Barátom! Most már nekem is eszembe jutott. 🙂
      Ráadásul azon a meccsen volt az az emlékezetes Leonardo szóló amikor a végén megpróbálta alányeste átemelni a kapuson.
      Ezután írta L.T.Karcsi róla a következőket:
      “A magyar szurkoló azonban a végtelenségig hálás, ha igazi spílert lát, ennek legékesebb bizonyítéka az volt, amikor a Népstadionban lejátszott Ferencváros-Eger meccsen a zöldek brazilja két, felsőtestes kígyómozdulat után egyedül vezette a vendégek kapujára a labdát, majd ahelyett, hogy a legkézenfekvőbb módon elgurított volna a kapus mellett, alárúgott, s így csak a felső lécet találta el…”
      Azért halkan megjegyzem, hogy szombat este Neked sem jutott az eszedbe. 🙂

      • Persze, hogy nem!!! De ez nem is csoda, egy ilyen felejthetetlen író-olvasó találkozó és a “világ legjobb Fradi-Pápa meccse”(L.T.K.) után!!! 😉 😮 😀

  • Ahogyan írtam régebben nagyon sajnálom,hogy ezeken a találkozókon nem tudok részt venni,mert ahogy sokan itt tudják nem dolgozom Magyarországon,de szerencsére figyelemmel tudtam követni a munkahelyemről a meccset-természetesen nem olyan intenzíven-,de 3 gólt éppen elcsíptem.
    A meccs előtt arra készültem,hogy ha most is megint minden rosszul sül el utánanézek,melyek azok a csapatok,akik nem tudtak legalább 3 gólos győzelmet aratni 21 forduló alatt.Szerintem egy kezemen meg tudtam volna számolni,és ami szomorú,hogy Mi is benne lettünk volna.
    De nem így lett hála Istennek.
    Éjjel hazaérve megnéztem az összefoglalót és különösen a játékosok gól utáni reakciója tetszett.
    Bízom benne,hogy sokakban felszabadult egy gát és a hátralevő összes meccset megnyerjük,akkor talán mondhatjuk,hogy valamit elért a csapat,mert a négy “tavaszi” elrontott bajnoki mérkőzés 3 pontjaival most bajnoki címre törhetnénk.

    Hajrá Fradi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák