Feljegyzések a fotelból – Méltón a múltukhoz

6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Méltón a múltukhoz bejegyzéshez

  • Méltó és szí­vet melengető zárás volt a Videoton elleni mérkőzés, az irodalmi szí­nvonalú cikkben foglaltakkal mindenben a legteljesebb mértékben egyetértek. Pünkösd hétvégéjén hosszabb családi út miatt én sem tudtam kinn lenni a meccsen (ez volt az egyetlen igazolt hiányzásom ebben az évben a hazai fordulókról), de most szombaton a fiammal, aki külföldről hazatért, ismét felkerekedtünk. Ő ősszel volt utoljára velem meccsen, (azóta külföldön volt), í­gy friss szemmel tudta megállapí­tani: ez egy igazi, erős, egységes új csapat az őszihez képest: és lám, annak ellenére volt ez í­gy, hogy Bőnig, Csukics, Ugrai személyében a régi “derékhad” képviselői voltak a pályán, akik egyben a legjobb játékukat is nyújtották, én is azt mondom, le a kalappal a teljesí­tményük előtt! Szép volt fiúk!

    Valóban kevesen voltunk, például a kupadöntőhöz képest. De szerintem ez a kitartó és folyamatosan jelen lévő szurkolói közösség minőségi biztatást nyújt, és ezt a játékosok, Doll mester is egyre jobban átérzi, érzékeli. (“Valami csodálatos dolog kezdődött a Fradinál most, és boldog vagyok, hogy ennek én is részese lehetek” -- mondta a kupadöntő után Thomas Doll.) A kinnlévő szurkolói közösség szeretettel és biztatással fordul a csapat felé. (Tragikomikus volt a Sport2 tv meccsismétlése: a stúdióban ülő kommentátor a lehalkí­tott, alig hallható stadionhang felett mondja a tegnapi ismétléskor a második félidő vége felé: “Csukics ünnepelteti magát a közönséggel” … nos valójában mi, a kinn lévő szurkolók skandáltuk Csukics nevét, aki integetett, és ezt megköszönte. 🙂 )

    A távol maradó szurkolói ún. “Táborról” sok minden elhangzott mindenféle fórumon. Én a hozzászólásaimban ezt a témát szándékosan kerültem. Fiam tizenévesen a B középben szurkolt, most sokszor együtt megyünk meccsre, akkor a C3-ban ülünk. Tekintettel a bajnokság lezártára, egy áttekintő személyes véleményt szeretnék mondani távol maradó szurkolókról.
    1.
    A Groupama Aréna csodálatosan szép létesí­tmény, igazi új szentéllyé vált, melynek valódi felavatása a kupadöntő estéjén történt meg. A kényelmetlenségek között valóban ott van a hibásan vénaszekennernek nevezett azonosí­tó rendszer. Nekem a Fradiban a vénámat még nem nézték meg, abból legfeljebb az orvos vesz vért 😉 A magyar nyelvben erre lenne jó szó: röviden tenyérolvasó (azaz tenyérminta leolvasó berendezés), de ez a szerencsétlen vénaszkenner már rögzült a köztudatban. Akárhogy is van, ez önkéntes ügy, érdekes, hogy a fényképes igazolványokért szinte senki nem tiltakozik, amikor ilyet készí­teni kell valami miatt, de a tenyér lefényképezése már súlyos személyiségi jogokat sért. 😯 Ez ugye kicsit vicces.
    2.
    A kinnlévő szurkolók (“Tábor”) éppen a személyiségi jogok megsértése ürügyén tiltakoznak és demonstrálnak rendszeresen. Ezzel alapvetően az a baj, hogy a tiltakozás iránya konkrétan az MLSZ, sok esetben a kormánypárt vagy néha a miniszterelnök is, de legfőképp a Fradi -- szerintük szintén pártszí­nekben létező -- elnöke. Akkor az MLSZ székház előtt, a Fradi elnökéhez vonulva kellene tiltakozni. A távolmaradás több esetben jelentősen sújtotta a csapatot. Meg merem kockáztatni, hogy ez elhullajtott pontokban is mérhető volt. Konkrétan az őszi Újpest-Fradi rangadóra gondolok. Ugye itt teljesen kilóg a lóláb: mert az újpesti pályára való belépéshez nem kellett volna tenyérolvasó (“vénaszkenner”), csak a szurkolói kártya használata. Az ún. “Tábor” ott lehetett volna a Megyeri úton, egy erős támogatással akár nyerhettünk is volna. (Hasonló volt a helyzet a DVTK ellen is ősszel.) Van ismerősöm a kinnlévők között, legtöbbjük, döntő többségük normális Fradi szurkoló, és ezt az állapotot ők sem élik meg boldogan. De egyes hangadók, bloggerek, “capo”-k túllépnek határokat és károkat okoznak a Ferencvárosnak, amikor a szurkolókat (akik kijárnak) sok esetben minősí­thetetlen jelzőkkel illetik, lesajnálják, az új B közepeseket fizetett Kubatov bérenceknek nevezik, és í­gy tovább. (Fordí­tott negatí­v hangvételű vélekedés a kinnlévők irányába -- nagyon helyesen -- nem jellemző). Ez egy szurkolói kasztrendszer ideológiája, ahol a csúcsot a minőségi Tábor adja, még vannak a C oldali nyugdí­jas, szotyolás bámészkodók, és a tv-s szurkolók meg nem is léteznek. Ebben a szurkolói kasztrendszer ideológiában igazán a szurkolás minősége és koreográfiája a mérkőzés célja, ad absurdum ehhez a játékosok és a mérkőzés a szí­npadi dí­szlet kiegészí­tői elemei.

    Ez véleményem szerint teljesen elfogadhatatlan és tarthatatlan. A Fradi tábor nagyságát a többmilliós zöld-fehér szí­vű kitartó közösség adja. Ez ad erőt, ezért van üzletileg is magas reklámértéke a Fradi minden meccsének. Lehet, hogy a legérzőbb, legnagyobb Fradi szurkolók egy kis faluból, vagy külföldről szorí­tanak a csapatért, kitartóan. A tavaszi Újpest meccsen mellettem a C3-ban a sor szélén egy vidéki, idős bácsika ült, a második félidőben már mámorosan szurkolt, és volt, amikor a könnye is kicsordult. Valószí­nűleg egyszer engedhette meg magának, hogy feljöjjön Budapestre. Ő elsőrendű Fradi szurkoló. Ugyanakkor a szurkolói kasztrendszer ideológiai teljesen hibás, tehát és sem szeretnék ebbe a hibába esni. Mindenki, aki a Fradiért érdemben szurkol, időbeosztása, családi körülményei, földrajzi helyzete függvényében, elsőrendű Fradi szurkoló, és ebben a Tábor lelkes tagjai is beletartozhatnának -- amennyiben igazán a csapatért szurkolnának a helyszí­nen, feladva a tarthatatlan és mondvacsinált indokokat.

    A szurkolói kártya kiváltása, ennek szabályrendszere nyilván nem mindenkinek tetszik -- de tessék akkor az MLSZ ellen tüntetni. Vajon ilyen mértékű szurkolói éves nagyságrendű tiltakozás volt-e a Fradi első osztályból történő kizárása idején, Kisteleki MLSZ elnök alatt? Ugye hogy ne, a fradi szurkolók a csapattal voltak és maradtak az NBII alatt is. Valójában a mostani Tábor sodródik bele egy politikai hullámba. Nem veszik-e észre a tisztelt kinnmaradó Tábor tagjai, hogy az a média kör (ATV, RTL Klub, TV2, Népszava, stb) amelyik őket rasszistázta, kirekesztőnek, gyűlöletkeltőknek, stb. bélyegezte, most, hogy kí­vül demonstrálnak, ez a média kör élteti és támogatja őket? A Fradizmus, az eszme, politikától független, én is ezt vallom, Fradi elnökök jönnek és majd mennek, MLSZ elnökök jönnek és majd mennek, de a Fradi marad (a ví­z folyik, de a kő, az marad).

    Gyönyörű, emelkedő, sikeres esztendőt zárt a Ferencváros. Nagyon örültem a lányok sikerének! Szerdán is lesz még két legalább ezüstérmünk, (lányok kupadöntője a másik) de ráadásnak a fiatalok bearanyozhatják azt az estét is. További emelkedés, erősödés van kilátásban, ennek legfényesebb jelei a fiatal Cristian Ramirez hűséges elkötelezettsége és Leandro visszatérése. Sajnos nincs nyári pihenés, csak rövid lélegzetvételnyi időre, a válogatottainknak annyira sem. Nem tetszik a 3x11 fordulós bajnokság, túl sok a meccs, korán kezdődik az új szezon. De és most sokakkal együtt teljesen bizakodom, hosszú idő óta először. Akik kijárunk a meccsekre, kényszerből is tesszük, és ez a kényszer a Fradi szeretete, a hetente visszatérő izgalom és késztetés hogy útra keljük a Szentély felé szombat vagy vasárnap délután. A Fradi szeretete mellett a tenyérolvasó kényelmetlenségeit ellényegtelení­ti az a minőség és élmény, amit például ezen a tavaszon is megkaptunk. Őszintén kí­vánom, hogy a kinnlévő Tábor tagjai is ebben az élményben mielőbb és egyre nagyobb számban részesülhessenek. 😛
    HAJRÁ FRADI!!!

  • Kezdjük azzal, hogy tavaly október 14. óta, amikoris a „B” (vagy „C”??) csapatunk kikapott Kaposvárott LK meccsen 0:1-re, egy 36 „jegyzett” mérkőzéses veretlenségi sorozatot produkáltunk, amihez hasonló nagyon régen volt. Ennek május 27-én lett vége, amikoris megintcsak a „B” (vagy „C”??) csapatunk kapott ki ugyancsak 0:1-re a Honvédtól.
    Ugyanakkor van egy 19 bajnoki meccses veretlenségi sorozatunk, amivel örökranglistánkon igen előkelő helyre kapaszkodtunk fel, és még nincs, és remélhetőleg csk sokára lesz vége.
    Én is kicsit féltem a Viditől – de aztán néhány perc után kiderült, hogy »ez« a Videoton már nem »az« a Videoton. Ilyen nyugodtan kevés meccset tudtam végignézni. Úgy szaladgáltak a fehérváriak össze-vissza, mintha „Komámasszony hol az ollót” játszanának. Csakhogy az olló nálunk volt. Kaphattak volna vagy hetet is, de ne legyünk elégedetlenek.
    Dibusz – Dibusz volt, szerintem felnőtt (vagy legalábbis majdnem felnőtt) a régi nagyok szintjére. Ramirez láthatóan élvezte, hogy rendeződött a helyzete – mit neki, hogy a túloldalon kellett játszania. Batiktól lassan már megszokjuk, hogy jó középhátvéd, remélem egyszer el fogja érni a régiek szintjét. Cukic – úgyis, mint Csuka – elegáns beállós volt. Tavaly ősszel játszott először e poszton, azóta Doll mester vésztartaléka, ha hiány van a védelemben. És a gólja… Láttam már egypár Fradi gólt 1954 óta, de ilyet keveset. Gyömbér távoli passzai sokkal jobbak voltak, mint korábban. Somalia csúcsot állí­tott fel: nála többször légiós nem szerepelt a Fradiban. Aranyos volt a dí­jkiosztáskor a brazil zászlóval a nyakában. (Erre azok figyelmét hí­vom fel, kik honosí­ttatni szeretnék…)
    A nagy (és ezúttal kellemes) meglepetés számomra Ugrai volt. Ha í­gy tud focizni, mit csinált korábban???
    Mindenesetre szép zárása volt a bajnokságnak, függetlenül attól, hogy a Ligakupa döntőjében mi lesz.
    Aztán szinte azonnal jönnek az új feladatok. De én is úgy látom, hogy alapcsapatunk végre van.
    Laolibnak – úgyis, mint Lacinak – pedig megköszönöm a Fradi szí­vvel és irodalmi szí­nvonalon í­rt eddigi beszámolóit, és remélem, hogy még sok szép sikerről tud beszámolni nekünk.

  • Tegnapi nap ismét munkával telt,í­gy nem tudtam nézni a meccset csak bele-bele pillantottam,hisz azért folyamatos 90 percet bent nem tudok “lekövetni”.
    Nagyon jó érzéssel töltött el,hogy a tavaszt veretlenül és a bajnokság Legjobbjaként zártuk
    Igen ezt várnánk a Ferencvárostól,és minden játékostól,aki felhúzza magára ezt a csodálatos mezt.
    Bár jeleztem,hogy lenne egy listám a távozók névsorával,de inkább hagyom,maradjon a nyoma annak,hogy bí­zom benne,hogy legalább 2 komoly csatárt igazolunk,akik valós harcara ösztönzik Danit,mert Varga Roland az ,aki eddig bevált nálam.

    Egy gondolatot ,azért engedjetek meg.

    Nagyon nem értek egyet,ahogyan bizonyos érdekek hatására lecsökkentették 12 csapatosra az nb 1-et.Sajnos mi már átéltük ezt.

    Hajrá Fradi

    • A 12 csapatos NB1 szerintem is tévképzet, az ahhoz kapcsolódó “pénzügyi szabályok” (20 év -- légiós szám) meg úgy hülyeség ahogy van.
      Danit szerintem nem nagyon kell valós harcra ösztönözni, mert ő az egyik legnagyobb harcos. Lehet, hogy tévén keresztül nem jön át, de “élőben” látható, hogy Dani az egyik legfontosabb láncszem a csapatban…és hatalmas küzdő.
      Ami a csatárokat illeti. Végre olyan szélsőink vannak (Varga, Lamah) mint a régi szép időkben, amikor alapszabály volt, hogy a szélsők a vonal mellett játszanak. Tegnap Ugrai játszott balszélen és az eddigi legjobb meccsét hozta le. Lamah-val kapcsolatban sokak ellenében vallom, hogy kiváló játékos, egyre jobban illeszkedik a csapat játékába és tőle sem könnyű elvenni a labdát. Somalia egy kincs, Ramirez meg egy technikás buldózer.
      Kellenek igazolások, de én inkább a kispad megerősí­tését tartanám fontosnak. Az alapcsapat készen van.

      • Én valósággal utálom a 12 csapatos NB I-et, legszí­vesebben 18 csapatost látnék — de a jelenlegi előí­rások (mondhatni elősí­rások) miatt — látva néhány csapatnak a “gazdája jóvoltából” sajnos megérdemelt sorsát, a dolgokról mit sem tehető játékosokat sajnálva, keserű szájí­zzel tudomásul veszem a dolgot.

    • Amennyiben annyira lesz előkészí­tett, mint a nézőszám növelésre készí­tett koncepció (15 NB I-es csapatnál sikerült csökkenteni a nézőszámot), akkor borí­tékolható, hogy nem lesz más hatása az utókorra, mint egy sokadik, érthetetlen és értelmetlen átszervezés a “magyarfoci”-ban.

      Ha az elmúlt 5 évben lett volna bármilyen koncepció, akkor ez most egy újabb lépés lehetne az úton. De nem volt.

      Az ifjak kötelezően való játszatása pedig vicc a köbön.

      A légiósokat ugyan lehet korlátozni -kell is, de a megfelelő időben-, de azt tudomásul kellene venni, hogy a csapnivaló légiósok tömkelege azért -is- játszott, mert a helyükre ácsingózó magyar fiatalok náluk is csapnivalóbbak.

      Ezt be is látta az MLSZ, ezért jönnek a német edzők az utánpótlásba. Ennek ellenére viszont hozták ezt az értelmetlen döntést, aminek nincs itt az ideje.

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ