Feljegyzések a fotelból – Újabb érdektelen döntetlen

fotelszurkolo-29Múlt héten a Loki elleni döntetlen után egy bizonyos veszett fejsze nyele után próbáltam kapadozni, bízva abba, hogy azt tegnap késő délután a Videoton kapujában találjuk meg és akkor még lesz esélyünk a “fej” és a “nyél” összeillesztésére. Ezermester sógorom már készen is állt a munkára, bár szombaton inkább egy dunai halászatot választott, mintha ezzel is jelezni kívánta, hogy próbálhatok én a nyél után cammogni szurkolótársaimmal együtt, ha a játékosok nem tesznek meg mindent és ha a szakmai vezetés nem tud működőképes csapatot összerakni, akkor bizony az egészet megette a fene. Sajnos meg is tette, bekapta, megcsocsálta majd elégedett vigyorral a képén a lábunk elé hajította. Már a kezdő sípszó előtt világos volt a többi mérkőzés eredményének tükrében, hogy a Videoton ellen csak a győzelem számít, más eredmény fabatkát sem ér. Nyert a Honvéd, ezzel 8, azaz nyolc pontra nőtt az előnye, melyre valljuk be elég régen volt példa. Talán a legfanatikusabb Honvéd szurkoló sem emlékszik rá. Ráadásul az Újpest is felzárkózott és még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hogy a Mezőkövesd Pakson beleszakadt a késbe, mert így legalább nem esett meg a dupla szégyen. Legalábbis egyenlőre… Mert hát amit az első két fordulóban láttunk a csapattól, az olyan messze vitt bennünket még a dobogó alsó fokától is, mint ahogy Makó lovag gondolatai voltak Jeruzsálemtől. Messzire… nagyon messzire, ahol talán még a madár sem jár. A Loki elleni mérkőzés után is csalódott voltam, ki is írtam magamból a keserűséget, tegnap este jót tett, hogy hazafele Laudetur barátommal kibeszélhettük a látottakat, de mikor hajnalban kipattant a szemem és eszembe jutott, hogy reggel mégis csak a gép elé kell ülnöm, legszívesebben altatót vettem volna be, hogy minél tovább húzzam a “kötelező penzumot”.

Altató helyett most itt ülök, egy kissé álmosan bambulom a képernyőt, miközben megpróbálom felidézni a “bajnoki rangadót”, mert mégis csak jó lenne valami kapaszkodót keresni, kéne egy kis ösztönzés, hogy ne álljak fel a székről, ne menjek ki a garázsba egy fejszéért (az enyémnek még meg van a nyele) és ne verjem szét a billentyűzetet, ezzel megoldva minden problémámat. Lenne kifogás, de ha így tennék önmagam csapnám be, így mégis csak megpróbálom “replay” funkcióba kapcsolni az agyam. Megtettem, de alig találtam valami használható információt. És ez most kivételesen nem az egyre gyengülő memóriám miatt van (ráadásul a reggeli gyógyszeremet már bekaptam), hanem amiatt, mert valójában nem történt semmi. Semmi… semmi és még egyszer semmi. Rövidre fogva, egy nagy nulla volt a magyar bajnoki rangadó. Elnézést is kell, hogy kérjek a rangadó szótól, mert annak olyan történelme van, hogy lassan már a mai generáció csak a “mondák” szintjén ismerheti.

Ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a szurkolók lélektana már 17 óra után néhány perccel az aréna “agorájában” felszínre tört, amikor az okostelefonok szinte egyszerre “zöldültek” el meglátva a csapat összeállítását. Koch sérülését még aprócska morajlás fogadta, majd mikor a szem eljutott a középpályás sorig, pillanatok alatt nyüzsgő méhkassá változott. Az eddig középső középpályás Kleinheisler balfutóban? És mit keres még mindig a kezdőben Hajnal? És vajon az erőteljes és magas Vidi védők gyűrűben a nem éppen nyugodt természetéről “híres” Djuricin vajon bírni fogja a nyomást? Néztük egymásra mint “borjú az új kapura”, és nem értettük, hogy a szakmai vezetés milyen koncepció mentén rakosgatta fel a neveket a mágnestáblára.

Sajnos a félelmeink minket igazoltak. Kleinheisler és Djuricin alig találkozott a labdával, Hajnal legalább néhány szögletnél és szabadrúgásnál kiélhette labdaéhségét, de ahhoz már túlságosan is kevésnek bizonyult, hogy fazont adjon a csapatnak. Gerzson is letöltötte a büntijét, reménykedtünk, hogy majd ő gatyába rázza a csapatot, de a sokadik labdaeladása után már arról is letettünk. Dicséretről is essék szó, hiszen hátul végre rend van és fegyelem, helyenként elegánsan oldottuk meg azt a eleinte nehéznek gondolt feladatot, hogy a Videoton szláv négyesét semlegesítsük. Levettük őket a pályáról, végső zavarukban a gólkirályjelölt Scsepovicsnak idő előtt kellett az öltöző baktatnia, a Lazovic-Hadzic-Suljic hármas meg pont olyan értékelhetetlen teljesítményt nyújtott, mint a mi középső hármasunk.

Ettől lett unalmas, lassú iramú, hibát-hibára halmozó játékosokkal elkövetett “bajnoki rangadó” a Fradi-Vidi. Ahogy ezt a mondatot kipréseltem magamból, felrémlett egy negyven évvel ezelőtti bajnoki döntő, mely örök életre a Fradihoz láncolta az érzelmeimet. 1976. június 9. Akkor is döntetlen lett (1-1), de mivel nem tudok zongorázni, így valakit hívnom kéne (sajnos nem nagyon ismerem a komolyzene világát) aki képes lenne “elzongorázni” a különbséget. Bálint, Rab, Ebedli, Nyilasi – Fejes, Csongrádi, Májer, Karsai… a kispadokon meg Dalnoki Jenő és Kovács Ferenc. Mielőtt még belefeledkeznék a nosztalgikus álmokba (akkor bajnoki cím lett a vége), térjünk csak vissza a jelenhez. Mely elég “setét” és reménytelen. És nem csak a Fradi bajnoki álmaihoz mérten, hanem a magyar labdarúgás számára is.

Mert ha 2017 február 25-én a “magyar bajnoki döntő” (a Honvédra nézve egy kicsit sértőnek is hatott a sajtó jelzője) ilyen szintű játékot tud felmutatni, akkor teljesen fölösleges stadionokat és akadémiákat építeni, mert úgy járunk mint anno a Stadler-stadionnal, ami egy álomnak indult, aztán egy nagy darab gaz lett belőle. Tegnap egyetlen egy értékelhető támadás futott végig a pályán, kapukat alig találták el, egyetlen cselt, fifikás megoldást sem láthattunk, ha jól belegondolok Botka “rákszerelésén” kívül más szép dolgot nem is láttunk. Gyűrték a fiúk az ipart a két tizenhatos közötti szép zöld gyepen (az legalább hibátlan volt, vajon a játékosokat nem lehetne úgy “gondozni” mint az aréna gyepét?), még Juhász Roland sem jött ki a béketűréséből, ami valljuk be ezért ritka jelenség, Djuricin is csak Kleinheislerrel veszett össze a pályán, és Szabó Zsolt sem tudta kihozni a szurkolókból a néhány százezret érő rigmusokat.

Ahogy a szurkolást sem, mert a semmit látva minek is kéne szurkolni? A bajnoki álmainknak befellegzett, még a magyar bajnokság sem tud olyan csodát tenni, hogy a végén felvarrhassuk a hőn áhított harmadik csillagot.

Ahelyett tovább futkározom a veszett fejsze nyele után, pedig már sejtem, az idén valószínűleg nem fogom megtalálni. Egyre messze szállt és lassan már az sem érdekel, hol is áll meg.

8 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Újabb érdektelen döntetlen bejegyzéshez

  • Én csak gratulálni tudok. Nem a csapatnak, hanem Lalolibnek. Fantasztikusan összefoglalta a nagy semmit. Engem nem igazán az eredmény aggaszt. Sajnos a bajnokság már elment ősszel, mert 3 csapat nempukkad ki tavasszal. Engem a játék aggaszt. Kicseréltük a fél kezdőt a télen. Mégis a nyugdíjasok játszanak (játszanak?). Nem látok igazán senkit, aki baromira akarná a sikert. Szét kellett volna futni a Vidit. Ehelyett passzolgatás hátul stb. És ha még a tarcssiban látnék fantáziát, de ők is hulla gyengék. Így nem lesz se dobogó, se kupasiker. Az meg a hab a tortán, hogy mennyien kíváncsiak egy rangadóra. Ez a játékosok minősítése. Én is átszoktam utóbbi időben a kézilabdára vagy pólóra. Ott legalább van hajtás. Sajnos Doll kiégett, be kell hogy valljuk. Beleszeretett a csapatába és képtelen megreformálni. Nem hiszem el, hogy nem veszi észre, hogy már a felkészülési meccseken sem ment a góllövés. Nyáron mennie kell, nincs mese.

  • Vigyázó szemetek Leicesterre vessétek.

  • MINDEN CSAPAT életében vannak nehéz időszakok. Biztos vagyok benne, hogy kilábalunk a bajból. Hat pont hátrány 12 forduló alatt nem behozhatatlan, de a nyolc sem. A honvédot egyébként sem tartom bajnokesélyesnek.
    1. SZERDÁN TOVÁBB KELL JUTNI az MK-ban (nálunk az előny!!!)
    2. Szombaton pedig, dehát ezt minden FRADISTA tudja…

  • Sajnos siralmas továbbra is a teljesítmény. Csak egy szomorú momentumra reagálnék. Djuricinról eddig is tudtam (tudtuk), hogy nem tud cselezni, és tíz esetből kilencszer rosszul dönt: akkor paszol, mikor lőni kéne, és akkor lő, amikor passzolnia. Illetve sose passzol. A helyzetkihasználása még ennél is rosszabb. Öntelt, nagyképű, de tegnap azt is megmutatta, hogy a csapattársai iránti alázat is hiányzik belőle. Nekem viszont ő nem hiányozna, ha eltűnne a csapatból.
    Továbbra is a Fradinak szurkolok, szerdán Kispesten, szombaton Újpesten várok vendégsikert.

  • Legalább Torgelle nem volt ott!

  • Teljes csalódottság van bennem is.
    Hirtelen nem is tudom mit írjak.Még fél egykor éjjel megnéztem ,hátha lesz rovat,de gondoltam Lalolib-sajnos valódi nevét nem tudom-szurkolótársamnak is meg kell emésztenie a látottakat.
    Bentről munka mellett ismét figyelemmel kísértem a meccset.Akarom mondani a nagy semmit.
    Amit sokszor leírtam már sajnos,hogy a tavalyi cím kész szerencse volt,illetve ,hogy mindenhova igazolunk tömkellegével, csak csatárokat nem.
    Kiismerhető játék,ziccereket nem értékesíteni tudó falábúak,2-3 méterről az ellenfélhez passzoló milliókat kereső suhancok.Ehhez társul egy olyan edzői stáb,aki vagy akik talán jobban szerepelnének védőügyvédnek…
    Minden dicséretem Geráé és Hajnalé,de a múltjuk miatt.Persze nem az Ő hibájuk,hogy ennyi idősen is kezdők.
    Nagyon bánt,hogy ezt kell írnom amellett,hogy minden más feltétel adott ahhoz,hogy sorozatban nyerjük a bajnokságokat.Persze ahhoz focizni is tudni kellene.Régebben-nem is olyan régen-nagyságrendekkel szerényebb vagy éppen semmilyen támogatással ,színvonalasabb focit és lélekkel küldő játékosokat láthattunk.
    Akkor még én is ott voltam a lelátón…

    • Szia, tudod ha otthon játszunk, akkor az arénában a helyem, így vidékiként még haza is kell érnem és bár tegnap ez elég korán sikerült (22 óra), de ahhoz, hogy “tollat” ragadjak, őszintén nem volt kedvem…persze ha győzünk, akkor talán nekifogok, de ez sajnos nem forgott veszélyben.

  • Lalolib ismét tökéletesen összefoglalta a lényeget: EZ egy nagy darab 0 volt! Minden … ebben a csapatban úgy látszik, nincs több … szaladgálnak, mint pók a falon, de hajdani (korábbi) két észjátékosunk (Gerzson és “Thomas Hassler”) is hozzászürkül a többiekhez … sajnos, nem csak a bajnoki álom úszott el (az idei produkcióval ne is legyen bajnok egy csapat!), hanem a dobogó is ködbe vész, ami a mindenkori Ferencvárosnál a kötelező minimum … én már az MK-ról sem ábrándoznék, mert lehet, hogy már Kispesten felébredünk …
    Most a maximális cél az lehet, hogy a lilákat és a matyókat magunk mögött tartsuk … ez sem lesz könnyű!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 12.08.15:45 FTC-PAFC (TV:M4sport)
Következik: 12.12.21:00 EL csoportkör Ludogorec-FTC (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST