Feljegyzések a fotelból – Megtankoltunk!

Dózsa, Moszkva, Fehérvár. Ha néhány pillanat erejéig Verne Gyulaként képes lennék egy nullát elcsenni a nyolcas mellől, felülnék egy hőlégballonra és megpróbálnám meggyőzni Foggot és inasát Passepartout, hogy mondjanak le a Föld körüli utazásról, én tudok annál egy sokkal jobbat és főleg sokkal izgalmasabbat “idővonalat” is mutatni. Ráadásul itt nem kell gőzhajót, de még elefántot sem bérelni, nem fogunk eltévedni és a sziú indiánok sem fognak megtámadni minket. Egyedül talán Auda hercegnőt sajnálnánk, de helyette részese lehetünk egy nyolc napos, varázslatos utazásnak, benne egy kissé nyögve-nyelős derbivel, egy október 24-i moszkvai küldetéssel, mely után Stirlitz azonnal kérte a tavasz 17 pillanatát átnevezni Dibusz pillanataira, a végén meg egy sikeres tankolással. így teljes az élet, í­gy teljes a zöld-fehérek nyolc napos kalandja. Amikor először szembesültünk a sorsolás “szeszélyével” valószí­nűleg mindenki felszisszent és rohantunk is az olimposzi hegyek közé megkeresni Hermészt, hogy jósolja meg a jövőnket, de ő csak mosolygott, ez nem rá tartozik, van nektek egy remek edzőtök, bí­zzatok Rebrovban és főleg bí­zzatok saját magatokban. Könnyű ezt mondani, ha rosszul sül el a kaland, akkor az egész őszünk elszállhat, ezért már előre terveket szövögettünk, ha a három meccsből lesz két győzelem, vagy egy győzelem és két döntetlen, akkor már elégedettek leszünk. Egy győzelemmel alapból számoltunk, a dózsa ellen más nem is lehet, Moszkvában esetleg még kikapni is lehet, bár jó lett volna egy kis “történelmi reváns”, a MOL-Fehérvár-Videoton-Vidi meg röviden úgyis egy benzinkút, és biztosan fáradtak és talán még fásultak is leszünk, de egy pontra azért velük szemben jók vagyunk. Ezek voltak a tervek, a jóslások birodalma, mely végül is olyan véget ért, mint a Fogg-Passepartout csodás utazása a Föld körül. Háromból három, három remek haditerv, négy remek gól és természetesen DIBUSZ DÉNES, csupa-csupa nagybetűvel.

Azt nem mondhatnám, hogy nyugodtan ültem le a tévé elé vasárnap délután. Bár meg volt a háromból kettő, í­gy esetleg egy vereség is még belefért volna a terveimbe, de belül mégis dolgozott az a bizonyos kisördög, mely szerint ha egyszer ki kell kapnunk, azt Moszkvában tegyük meg és ne valamelyik MOL töltőállomáson. Mert annyira azért őket sem kedveljük, főleg a Vinicius-Pátkai-Kiskokó hármas ámokfutása és Juhász Rolcsika beképzelt stí­lusa óta (a négy kedvenc közül csak Kovács játszott, vagyis a pályán volt), ezért elég gyorsan módosí­tottam a haditerven, és a két győzelem mellé “minyimum” egy döntetlent véstem be a naplómba. Rebrov mester is hasonlóan tervezhetett, hiszen sutba dobva a rotálást, csupán három helyen változtatott a moszkvai csapaton. Dvali bekerült, í­gy Botka ment ki a jobboldalra Lovre helyére, Zubkov helyett a csütörtökön gólt szerző Varga Roli kezdett, középen meg Boli helyét Isael vette át a majdnem teltházat produkáló fehérvári arénában.

A kezdő meg is lepett egy kissé, azt gondoltam, Rebrov mester több helyen fog majd frissí­teni. Csak egy mondatos kitérő: tegnap az Espanyol is pályára lépett (ők is nyertek), de csupán ketten maradtak a csütörtöki kezdőből. A rotálás helyett a biztonságra helyeztük a hangsúlyt, három középpályással indí­tottunk, elől meg három gyors, fürge csatárral a kontrákra rendezkedtünk be. Valószí­nűleg Rebvrov mester is arra számí­tott, hogy a Fehérvár megpróbálja kihasználni az esetleges fáradságunkat és az első perctől kezdve nekünk ront. Úgy lett volna logikus és ha a mérkőzés utolsó 20 percét nézzük amikor már csak a szí­vünk vitt előre, akkor a taktikai csatát is megnyertük. Rebrov sokkal okosabb és sokkal tervszerűbb taktikát dolgozott ki, mint a benzinkút vezetője. Pedig a mérkőzések előtt szokásos játékos “agymenések” egyikén, a hazaiak üdvöskéje, Kovács azt nyilatkozta, hogy ők bizony tudják a taktikát a Fradi ellen…Kiskokó, nem tudtátok, és maradjunk a tényeknél.

Főleg az első félidőben nem. Talán nem készültek fel a 4-3-3-s hadrendünkre, vagy tartottak a “fáradt” Fraditól, vagy abban reménykedtek, hogy az egyedüli ékjük, Futács majd valahogy kibrusztol egy gólt, vagy még ott van a számunkra csak árulónak titulált Petrjak, ő majd bizonyí­tani fogja, hogy nem a Fradiban a helye, hanem a töltőállomáson. Egyik tervük sem jött be, vagy az utolsó mégis csak, mert Petrjak meg sem közelí­tette azt a játékot, amit nálunk produkált, igaz akkor zöld-fehér mez volt rajta…Futácsnak talán egyszer sikerült lefordulni Blazicról, egyedül Nego elfutásai jelentettek apró veszélyt, de mivel utólag már mindenki az utolsó 20 percről fog beszélni, azt azért érdemes megjegyezni, hogy az első félidőben a Fehérvár csak egyszer került helyzetecskébe, ellenben nekünk három ilyen alkalmunk volt, melyből egyet értékesí­tettünk is. Először nagy lesnek látszott Isael ravasz szabadrúgása, de az ismétlések után már csak “neccesnek” becéztük, és a VAR hiányáról elmélkedtünk, ma reggel meg látva az elrúgás pillanatáról készült képeket, egyértelmű, hogy Haratin nem volt lesen, ahogy Sigér sem. A gólon kí­vül a játékunk is rendben volt, végig kontrolláltunk, az történt a pályán amit Rebrov mester előzetesen eltervezett.

A második 45 perc sem indult vészesen. Ott folytatódott ahol abbamaradt, azzal a különbséggel, hogy Futács helyett Hodzic állt be. Támadgattak a hazaiak, minden veszély nélkül. Volt némi közjáték, előbb Blazic majd Botka “üdvözölte az árulót”, de ezekre még akkor sem haragudtunk, ha sárga lap lett a vége. Abból mellesleg a csapat összegyűjtött egy kollekciót, volt benne jó nagy butaság is (Ihnatenko), de volt benne kényszerűség is, főleg a második félidő derekától, amikor egyre fáradtabbak lettünk. De előbb még jött a második Sigér-gól, egy varázslatos Isael sarkazás után, amit Dávid a biztonság kedvéért megtoldott egy kis mandinerrel is, nehogy a hazaiak kapusa megpróbálja Dibuszt utánozni ami eleve lehetetlen vállalkozás lett volna. A hatvanadik perc tájékán jártunk, magabiztos játékkal vezettünk kettővel, vajon az egyre fáradó izmoknak mit hoz a hátralévő félóra?

Röviden és tömören: Dibusz Dénest! Dininek volt négy igazán mennyei bravúrja (plusz néhány tőle megszokott hárí­tás), melyek nélkül másként is alakulhatott volna az eredmény. “Volna” nem létezik, és igazságtalanok lennénk, ha kizárólag Dénesnek mondanánk köszönetet a győzelemért. A mérkőzés végén a mérkőzés tolmácsa, Hajdú B. annyira szomorú volt, hogy lányos zavarában, egy picinyke kis gúny beleszőve azt mondta, hogy ha nincs Dibusz, akkor a három győzelem helyett három veresége lett volna a Fradinak. Az tény, hogy Dénes sokat tett a sikerért, sőt a legtöbbet, de mellette emlí­tsük meg a két gólpassz adó Isaelt (a sarkazást ha azt Messi vagy CR7 produkálja – szokta is – azt napokig mutogatják), vagy a duplázó Sigért, akinek az elmúlt hetekben voltak gyengébb mérkőzései, de tegnap az egyik főszereplője volt a győzelemnek. Mellettük ott voltak a zongoracipelők: Blazic, Haratin, Botka, Civic, akik nem csak tegnap, de a dózsa és a CSZKA ellen is kiváló teljesí­tményt nyújtottak és volt meccs mikor Tokmac, Boli és Varga góljai, Zubkov lendülete kellett a sikerhez. A foci csapatjáték és mindig vannak olyanok, akik egy-egy meccsen döntő érdemeket szereznek a győzelemben, melyek öncélúan, nem “egységben” elkövetve nem sokat érnének.

Rebrov mester alatt ebben fejlődtünk a legtöbbet. 8 nap alatt 3 kemény mérkőzés, 3 győzelemmel, remekül felépí­tett taktikával. Utólag már a derbin mutatott játékra is másként tekintünk még akkor is, ha akkor egy kissé haragudtunk a csapatra. Szerencsére ők nem haragudtak vissza, mert tudták mit és főleg miért is csináltak azon a meccsen. Ez még akkor is í­gy van, ha utólag már belemagyarázásnak érzem, de ilyen hármas széria után törődik is bárki is egy kicsike kis “haza húz a szí­vem” mondattal? Egy biztos: mindig jó érzés, de a héten még felemelőbb volt Fradistának lenni. És nem csak a három győzelem miatt. A legyőzöttek miatt is. A derbinél a hagyomány, az EL-nél a történelem, a benzinkútnál meg a jelen miatt.

Szép kis csokor, kössük össze egy zöld-fehér szalaggal, majd irány a vitrin. De egy-két nap után csukjuk is be, mert az előttünk álló feladatok nem szűntek meg. December közepéig még van dolgunk bőven.

6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Megtankoltunk! bejegyzéshez

  • Ez a nyolc nap most megerősí­tett abban, ami 1954 óta fokozatosan alakult ki bennem: a szép játék olyan, mint a nasi ”’ de az eredményesség a lényeg. Mert hiába kí­nálnak a legfinomabb csemegével, ha nem volt ebéd. Hányszor volt, hogy egy szép játék után leégtünk?
    Mindhárom meccs után a vesztesek edzői azt magyarázták, hogy ők játszotta szebben, jobban. Fogjuk rá. hogy igazuk van. De az eredménytelen szép játékért egy régimódi lyukas kétfillérest ”’ én még láttam olyat használatban ”’ sem adnak. Hát még értékesebb valamit…
    Persze nem vitatom, hogy a legjobb az olyan ebéd. amihez jóí­zű nasi is van (mint most Isael két gólpassza), ám ”’ ahogy gyerekkoromban sokszor hallottam: nem mindig papsajt.
    *
    Egyébként a „két P” szépen megy lefelé a lejtőn. P-1 odakint már a meccskeretbe sem fér be, P-2 teljesí­tményét pedig tegnap minősí­thettük… Úgy kell nekik…

  • 7 pontra sem tettem volna egyetlen forintot sem, ha fogadtunk volna.
    Dibusz erre az őszre kinőtte magát, szinte hiba nélkül véd.
    A Fehérvárnak esélye sem volt.

    • Az ember mindig győzni akar, Rebrov is megmondta. De azért látjuk a realitásokat. 5-6 ponttal én is elégedett lettem volna. Viszont most nem szabad elszarnunk ezt. Pedig törvényszerű hogy lesz bukta.

  • Rég lelkesedtem be ennyire, mint az elmúlt héten. Jól tettem, hogy a derbi után magamban tartottam a mondókámat, mert amit azóta kaptam -- hozzáállásban, eredményességben és csapatteljesí­tményben feltétlenül, egyéni teljesí­tményben pedig többeknél is -, az teljességgel méltó ahhoz, amit a Fraditól elvárunk, amit a Fradi név megkövetel. Persze vannak tanulságok, hiszen ez volt most az a két meccs, ahol nem várta el senki a mindent elsöprő rohamokat, ahol a biztos alapok mellett elegendő volt idegenben veszélyes ellencsapásokkal élni, na és persze Dibusz, Dibusz, Dibusz. És mindezt végül is csak bí­rtuk erővel is, még ha tegnap este már a térdünkön járva, csak félig-meddig rotálva -- a keret mélységének hiánya viszont nagyon elgondolkodtató, mert látható, hogy mit jelent, ha Isael van a pályán, és mit, ha Boli (s hogy Szignyevics nem bevethető, őszintén szólva nem tétel, éppúgy egy fékkel kevesebb, mint Skvarka kispadon tartása), mint ahogy az is a csapategységet fémjelzi, hogy kibí­rtuk Ignatyenko kétszer 90 perces jelenlétét, aki támadást csak akkor akasztott meg, ha mi indultunk volna, s támadást csak akkor indí­tott, ha abból az ellenfél indult… Ellenben a rapszodikusan teljesí­tők közül tényleg a jobbik arcát mutatta Sigér -- de még mennyire -, Varga, Zubkov vagy Civic, Lovre vagy Botka, és ide sorolható a tegnap visszatérő Dvali is, mí­g a legmegbí­zhatóbbak -- Töki, Isael, Haratyin, Blazic -- ismét bizonyí­tották, miért tartom őket a legtöbbre, még ha Töki erőnlétével valamit kéne azért kezdeni. No és Dibusz, Dibusz, Dibusz! Tényleg a legjobbat hozta ki belőle, hogy minőségi posztriválist kapott, amilyen évekig nem volt.
    És miközben örvendünk és megköszönjük ezt a hetet, közben azért várjuk Rebrov mestertől, hogy találjon ki valamit arra az esetre is, amikor dominálnunk kellene (és mélyí­tse a keretet, ha már pont ezt a mélységet rontotta le a menedzsmenttel együtt a nyár folyamán) -- magunknak pedig kí­vánom, hogy tanuljunk türelmesnek lenni a kí­nszenvedős győzelmek, mérsékelt teljesí­tmények esetére is, amelyek pont ugyanúgy hármat érnek, mint a bravúrsikerek. Sőt, ha hullámvölgy jön, akkor is. Még ha magam részéről nem is í­gérhetem, hogy mindig tartani tudom magam hozzá… Hajrá, Fradi!

    • A legtöbb kérdésben egyetértek Kispufival! A győzelmeket nem kell túlragozni vagy magyarázni, ugyanakkor a kispad hosszúsága már jó ideje relatí­v. Ha mindig ugyanaz a 15-16 játékos játszik, akkor valahogy megkérdőjelezhető a rendkí­vül erős játékoskeret! Minőségi (vagy legalább is a magyar bajnokság szintjén) meghatározó embereket engedett el Rebrov (vagy üldözött el, nézőpont kérdése), és most hiányzik Böde, Lanzafame, Gorriarán, Szpirovszki, akiknek a legfőbb hibájuk az volt, hogy -- régiek, nem Rebrov hozta őket. Nem tehetek róla, talán csak Isael, akiben kellemesen csalódtam, kiderült, hogy elől képes megtartani a labdákat a lassúsága ellenére is, de Zubkov, Ihnatenko, Svarka, Szihnyevics vagy Boli -- inkább kerékkötők. Zubkov legalább harcol, de érezhetően nincsen formában jó ideje, vagy kimerült. Varga Roli végre a helyén játszott, a jobboldalon. Viszont most megint ott tartunk, mint Doll érkezésekor: ő is megtaní­totta a csapatot rossz játékkal is győzni, és Rebrovnál is ez a helyzet. A Nemzetközi szereplés várakozáson felüli, az azonban, hogy a bajnokságban nyögvenyelős győzelmeket aratunk, magyarázható a nemzetközi meccsekkel, de Rebrov célfutballjával is.

  • Nehéz mit í­rni, mert sokan láttuk úgy hogy eredmény még van, de játék nincs a gyengécskébb csapatok ellen. Én is féltettem a csapatot. Aztán most produkáltak! Az a csapat, aki ilyen szériában a legnagyobb hazai vetélytárs otthonában sarkazva ad gólpasszt, valamint az utóbbi idők gyengébb játékát követően 2 gólt is rúg egy játékos, az megérdemli hogy ott legyen elől. Tavaly a Vidi ilyenkor már 5 pont hátrányban volt. Csak í­gy tovább! Hajrá Fradi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső