Feljegyzések a fotelból – Minden jó, ha a vége jó

fotelszurkolo_newSkapespeare-től “lopni” egy jegyzet címet talán nem illendő dolog, de akik ismerik az írózseni tragikomikus drámáját és tegnap részesei voltak a Felcsúti legények legyőzésének, azok talán megértik miért is követettem el a plágiumot. Persze hivatkozhatnék egy magyar nótára is, melynek első strófáját fel is tudom idézni: “Minden jó, ha jó a vége, egyszer úgyis minden kiderül”, bár a szöveg pontosságában nem vagyok biztos és abban sem, ha most hangoskönyvként meghallgatná a kedves olvasó, nem menekülne ki a világból. Úgy, ahogy tegnap este hét óra magasságában az arénában “összezsúfolódott” szurkolók. Egyrészt ilyen kevesen még nem voltunk bajnoki mérkőzésen, másrészt a mérkőzés első 60 perce felért egy rémálommal, épp úgy, ahogy három hete. Kezdjük a lelátó “értékelésével”, melynek kopárságát fájdalmas volt nézni. Tudom az okát, tudom azt is, hogy milyen mérkőzésre kerül ma sor Csepelen, nekem is sok minden hiányzik a stadionból (és sok minden nem), de talán nem a csapatot kéne büntetni. Jó lenne ésszerű kompromisszumot kötni, jó lenne együtt ünnepelni a 29. bajnoki címünket, jó lenne földi pokollá változtatni az arénát. Ahogy eddig, ezután sem fogok állást foglalni, bár nagyon sajnálom, hogy idáig feszültek a viszonyok a Fradi családon belül.

Ezek után jó lenne szebben “énekelni”, de a Skapespeare-i végkifejlet előtt értékelni kéne az első hatvan percet, mert anélkül nem juthatunk el a “vége jóig”, Böde Dani kiszakadt gólzsákjáig és Radó Andris bombagóljáig, mellyel megadta a kegyelemdöfést a lelkes felcsútiaknak. A mérkőzés forgatókönyvét több ponton is egy windowsos másolás-beillesztés paranccsal elintézhetnénk. Kivéve a Fradi összeállítását, hiszen a két “nagy öreg”, Gera és Hajnal kisebb sérülése nem jött rendbe, így változtatni kényszerült Thomas Doll, bár a kezdő láttán nem estünk kétségbe, de a Csukic-Leandro kettős a a védelem tengelyében okozott egy kisebb fejfájást. Mindkettőjüket kedvelem, de ők sem fiatalok már, és eszembe jutottak a három héttel ezelőtti mérkőzés néhány kellemetlen pillanata, amikor a felcsúti csatárok okoztak kellemetlen perceket az akkori védelmünknek.

A helyzet tegnap annyiban változott, hogy Pintér hátulról eggyel előrébb lépett és Trinks-szel közösen látták el a szűrő feladatokat. A védekező feladatok mellett segíteniük kellett volna a támadásokat is, hiszen Radó kezdőbe állításával középen irányító nélkül maradtunk (valójában eddig sem sikerült megtalálni ezt a játékost). Nem volt rossz az elgondolás, de sajnos a Trinks-Varga kettősnek továbbra sem megy és akkor még finoman fogalmaztam, nálam mindketten egy időre kijátszották magukat a kezdőből. Tegnap Pintér sem tudott fellépni a támadásokhoz, bár az is lehet, hogy őt “biztonsági őrnek” jelölte Doll a két védőnk elé.

Az első félidő egy Rémálom volt az Elm utcában, de szerencsére Freddy Krüger nem csapott le. Volt két helyzete a Felcsútnak, abból is a 10. perc környéki fejest a lelátóról már bent is láttuk, mi meg mentünk “fejetlenül” előre, amit számtalan rossz passzal és technikai hibával fűszereztünk. Talán a 40. perc táján néhány fütty is felhangzott, legszívesebb én is ébresztőt kiáltottam volna, de eszembe jutott a három héttel ezelőtti mérkőzés és bíztam benne, hogy a második félidőre legalább két perc erejéig összekapja magát a csapat. Ráadásul Laudetur barátom még jóval a kezdés előtt közölte, hogy ma valakik nagyon beleszaladnak a késbe és szerinte egy négyesig meg sem állunk. Jót somolyogtam a jóslatán, de az aréna felé igyekezném szerkesztőtársam is közölte, hogy ő bizony gólokat szagol a levegőben, így a szünetben hozzájuk fordultam “tanácsért”, de Laudetur csak mosolygott, “nyugi, van még hátra egy félidő”.

Ebben igaza volt, ahogy a négy gólt is sikerrel tipmixelte, de ahhoz, hogy eljussunk a végkifejletig, néhány “apróságnak” történnie kellett. Először is lejött a Pintér-Varga kettős, helyettük a Nagy “testvérek” jöttek azzal a szándékkal, hogy megpróbálják felgyorsítani a játékot, melyre még döntetlen állásnál ráerősített Doll egy Trinks-Sesták cserével. Egyből pörgősebb lett a játékunk, a vendégek szinte ki sem tudtak jönni a saját tizenhatosukról, a Ramirez-Lamah kettős is feljavult, lett szélsőjáték és jöttek is gólok futószalagon.

Szegény felcsútiak minden bizonnyal beadvánnyal fognak fordulni az MLSZ-hez, hogy ezek után, ha a Fradival játszanak, akkor a 60. perctől a 70. percig egyetlen Fradi csatár sem lehessen a pályán. Ez az időszak volt három hete is a vesztük és tegnap is. Először Nagy Dominikot kaszálták el néhány centire a tizenhatos vonalán belül (teljesen feleslegesen), a büntetőt Lamah lőtte be magabiztosan, majd Sesták varázsolta Dani fejére a labdát, aki egy földre pattintós bólintással két perc alatt kettőre növelte az előnyünket. Innentől meg már nem volt kegyelem. Végre jó volt látni, hogy nem elégedtünk meg kettővel, tovább nyomtunk, a levegőben újabb gólok illata lengett.

Az ostor a végén csattant, jött a Skapespeare-i végjáték, először Radót ütötték el (bár ennek a megítélése a visszajátszás után egy kissé kérdéses), jött a második büntető, amit első szándékból Ramirez szeretett volna végrehajtani, kellett egy kis “meggyőzés” a játékostársaktól és egy kis segítség a lelátóról: zúgott is a “Böde Dani!”, tudom, egy büntető elvégzése nem kívánságműsor, de öt perccel a vége előtt, biztos 2-0-ás vezetésnél nyugodtan gondolhattunk a gólkirályi címre. Mellesleg Laudetur barátom ezt is “előre jelezte”, vagyis szerette volna, ha már két góllal vezetünk és kapunk egy büntetőt, akkor azt Dani rúgja.

Tegnap minden jóslata és kívánsága teljesült, négyet rúgtunk, Dani büntetője után még Radó is gondolt egy nagyot, és 18-ról úgy csavarta a bal felsőbe, ahogy azt CR7 szokta. Parádés gól, egy tökéletes Skapespeare-i befejezés, mely után már csak az a kérdés, hogy mikor ünnepelhetjük a 29. bajnoki címünket.

Jó lenne minél hamarabb, jó lenne azt a Fradi arénában, újra együtt, közösen ünnepelni, mert minden jó ha a vége jó. Mert ne feledjük: “Életünk szövete vegyes fonálból áll össze, jóból és rosszból: erényeink elbíznák magukat, ha hibáink nem ostoroznák őket; és bűneink kétségbeesnének, ha erényeink nem becéznék őket.” (Skapespeare)

5 Vélemény a cikkhez: Feljegyzések a fotelból – Minden jó, ha a vége jó

  • Az első félidő annyira unalmas volt, hogy néhányan a lelátón majdnem elaludtunk. Volt, aki már-már 0:0-s bundás döntetlent jósolt, olyan kényelmesen sétálgattak a játékosok. A cseréknek köszönhetően, hála Istennek, beindult a gépezet, sok örömteli megoldás volt, és végre négy gólt
    lőttünk! Az előnyünk tovább nőtt, amit ebben a harmatos hazai mezőnyben illene tovább növelni. Hajrá Fradi!

  • Ez egy egészen más meccs volt, mint az előző. Békéscsabán Dibusznak nem is „tízesre”, hanem „száztízesre” kellett védenie a győzelemhez, most viszont a legveszélyesebb labda Cukic véletlenül hátrafejelt labdája volt. (Egyébként eddig jó ómen, ha ilyen történt, a végén mindig biztosan győztünk.)
    Az első félidőben még tartották magukat, bár Bödére ekkor is két ember vigyázott, s csak az volt a szerencséjük, hogy Varga Roli maga alatt játszott.
    Aztán a szünetben a Varázsló belenyúlt a cilinderbe, és kihúzta belőle nem, a nyuszikat, hanem a nyerő embereket. Mindhárom csere telitalálat volt. Ádi – akit feltehetően nevelési szándékkal hagyott ki a kezdőcsapatból, – újra legjobb formáját hozta; Seszták megállíthatatlan volt a jobbszélen; de az igazi nyerőember „majdnemteljesen névrokonom” volt, aki középütt végképp megőrjítette a felcsúti védelmet. Szegények egyre inkább elfáradtak – és ebben igazat adok Jarninak – nem is annyira fizikailag, mint szellemileg, és olyan hülyeségeket csináltak, hogy csak néztem. Zsótér nagy lelkesedésében buktatta ND-t, és bár a kékek meg akarták magyarázni a sporinak, hogy kívül volt, dehát bizony belül. A második tizenegyes előtt pedig a felcsútiak lipcseije (kis l-lel, mint nemecsek) olyan kamikáze módon repült rá Radó Andrisra, hogy csak a szerencsén múlt, hogy nem okozott súlyos sérülést. Ez az, amikor a szándék is büntetendő, mert a labdának semmi köze nem volt hozzá már.
    Böde Dani kiszabadult a szorításból, mert Fiola – ó válogatott! – egyre jobban lemaradt, Radó Andris pedig nálunk rájött, hogy messziről is lehet gólt lőni, és ezt újra bebizonyította. Hja kérem, rúgni tudni kell (nem a babát, a labdát)!
    És bár a második félidei teljesítményért mindenki dicséretet érdemel, szeretném még Cukicot (sőt, magyarosan írva: Csukicsot) kiemelni. Szülővárosának neve magyarul Végszendrő, és a régi végvári vitézeket idézve állt helyt (egyébként nem először) középhátvédben. Ő azon kevés légiósok egyike (Leo és Szomi mellett), akik igazi Fradistává változtak. Igazán megérdemli, hogy bajnok legyen.

    • Igen, Imre bácsi, egyetértek mind szavával! Főleg azzal, hogy “Csuka” igazi jó magyar gyerek lett (persze, ettől még megmaradhat büszke szerbnek 😛 ), nagyon megérdemelne egy bajnoki címet, az “obsit” előtt … ha csak arra a pont 3 éve, a Lilák(ok) ellen, a 93. percben lőtt góljára gondolok … hátborzongató volt … szerintem akkor párszázezren összedobtunk volna egy szoborra valót 😀

  • Sikerült végignéznem a meccset,bár most sem vagyok teljesen elégedett.Tény,hogy ez a bajnokság már megvan,de a játék a meccs nagy részében siralmas volt.Böde fejese és Radó gólja élményszámba ment,jó lenne ezekből még több.Ez a szurkolói kérdés egy kényes téma,és talán ezek az illetők is bejönnének,ha nem egy “elanyagiasodó” hanem egy fradi szív csapatot látnának,de hol vannak már azok az idők és lesznek e még valaha…???
    Hajrá Fradi

  • Kedves Lalolib!
    A mérkőzés olyan volt, amilyen. A “Gyakadémisták” hibája végül meghozta a szebbnél-szebb gólokat és a siker mindig öröm. Ám a fenti cikk színvonalához jó lenne, ha időnként felnőne a csapat is. Ez a 20 perc rendben volt. Azt is elhiszem, hogy 20 pont körüli fórok idején nehéz megszakadni. Azt is elismerem, amit Doll mond, hogy ellenünk sündisznóban felálló védelmek miatt nehéz szép, jó és eredményes focit játszani.
    De gondoljuk meg, hogy a Bayern és a Barca vajon nem érezhet ugyanígy. Nem ugyanezzel talákozik hétről-hétre. És nem CSAK a tudásuk jobb, hanem a motivációjukis jóval nagyobb, és a közönség szórakoztatását célozzák meg. Ezen el kellene csapatunk egyes tagjainak gondolkodni. Meg azon, hogy cca. 2-3 körrel a bajnoki cím előtt 4000-en lézengenek egy Ferencváros lelátóján. Mert szép-szép a fölényes bajnoki cím, de hány gálát láttunk az idén???

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 11.25. 19:30 Haladás-FTC (TV:M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ