Feljegyzések a fotelból – Tanulságos győzelem

Múlt és jelen. Mint két testvér, mint két szerető, mint két barát, úgy kapcsolódik össze, úgy öleli egymást, hogy tudja, egymás nélkül nem tudnak és talán nem is lehet élni. Különleges két napon vagyok túl, az előbbi bevezető mondatot sem egy dili-doki disszertációjából csentem, hanem részese lehettem. Pénteken kezdődött az “időutazás” Bátyán (Kalocsától 5 km), a már hagyományos Fokhagyma-fesztivál “nulladik” napján, a Fradi öregfiúk és a környék “öregjei” közötti mérkőzéssel. Annyira már sajnos nem vagyok fiatal, hogy akik a nyári tikkasztó hőségben kifutottak a zöld gyepre, azokat 10-20-30 évvel ezelőtt az égig érő Üllői úti fák árnyékában is láttam őrületbe kergetni az ellenfelet. Rab Tibi, Keller Fater, Bánki Dodó, Fischer Pali, Dukon Béla, Zoran Kuntics, Nyilas Elek…amikor a bíró a sípjába fújt, az emlékezés mellé egy gondolat is párosult: vajon szombaton este, a Haladás elleni csapatból, 10-20-30 év múlva hányan futnak majd ki a majdani öregfiúk zöld-fehér mezében? És vajon a mai magyar fociban és ezen belül a Fradi utánpótlásban mikor fognak ilyen játékosokat nevelni? Túl sokat nem morfondírozhattam rajta (pedig a választ könnyen meg lehetne adni), mert szombaton délután egy olyan időutazáson vehettem részt a barátaimmal, hogy nem is kellett felülnöm kedvenc Időgépemre, azt a 92 évesen is fitt Pethő Zoli bácsi egymaga, az emlékek tárházának felidézésével biztosította. Gondoljatok csak bele, egy olyan emberrel, egy olyan örök Fradistával együtt sörözgetni, akkor anno felülhetett a lelátóra a Lazio, az Austria elleni legendás mérkőzéseken, aki láthatta Toldit, Kiszelyt, Rudast, és az örök “szerelmet” Sárosi Gyurkát, akinek utolsó, 1948-as, Vasas elleni meccsén szintén a pályára rohant, hogy részese lehessen az ünneplésnek, és annak a varázslatos, legendás játékosnak az utolsó Fradi meccsén (akkor még nem tudták, hogy Gyurka néhány nap múlva elhagyja az országot) aki a harmincas-negyvenes években meghatározta a Ferencváros labdarúgást, sőt az európai labdarúgást. Közel két órán át tartott az emlékezés-cunami, Zoli bácsi minden “időskori” tünetet a sutba vágva (melyek rajtam harminccal “fiatalabb” kivitelben már jelentkeznek), még azt is felidézte, hogy azon az estén, amikor először adták elő Toldi Géza tiszteletére az “öregfiúk dalát”, a zongoránál ülő Fényes Szabolcs milyen színű nyakkendőt viselt – természetesen zöld-fehéret…

Mindezek után, a múlt emlékeivel felvértezve vettük az irányt az Aréna felé, mert bár a múlt ismerete nélkül a jelent sem érthetjük meg és bár 60 órával előtte még a “régi csibészek” játékában gyönyörködhettem, azért bennem is izgett-mozgott a kisördög, miszerint ahhoz, hogy méltón zárjuk le a múltba révedést, nyernünk kell a Haladás ellen, lehetőleg folytatva az MTK elleni első félidőt. Nem vártam “jóvátételt” az újabb EL kudarcunk miatt, azt már bezártam egy szekrénybe a többi közé emlékeztetőnek, sőt be is van programozva, ha túl elszállnék egy-egy bajnoki győzelem után, az bizony automatikusan kifog nyílni és figyelmeztetni fog: no-no, vissza az agarakkal, lehet egy kicsit örülni, de ne feledd, a magyar bajnokság egy másik kávéház…Ettől még a miénk, legyen egy kicsit sárgább és savanyúbb is, de talán egy harmincas számmal át lehet kódolni a szekrényzárat, legalábbis a következő európai szereplésünkig.

Az még messze van, addig sok-sok kisebb vagy nagyobb állomáson kell megállni, majd győztesen továbbutazni. Tegnap este a Haladás volt a “peronon” és bár a meccs előtt mindenki biztos volt a fix 1-ben, sőt az Agorában azon ment a diskurzus, hogy hozzuk-e a négyesünket, vagy esetleg mennyivel emelünk a liciten. Az összeállítás is tetszett még akkor is, ha sokunk kedvence Böde Dani, de én is úgy gondoltam, ki kell próbálni egy olyan csatársort, ahol nincs “erőember”, csak futni, cselezni tudó játékosok, akik a statikus védelmet sok mozgással, gyors kiugrásokkal tudják megbontani. Ebből aztán sok minden nem valósult meg, mert az nem elég, hogy a Böde Danit “kicseréljük” Lanzafamére, ahhoz egy új felállás, egy új hadrend passzolt volna, de így, megtartva a szokásos 4-2-3-1-t, Lanzát bedobtuk egy olyan arénába, ahol nagyon rosszul érezte magát, ahol talán még soha nem játszott. Neki szervezni kéne a játékot és nem hústornyokkal viaskodni. A Bőle-Petrjak kettős sem találta igazán a helyét, melyből az következett, hogy egyoldalúakká váltunk, szinte minden támadás jobbról indult és ott is fejeződött be.

Ebből kifolyólag az első húsz percben nem is történt semmi. Volt néhány kemény belemenés a vendégek részéről, néhány gyengécske próbálkozásunk (és akkor nagyon finoman fogalmaztam) távoli lövéssel, melyek hála az aréna “nagyságának”, felfogta a szomszéd “üvegvalami” felé repülni szándékozó pöttyöst. Majd jött a 22. perc, az első hibátlan kiugratás, Bőle tökéletes ütemben tálalt a kilépő Varga elég, aki aztán egyből, jobbal úgy felvarrta a jobb felső sarokba, hogy ijedtében a mackónadrág is lecsusszant bokáig. Király Gabi karja is csak akkor állt vízszintbe, amikor már a játékostársak Roli nyakába csimpaszkodva örömködtek a vezetésnek. A gól után vártuk a folytatást, mely eljött ugyan (az óra pörög ha tetszik, ha nem), de nem további gólokkal, hanem unalom és bosszankodás formájában. Gyenge, csapkodó volt a játékunk, nem volt üteme, nem volt gyorsasága, nem volt elképzelése. Mentünk, mentünk, daráltunk, kézben is tartottuk a mérkőzést, de azt nagyon meg kéne tanulnia a csapatnak, hogy nem csak három pontért játszanak…Fel is hangzott néha-néha egy “udvarias” elbúcsúzás, de utána olyan erővel zengett a lelátó hogy attól erőre kellett volna kapni.

Nem ez történt. A szünet után ott folytattuk, ahol egy hete a Hungária körúton. Jött is a büntetés, majd utána egy Hali helyzet amit kihagyni volt nehéz. Mielőtt még “tragédiába” fordult volna a meccs, hirtelen megrázta magát a csapat és 10 perc alatt le is rendezte a három pont sorsát. Néhány perccel az egyenlítés után Lovre szerzett harcosan labdát, remek ütembe ugratta ki Vargát, aki előtt egy rövidke polka után már csak a mackónadrág tornyosult, Roli oda lőhette volna ahová akarja, de felnézett, és látta magányosan, a labda és a gól után sóvárgó Lanzát – nyugi haver, lőhetek én még gólt, inkább köszönj be Te is. Ment is a passz, Lanza lábáról meg a hálóba. Felszabadult öröm sugárzott az olasz arcáról, megkönnyebbült (mellesleg mi is), meg van az első…sőt néhány perc és jött a második is. Ehhez kellett a Haladás védőjének keserűsége, aki akkorát rúgott a visszafele mozgó Petrjakba, hogy azt hittük, az ukrán szélső a lelátón landol. A büntetés nem is maradhatott el, a végrehajtó szerepére Lanza jelentkezett (talán a múltkor hibázó Varga után az olasz lesz az első számú ítéletvégrehajtó), szemben a legendás mackónadrág, aki eldőlt ugyan balra, de csak azért, hogy megpihenjen a zöld gyepen, a labda meg a jobb sarokba landolt. Innentől meg vége is volt a meccsnek, a lelátó önmagát szórakoztatta, majd mikor beállt az “örök kedvenc” Halmosi, rajta csattant az ostor. Lehetett volna négy is, a végén még a fiatalabb Jagodics kiállíttatta magát, neki túl sok az aréna hangulata, olyant mutatott vagy mondott a bírónak, hogy az egyből villant a piros.

Tanulságos 90 perc volt. Az eredményjelző nézve, magabiztos győzelem. Nem is forgott igazán veszélyben, bár ha 1-1 után a Haladás megszerzi a vezetést, bármi történhetett volna. De nem történt, sajnos a részünkről sem sok. Hajtott, küzdött becsülettel a csapat, de valahogy nem áll össze a kép. Tudom, vannak hiányzók, közülük is Nandó hiánya érződik legjobban, mégsem látjuk azt a felállást, azt a hadrendet, amit a szakvezetés “kitalált” volna. Lanza nem ék, Petrjaknak szólni kéne, oké, hogy szeret futkározni, de ez nem a Csellengők műsora, neki a balszélen van a helye. Arról is jó lenne leszokni, hogy minden második passzunk nem előre, hanem hátra bandukol. Ettől függetlenül háromból három, imponáló 11-3-as gólkülönbség, ilyen kezdésre nagyon régen volt példa, becsüljük meg, de ne is szálljunk el.

Mert egyenlőre nincs is miért.

6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Tanulságos győzelem bejegyzéshez

  • Eddig az egy félidő rendben, egyet pedig felejtsünk el-rendszer érvényesült. a legutóbb már közel 60 % volt a nézhetetlen. Ha kiesőjelölt csapatok ellen sem tudunk lehozni egy-egy meccset kapott gól nélkül, mit várunk a rangadókon? Ez a legutóbbi összeállítás és Doll elképzelése katasztrófa, amit nem lehet a melegre fogni, a cserék érthetetlenek, Perjak légüres térben mozgott végig, Finnbogason nem üti meg az NB I-es szintet, és nem értem, ha már biztosan vezetünk, miért nem akatjuk fel Takács Zsombort? Most megint ott tartunk, ahol Doll érkezésekor: megtanultunk nyerni, de nézhetetlen mérkőzéseket játszva. Ez volna a Fradi?!? Szerintem ennél sokkal több!

    • Én Sem értem, miért nem jàtszhatott Takàcs Zsombor.

      Az MTK elleni meccsen màr volt is bemelìgés, azonban mégsem volt bevethetô (miért ?)

      Doll bizonyàra jò szakember, azonban nem értem, miért kezd mindig mindent a nulla pontjàtòl, ùgy mintha nem létezne tapasztalat vagy merészség és a kereket mindig ùjra ki kellene talàlnia.

      Nem vagyok biztos abban, hogy a szurkolòk elkedvtelenìtése lenne olykor a fôcélja, illetve annak érve àllna amellet, hogy a “besz….ri”-foci jàtszàssa mellett dönt mostanàban megint sokszor Doll mester.

      E mellett még a rekord-bajnok megint a sérülteknek szàmàval kezd jeleskedni.

      Ez vagy annak lehetne a jele, hogy ellenünk az ellenfelek könyörtelenek, vagy annak, hogy a jàtékosoknak a bemelegìtési munkàjuk nem elegendô ?

  • Örülök, hogy a nagy nyári meleg nem változtatta meg “Lalolib” barátunkat, jól látott, és jól “beszél”t. Remélem, a játékunk javulni fog, ahogy összecsiszolódik a csapat és kellemes gondja lesz Dollnak, hogy a felépülő rengeteg középpályás közül kit játszasson, és kit ültessen a padra -- ahol most (érthetetlenül) eggyel kevesebben ültek! Miért? A meccsel kapcsolatban csak annyit : nem értettem a cseréket, Rodriguez miért csak ücsörög? Csak így tovább! Hajrá Fradi!

  • Ha a múltnál tartunk, bennem a múlt nemzetközileg is jegyzett csapataiból a 68-as VVK döntős, a 72-es UEFA Kupa elődöntős, és a 75-ös KEK döntős csapat van meg “testközelből”. Jelen három ellenfelünkkel szemben 5-6 lőtt, 0 kapott góllal hozták volna le a 90 perceket. És végig jól szórakoztattak volna bennünket, egy színes támadófutballal …
    Tempora mutantur. Király Gabi az első húsz percben húzta az időt a kirúgásoknál; Dénes az utolsó 20 percben. Engem ez untat és felháborít. Csak a győzelemnek örülhetünk; a többi felejtős.

    • A 0 kapott gól kívánalmát tartom a legfontosabb észrevételnek, én is hangoztattam már. Felejthető színvonalú ellenfeleink egyikét sem tudtuk lehozni kapott gól nélkül. Lehetne örülni, hogy legalább itthon meg tudtunk újulni a gólok után is, nem megnehezítve magunknak a meccset, de ezekben a kapott gólokban, úgy érzem, benne van minden korlátunk, határunk és nemzetközi kudarcunk.

  • Igazad van. Az eredmény továbbra is jó,de elszállni nem szabad mert nemzetközileg sehol sem vagyunk,valamint ez a meccs is megmutatta hogy még a kiscsapatok is büntetnek,mi lesz így a Dózsa vagy a Vidi ellen? Az öregfiúkra visszatérve mindig is játszott néhány olyan név a csapatban akikről fogalmsm sincs hogy kicsoda,pedig jó ideje (41év) követem a Fradit.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST