Csak egy újabb “szaros edzőmeccs” 🙂 Az írásodhoz nincs mit hozzáfűznöm, úgy jó ahogy van.
Az MTK elleni meccsen ott ténferegtem szünetben a C4-es szektor környékén, de nem találtalak Titeket. Pedig már jó lenne találkozni, mert amióta drága jó törzshelyünk megszűnt (átalakult) nem is láttam a kalocsai légiót.
Na, hátha szombaton! Hajrá Fradi!
Szia, utólag is bocsi, én voltam a ludas, közbejött egy szuper kertiparti, így csak a kezdésre értünk be. De szombaton ott leszünk időben. Az “utolsó” két órát mindig bent szoktuk eltölteni… 🙂
„Ráérő nyugdíjasként” megnéztem az ismétlést a TV-ben, majd még jónéhányszor a kivonatot a gépemen. És megállapítottam, hogy mennyire tudatosan előkészítettek voltak a gólok.
Az elsőnél Böde a leshatárról tett visszafelé néhány lépést, és akkor indult meg előre, amikor Leo elrúgta a labdát. A másodiknál Hajnal az oldalvonal közelében friss 2:0-s vezetésnél sokmindent csinálhatott volna. Ám eléggé körül volt véve. Ekkor észrevette, hogy Lamah szabadon van a saját térfél közepén. Merthogy a debreceniek nem tudták – vagy nem akarták, de az is lehet, hogy már nem bírták – követni. Ő meg felnézett, és indította Radót. És ami mindkét gólnál nagyon fontos volt: a labda nem odament, ahol a játékostárs az indításkor volt, hanem ahova az illetőnek „átlagos sebességével” érkeznie kellett. Ott is voltak, s a lendület megtörése nélkül mehettek tovább immár a labdával. Többek között az ilyen indításokért süvegelték meg (és sokan sírták vissza) annakidején Leonardot.
Kedves Lalolib, szokásos ragyogó, jóhumorú írás sikeredett, gratulálok! Egyet azért halkan megjegyeznék: amikor “Schweinsteiger” Elemért bántja valaki, akkor eszünkbe juthatna az, hogy Ő meg tudta csinálni, amire Fradi-edző utoljára 1932-ben volt képes: Veretlenül megnyerni a bajnokságot! Ha jól tudom, 1945 óta kétszer fordult ez elő: ’66-ban a Vasas Csordás Lajossal, és ’12-ben a Loki, Kondás Elemérrel. Halkan kérem: több tiszteletet azoknak, akik valamit fel is tudnak mutatni … a mostanában Debrecenben és Debrecenen kívül is agyonszapult Kondás pl. 2x nyert bajnokságot, és 2x kupát, kb. 4 év alatt … hányan vannak még a magyar edzői karban? Biztos meg vannak a maga hiányosságai, esetleg nem is mindenkinek szimpatikus -nekem az-, de az eredményeket ne vitassuk el, mert ez SPORT, és ahogy Kemény Dénes legendás mondása szól: az igazság ott van az eredményjelzőn! Tudom, kaptunk elég fricskát az elmúlt 10-15 évben a cívisektől, ettől függetlenül én sokkal nagyobb tiszteletet adnék a XXI. századbeli legnagyobb ellenfelünknek!
Az írás -egyébként- kiváló! HAJRÁ FRADI, TEMPÓ FRANZSTADT!
Kedves Lacimadár, mindez statisztika. Úgy aránylik a 2012-es DVSC a ’32-es csapatunkhoz vagy a ’66-os Vasashoz, ahogy az európai porondra kilépve elért eredményeik. Persze kalapemelés magáért az itthon elért eredményért csapat és edző előtt is, de ettől még a stílus maga az ember. Én is csak akkor figyeltem fel a debreceni mester személyiségére, amikor meghallgattam egy nyilatkozatát. Onnantól nincs mentőkörülmény. Az ide vonatkoztatott Kemény Dénes-féle mondáshoz pedig annyit: mi magunk pedig Pintér Attila alatt lettünk utoljára bajnokok -- ugye nem kell ragoznom?
Természetesen az eredményeit elismerem, de azt a stílust, amit képvisel, azt sajnos nem tudom elfogadni. Az tény, hogy az utóbbi 15 évben szép sikereket értek el, de számomra a Debrecen soha nem lesz “nagy” ellenfél a múltja miatt.
Ami az edző személyét illeti. A siker még nem jelenti azt, hogy nem kell a földön járni. Erre Doll a legjobb példa. Ha Kondás Elemér is olyan tárgyilagosan tud majd nyilatkozni, mint a Fradi mestere, akkor megfogadom az észrevételedet.
Ettől függetlenül köszi a “kritikát”, mert ezekből mindig tanul az ember.
Szerintem túlértékeled Kondás teljesítményét a csapatával. Ő akkor volt nagy, amikor tömték bele a szponzori pénzt (amióta a nyerőgépeket szigorúan fogják, vissza is esett a DVSC), és a komoly ellenfelek komoly problémákkal küzdöttek. A viselkedése pedig… erre mondták régen, hogy “nem volt gyerekszobája”… Majd HA EGYÁLTALÁN TUD higgadt és tárgyilagos lenni, akkor érdemes róla beszélni.
Glázer: “Mészáros Norbert gyorsasága megkopott, Máté Péter pedig kimondottan lassú.”
Ezt Kondás nem tudta?
Olyan belső védőik vannak, akik még az NB I-ben is lassúak, erre Brkovicot hagyta ki.
Varga, Korhut jóval gyengébb mint pár éve.
Sanszuk nem volt egy percig sem.
Mészáros és gyorsaság? Én nem tudom, mit használnak azok az állítólagos szakemberek, akik képesek ilyet látni ebben az emberben. Liptáki magaslatú sebesség és fordulékonyság jellemezte mindig is, amúgy is a sajnálatosan magyar specialitást jelentő lépegető gólem típusú középhátvéd sztereotip figurája. És ilyen kvalitásokkal még hányszor tökéletlenkedett címeres mezben is -- megvan az üres lelátós magyar-román 92. percében, ahogy debreceni kollégájával, Vargával egymást buktatják a román csatár előtt saját 16-osunknál, egész addig 2-1-es vezetésnél? Rémálmaimban ne jöjjön elő. Meg ez az ember se. Legfeljebb ellenfélként. Úgy, mint tegnap.
Ez már komoly erődemonstráció volt!3-0 úgy, hogy a “szokásos” nagyvonalú helyzetkihasználással megkíméltük a Lokit a katasztrofális zakótól. Azért Varga és Szécsi helyzetével lehetett volna 1-1, igen, de akkor mit mondjunk Busai, vagy Böde ziccereire? És a lényeg, ahogy azt Ákos barátom tegnap elégedett hangon hozzátette: “Van a csapatnak stílusa”! Azaz nézhető, fogyasztható a látvány! Geráék óta ezt nem mondhattuk el egyetlen Fradiról sem, ez is Doll érdeme!
Sesták és Radó góljainak külön örülök. Azt is látni kell, hogy nem talált, lepattanóból született gólok ezek immár, hanem tudatos, megkomponált akciók végtermékei! Egyelőre valóban uraljuk a magyar mezőnyt, de van hova fejlődni, nincs hátradőlés! Szép volt srácok, hajrá Fradi!
No, megjött kedvenc reggeli olvasmányom a reggeli kávéhoz, gyorsan el is olvastam, mielőtt felteszem a kávét.
A tegnapi meccs üdítő volt, az utóbbi időben saját nagyságuktól eltelt debrecenieket olyan simán tettük helyre, hogy öröm volt nézni. Egyszerűen nem volt azonos súlycsoportban a két csapat.
Doll ezen a meccsen megint nagyot húzott. KÉT BELSŐ CSATÁRRAL játszatta a csapatot, mivel érződött, hogy a debreceni belső védők a gyengébbek. (Sőt, nyugodtan írhatom, hogy gyengék. Hogyan lehettek ezek válogatottak???) Két ezredből álló páncélos dandárunk (azazhogy két csatárunk) úgy ment keresztül a piros-fehérek védelmén, mint – no jó, nem akarok világháborús párhuzamokat emlegetni, de nekem egy bizony Erwin Rommel neve jutott eszembe.)
Tulajdonképpen mindenki nagyot alakított – viszonylag szegény Ramirez volt a leggyengébb, valószínűleg lámpalázas volt, hogy a szövetségi kapitánya eljött megnézni. Belső védőink leckét adtak a hazaiaknak, hogy ezt hogy is kell csinálni. Nalepa is nagyon jó volt – mit fejlődött egy év alatt ez a lengyel fiú! – ám Leo »beállós« játéka Bálintot vagy Rab Tibit idézte fel bennem, azzal a többlettel, hogy micsoda hosszú indításai vannak… Dibusz védte a védhetetlent is, Hajnal mesterien irányított, Lamah egyre inkább csapatjátékos lett, Radó Andris pedig egyre jobb, s az ember elgondolkozik: mivé fejlődhetett volna már ez a gyerek, ha időben hozzánk engedik. Dehát még nem késő.
Göre Gábor bíró úr jókívánságait pedig megismétlem, mert a jelek szerint szerencsét hoz. (A régebbi magyar irodalomban tájékozatlanok kedvéért: Göre Gábor bíró úr Gárdonyi Géza ezelőtt úgy 100 évvel igen népszerű humoros regényeinek volt a címszereplője. Mühlbeck Károly remek rajzokat készített hozzá, egy közülük benn ül a gépemben, hála a szkennernek.)
Itzig Spitzig és Borsszem Jankò is örültek volna mindketten ennek a meccsnek.
A legjobb jí tékosokat Ön mí r megemlìtette, nincs is valòjí ban semmi hozzí fûzni valòm.
Radò Andrí st kiemelném. Nekem eleinte egy önzô tipus benyomí sí t csiní lta. Persze van ebbôl benne (kiben nem ?), de képes a körültekintetetes jí tékra is.
A csapatjí tékot is kiemelném. A csapat csiszolòdik.
Egyet értek lalolibal, hogy a folytonos sikerekben némi veszély is van. Az elbizakodottsí g csak az eggyike. A mí sik talí n az, hogy nem tud egy csapat fejlôdni, ha nincs tér hova.
A veszélyek és a megpròbí ltatí sok (ahogy Boethius ezt megìrta) egy ember (és csapat) részére a legfontossabb í llomí sok. Jegyet kell ví ltani. Vonatot kell cserélni. Vagy egészen ùj terveket kell szôni.
Becefixel egyetértek, hogy ez a mostani Fradi jí téka nem összevisszasí g, hanem fontolt, elôregondolt, taktikailag megfontolt okos és mégis lelkes labdarùgí s.
A fiùk örülnek a focinak, a sikernek és a csapatnak.
Minden rendben fiùk. Nem szabad azonban elbizakodni.
Türelmet a kudarcban és kitartí st a sikerben kiví nok nektek.
A pòz, az önteltség, a rutinos nemtörôdömség és a lanyha tunyasí g az erklöcs legnagyobb ellenségei.
Csak egy újabb “szaros edzőmeccs” 🙂 Az írásodhoz nincs mit hozzáfűznöm, úgy jó ahogy van.
Az MTK elleni meccsen ott ténferegtem szünetben a C4-es szektor környékén, de nem találtalak Titeket. Pedig már jó lenne találkozni, mert amióta drága jó törzshelyünk megszűnt (átalakult) nem is láttam a kalocsai légiót.
Na, hátha szombaton! Hajrá Fradi!
Pedig de szépen is szólt a nóta, és micsoda szövege volt :)))))))))))))))))))))
Ebben a szezonban már hatszor elénekelhettük volna. És még csak túlzásba sem esünk 🙂
Szia, utólag is bocsi, én voltam a ludas, közbejött egy szuper kertiparti, így csak a kezdésre értünk be. De szombaton ott leszünk időben. Az “utolsó” két órát mindig bent szoktuk eltölteni… 🙂
Én is menni szeretnék, csak egy legénybúcsúról kell meglépnem. Majd igyekszem megoldani. Imádom a szaros edzőmeccseket! 🙂
„Ráérő nyugdíjasként” megnéztem az ismétlést a TV-ben, majd még jónéhányszor a kivonatot a gépemen. És megállapítottam, hogy mennyire tudatosan előkészítettek voltak a gólok.
Az elsőnél Böde a leshatárról tett visszafelé néhány lépést, és akkor indult meg előre, amikor Leo elrúgta a labdát. A másodiknál Hajnal az oldalvonal közelében friss 2:0-s vezetésnél sokmindent csinálhatott volna. Ám eléggé körül volt véve. Ekkor észrevette, hogy Lamah szabadon van a saját térfél közepén. Merthogy a debreceniek nem tudták – vagy nem akarták, de az is lehet, hogy már nem bírták – követni. Ő meg felnézett, és indította Radót. És ami mindkét gólnál nagyon fontos volt: a labda nem odament, ahol a játékostárs az indításkor volt, hanem ahova az illetőnek „átlagos sebességével” érkeznie kellett. Ott is voltak, s a lendület megtörése nélkül mehettek tovább immár a labdával. Többek között az ilyen indításokért süvegelték meg (és sokan sírták vissza) annakidején Leonardot.
Kedves Lalolib, szokásos ragyogó, jóhumorú írás sikeredett, gratulálok! Egyet azért halkan megjegyeznék: amikor “Schweinsteiger” Elemért bántja valaki, akkor eszünkbe juthatna az, hogy Ő meg tudta csinálni, amire Fradi-edző utoljára 1932-ben volt képes: Veretlenül megnyerni a bajnokságot! Ha jól tudom, 1945 óta kétszer fordult ez elő: ’66-ban a Vasas Csordás Lajossal, és ’12-ben a Loki, Kondás Elemérrel. Halkan kérem: több tiszteletet azoknak, akik valamit fel is tudnak mutatni … a mostanában Debrecenben és Debrecenen kívül is agyonszapult Kondás pl. 2x nyert bajnokságot, és 2x kupát, kb. 4 év alatt … hányan vannak még a magyar edzői karban? Biztos meg vannak a maga hiányosságai, esetleg nem is mindenkinek szimpatikus -nekem az-, de az eredményeket ne vitassuk el, mert ez SPORT, és ahogy Kemény Dénes legendás mondása szól: az igazság ott van az eredményjelzőn! Tudom, kaptunk elég fricskát az elmúlt 10-15 évben a cívisektől, ettől függetlenül én sokkal nagyobb tiszteletet adnék a XXI. századbeli legnagyobb ellenfelünknek!
Az írás -egyébként- kiváló! HAJRÁ FRADI, TEMPÓ FRANZSTADT!
Kedves Lacimadár, mindez statisztika. Úgy aránylik a 2012-es DVSC a ’32-es csapatunkhoz vagy a ’66-os Vasashoz, ahogy az európai porondra kilépve elért eredményeik. Persze kalapemelés magáért az itthon elért eredményért csapat és edző előtt is, de ettől még a stílus maga az ember. Én is csak akkor figyeltem fel a debreceni mester személyiségére, amikor meghallgattam egy nyilatkozatát. Onnantól nincs mentőkörülmény. Az ide vonatkoztatott Kemény Dénes-féle mondáshoz pedig annyit: mi magunk pedig Pintér Attila alatt lettünk utoljára bajnokok -- ugye nem kell ragoznom?
Kedves lacimadár!
Természetesen az eredményeit elismerem, de azt a stílust, amit képvisel, azt sajnos nem tudom elfogadni. Az tény, hogy az utóbbi 15 évben szép sikereket értek el, de számomra a Debrecen soha nem lesz “nagy” ellenfél a múltja miatt.
Ami az edző személyét illeti. A siker még nem jelenti azt, hogy nem kell a földön járni. Erre Doll a legjobb példa. Ha Kondás Elemér is olyan tárgyilagosan tud majd nyilatkozni, mint a Fradi mestere, akkor megfogadom az észrevételedet.
Ettől függetlenül köszi a “kritikát”, mert ezekből mindig tanul az ember.
Szerintem túlértékeled Kondás teljesítményét a csapatával. Ő akkor volt nagy, amikor tömték bele a szponzori pénzt (amióta a nyerőgépeket szigorúan fogják, vissza is esett a DVSC), és a komoly ellenfelek komoly problémákkal küzdöttek. A viselkedése pedig… erre mondták régen, hogy “nem volt gyerekszobája”… Majd HA EGYÁLTALÁN TUD higgadt és tárgyilagos lenni, akkor érdemes róla beszélni.
Glázer: “Mészáros Norbert gyorsasága megkopott, Máté Péter pedig kimondottan lassú.”
Ezt Kondás nem tudta?
Olyan belső védőik vannak, akik még az NB I-ben is lassúak, erre Brkovicot hagyta ki.
Varga, Korhut jóval gyengébb mint pár éve.
Sanszuk nem volt egy percig sem.
Mészáros és gyorsaság? Én nem tudom, mit használnak azok az állítólagos szakemberek, akik képesek ilyet látni ebben az emberben. Liptáki magaslatú sebesség és fordulékonyság jellemezte mindig is, amúgy is a sajnálatosan magyar specialitást jelentő lépegető gólem típusú középhátvéd sztereotip figurája. És ilyen kvalitásokkal még hányszor tökéletlenkedett címeres mezben is -- megvan az üres lelátós magyar-román 92. percében, ahogy debreceni kollégájával, Vargával egymást buktatják a román csatár előtt saját 16-osunknál, egész addig 2-1-es vezetésnél? Rémálmaimban ne jöjjön elő. Meg ez az ember se. Legfeljebb ellenfélként. Úgy, mint tegnap.
Legjobb tudomásom szerint még mindössze az MTK áll hazai pályán hosszú távon “nyerésre” ellenünk.
Ami eszembe jut: az MTK, az Újpest ill. (velük kevesebbet játszottunk) a Békéscsaba és a Kaposvár.
A tegnapi meccs nekem is végtelen örömet szerzett, csak egy mondanivalóm van:
HAJRÁ FRADI!!!!! Csak így tovább!!!
Az első győztes meccsem Debrecenben, pedig voltam már egy párszor… 🙂
Laci, szeretnék ilyen szakértőket a tvben.
Gabikám, ez a dicséret nekem mennyibe fog kerülni szombaton? 🙂
egy sör, a második kör az enyém:)
Ez már komoly erődemonstráció volt!3-0 úgy, hogy a “szokásos” nagyvonalú helyzetkihasználással megkíméltük a Lokit a katasztrofális zakótól. Azért Varga és Szécsi helyzetével lehetett volna 1-1, igen, de akkor mit mondjunk Busai, vagy Böde ziccereire? És a lényeg, ahogy azt Ákos barátom tegnap elégedett hangon hozzátette: “Van a csapatnak stílusa”! Azaz nézhető, fogyasztható a látvány! Geráék óta ezt nem mondhattuk el egyetlen Fradiról sem, ez is Doll érdeme!
Sesták és Radó góljainak külön örülök. Azt is látni kell, hogy nem talált, lepattanóból született gólok ezek immár, hanem tudatos, megkomponált akciók végtermékei! Egyelőre valóban uraljuk a magyar mezőnyt, de van hova fejlődni, nincs hátradőlés! Szép volt srácok, hajrá Fradi!
No, megjött kedvenc reggeli olvasmányom a reggeli kávéhoz, gyorsan el is olvastam, mielőtt felteszem a kávét.
A tegnapi meccs üdítő volt, az utóbbi időben saját nagyságuktól eltelt debrecenieket olyan simán tettük helyre, hogy öröm volt nézni. Egyszerűen nem volt azonos súlycsoportban a két csapat.
Doll ezen a meccsen megint nagyot húzott. KÉT BELSŐ CSATÁRRAL játszatta a csapatot, mivel érződött, hogy a debreceni belső védők a gyengébbek. (Sőt, nyugodtan írhatom, hogy gyengék. Hogyan lehettek ezek válogatottak???) Két ezredből álló páncélos dandárunk (azazhogy két csatárunk) úgy ment keresztül a piros-fehérek védelmén, mint – no jó, nem akarok világháborús párhuzamokat emlegetni, de nekem egy bizony Erwin Rommel neve jutott eszembe.)
Tulajdonképpen mindenki nagyot alakított – viszonylag szegény Ramirez volt a leggyengébb, valószínűleg lámpalázas volt, hogy a szövetségi kapitánya eljött megnézni. Belső védőink leckét adtak a hazaiaknak, hogy ezt hogy is kell csinálni. Nalepa is nagyon jó volt – mit fejlődött egy év alatt ez a lengyel fiú! – ám Leo »beállós« játéka Bálintot vagy Rab Tibit idézte fel bennem, azzal a többlettel, hogy micsoda hosszú indításai vannak… Dibusz védte a védhetetlent is, Hajnal mesterien irányított, Lamah egyre inkább csapatjátékos lett, Radó Andris pedig egyre jobb, s az ember elgondolkozik: mivé fejlődhetett volna már ez a gyerek, ha időben hozzánk engedik. Dehát még nem késő.
Göre Gábor bíró úr jókívánságait pedig megismétlem, mert a jelek szerint szerencsét hoz. (A régebbi magyar irodalomban tájékozatlanok kedvéért: Göre Gábor bíró úr Gárdonyi Géza ezelőtt úgy 100 évvel igen népszerű humoros regényeinek volt a címszereplője. Mühlbeck Károly remek rajzokat készített hozzá, egy közülük benn ül a gépemben, hála a szkennernek.)
Tisztelt YSE
Itzig Spitzig és Borsszem Jankò is örültek volna mindketten ennek a meccsnek.
A legjobb jí tékosokat Ön mí r megemlìtette, nincs is valòjí ban semmi hozzí fûzni valòm.
Radò Andrí st kiemelném. Nekem eleinte egy önzô tipus benyomí sí t csiní lta. Persze van ebbôl benne (kiben nem ?), de képes a körültekintetetes jí tékra is.
A csapatjí tékot is kiemelném. A csapat csiszolòdik.
Egyet értek lalolibal, hogy a folytonos sikerekben némi veszély is van. Az elbizakodottsí g csak az eggyike. A mí sik talí n az, hogy nem tud egy csapat fejlôdni, ha nincs tér hova.
A veszélyek és a megpròbí ltatí sok (ahogy Boethius ezt megìrta) egy ember (és csapat) részére a legfontossabb í llomí sok. Jegyet kell ví ltani. Vonatot kell cserélni. Vagy egészen ùj terveket kell szôni.
Becefixel egyetértek, hogy ez a mostani Fradi jí téka nem összevisszasí g, hanem fontolt, elôregondolt, taktikailag megfontolt okos és mégis lelkes labdarùgí s.
A fiùk örülnek a focinak, a sikernek és a csapatnak.
Minden rendben fiùk. Nem szabad azonban elbizakodni.
Türelmet a kudarcban és kitartí st a sikerben kiví nok nektek.
A pòz, az önteltség, a rutinos nemtörôdömség és a lanyha tunyasí g az erklöcs legnagyobb ellenségei.