Feljegyzések a fotelból – Megszakadt a győzelmi sorozat

17 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Megszakadt a győzelmi sorozat bejegyzéshez

  • Hát nem volt kellemes élmény a mérkőzés, ám nem dűlt össze a világ. Máskor is eljutott a csapat a hullámvölgybe, játszottunk keserves döntetleneket. Emlékszem boldogult úrfi koromból, hogy volt olyan mérkőzés, melyen Albert vagy Varga Z. is „be volt oltva gólszerzés ellen”, hogy Nyilasiról, Szokolairól vagy pláne Szabó Feriről ne is beszéljek.
    És végülis a veretlenségi sorozatunkat tovább hizlaltuk, s 11 pontos előnyünk sem csökkent.
    Hogy a felcsútiak azzal áltatják magukat, megnyerhették volna a mérkőzést? Ugyan már… Akkor mi mit szóljunk Böde vagy Haraszti kimaradt helyzetéhez?
    Nem volt jó, de lesz újra sokkal jobb is.

  • Szerintem a Újpest mellett a Vasas is megpróbált ellenünk focizni, ők is támadó felfogásban léptek ellenünk pályára, de csak kb. harminc percig bí­rták szuflával.

  • A baboní s szpikerek megint egy bûvös és titokzatos sikersorozatnak a végérôl beszélnek, ùgy mintha tegnap ki kapott volna a Fradi.

    A frí szt kapott ki ! Döntetlen Volt.

    Hajnal sérülésének tulajdonìtom a jelenlegi hullí mvölgyet (valòjí ban nem is az). A Gera-Hajnal összjí ték nem pòtolhatò jelenleg. Szerintem a Honvéd ellen is egy hasonlò jí tékal kell majd szí molni.

    Doll edzôt azonban nem lehet olyan könnyen kilendìteni vagy kihozni a sodrí bòl.

    Tapasztalatbòl — ahogy mondta — tudja, hogy egy döntetlen sokszor visszahozza a csapatot a földre, bí r a felhôkben kellemes jí rni.

    A Puskí s — ezt YSE mí r megìrta — az egyetleni csapat, amelytôl a Fradinak talí n valòjí ban tartani kell.

    Mivel a csapat ezen a meccsén tùl van mí r, elég derûlí tò vagyok a következô fordulòkat illetôen.

    Sajní lom, hogy a buszleparkolí sok sokasodnak és az öngyilkos csapatok szí ma csökkent. Ez í rt a Fradinak, de a labdarùgí s szinvonalí nak is.

    A Fradi tí madòjí téka most vagy megerôsödik, vagy megalkuszik a tényekel. Különben a Rapid is hasonlò helyzetben van. Ott is a tí madòjí ték jellemzi ùjbòl a csapatot, mely a buszmentalití sal szemben sokí ig kudarcban fulladt.

    • Eddig a Honvédtól tartottam. Rossi néhányszor már megtréfálta a Fradit. Hajnal tényleg hiányzik, én megpróbálnám Nagy Ádámot eggyel előrébb játszatni és Pintért szűrőnek.

  • Remélem egyszer megérjük, hogy igazi futballról is lesz alkalmad í­rni (nekem meg olvasni).

  • A Békéscsaba elleni mérkőzésen már érezhető volt, hogy a hibátlan sorozat hamarosan megszakad. Néhányan formán kí­vül vannak. Ezúttal is hiányoltam a szélsőjátékot. Le kellene arról szokni, hogy csak 20-25 percig játszunk úgy, ahogy a közönség elvárja. Ennek ellenére az utolsó öt percben biztosí­thattuk volna a győzelmet (Böde, Haraszti). Ha nem szedik össze magukat a fiúk, akkor nagyobb baj lehet a Honvéd ellen, ott is van egy-két ügyes, gyors játékos.
    Hajrá Fradi!

  • Tisztelt Fotelszurkoló Társaim,fradista barátaim!!!

    Sajnos tegnap elvesztettünk sok mindent…
    Én a hitet,hogy A FELESÉGEM ,megnyeri azt a csatát,amit Dzurják Csöpi remélhetőleg megnyert,
    de a Páromnak 5 hónap esélyt adott.Most a Kisfiammal ketten maradtunk,kérlek Titeket imátkozzatok a lelkéért.

    Köszönöm nektek!

    • Kedves Pipu!

      A Tempó Fradi Szerkesztősége nevében fogad őszinte részvétünket.

      “Az élet az álmokról, a reményről és a bátorságról szól. Bátorság kell ahhoz, hogy talpra álljunk és továbbmenjünk akkor is, ha úgy érezzük a sors olyan lapokat osztott, mely megrendí­tette a hitünket.”

      • Kedves Lalolib és Kedves Többiek,

        nagyon köszönöm,köszönjük Mindenkinek a kedves szavakat.Kisfiam most kezdte az általános iskolát,én pedig még mindig külföldön,szóval igen szükségem lesz az erőre és a kitartásra.szerencsére a munkaadóm partner ebben.Az élet sokszor igazságtalan,hiszen mit árthatott bárkinek is egy alig 30 éves ember.
        köszönöm szépen mégegyszer Mindenki együttérzését.

    • Őszinte részvétem! Sok-sok erőt kí­vánok a további életetekhez. Hajrá …!

    • Őszinte részvétem. Kitartást a jelenre és a jövőre nézve!

    • Fogadd együttérzésemet… Olyan jó lenne valami vigasztalót, szépet, bölcset ilyenkor… Ismeretlenül is Veled, Veletek vagyunk, fradista barátunk, fórumtársunk, kí­vánjuk, hogy tovább tudjátok lendí­teni életetek szekerét ebben a nehéz időszakban is.

    • Ahogy kérted fogok imí dkozni. Ôszinte részvét, Pipu.

    • Őszinte részvétem, Pipu! Valóban felfoghatatlan… Tiszta szí­vből kí­vánom Neked és drága Gyermekednek, hogy legyen még rengeteg örömötök az életben, a Fradiban!

  • Sajnos valami megtörni látszik. Sem a lendület, sem a forma nem hasonlí­t akár a 3 héttel ezelőttihez, és csak remélni tudom, hogy átmeneti a sok formahanyatlás(Gera, Lamah, Varga, Ramirez stb…) Egyedül Nagy Ádi játéka tetszett, nagy tehetség a srác, maradjon is í­gy(amellett, hogy fejlődik és rutint szerez, persze:)
    A Honvéd meccs sajnos hasonlí­t majd az utóbbi 3 bajnokinkhoz, mivel Rossi is betolja majd a csapatbuszt a kapu elé és smirgli keménységgel rúgkapálnak majd Hidiék.De meg kellene oldani, már csak az első etap veretlenségének igénye miatt is!

  • Kedves Lalolib,
    további jó egészséget kí­vánok a Fotelszurkolói rovat következő 200 részéhez!

    ((A tegnapi meccs második félidejében szerintem nem játszottunk rosszul. Én bizakodom. A Honvéd elleni meccsen szerintem már eredményesek leszünk! Csak ne legyen sérülés 1 hét múlva… Hajrá Fradi!!!))

  • Volt ennél jobb, de sokkal rosszabb meccsünk is, a “FOTELSZURKOLÓ” 200. részének sokkal könnyebb feladatot érdemeltél volna 😉

    Az előző 199 rész itt olvasható:

    http://www.tempofradi.hu/cikktar/lalolib-a-fotelszurkolo

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ