Feljegyzések a fotelból – Tovább rontottuk a debreceni mérlegünket

11 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Tovább rontottuk a debreceni mérlegünket bejegyzéshez

  • Tisztelt lalolib!
    Az emlí­tett mérkőzés a bajnoki döntő 2004 május 27-én volt de szép volt ilyet szeretnék látni hamarosan.Hol az a harmadik hely ennyivel is beérném az idény végén bár lehet hogy kishitű vagyok.Tegnap sem volt benne a meccsben főleg az első félidőben a vereség a 4-1-et túlzásnak tartom.
    Vass Ádámmal mi van leigazoljuk vagy sem ki tud róla bővebbet állí­tólag megtettük az ajánlatunkat.
    Csakazértis Hajrá Fradi hétvégén javí­tunk!

  • Kedves Gabriella, tökéletesen látja a lényeget Nő létére (hiába, a vér nem válik ví­zzé, a Tanár Úr nekünk, Fradistáknak Tanár Úr marad a Naprendszer kihűléséig), ebből a csapatból hiányzik VALAMI! Illetve valaki, egy olyan igazi irányí­tó, játékmester, amilyen utoljára Lisztes Krisztián volt, csak ennek sajnos már vagy 16-17 éve… Azért más európai nagycsapatok (mert mi is az vagyunk!!!!) nem igazán hagynak ki 15-20 éveket… Ismeretlenül is jó egészséget és sok boldogságot kí­vánok egy Örök Legenda minden leszármazójának!

  • Egyetértek Józseffel,helyettem is megí­rta a valóságot.Annyit fűznék hozzá,hogy minden mérkőzést mikor néztem, nő létemre ( sok férfi aki életében nem rúgott labdába,de véleményt alkot,hogy miként kellett volna és miért nem í­gy..) valami hiányzik ebből a csapatból,kiváló egyéni teljesí­tmények és mégis az a bizonyos űr amit érzek,ha az nem lenne egyenes út vezetne a dobogóra.Nincs semmi baj abból,ha győz az ellenfél, vannak rossz napok.Nem könnyű sport a labdarúgás.

  • Ha Besic megmarad középhátvédnek, akkor nem kaptunk volna ki. Józsi helyett pedig nagyon kéne egy igazi irányí­tó.
    Borzalmasan el vagyok keseredve, nagyon vártam ezt a meccset, annyira az volt az érzésem, hogy most végre… és mégsem. Ezt most 90%-ban Monizra lehet fogni, nagyon rossz húzásai voltak.

  • Ma sajnos nem sikerült megnéznem a meccset,mert dolgoznom kellett,de az utolsó 5 percet már otthon, a gép előtt figyeltem.
    Olyan helyen dolgozom,ahol a számí­tógép használata a munka része, és miközben dolgoztam a másik sávon “futott” a Fradi-az eredmény után-meccs.
    Néha sikerült odaklikkelnem,de sajnos mindig rossz momentumokat láttam.Egyedül Böde góljáról nem maradtam le.Hang nem volt,hisz munahelyen voltam,de kinek hiányzott volna az M1 riporterek szakértő gondolatai.Vicc,mint ahogy az is, ahogy összefoglalóból láttam ,milyen gólokat kaptunk megint.
    Megint a meccs elején lemarad a védő, pedig simán ki lehetett volna rúgni.Majd luft-ot rúg valaki és a hosszún senki sem figyel a támadóra,újabb hiba.-Már az eto ellen is volt ilyen!-11-es ill. 4.gól már mindenki lesz…ja a meccset, semmi koncentráltság.
    Szóval nem annyira bántam ,hogy lemaradtam a mai meccsről.Igen javí­tani lehet ,kell is nincs mese,de kérdem én ,ha bajnokok akarunk lenni,akkor miért azoktól a csapatoktól kapunk ki,hamár kikapunk,akik a fő ellenlábasaink.Eddig volt 2 kemény meccs,bajnoki cí­m szempontból,mindkettőn veszí­tettünk.Dialló miért nem játszott?Győr ellen mutatott valamit,ehelyett Tuijp megint mutatta a nagy semmit.Rendben nincs még formában ,küldjék le a “fakóba”. Ott rúgjon meccsenként 2-3 gólt ,majd visszajön az önbizalma.Csukic és Józsi…- kiráz a hideg mindkettőjüktől.Persze a lilák elleni gólja felejthetetlen volt,de ne ebből “éljen”már meg még néhány évig.Engem is zavarnak lassan a Mester próbálgatásai,de még türelmes vagyok.Csak azt nem akarom átélni,hogy az első 10 ponttal “megy”előttünk.
    És megint várhatunk 1 évet,de azt már sokan nem tudnák elviselni,ahogy én sem.

    Ennek ellenére persze Hajrá Fradi!!!

  • Ugyanazt a szemüveget használhattuk, mert szerintem is a legjobb meccsünket játszottuk … 45 percig. Ami utána volt, felejtsük el!
    A dobogóra odaérünk, a Videotont az idén nem nagyon lehet megfogni.
    Legfeljebb vigasztalódunk egy újabb kupagyőzelemmel.

  • Megint a saját szemüvegemen keresztül néztem a meccset… Szerintem, az első félidőben az idei legjobb játékunkat mutattuk, de a nagy helyzetek kimaradtak és egy nevetséges gólt kaptunk. Nem a két védelem közti különbség döntött, mert mindkettő rengeteget hibázott, csak mi nem használtuk ki. A különbség a középpályán volt, nekünk nem volt egy Szakályunk, aki rengeteget futott, irányí­totta a csapatot, gólpasszt adott és gólt lőtt (igaz a mi középpályásaink hagyták lubickolni). A cseréket ezúttal sem értettem, de ez valószí­nűleg az én hibám. A játékvezető jó volt!
    Mindezek ellenére alakul a csapat, a gyengébb csapatok ellen nem szabad pontokat veszí­teni. Hajrá Fradi!

  • Nem, nem intézheted el öreg barátom azzal a cí­mmel, amit adtál. a múlt hét után bizony stí­lszerűbb lett volna a “Kakas négyet csí­pet a sasba” cí­m. A többivel egyetértünk, mint általában mindig, bár meg kell jegyeznem, hogy meccs előtti jóslatom a kezdő csapat összeállí­tása láttán kezdett inogni:

    Ha Tuyp ma is kezd, akkor simán nyerünk, nyugodtan hátra lehet dőlni a fotelba és élvezni egy magyar viszonylatban jó meccset 🙂

    Sajnos csak részben lett igazam, jó kis meccs volt, nekünk persze csak az első félidő tetszett. Sajnos Moniz mester már nem bí­zott eléggé Tuijpba, í­gy nem a kezdőbe tette és cserélte volna le a szünetbe, mert akkor simán hozzuk 11 emberrel a második félidőt és a hajrát is, ami Moniz első pár hónapjára oly jellemző volt.

    Sajnos 3 (az MTK az nem volt az) rangadóból 2-t elvesztettünk, de hiszek benne, hogy egy-két x-szel hozzuk a következő 10-es sorozatot, és akkor majd elmondhatjuk, hogy hoztuk a kötelezőket, azaz előbbre léptünk.

    Utána lehet újra álmodozni, de ne feledje senki: hosszú évek óta ennek a csapatnak volt valós esélye nyerni Debrecenbe, most le lehet ülni a TV elé gyomorgörcs nélkül, max. kikapunk, de kikaptak ennél jobb csapatok is dicső múltunkban.

    Remélem nem csak a csapat, hanem Moniz mester is tanul a hibáiból, mert számára is az eredmény a fontos és néha (egyre többször) elengedi szerelmeinek a kezét.

    Ma csak azt sajnálom, hogy nem a stadionba kaptunk ki. Nem, nem hibbantam meg teljesen, csak a Vidi elleni vereség után a lépcsőn felfelé tartók is megálltak és 10 ezer emberrel együtt teli torokból énekelték:

    MI AKKOR IS GYŐZÜNK, HA KIKAPUNK…

    Tempó Fradi!

  • @Balinqu!
    Ha mindenben egyet értenénk, akkor biztosan megnyertük volna a meccset. Egy vereség mindig elbizonytalaní­tja a szurkolót, de ez í­gy is van rendjén. Szombaton nyerni kell a Kecskemét ellen és utána a válogatott miatt lesz két hetünk arra, hogy begyógyuljanak a sebek.

    @Antinho!
    Egyformán láttuk a meccset. Jovanovics levételét már csak azért sem értem, mivel az eddigi meccseinket az egyik legjobb statisztikai mutatókat produkálta. Tudom, hogy a számok nem mindig adják vissza a valóságot (lásd Józsi), de az első félidőben a Jovanovics-Valpoort kettőse okozott veszélyt a hazaiak kapujára. Erre mindkettőt levette a mester. Utólag már én is belátom, hogy nem volt jó húzás Besic kivétele a védelemből.

  • Ez í­gy sajnos több, mint kí­nos…Le kellene már végre szállnunk a földre, mert í­gy nemhogy a bajnoki cí­m, de még a dobogó is messze lesz! Holnap majd már biztosan másképp gondolom, de mérges, az viszont most vagyok! Végre alakult egy jó védelmi tengely (Adams-Besic), erre most erre a fontos meccsre felborul. Józsi lehet, hogy labdákat szerez, de nem igazán épí­t, Jennernek ma egyetlenegy lövése volt csupán, amúgy inkább reklamált és öncélúan futballozott. Valpoort ügyes srác, de szerintem kicsit még “súlytalan”, na igen és Dávid, aki úgy kí­gyózott, mint a legnagyobbak, DE könyörgöm, egy ekkora kaput azért találjunk már el (legalább úgy, ahogy a Győr ellen tette), Tuijp továbbra is vicc, egyszer ért csak labdához. Igazából Böde és Jovanovics játszott jól, akinek cseréjét végképp nem értem. A DVSC jól játszott, Diallo mozgékonysága jól jött volna, hiszen pont ezt hiányolta Ricardo…Ha nincs Levi, sokkal csúnyább a vége…
    Persze ne adjuk fel, hajrá Fradi! (De a szurkoló már csak ilyen, ha nagyon el van keseredve)

  • Nehéz értelmes dolgokat mondani a vereség után. Nem csak a jegyzetí­ró van ilyenkor szörnyű helyzetben de a szurkoló is. Főleg úgy,hogy most nem is értek mindenben egyet. Szerintem az első félidő sem volt a miénk,be kell ismerni a Loki sokkal taktikusabb és erőteljesebben játszott. Mintha jobban akarták volna a győzelmet? A második félidőben meg lemostak minket a pályáról.
    Nem kell ezt szépiteni a vezető góljuk után már csak egy csapat volt a pályán.
    A cseréket én sem értettem. Inkább Holmant kellett volna lehozni mert alig volt értékelhető megmozdulása. Az egyetlen helyzetét meg csúnyán kihagyta.
    Azt megkérdezném én is mestertől,hogy vajon meddig szavaz bizalmat Tuijpnek és Cukicnak mert ők csak hátráltatják a csapat. Az is hiba volt,hogy ismét megbolygatta a győztes csapatot, ép úgy ahogy a Videoton ellen. Jenner is talány, meccsről meccsre rosszabb formában van és túl sokat foglalkozik a bí­rókkal.
    Tudom,hogy vannak ilyen meccsek,de remélem tanulunk belőle. Mert az igaz,hogy könnyebb meccsek jönnek, de az nem jelenti,hogy a zsebünkben is vannak azok!
    Ennél sokkal több kell!!!!!!
    Keserű vagyok, de azért mindörökké HAJRÁ FRADI!

Hozzászólás a(z) K@rcsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ