Feljegyzések a fotelból – Zárolt ötös

Az 1600-s évek elején, amikor a londoni Globe színház leégett, a színészek a maradványok előtt búsan ácsorgó Shakespeare-hez fordultak: — Mester, miről fog szólni a következő darab? Biztatni akarták, vagy csak saját maguk bánatát akarták továbbadni? Ezt nem tudjuk, ahogy a maga a történet is lehet, hogy csak legenda, de a kérdés után az írófejedelem könnyes szemekkel felnézett, széttárta a karjait és a romokra mutatott: — Hol mutatnánk be a darabot? Uraim, nincs előadás közönség nélkül! Nincs aki sírjon, nincs aki tapsoljon, nincs aki átélje azt, amit Ti, kedves barátaim át adtok a közönségnek. Azóta több mint négyszáz év telt el, a jelenben nem a tűzvész pusztít, a Szentélyünk is ép olyan pompázatosan tornyosul az Üllői úton mint a megnyitón, de élet nem akkor költözik bele, amikor kifut a zöld gyepre a csapat, hanem akkor amikor megtelik a lelátó, amikor együtt dobban a szív és együtt éljük át azt a csodát, amit a labdarúgásnak nevezünk. Szurkolók nélkül olyanok vagyunk, mint anno a Globe színház lett volna közönség nélkül. Ezt nem látni, ezt nem érezni több mint bűn, ez balgaság. A jelenünket nem tűzvész, hanem egy fránya vírus próbálja semmissé tenni, mely ellen csak összefogással és határozott intézkedésekkel lehet felvenni a harcot. És nem egy karanténba zárt focielőadással. Amikor szinte egész európai foci leáll, mi még rendezünk egy (remélem nem többet!) fordulót. Miért is? Nincs rá értelmes válasz, de még magyarázat sem, pedig abban nagyon jók vagyunk. A hét első napjaiban, amikor már egyértelmű volt, hogy be kell zárni az iskolákat, biztos voltam benne, hogy forduló sem lesz. Ahogy nincs értelme a színpadra lépni nevetni vagy sírni vágyó közönség nélkül, ahogy nincs értelme kiállni a katedrára tanulni vágyó gyerekek nélkül, úgy nincs értelme mérkőzést sem rendezni szurkolók nélkül. A zárt kaput eddig büntetéssel kapcsoltuk össze (annak sincs semmi értelme), és szombaton is büntetve voltunk. Nem csak a szurkolók, de a játékosok is.

Ettől függetlenül volt forduló és ha már elrendelték le is kellett játszani. Azt nem tudni – bár sejteni azt lehet -, hogy a játékosok hogyan élték ezt meg, de mi szurkolók nagyon nehezen. Ültünk a tévé előtt, ami “fotelszurkolóként” nem ritka, bár ez csak az idegenbeli meccsekre igaz, de tegnap az Üllői úton fogadtuk a Kaposvárt. Ott lett volna helyem, amikor a kezdés előtt végigpásztázta kamera az üres lelátót, és ahogy a szektorunkhoz ért, legszívesebben odarohantam volna a tévéhez és megsimogattam volna a “törzsszékemet”. Bár a szerkesztőtársaimmal “szkájpoltunk” ami tompította a hiányérzetem, de az agora hangulatát, a bajnoki címeink örömittas számolást, a Fradi himnusz éneklését nem tudta pótolni.

Az elmúlt hetek “gyengébb” szereplése miatt mégis csak nagyon fontossá vált a mérkőzés. Bár éreztük, hogy most tényleg nem ezzel kéne foglalkozni, de volt bennem egy kis félsz, nehogy éppen a zárt kapu miatt legyen nehézkes a három pont begyűjtése. A kezdőben most csak egyetlen változás volt, a kiállított Civic helyett Heister kezdett, ott volt a pályán Zubkov és Isael is, így papíron nem okozhatott problémát a fix kieső Kaposvár legyőzése. Nem is okozott. Sima volt mint a bársony vagy a tükör, az idő múlásával csak egyetlen kérdés volt, hogy mennyivel is küldjük haza a derekasan harcoló vendégeket.

Egy ötössel. Mely osztályzatnak is megfelel, bár voltak idők amikor az éppen egyest jelentett, de most a jelenben vagyunk és nem csak az öt gól értékelhető hanem maga játék is, mely az elmúlt időszakokban egy kissé akadozott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Kaposvár nem üti meg az NB I-s szintet, a tegnapi 90 perc inkább egy edzőmeccs jellegét öltötte. Azt nem mondhatni, hogy hipp-hopp és elindult a gólgyártás, kellett hozzá egy félidős fárasztási hadművelet, mely abból állt, hogy szinte csak nálunk volt a labda, amit járattunk, kerestük a réseket, a vendégek meg lelkesen kergették azt, mely egy idő után nagyon fárasztó tud lenni. Nem csak fizikálisan, de mentálisan is. Végül is azért lépünk a pályára, hogy ne csak az ellenfél játszadozzon a labdával, hanem mi is, de ez a kaposváriaknak nem nagyon sikerült.

Ettől aztán elképesztően egyhangúvá vált a mérkőzés, és bár a vezető gólunkra elég sokat kellett várni, de az csak tényleg idő kérdése volt. Zubkov remekül indította Bolit, aki kilépett, majd egy kissé kiszorított helyzetből, a csodálkozástól térdre rogyó kapus fölött a bal felsőbe bombázta a labdát. Itt be is lehetett volna fejezni, füttyenteni hármat, a labdát a szertárba zárni és addig amíg nem győzzük le ezt az alattomos kártevőt, addig elő sem venni. Ez csak egy féltő gondolat volt, ha már elkezdték, akkor be is kellett fejezni.

A második 45 perc meg már nem csak az ellenfél fárasztásáról és a helyzetek kihagyásáról szólt, hanem a gólok is jöttek szépen sorban. A másodiknál Zubkov “átkeveredett” a bal oldalra és onnan kanyarította be mesterien a labdát, egy kissé összeborzolva Isael hajfodrászának a remekét. A gól után az jutott eszembe, hogy értem én a tükörszélsők lényegét és szerepét, de ilyen tökéletes ívben bal oldalról mégis csak egy ballábas játékos tud beadni. A harmadik gól finoman szólva is kapus lelkén szárad, bár pontosan érkezett Isael szöglete Blazic fejére, de a védők által szorongatott hátvédünk nem tudott erőből fejelni, ha Slatka kapus nem segít be, a bíró sem mutat középre.

Rebrov is élvezhette a játékot, mert csak a 80. percben cserélt, jött Varga és Szihnyevics, és ha már bizalmat szavazott nekik a mester, akkor éltek is vele. A negyedik gólunknál Szihnyevics tört be határozottan a tizenhatosan belülre, felnézett, látta, hogy jön a jobboldali “gőzös”, passz be, az érkező Roli meg be. Ilyenre szokták mondani, hogy egyszerű játék a foci. És még nem volt vége. Néhány perc múlva újra Szihnyevics indított, csak most a félpálya környékéről szöktette az egész meccsen nagy kedvvel és még nagyobb helyzet ki nem használással játszó Tokmac-t, aki elég magányosan lépkedett a kapu felé, de ahhoz talán túl kényelmesen, hogy a rá rontó Slatka mellett ellője a labdát, ezért inkább bepasszolt a jobboldalon érkező Rolinak, aki estében zörgette meg a hálót.

Ennyi volt. Lőttünk egy ötöst, edzettünk egy jót, és hála a diósgyőri alakulatnak, “visszakaptuk” a Zalaegerszegen elvesztett pontokat. Nehéz értékelni a találkozót és nem csak a “bezártság” miatt. Egy lelkesen küzdő ellenfél ellen győztünk helyenként mutatós játékkal, több mint 20 gólszerzési lehetőséggel, jó egyéni teljesítményekkel. Egy kicsit rendbe kellett tenni a lelkeket, elterelni a figyelmet, arra jó volt.

Hogyan tovább? Mi lesz a bajnoksággal, az ebből adódó nemzetközi szerepléssel? Bármennyire is szeretnénk a harmincegyet és egy újabb csoportkört, most ez nem fontos. Nagyon, de nagyon nem fontos. Először a ránk törő vírust kell legyőzni, kisöpörni a világunkból, újból nagyot szippantani a levegőből, élvezni a tavaszi virágzást, a rügyező fákat, sétálni az utcán, átölelve a szerelmet, kezet fogni a baráttal, az ismerőssel és utána lehet újból tervezni, álmokat szőni és a Szentély lelátóin énekelni a himnuszunkat. Talán hosszú lesz az út, de biztos vagyok benne, hogy győzni fogunk.

Addig is nagyon vigyázzatok magatokra!

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Hát ezt letudtuk. Minden meccsen hasonló hatékonysággal kellene termelnünk a gólokat, mert ennyivel jobban vagyunk. Nekünk már nem is a Vidi elleni 3. meccsre kellene koncentrálnunk, hanem a többit hozni, és rendben vagyunk. De 1:1 utáni megelégedettséggel nem lehet. Ez lesz Rebrov veszte hosszútávon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 05.27. 20:00 Újpest–FTC (Tv: M4Sport)
Következik: 05.31. 21:05 PFLA-FTC (M4Sport)
Következik: 06.07. 21:05 FTC-DVTK (TV:M4Sport)
EL-csoportkör 2019
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
HOST