Feljegyzések a fotelból – Magabiztos győzelem

16 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Magabiztos győzelem bejegyzéshez

  • Nekem a „Bp. Honvéd” a Farkas Mihály-féle mesterségesen felpumpált csapatot és azt a Puskást jelenti, akinek 1956 áprilisában minden labdaérintésére füttykoncertben tört ki a Népstadion közönsége. (Akinek van lehetősége és türelme van a kereséshez, még a korabeli Népsportban is talál róla adatot.) így számomra a kispestiek legyőzése érzelmileg többet jelent minden más győzelemnél. Főleg, ha olyan nyomasztó fölényben játszik a csapat, mint most. Az első félidőben osztálykülönbség volt a javunkra. A második félidő kevésbé volt látványos, de éppen az volt benne a meggyőző, hogy látszólag gyengébb játékunk ellenére sem volt érdemi lehetősége a piros-feketéknek. Mert minden csapat annyit nyújt, amennyit a másik hagy neki.

    Olvastam másutt olyan véleményt, hogy „Leonardo nem csinált semmit” – mintha csak Albertről í­rták volna úgy 50 évvel ezelőtt. Egyébként ez a „semmi” azt jelentette, hogy még sérülten is két-három ember ügyelt rá állandóan, ezzel szabad(abb) teret juttatott a többieknek.

    Nem tudom, ki figyelt fel arra, hogy idén tavasszal kevésbé „negatí­vok” a sporik velünk szemben. Négy tizenegyest kaptunk eddig (szerintem 6-7 helyett), máskor egy teljes bajnokság alatt nem kapunk meg ennyit. És három embert szórtak ki az ellenfél csapatából (máskor egy bajnokság alatt egyet sem). Pedig nem játszanak durvábban, mint egyébként.

  • Üdv minden fradista barátomnak!
    Régen voltam ennyire elégedett egy idegenbeli mumus elleni meccs első félideje után. Nemcsak domináltunk a mezőnyben, hanem Leo kreativitása és egy jól felépí­tett taktika révén vezettünk is két góllal, bár a realitás 4-5 gólos előny lett volna… A lesgól miatt nem kell szégyenkezni, elnézhető volt és örülök, hogy végre nem a kárunkra tévedett Kasai. A meccs képe miatt azért a kispestiek sem gondolják, hogy nem volt megérdemelt a magabiztos előnyünk. A szokásos Fradi-verő sündisznó-pokróc stí­lus ezúttal nem jött be végre! A legörömtelibb, hogy megtanultunk nyerni és stabilabb a védelem. Az igazi hiányosság még mindig a befejező csatárok hiánya és Holman kevés szerepe. Meg kell védenem Cukicot, akit -újra megnézve a derbit -- nem nélkülözhetünk a rengeteg labdaszerzés miatt. Ő és Jovanovic óriási munkája ágyazott meg a Leonardo-Jenner duó eredményes támadásépí­tésének. Hajrá Fradi!

  • Az ötvenes évek Honvédja és kubatovi Ferencváros között mi a különbség?

    • Soroljam a neveket? 🙂

      • A nevek lényegtelenek, a rendszer a lényeges.

        Akkor minden csapat közpénzen élt, kit jobban, kit kevésbé támogattak, attól függően, hogy ki volt a kedves csapat a hatalomnak.

        Ma hogy is van ez?

      • Ha mégis neveket sorolnál, gondolom Kocsisét nem tennéd be a sorba, ő önként ment át.
        Ahogy Czibor sem ment át és Dalnoki sem. Jók a legendák, meseszerűek, de a valósághoz nincs közük. Sajnos.

        • Kedves feribá!

          Igazad van, Kocsis volt az egyik, meg Puskás, Kispéter, Bozsik, Lakat, Dalnoki, Czibor és a többiek. A megjegyzést egy kissé ironikusan í­rtam, azért is tettem mögé a
          “vigyori” jelet. Valójában a két korszak játékosai közötti különbségre akartam felhí­vni a figyelmet, mert minket szurkolókat elsősorban ez érdekel.
          Mivel az oldalunk kiemelten a Ferencvárosi labdarúgás történelmével foglalkozik, í­gy aktuál politikai kérdésekkel nem foglalkozunk és azt szeretnénk, ha az olvasók sem kevernék bele.

  • Annyi kimaradt a jegyzetemből, hogy a győzelemben az összjátékon kí­vül néhányan remek formában játszottak. Kiemelném a hátvédsorunkat, a két belső védő nem csak hátul volt úr, de elől is állandó vészhelyzetet teremtettek Kemenes kapuja előtt a szögleteknél. Jovanovics újfent bizonyí­totta, hogy remek játékos, szinte minden poszton bevethető. Most balhátvédként futotta tönkre a Honvéd védőit. Ehhez persze az is kellett, hogy igazán nem volt szélsőjátéka a hazaiaknak. Pipu a hozzászólásában felvetette Cukic játékát, mely tény, hogy nem volt látványos (ahogy Gyömbéré sem), de nem is el volt a dolga. így meg nehéz megí­télni, de az sok mindent elmond, hogy a Honvédnak nem volt értékelhető támadása, mely azért a “láthatatlan” szűrőket is dicséri. Még az is lehet, hogy ritkán szerelt, őszintén nem figyeltem, de mivel Doll nem “kapta le a pályáról”, biztosan teljesí­tette a rábí­zott feladatot.
    Doll meg érti a szakmáját. Jelenleg a rendelkezésre álló keretből próbálja kihozni a maximumot. Monizzal ellentétben (akit mindig kedveltem és nem is felejtek el soha) egyenlőre nem saját képére akarja formálni a csapatot, hanem a mostani kerethez igazí­tja a taktikát úgy, hogy lehetőleg minél több pontot szerezzünk.
    Egy biztos, nyáron az igazolások idején okosabbak leszünk. Azt csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy mivel elég nagy játékosmozgás várható a nyáron, nem biztos, hogy jót tenne egy júniusi-júliusi nemzetközi szereplés.
    Legyen egy jó csapatunk a III. Szentélyben, legyünk bajnokok 2015-ben és utána már jöhet Európa. 🙂

    • Sima, mondjuk kellett hozzá a lesgól, egy kamu 11-es és az is, hogy azt Leonardo rúghatta, miközben nem kapott engedélyt, hogy ápolásából visszatérjen a pályára.
      Amúgy sima volt, és az első félidő alapján még megérdemelt is.
      Kassai elsimí­totta.

      • Meg egy Honvéd, aki 90 perc alatt nem lőtt kapura.
        Más: Ha engem ennyire frusztrálna a jelen helyzet, más szórakozás után néznék.

      • Szerintem nem ápolták, ezért rúghatta a 11-est. A Puskás ellen ápolták, akkor le kellett mennie a pályáról, és Mateos rúgta be a büntetőt. Feri bá, maga véletlenül nem a Fradi ellensége? Miért nem megy át a Honvéd honlapjára?

  • 5 †’ 2

    Kedves szurkolòtí rsak

    Az elsô félidô szép ferencví rosi összjí tékot hozott magí val. Örülnék, hogy ha a Fradi meccseit néznék minnél többen azok a nézôk, akik a szép focit szeretik és azok is, akik a célratörô elkötelezett és lelkes labdarùgí s rajongòik is egyarí nt.

    Mind a kettô stìlus valahogy felfeslett ezen a meccsen, bí r imitt amott, de mí r több önbizalommal és jí tékkedvel.

    Nem értettem egészen, miért sportszerûtlenek az ellenfeleink egy Leonardoval, vagy Somaliaval szemben, holott a könnyén jí tszodozò labdarùgí snak épp olyan létjogosult, mint a minden erejit beledobò jí tékfelfogí s (és sajnos ott a lí btörô gesztus sem hií nyzik).

    Sok lí gyan szòlva nem szép jelenetek voltak ezen a meccsen.

    Leonardot megint aprìtottí k. Most nem í llìtottak ki senkit, de Leonardo kényszerült elhagyni a pí lyí t. Szép, hogy nem hordí gyon.

    Ezzel most mit nyert a Honvéd ?

    A Ferencví ros lassan de biztosan a „megbìzhatòsí g“ felé halad. A szurkolòk bìzhatnak lassan megint abban, hogy a csapat ki adja a lelkét a meccsen és – ha nem is mindig gyôz – mégis harcol és épùgy tudja a kötelességét, mint azt a szurkolò és megbìzò szurkolòt tudjí k.

    Sajní lom Rossi-t, a Honvéd vezetôedzôjét. Ha nyilatkozott eddig a Fradiròl, ezt mindig ùriemberként tette meg. Sosem felejtett el gratulí lni, a bìròknak éppùgy mint az ellenfél edzôinek.

    A Honvéd vezetôsége jòl tenne, hogy a jelenlegi hullí mvölgyben lévô csapatnak az edzôjét ne menesztelje, ahogy ez gyakran elô szokott fordulni.

    A türelem Doll mester nagy titka és egyben fegyvere is.

    Türelem és megbìzhatòsí g – ùgy tûnik – szét nem ví laszthatò dolgok.

  • A mai nap szerencsére nem kellett a munkahelyemen végig követni a meccset,ráadásul az nem is ugyanaz,mint “itthon” a lap top előtt.
    Az első félidő végre olyan volt,mint amire vártam/vágytam-persze ehhez kellett egy jelenlegi kispest-,de a harcosság ,gyors passzok látványa megelégedettségre adott okot számomra.Sajnos Somália ma nagyon rosszul játszott,bár Cukic sem volt jó ma (sem)-múlt héten még nem,de most már a szezon vége felé “kiterí­tem” a lapjaimat,szóval Neki mennie kellene-,de az első félidő után minimum 0:4-nek kellett volna lennie.
    A második félidő egyszerűen hatalmas csalódás volt,nem értem,hogy a modern foci vagy éppen a taktika követeli ezt meg,de elszomorodtam.
    A lényeg,hogy nyertünk közelebb kerültünk az előttünk állókhoz.
    És egy kis álmodozás…-Ha Doll meccseit lehoztuk volna, most már egy ponttal mennénk a loki előtt…

    Remélem egy hét múlva meglesz a zsinórban az 5. győzelmünk.

    Hajrá Fradi!!!

    • Ha magabiztosan győzünk, akkor nem kellene egy-két játékost kipécézni… Mindenki igyekezett. A két félidő között a különbséget Leonardo jelentette. Egy félidő alatt szétrúgták, helyes döntés volt a lecserélése.
      Hajrá Fradi!

      • Èn csak arra szerettem volna rávilágí­tani,hogy ha Sominak ment volna tegnap a játék eredményesebbek lettünk volna.
        Cukic újpesti bombagólján kí­vül-bocsánat a rövid ü miatt,de “dolgozom”-nem emlékszem meghatározó pillanatokra,de még van 4-5 játékos,aki nem ide való.
        De ahogyan mondtam majd év végén leí­rom,nem mintha “fontos”lenne valakinek,maximum kí­váncsi vagyok,hogy mennyien osztják a gondolataimat.

        Köszönöm

Hozzászólás a(z) Kinizsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ