Feljegyzések a fotelból – Visszatértünk

15 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Visszatértünk bejegyzéshez

  • Ezen a meccsen a fiatal csatí r (aki Lovrencsics helyére jött be a mí sodik félidôben) bevetése töltött el a legtöbb örömmel.

    Szép volt nézni, hogyan mutatkozik be egy fiatal jí tékos és hogyan vonul le gyôztesként a csapatal.

    Djuricin-ra mí r legyintetettem, de most mégis felmerült bennem az a remény, hogy lassan megtalí lja (megtalí lta ?) a helyét. Egyetértek azzal a megfigyelésel, hogy mí r sok helyzeteket is kidolgozott tí rsainak. Azonban hozzí  kell fûzni azt is, hogy még fékként hat (persze nem olyan nagy mértékben, mint Hüsing, akinek lassan kijí r a rùdja hamarossan); a gyorsasí ghoz szokott Fradi-összjí tékot botlí sai nem kevés helyzetben gí toljí k és ezért megzavarjí k.

    Sajní lom Nagy Dominik tí vozí sí t. Ô kiremeklik a jelenlegi csapatbòl és irí nyìtò egyéniség is lehetett volna, Gera Zoltí n és Hajnal Tamas mellett.

    Ha még beépül a két mí sik fiatal tehetség, amelyek a Magyar Kupí ban sikeresen együtt mûködtek, akkor mí r nagyon derûlí to lehetünk.

    A jelenlegi Fradi jövôje — mégis — a fiatalokon alapzik. Azokon, akik utí na jönnek és akiket mí r most be kellene épìteni a csapatba.

    Ha “Ômiattuk” veszit a csapat, akkor ùgy kell, mert akkor nélkülük Sem nyert volna.

    Az, hogy egy fiatal jí tékos még nem olyan klasszis mint a tapasztaltabb, azt mí r végre be kellene lí tni.

  • Nem értem Nagy Dominikot miért adjuk el szerintem egyre jobban játszik a harmadik gól szenzációs volt az ő nagyszerű passzából csak í­gy tovább.Hajrá Fradi.

    • pénzért, mi másért.
      és ingyen igazolható német/balkáni/németbalkáni csodákat hozunk a helyére, akikkel olyan célokat célzunk meg, hogy azok aztán meg lesznek ám célozva.

    • Ez nem mindig csak akarat kérdése. Ha a szerződésben van kivásárlási ár (általában van), akkor nem tehetünk mást. Másrészt ha a játékos menni akar, nehéz helyhez kötni, ráadásul ha pénzt is akarunk érte kapni, akkor időben el kell adni.
      Ettől függetlenül a klub eszmélhetett volna hamarabb is, talán egy jobb szerződéssel maradásra lehetett volna bí­rni, de ismerve a magyar játékosok “klubkötödését”, ezt nem nagyon gondolom. Olyan világban élünk, amikor kizárólag csak a pénz számí­t. Dominik helyében még vártam volna 1-2 évet, mert bár sokat fejlődött az elmúlt fél évben, de még bőven van hová fejlődnie. Azt meg csak úgy lehet elérni, ha folyamatos játéklehetőséget kap. Itthon lehetősége lett volna rá, de abban már nem vagyok biztos, hogy a lengyeleknél is biztos kezdőként fognak számí­tani rá. Sajnos elég sok fiatal játékosunk esett eddig ebbe a hibába.

  • Ez a mérkőzés már jóval jobb volt, mint az előzőek, mondhatni egész jól fogyasztható. Remélhetőleg most már megyünk felfelé. A második félidőben már egyáltalán nem idegeskedtem, – jó, ez köszönhető a Debrecennek is. Persze nem lehet még elmondani Ferenc József után szabadon, hogy „minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve”, de ettől igazán volt néhány figyelemreméltó teljesí­tmény tegnap.
    Böde Dani az Böde Dani, ez nem vitás. Csakhogy levegőt kell neki hagyni a játékhoz. Hajnal Tomi – amí­g bí­rta erővel – nagyon jól irányí­tott. „Majdnemteljesendruszám” örökmozgott, és egy jobb füttymester esetében legalább egy ellenfelet kisárgáztak volna róla. Lovrencsics is kezdi hozni saját magát.
    De az igazán kellemes meglepetés »Gyurika« volt. Ahogyan – hol Ramirezzel kettesben, hol egyedül – az őrületbe kergette a debreceni védőket, az nem mindennapos volt. Kövezzenek meg érte, biztosan lesznek is nem kevesen akik megtennék – de engem Czibor fickándozására emlékezetett időnként. Ezzel teremtett levegőt Daninak.
    Viszont a védelmünk nem remekelt… Egyébként Raminak látatóan nem használt az újbóli válogatottság, a védőmunkájáról időnként nagyvonalúan elfelejtkezik, ilyenkor aztán feleslegesen szabálytalankodik.
    Az újakról érdemi véleményt legkorábban az idény végén lehet megfogalmazni.
    Lalolibnak meg azt üzenem – a múlt héten nem akartam bántani – hogy a Fotelszurkoló úgy hozzátartozik már a Fradihoz, mint az, hogy a szentély az Üllői úton van. Ettől ő nem szabadulhat meg, amí­g le tudja ütni a billentyűket. És mivel én vagyok az idősebb, feltehetően életem végéig olvasni fogom, mert nem járulok hozzá, hogy előttem váltson bérletet a túlvilági Falelátósra, ahol az örökzöld gyepen egyszerre lehet látni Alberttől Zsiborásig mindenkit.

  • Értékes három pontot szereztünk javuló játékkal. Mintha a játékosok hangulata is jobb lett volna, mint az előző hetekben. Amikor a harmadik gólnál Djuricin Dani “meglovagolta” örömében, az sok mindent elárult.
    A szerdai meccs nagyon nehéz lesz a megerősí­tett Vidi ellen. A felesleges szabálytalanságok miatti pontrúgásokat el kellene kerülni a több jól fejelő Vidi játékos miatt. Abban bí­zom, hogy Doll a gyors játékosokat (Radó, Varga, Rju) a Vidi és a Dózsa ellen tartalékolta, mert szükség lesz a gyorsaságra. Ramirez nagyon felelőtlenül szedi össze a sárgákat! Persze, nem tudom, melyik a jobb, ha a Vidi, vagy a Dózsa ellen játszik.
    Hajrá Fradi!

  • Voltak jó teljesí­tményeink végre, és egy jelenlegi formánkhoz passzoló ellenfél -- ilyen gyenge Lokit az ezredforduló környéke óta nem láttam -, de voltak biztató jelek, összességében azonban elöl-hátul lehetett volna sokkal hatékonyabban, sokkal simábban is. (A második félidő közepéig iksz volt, és féltem, ha még egyszer eljut kapunkig az ellenfél, legjobb esetben is a Kövesd-meccset ismételjük…).
    Szóval hurráoptimizmusra semmi ok, de a lelkünkre ráfért.

  • Igaz bentről figyeltem a meccset,de megint nem voltam elájulva sajnos.Ráadásul olvastam Kubatov cikkét-ami kérdés,hogy össze van e vágva vagy sem-,hogy mi lett volna,ha bl-be jutunk,kiket igazoltunk volna,ha meg stb. .Szóval elég idegesen “mentem neki” ennek a meccsnek is.Nem értettem,de talán Ti jobban tudjátok,hogy hol van/volt a dél koreai fiú,aki többet tett a múltkor csereként -pl. gólt is lőtt- mint sokan meccsek óta.
    A 3 pont zsebben,ez a legtöbb,de a jó játék már régen nincs.Sajnos nem is emlékszem mikor volt.
    Jó lenne,ha ezt a Nalepát,Dilavert-gólja ellenére-Drujcint,Trinkset,Hüsing fiút elzavarnák.Ezek ha jól tudom mind Doll “felfedezettjei”.szép!!! 🙁
    Inkább Lipcsei Peti küldjön fel 1-2 agilis srácot, ha van ott egyátalán.Remélem van….

    Hajrá Fradi

  • Vagy Dani dönt vagy senki.
    Djuricin rengeteg helyzetet teremtett a társaknak helyezkedésével, lehet, hogy Doll megtalálta a posztját.
    Ramí­reznek viszont kár volt eltiltatnia magát a Vidi meccs előtt.
    Hátul továbbra is tartjuk a formánkat, ami kapura megy, az gól.

  • Kedves Lalolib és szurkolótársaim!
    Ennyit jelent az, ha van lendület és erő egy csapatban. Nem játszottunk jól, csak az elmúlt hetekben látottaknál jobban(nem volt nehéz…) A folyamatos, önveszélyes hátrapasszolás Dibuszig és a védelem időnkénti lassúsága és hajmeresztő hibái mellett most Doma és Dani éltek a pályán, Hajnal Tomi érkeztével Gerzson is lazább volt, Dilaver pedig megint elsütötte a mozsárágyút:) Gyuri favorizálása nehezen fér a fejembe (Olyan ez, mint a “Tud úszni?-Nem.- És, ha megfizetem?” -- Nos , Ő akkor sem…) Rami felelőtlen, Hüsing remélem már nem játszik, Nalepa helyén is szí­vesen látnék gyorsabb és jobban helyezkedő védőt. Radó és Varga jegelését sem értem, Nagy Ádi hiányzik középről, mert nem szűr a középpálya. Az első szándékú kontrák is ritkák, megy az oldal-,meg a hátra passz folyamatosan, szóval van miben javulni. A tegnap esti siker csak akkor ér valamit, ha követi azt újabb kettő:) Hajrá Fradi!

    • Szia becefix! Szerintem ez volt eddig Djuricin legjobb meccse, igaz a helyzetek kihagyásában hozta a “formáját”, de mellette rengeteget mozgott, és ahogy K@rcsi is í­rta, számos helyzetet is teremtett a társaknak. Jó húzás volt őt hátrébb rakni, ezzel Daninak van tere és nem azt kell néznie, hogy nehogy csatártársát akadályozza. Ő akkor érzi jól magát, ha szabadon “döntögetheti” az ellenfél védőit a pálya teljes szélességében. Az első perctől kezdve látszott, hogy élvezi a játékot, persze ehhez kellettek a társak is…és Gyuri is. 🙂

      • Ugyanezt a szerepkört Radó Bandi szerintem hitelesebben eljátssza, ráadásul feleennyi helyzetből is gólt lőtt volna. Ez a fickó nem vérbeli csatár, nekem nem jön be a játéka í­gy sem

Hozzászólás a(z) Fradi 43 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ