Feljegyzések a fotelból – Magunknak tettük nehézzé

fotelszurkolo_newVajon húsvét nagypéntekén véget ér Dibusz Dénes “gólböjtje”, és ha igen, azzal véget is ér a 11 mérkőzéses veretlenségi sorozatunk? Ezek a kérdések jutottak eszembe ma reggel miközben az áruház húsos pultjánál próbáltam kiválasztani az idei húsvéti sonkát… mely sonka csak a nevében (vagy talán még abban sem) hasonlított gyerekkorom füstölt sonkájára, amit apám már péntek este kitett az ebédlőasztal közepére. Akkor még nem nyúlhattunk hozzá, a szavaival élve pihentette és érlelte másnapra. Amit eleinte még el hittünk, de mikor másnap reggel felkelve kisebbnek véltük a sonkát, kételkedni kezdtünk az érlelés folyamatában, de akkor jött anyám “cinkos” mosolya és meséje az éjszaki kisegérről mely pillanatok alatt elfeledtette a sonkafogyás igaz történetét. Ráadásul a szombati nap nálunk már a sonkafőzésről szólt és amikor a füstölt illat átlengte a konyhát órákig képesek voltunk anyánk mellett toporogni a konyhában. Arra nem nagyon emlékszem, hogy régen játszottunk-e nagypénteken bajnokit, de ahogy a sonka, úgy a hétvégi menetrend sem a régi. Szerencsére a csapat jelenlegi formája és eredményessége már a régi időket idézi. Fél éve nem kaptunk ki, hét tétmérkőzésen Dibusz nem kapott gólt, mellyel olyan legendákkal került egy “listára”, mint Csikós Gyula és Géczi István.

Péntek este, miközben én is kitettem a konyhaasztalra a kötözött “műsonkát” a főkérdés nem az volt, hogy éjszaka megjelennek-e a sonkát dézsmáló kisegerek, hanem az, hogy vajon tovább tudjuk-e folytatni a győzelmi sorozatot és Dibusz Dénes meghosszabbítva a böjtöt, egyedüliként vezeti-e a Ferencvárosi kapusok “tétmérkőzésen nem kapott gólt” ranglistáját. Az előjelek a hátvédsorban nem voltak a legkedvezőbbek, hiszen Mateos sárga lapjai miatt, Pavlovic meg sérülése miatt (állítólag a válogatott elleni edzőmeccsen sérült meg) hiányzott, így Batik Bence került a tengely közepére. Amikor megláttam az összeállítást, az jutott az eszembe, lehet, hogy Csukics kezdőként való szerepeltetése talán indokolt lenne.

Természetesen nem ennek tudható be, hogy a végén sikerült elrontani Dibusz csúcsát. A második félidőben úgy gondoltuk, elég csak kimenni a pályára, a magabiztos 2:0-s vezetésünk feljogosít arra, hogy lazsáljunk, hogy kíméljük magunkat a jövő vasárnapi derbire. Arra azért jó volt a második 45 perc, hogy lássuk, annyira azért még nem vagyunk jók, hogy unottan passzolgatva múlassuk az időt. Ez még annak tudatában is igaz, hogy a Felcsút csak egyszer találta el a kapunkat, azt is egy szerencsétlen labdavesztés után. Sőt, ha Dibusz a gólvonalon ácsorog, akkor simán megfogja. De így oda lett a csúcs, mi szurkolók pedig kaptunk 30 perc izgalmat.

Amit szívesen elhagytam volna. Főleg az első 45 perc után, amikor ugyanazt a lendületes, tervszerű és okos játékot játszottuk, mint a tavaszi szezon eddigi mérkőzésein. A különbség annyi volt – és micsoda különbség! -, hogy Böde Dani, bár az első góljánál elvesztette a bal cipőjét, de megtalálta azt, amit már régóta hiányoltunk a játékában. A GÓL-t! Már az első találata is zseniális volt, ahogy átvette, ahogy lefordult a védőjéről – aki ijedtében cipőárusnak képzelte magát és lerúgta Dani bal cipőjét -, és a “cipős” lábával a tehetetlen kapus mellett gurított a hálóba. Már-már Chaplini, vagyis inkább Pierre Richardi (tudják, a magas szőke felemás cipőben) jelent volt annyi különbséggel, hogy Dani zokniban “üldözte” a cipős lábát. A félidőben el is játszottam azzal a gondolattal, hogy vajon mi lett volna, ha Dani a jobb cipőjét veszti el?

A kissé “mókás” gól meg is hozta az önbizalmát, hiszen négy perc múlva olyan gólt ragasztott a jéggé dermedt Danilovics kapujába, hogy azt még CR7 is megirigyelhetné. Nalepa fejese után, félfordulatból, kapásból tüzelt a felcsúti kapu jobb sarkába. Legszívesebben táncot lejtettem volna a gól után, de ahhoz már egy kissé öregnek tartottam magam, így maradtam a süppedő fotel ölelésében és vártam a folytatást. Pattant is a sörösüveg kupakja és mint egy jóllakott öregúr dőltem hátra. Még-még ennyi nem elég – dúdoltam, de ahogy múltak a percek úgy kezdtem érezni, hogy nem csak én lettem jóllakott öregúr, de talán a csapat is. Az első félidő vége felé Dani belőhette volna a harmadikat (a szünet után a negyediket is), de úgy voltam vele, nincs semmi gond, miénk a meccs, Dibuszé meg a csúcs.

A három pont a miénk lett, ezzel begyűjtöttük a 12. győzelmünket. Jobb lett volna egy vidámabb véghajrá, de így legalább izgulhattunk egy kicsit. Tényleg csak egy kicsit, mert a Felcsút a gólon kívül több kaput eltaláló lövéssel nem fenyegette Dibuszt, ettől függetlenül azért örültem a hármas bírói sípszónak.

Ezek után nem marad más hátra, mint holnap megfőzni a sonkát és a kolbászt, hétfőn körbelocsolni a környék lányait és asszonyait, majd keddtől készülni a derbire.

Az lesz ám a vigadalom!

8 Vélemény a cikkhez: Feljegyzések a fotelból – Magunknak tettük nehézzé

  • A kis “matekomat “majd elfelejtettem,amit nemrég elindítottam:
    szóval:Pápa idegenben,hali Paks hazai nyíregyháza idegenben és akkor 53 pontosok lennénk.
    Milyen szép is lenne.

    Hátha “elizgulja” a vidi!

    Hajrá Fradi

  • Számomra az az érthetetlen,hogy biztos vezetés tudatában miért kell visszaállni és a szurkolót az őrületbe kergetni?
    Az első félidő nekem is tetszett,de a második az maga volt a rémálom.Sajnos nyáron még folytatódnia kell-ene új védőket és csatárokat keresni.Mert támadóposzton egyszerűen nincs meg az áttörés.

    Miért kell alkalmazni 5 bírót,ha ezek a alapvonalbírók vakok,semmit sem csinálnak.Ja ,de felveszik a nagy dohányt.

    Mindenkinek Kellemes Húsvéti ünnepeket Kívánok.

    Hajrá Fradi

  • Nagyon tetszett ez a meccs. Talàn az elsô félidô jobban, mint a màsik. Az elsô félidô megmutatta nekem, hogy nem tesz lépést vissza a csapat. Az eddig elért fejlôdését okosan tudja kamatoztatni és arra is képes, hogy ùjakat tanuljon.

    Taktikailag is fejletebb lett a csapatunk. A fiatalabbik jàtékosok (Nalepa-ra és Batik-ra gondolok fôleg) természetesebben àtveszik a taktikai intelmeket és el is tudjàk sajàtosìtani sajàt (Batik fiatal jàtékos koràhoz képest nagyon higgadt jàtékos !) elgondolàsaikal vegyìtve.

    Most egy megint màsképpen jàtszò csapatot làttam, mint az MTK ellen. Nem Volt az egyéni dràma minden egyéni pàrharc közt, hanem a jàték simàban zajlott a sorainkon belül.

    Lehet, hogy eggyes szurkolò ezt a mindig vàltozò és az ellenfélhez idomulò jàtékot “köppenyforgatò”-nak neveznék el. Nem tudok hozzàszòlni. De lehet, nem is lehet, hiszen a csapat még mindig alakul. Ezt észre lehet venni.

    Ami talàn egy kicsit figyelemmel kellene kisérni az a Puskàs Akadémiàhoz képest “fordìtott” jàtékfelfolgàs. A Puskàs — a szpiker szerint — akkor jàtszik jobban, ha erôs ellenfél ellen jàtszani kell neki. A Fradinàl — udvariassàg vagy nem ? — azt vettem észre ezen a meccsen, hogy egy gyengébb ellenfél ellen még nem tudjàk egészen összeegyeztetni a taktikàt meg a lehetôségeket. Ha nincs nyomàs, akkor még nem bontakozik ki a csapat.

    A Puskàsnàl nem Volt nagy baj, de a “nyomrult” vak labda egyszer vakul be mehet és aztàn 2:2 az eredmény.

    A csapat nem lépet vissza. Ennek még jobban örültem, mint az eredménynek.

    Hajrà fiùk, csak ìgy tovàbb !!

    Kellemes Hùsvéti ünnepeket mindanjiatoknak.

  • Egy Fradi szurkoló ismerősöm nem mer kijárni a mérkőzésekre a szívinfarktusát követően, mert fél, hogy az izgalmak nagyon megterhelnék az épen maradt szíviznait. Nos, a második félidő utolsó fél órájában én sem a finom húsvéti sonka illatára gondoltam, mert a stressz, a kiegyenlítés félelme teljesen maga alá gyűrt. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor a sípszó véget vetett a meccsnek. Azért jó, hogy voltak bravúros másodpercek, amire jó visszagondolni. És ez a legfontosabb. Szebb lett volna, ha Dinii nem kapja meg azt a gólt. A Felcsút nem könnyű csapat, mert (ez az én saját véleményem) három olyan bázis személyiségjeggyel bír, amit nehéz kezelni. Először is a Jászai Mari díjas színészkedéseik, a szélsőséges szabálytalankodásra való hajlamuk és az agresszívitásuk. Persze lehet, hogy én vagyok elfogult, és zöldfülű, hogy a Felcsút elleni mérkőzések nehézségeit ennek tulajdonítom. De mindegy is, ami a fontos, hogy hàrom pontot sikerült elhozni a Makovecz arénából.

    • Sokmindenben egyetértek veled. S ehhez vegyük hozzá, hogy van néhány -- magyar viszonylatban -- kifejezetten jónak mondható játékosuk, és Bencze Miklós sem rossz edző. A felcsútiaktól jobban tartottam, mint pl. az MTK-tól.

      • Valahogy én is így voltam vele. Az MTK ellen biztosra mentem, de mivel vidéken -- főleg a kiscsapatok ellen -- eddig sem fényeztük magunkat, volt bennem egy kis félsz. Ami nem tartott sokáig, hiszen az 1 félidő kimondottan jóra sikerült. A második már nem, de ebben biztos benne volt a biztos előny tudata, a “dósza” elleni derbi és az, hogy senki sem akart kipontozódni. Gerának négy sárgája volt és Soma is elég hamar besárgult, így a pálya közepén egy kicsit óvatosabban játszottunk -- megjegyzem, meg is értem.

      • Én is nagyon jónak tartom a játékosállományukat, viszont minden racionalitásnak és jó ízlésnek ellent mond, hogy egyfelől mondjuk egy Kleinheisler, Lencse, Tischler, Zsótér pályája a kiteljesedés helyet egy ilyen művi kanyarral a felcsúti vegetálásba fordul, másrészt az akadémiai csapatnak a nevében rejlő jellegét nem a saját képzés, hanem más akadémiák termékeinek már-már begyűjtés-szerű egybeszerveződése domborítja ki… Egy-egy Polonkai a rutinjával még rendben is volna, hogy összefogja a fiatalokat, na de hát nem mindegy, hova valósi fiatalokat. Az aréna szép, szívesen látnám, akiket kinevelnek bele. Unokáink fogják-e látni?
        Magának a meccsnek az érdemi részéről, azaz az első 20 percről pedig pont gyermekem edzése és hazafuvarozása miatt maradtam le, 2-0-ra estünk haza, simának tűnt akkor és végig az első félidőben is, meg ha a nem sok, de annál nagyobb második félidei helyzetekből csak egyet sikerül kihasználni, marad is a sima ügy, így meg izgulhattunk,hogy mi van, ha egy meg nálunk akad be. Ha viszont a fociban nincs se pro, se kontra, a lényeg a lényeg, és hogy megint a régi Böde Danit láttuk.

  • Nem is volt rossz meccs. Az első félidő üdítően élvezetes, a második is elfogadható. Ha azt nézzük, hogy az idei számon tartott 13 mérkőzésen (5 bajnoki, 5 nemzetközi, 2 MK, 1 LK) 12 győzelem mellett mindössze egy döntetlenünk volt, s a gólkülönbségünk 45:6, igazán jó évadkezdésről beszélhetünk.
    Kedden még lesz egy MK meccsünk a Szolnok ellen, s aztán jöhet az Újpest. Ám számomra, mint» őskövület «számára többet jelent az MTK sima legyőzése.
    Amúgy nem tudom, hogy a Vidi-Újpest meccsre mit kívánjak? Talán egy döntetlent?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.30. 18:00 Balmazújváros-FTC (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ