Feljegyzések a fotelból – Megpattanó remények

11 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Megpattanó remények bejegyzéshez

  • Nem elég a piacon a legjobb, legdrágább nyersanyagokat megvenni, kell valaki, aki szakácsként azokból el tud készí­teni egy ehető ebédet…

  • Rijeka, kb. félszáz igazolás meg temérdek pénz után ismét sikerült nulla kaput eltalált lövéssel lehozni egy nemzetközi tétmeccset, ami ráadásul az ellenfélnek egy edzőmeccs volt. Ott, ahol épí­tkezni szokás ilyenkor a felelősöknek meg szokták köszönni a munkájukat. TD teljesen alkalmazkodott a közeghez, az ilyen meccseket megúszni akarja (igaz ez sem sikerül neki).

  • na, beárazták ezt az 1-1-et.. 😳

    • Semmi olyan nem történt, amire a korábbi négy év alapján ne számí­thattunk volna. Már egész jól hozzászokik az ember. De most nézzük meg a Real, Barca, Bayern, Juve, MU, PSG stb. eresztést, és tegyük fel a kérdést: hát ők vajon szoktak-e augusztusban nemzetközi tétmeccseket játszani? Na ugye…

  • Sokakkal, í­gy a szakvezetéssel is, ellentétben nem voltam elájulva a csapat teljesí­tményétől. Úgy éreztem, mintha mindkét csapat 0:0-ra játszana (ezzel magyaráztam a kapusunk érthetetlen időhúzását). Mindezek ellenére maradhatott volna az eredmény 1:0, ha a védőnk blokkolja a lövést, nem pedig elhúzódik előle, s í­gy megpattan a vállán. Számomra ez érthetetlen volt. (Az angol Stones a belgák ellen, csak az első félidőben, három lövést blokkolt a testével.) Szegény Dibusz, a válogatottban Vinicius csinálta ezt vele, most pedig Blazic.
    Szerintem, okozhatunk meglepetést idegenben, de…
    Hajrá Fradi!

  • Most még lehet azon vitatkozni, hogy félig tele van-e a pohár, avagy félig üres. Aztán csütörtökön kiderül, hogy megtelik-e avagy minden kiömlik. Én az előbbiben bí­zom, mert sokkal kompaktabbnak látta a csapatot, mint az elmúlt két évben volt. Bár még összeszokatlan.

  • Én most nem értek egyet Lalolibbal. Szerintem egy magyar átlagnál kicsit erősebb meccsen átlagos teljesí­tményt nyújtottunk. Nem volt olyan 5 perc a meccsen amikor úgy beszorí­tottuk volna az ellenfelet hogy a nagy nyomás alatt megtörjenek. Dibusz egész meccsen húzta az időt,a fiam mérte:volt olyan hogy 42 mperc telt egy kirúgás alatt. És már az első perctől kezdve! Botka helyén sokat tudtak centetezni, Frinpong ügyesen mozgott, Lanza nem sokat mutatott de látszik benne az állandó életveszély, ráadásul van tekintélye. Lovre,Nando nagyot játszottak. Finnbogasson súlytalan volt,ráadásul minden párharcot elvesztett, ugyanúgy mint Bőle. Bőle viszont előre nagyon kreatí­v volt,de nem szabad védőfeladattal megbí­zni.
    Most lehetne í­rni megint az utolsó perces gólokról,de felesleges mert ez egy x-es meccs volt. Sajnos nem láttam azt a tüzet (kivéve 2-3 játékost) a játékosokon ,pedig rég volt ilyen jó a hangulat a nézőtéren is. Fiam barátnője életében először volt meccsen, azt mondta a végén, hogy mintha meg lett volna beszélve az x. A hangulat miatt máskor is eljön. Ezért már megérte.
    Sajnos kint csak kockáztatva lehet továbbjutni,ami nem Doll erőssege. Szóval szerintem sajna ennyi volt. Ha összeáll a csapat,talán a bajnokság meglesz,főleg ha továbbmegy a Vidi és elfárad.
    Mindenestre Hajrá Fradi.
    Ja és a junior női kézi vb-n Magyarország az első, Háfra Noéni a vb legjobb játékosa. Anno volt Győrben egy hasonló vb kb 20 évvel ezelőtt,akkor is nyertünk és Görbicz lett a legjobb. Lehet hogy Noémi is ilyen magasságokba juthat mint Anita? Bár úgy lenne.

  • “…de voltak olyan momentumok és olyan teljesí­tmény, melyre igenis épí­teni lehet a jövőnket…”

    Minden szurkolòtí rsnak egy jò bekezdést kiví nok: személyileg, munkahelyen, csalí dban.

    A Fradinak is ezt kiví nom.

    Az idézetet 100 %-os mértékben alí irom.

    Nekem nagyon jò benyomí st tett ez a kialakulò csapat.

    Volt valami, amit eddig hií nyoltam a csapatunkbòl. Az önérzet, az önbizalom és a merészség visszatérôben van. Nem adtuk inygyen ezt a meccset az ellenfélnek. Teljesen egyenrangù ellenfél voltunk az izrael csapatnak.

    Ezt nem kell és nem is szabad lebecsülni és lekicsinyìteni.

    Ezt gondolom, mindenki lí tta és lí thatta.

    A “finn”-izlandi jí tékossal jött valami frissesség is, amit mí r önbizalomnak neveztem el. Emlékszem, hogy Bölét elôrébb intette. “Tí madjí l”. Ne félj.

    Nem tudom meddig tart még ez a finn-izland frissesség és önbizalom és í t-e tudja venni a csapat ezt a hozzí í llí st.

    Vagyis minden egy pí r hònap utí n a rég ví gí nyokban mered majd ?

    Akí rhogy is sül ki a visszaví gò.

    Van megint egy megbìzhatò csapat, amely a meglepetésekre is képes.

    Ez mí r nagyon régen nem Volt.

    Kiszí mìthatòak voltunk.

  • A futballban (a sportban) nem sok értelme van annak a kitételnek, hogy megérdemeltük volna a győzelmet. A magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében szép eredmény az 1:1.
    Mintha május 12-én már egyszer átéltük volna ezt a 90+x-edik percet…

  • Igaza van Lalolibnak: többet érdemeltünk volna. ár egint ez a keserű szájí­z, a hiányérzet a végén: nem tudunk négy percet kivédekezni?
    Nem mindenben értünk egyet: szerintem Finnbogason súlytalan volt, sem a labdákat nem tartptta vagy játszotta meg, sem nem szerzett, gyakran elnyomták, ennél még Djuricin is többet ért. Petrjakra sem volt szükségünk, és remélem, nem jön hozzánk Koman. Ugyanakkor Frimpong szerintem remekül játszott, és jól nyújtja meg a labdákat, amikre Otigba nem képes. Azért az összeesküvés-elméleten túl: ez a spanyol játékvezető, ha lett volna videobí­rója, meg kellett volna adja Botka felrúgásáért a büntetőt, és kétgólos előnyt talán nem adunk le.
    Nagyon bí­zunk a csodában, csak egyszer végre Fortuna istenasszony is velünk lehetne végre! Hajrá Fradika!

  • Én nem tudom, hogy miért kell ezt a sajnálkozó és egyben ajnározó magatartást erőltetni… a gól előtti elbaltázott szabadrúgás magáért beszél. Ilyen technikai/taktikai hibát a megye 2-ben nem lehet. Az meg, hogy 1-0-nál 25 méterre a kaputól befelé cselező ellenfelet 10 méterről nézzük, már tényleg nonsense. Akár képzetlenség, akár figyelmetlenség, de ezen javí­tani kell! Persze, lehet mondani, hogy balszerencse volt, de vegyük észre, hogy mindent megtettünk azért, hogy elérjen minket ez.

Hozzászólás a(z) Csupi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ