Feljegyzések a fotelból – Vége van, a függöny legördült
Kedvenc Ady versem első sorával kezdeni a jegyzetet, talán nem volt a legszerencsésebb választás, de mivel minden áron utalni akartam a bajnokság végére, így felvállaltam, bár egyből tudtam, hogy az esetleges félreértések elkerülése végett néhány mondattal a “helyére kell raknom”. Ami ráadásul nem is esik nehezemre, hiszen biztos vagyok abban, hogy bár nem értük el, amit reményeink diktáltak, de ettől még senki sem bukott meg, senki sem játszott velünk komisz játékot és senki sem csapta be a szurkolókat. Ezt meg annyi hányatott év után jó leírni még akkor is, ha egy “butuska” cím magyarázatának szánom. Ráadásul itt most nem is készül egy végső értékelés, arra még aludni kell néhányat, ízelgetni a 2012/13-s bajnoki szezon történéseit, melyre visszagondolva, azért hozott néhány váratlant, melyek többsége a mérleg jobbik oldalára kerültek. Ezektől függetlenül ahhoz, hogy a búcsú igazán szépre sikeredjen, nyernünk kellett ezen a furcsa időpontban és még furcsább helyszínen megrendezett hazai mérkőzésen.
A pénteki kezdés a csapat “hibája”, mert ha nem játszhatunk dobogós helyért, akkor egy Fradi meccs ne vonja el az amúgy érdektelenségbe fulladó Honvéd-MTK párharc kimenetelét – gondolhatták a magyar foci irányítói… a tévés társaságok. Mert lehet itt szépíteni a dolgot, nálunk a farok csóválja a kutyát, vagy inkább a pénz utánozza a farkas üvöltését. így kerültünk péntek este a Duna tévére, ezzel még nehezebb helyzetbe hozva a Fradi szurkolóit. Személy szerint ha lenne egy szuper jachtom, még talán el is ringattam volna magam a Dunán Győrig, de végül is maradt a tévés vizes élmény és a fotel kényelme. Szép lassan, de annál biztosabban szelídül a bundázó Lanzafame-ügy (ezt bizony ő vallotta be) is a feledés homályába, az olasz csatár veszi a batyut, irány az olasz bíróság és ahogy hallani, még vissza sem fog nézni. így az a csatár, akinek a Honvéd köszönheti a nemzetközi szereplést, már talán nem is a Honvéd játékosa. Erre mondta az MLSZ, hogy jogilag minden rendben van. Erre meg én nem mondok semmit, inkább moderálok és megtartom magamnak, bár nem nehéz kitalálni, hogy mitől is “fosztom” meg a kedves olvasókat.
De most inkább térjünk vissza a “finitához” (kihagyva Adyt), a záró fordulóhoz, ahol a cél elég egyértelműen fogalmazódott meg: győzni kell. Nem csak a szurkolók, de Ricardo Moniz is ezt tűzte ki célul. Mert egyrészt a győzelem jár a szurkolóknak, másrészt mégis csak más a “leányzó fekvése” abban az esetben, úgy zárjuk le a bajnokságot, hogy egymás után háromszor nyerünk. A szándék nemes és szép, de csak akkor ha azt teljesíteni is tudjuk. Nem tudtuk… és innen már a leányzó fekvése sem olyan kényelmes.
Nem mintha változtatott volna túl sokat a győzelem, hiszen legfeljebb egy helyet ugorhattunk volna a tabellán, mégis rossz érzés motoszkál bennem. Egyrészt egy sima ötössel kellett volna hazaküldeni a Kaposvárt, másrészt Böde Daniból is lehetett volna gólkirály ha a csapat nem szórakozza el a mérkőzés jelentős részét. Talán ez szórakozás sem lenne említésre méltó, ha nem ezen ment volna el az éremszerzés és a nemzetközi szereplés. Sajnos ma ismét bebizonyosodott az, hogy nálunknál sokkal gyengébb csapatok ellen képtelen vagyunk 90 percen át koncentrálni és motiváltan játszani.
Mert a mai döntetlen sem magyarázható mással.
Az első félidő egy könnyed edzőmeccshez hasonlított, a Kaposvárnak egyetlen értékelhető megmozdulása sem volt, mi meg jó szokásunkhoz híven a helyzetek kihagyásában jeleskedtünk. Ettől függetlenül nem hiszen, hogy volt olyan szerencsejátékos aki egyetlen fillért is tett volna a döntetlenre. Sőt még a szokásos második félidős, álomba ringató kezdésünk utáni bekapott gól után sem fordult meg a fejemben, hogy itt gond lehet a végén.
Pedig eszembe juthatott volna az egri, a siófoki, a pécsi, és a kaposvári szenvedésünk (csak ezeken a meccseken „hagytunk” el 11 pontot!), amikor is számomra teljesen érthetetlenül képtelen voltunk felpörögni és komolyan venni az ellenfelet.
Böde második büntetőgólja elég hamar jött, így hátra lehetett dőlni, de sajna nem csak én terpeszkedtem el a fotelban, hanem a játékosok is egyből behúzták a vészféket és jóllakott kiscsibeként kezdtek el totyogni a pályán. Talán törvényszerű volt az újabb hiba, talán meg is érdemeltük. A gond az, hogy ezzel keserű lett a vége. Ötödikek lettünk, holnap már izgulnunk sem kell, bármi is legyen az MTK-Debrecen meccs vége. Ráadásul azzal a tudattal sem mehetünk pihenőre, hogy három nyertes meccs van a hátunk mögött, melyre lehetne a jövőt építeni.
Ennyi volt, Adyt idézve: vége van, a függöny legördült. Hogy milyen darab volt? Arra most még nem tudom a választ. Jelenleg elég ingerült vagyok ahhoz, hogy el tudjam helyezni a 2012/13-s Ferencvárost a dicsőséges múltunk palettáján.
Egy biztos, nem ígérkezik könnyű feladatnak.
– lalolib –
6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Vége van, a függöny legördült bejegyzéshez
Hozzászólás a(z) Kinizsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Sajnos a kaposvári csapat motiváltabb volt, jobban akarta a sikert. Böde Dani gólkirály lehetett volna, de ezt a lehetőséget nem a csapat szórakozta el. Be kellett volna lőnie a 100%-os gólhelyzeteket!
Minden korábbi komment és Lalolib írása is egyezik a véleményemmel. Ez a csapat még nem AZ a csapat. Egyeseknek komoly továbbképzéssel sem lehetne elmagyarázni, hogy ez itt a Ferencváros, Közép-Európa egyik kiemelkedő klubja. Itt nem oxizgatunk 2-1-nél, nem passzolunk az ellenfelet kiugratva és a helyzeteket nem xarakodjuk el… Amíg ilyen szellemű focisták kóvályognak a Fradi mezében a pályán, nem lesz komoly siker. Végre Moniz is látja ezt és bízzunk benne, hogy az átigazolási időszak eredményes lesz. Győztes típusú, képzett futballisták kellenek és valóban néhány gyerektől el kell köszönni. Az év (főképp a Moniz-korszak) nem volt rossz, a játék nézhetőbb volt, a támadó stílus is tetszett, de van mit felülmúlni!
Igen, a függöny legördült, és vegyes érzelmekkel nézhetünk vissza a bajnokságra.
Egyrészt: teljesült a minimális cél, amit a vezetés Moniz elé kitűzött, ötödikek lettünk. Ezenkívül van újra válogatott játékosa a Fradinak. Néhány játékos látványosan fejlődött. így Böde, Sváb, Gyömbér. Voltak vérmes szurkolók, akik már nagyratörő álmokat dédelgettek. Pedig hol van még ez a csapat nemcsak a Mészáros vagy Lakat-féle, de a Dalnoki-féle 1974/76-os csapathoz mérve is… Azonban nyugodtan elérhettük volna a dobogót, HA
Igen, HA. És most nem az időnként érezhető »ellenszélre« gondolok. Hanem arra, hogy egyes játékosok nem egyszer (és sajnos nem is kétszer…) mélyen tudásuk alatt teljesítettek. Szerintem azért, mert SZELLEMILEG nem voltak Fradi színvonalon. (Nem tudok jobb kifejezést rá.) Ahogyan Moniz mondta: flegmán játszottak. Például számomra ijesztő volt Jenner felelőtlensége az utolsó két meccsen. Holman megdöbbentő nagyképűsége a Kaposvár ellen. És mindenki tudna még példákat hozni az izlése és emlékezete szerint. Nem véletlenül mondott Moniz valami olyat, hogy egyeseknek fájni fog az átigazolási időszak…
Az alap a jövő bajnokságra a Fradihoz méltó szereplésre azonban megvan. De meg kell hozzá találni a megfelelő embereket…
A tabella önmagáért beszél. Védők nélkül nem lehet eredményesen futballozni, viszont nagyon remélem, hogy Jova marad.
Albert kommentje után egy kicsit másként látom én is, de még mindig dühös vagyok a tegnapi sétagalopp miatt. Simán kellett volna nyerni,Dani meg lehetett volna gólkirály. Ezt igenis elbaltáztuk amiért kár mert egy fölényes győzelemmel jobb lenne a hangulat. Igaza van Albertnek,ettől még jól teljesítettünk, de lalolib meglátása is helyes a gyengébb csapatok elleni pontvesztésekről.
Igazolni azt kell és főleg hátra mert az nevetséges,hogy a Kaposvár úgy lőtt két gólt,hogy kapura sem lőtt.
Csak azért reagálok, mert leírtad a koncentrálni és motiváltan játszani szavakat.
Amikor még mi fociztunk, senki, még egyszer leírom, senki nem volt aki ne lett volna koncentrált és motivált.És itt mondhatom a grundot, vagy az egyesület napi edzéseit is.
Játszottunk a 16 éves Albert Flórival a Fáskörben a ligetben, talán Ő volt az egyetlen aki nem volt motivált, hiszen Ő már a Fradi igazolt játékosa volt és övé volt a labda is.De mindenki megőrült, hogy megmutassa neki, hogy mi is tudunk úgy focizni mint ő.És tudtunk nagyon sokan.De mégis Ő lett aranylabdás és világválogatott.
Varga Zoli Ő más volt, Ő szétfocizott minket az iskolai szünetben és bárhol ahol pályára lépett.
Minden meccset szanaszét beszéltünk, oda vissza.
Minden Fradi győzelmet legalább háromszor kielemeztünk és lejátszottunk újra, sőt este még a Blahán is újságra várva.
Most azt érzem, hogy játékelméletből a felnőtt keretünk analfabéta!
Milyen motiváltság kell ahhoz, hogy a mellettem futó, tiszta gólhelyzetben lévő játékostársam elé rúgjam a labdát?Hiszen ez az alap, e nélkül nem szabadna pályára engedni a játékosokat.
Tökön lettünk rúgva, mert ez annyira fáj.Értelme nincs semmi,de most voltam a legbosszúsabb az összes meccsünket ide véve.
Egyénileg el lehet mondani, hogy melyik játékosunk miben hibázik, mik a hiányosságai, de ez már az edzőnk dolga.
Hogy a borongós kedvünket egy kicsit felvirágozzam, az eredmény mégis igen pozitív, hiszen ha átlagolunk, akkor láthatjuk, hogy Moniz átlaga a teljes 30 meccsre elég lett volna a bajnoki címért folyó versenyhez.ez pedig egy új edzőtől, egy új összeszokatlan csapattal nem rossz eredmény.
Vannak biztató jelek, és a feltételek is adottak.4-5 új igazolással és a csapat egyben tartásával reális az esélyünk a 29.-re.Sőt ez akár sétagalopp is lehet.
HAJRÁ FRADI!