Feljegyzések a fotelból – Zárva maradt a sufni

Voltak idők amikor a Fradi-MTK-t még nem örökrangadónak hívták, hanem derbinek. Voltak idők, amikor a történelem viharai közepette nem csak sportélményt, de társadalmi és kulturális eseményt varázsoltak Budapest utcáira és kávéházaiba. Pesttől távol is voltak “események”, elég ha csak nagypapám és barátja, Toni bácsi libás afférjaira gondolok, melyeket manapság már teljesen másképp értelmeznének a kizárólag bulvárra hajazó sajtótermékek. Ahogy Móricz Zsigmond, Aszlányi Károly, Tabi László, Salamon Béla, Ráday Imre egymásnak feszülése, csipkelődő glosszái is egymás szeretetéről, tiszteletéről szóltak, igaz megspékelve zöld-fehér vagy kék-fehér győzelmi reményekkel. Ezekből mára nem sok maradt, a derbit is kisajátította magának a Fradi-Dózsa, az MTK elleni 120 éves közös múlt meg átalakult örökrangadónak, mely inkább csak tisztelet és szimbolika. Ezt akkor is leírtam volna, ha tegnap este a VAR “elnézi” Tokmac lesállását és érvényben marad Zachariassen gólja, amit Laidouni nagyszerű egyéni alakítása után született. Már az első visszajátszásnál látszott a les, mely egyből le is forrázta az örömünket, de akkor még hátra volt 10 perc és olyan nyomást helyeztünk az MTK kapujára, hogy a kék-fehérek már a hátsó felükön vették a levegőt és a kapujuk mögötti kőfalhoz imádkoztak, hogy óvják meg őket a góltól. De már a les befújása után éreztem, hogy kész, ennyi volt, nem lesz itt győzelem és vasárnap talán már megint nem mi fogjuk vezetni a tabellát. Hogy is jutottunk el idáig? Egy simának induló mérkőzésről miért hittük el közel 60 percig, hogy elegendő felmenni a pályára? Lassan és körülményesen szövögettük a támadásokat, bízva abban, hogy egyszer úgyis hibázni fog az ellenfél védelme.

Az első félidőben nem hibáztak. Pedig az első 45 percben is szinte csak nálunk volt a labda, helyenként tetszetősen is játszadoztunk, de mindezt olyan sebességgel, hogy azzal még a csigafutam junior számában sem jutottunk volna tovább a selejtezőből. Ezzel meg időt engedtünk a hazaiaknak a buszok rükvercbe tételéhez, talán még egy parkőrt is biztosítottunk a számunkra, hogy szép sorban eltudjanak rendeződni a kapujuk előtt. Azt nem mondanám, hogy a szünetben túlságosan izgulósra vettem volna a figurát, bár ez lehet, hogy csak az elmúlt időszakok játéka hozta ki belőlem. Mégis úgy éreztem, a második félidőben csak-csak betuszkolunk egy gólt.

A gól meg is jött, igaz lesből és akkor már csak 10 perc volt hátra a mérkőzésből. Mi történt addig a második félidőben? A szünetben valószínűleg a szakmai stáb egy kissé felemelhette a hangját, mely a sokkal lendületesebben kezdtük a második etapot, melyben voltak olyan jelenetek melyek a burleszk határát súrolták, hiszen az MTK ötösének környékén 8-10 játékos “dagonyázta” a labdát, és volt olyan eset is, amikor egy perc alatt három játékosunk is bevehette volna a remekül védő Mijatovics kapuját. Közben cserélgettünk is folyamatosan, Civic, Bassey és Auzqui pályára küldése sokat lendített a csapatjátékon, de csak arra volt elég, hogy még nagyobb mezőnyfölényt harcoljunk ki.

Ezért meg sehol sem adnak három pontot és még akkor sem, ha az összkép alapján megérdemeltük volna. Még akkor is, ha átaludtuk az első félidőt. Van ilyen, régen is voltak ilyen mérkőzéseket, de ennek a két pontnak az elvesztése most nagyon nem volt betervezve. Sajnos az elmúlt hetek bukdácsolásának köszönhetően teljesen nyílt a bajnokság, és ha továbbra sem tudjuk állandósítani a győzelmeket, a végén még a rá is fázhatunk. Az okokat, a kifogásokat és ezek magyarázatait is lehetne hosszasan sorolni, de csak ismételni tudnám magam, hiszen ezek java részét az idei fordulók kapcsán már kibeszéltük.

Nem tudom mi a gond, nem értem miért szenvedünk, miért nem tudjuk általánosítani egy győztes mérkőzés után a formánkat. A Paks elleni KO után nyertünk a Vasas ellen, majd Zalaegerszegen is, közben három ígéretesnek tűnő játékos is érkezett, mégis az MTK ellen akadozott a gépezet. Mentális gondok? Szakmai gondok? Csak találgatni tudnék, de annak meg semmi értelme. A mérkőzés után Cserszecsov mester is csak általánosságokat fogalmazott meg, “megtettünk mindent”, “az ellenfél jól védekezett”, “voltak helyzeteink”…és ezekből miért is nem lett három pont?

Ezzel a kiesőjelölt MTK már négy pontot vett el tőlünk, hiszen ősszel a Groupama Arénában is hasonló forgatókönyv valósult meg. Van egy kedves történet a régmúltból. Salamon Béla (színész, “epés” glosszák írója) örökké lógó szivarjával egyszer Pluhár István mellé állt egy FTC—MTK mérkőzés félidejében, amikor a Magyar Rádió első sportriportere közvetített és odasúgta neki: – Nem tudnál valahogyan bedumálni egy sufnit Háda Jóska hálójába? Tegnap este mi bújtunk a legendás színész bőrébe és mi szerettük volna kinyitni a sufni ajtaját és egy gólt beimádkozni Mijatovics kapujába. Ahogy annak idején Salamon Bélának, úgy szombat este a mi óhajunk is szerte foszlott.

A sufni ajtaja zárva maradt.

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Zárva maradt a sufni bejegyzéshez

  • Nem akartam hozzászólni, mert az a játék, amit kb. 75 percig játszottunk nagyon feldühített, de a Felcsút veresége visszaadta a reményt. Azt nem értem, hogyha 10-15 percig tudunk jól játszani, akkor miért nem követeljük meg az intenzív játékot, miért fizetünk ilyen teljesítményekért, csak hozzuk ide a zsoldosokat és ülnek a kispadon. Nagyot hibázott az MLSZ amikor eltörölte a légiós szabályt. Nem tudom, hogy a sportigazgató nem látja ezt a sok gyenge teljesítményt. De nemcsak egy alkalommal van ez így, pl. Tocmac ebben a bajnoki évben még nem játszott igazán jól. Sorolhatnánk a többieket is, de minek. Nekem vesszőparipám a fiatalok beépítése, amiben évek óta nincs előrelépés, mert vagy kölcsönadjuk vagy eladjuk. Itt van Szántó Regő, aki a ZTE-ben tíz gólt rúgott egy idényben. Nem is adtunk neki lehetőséget, csak percekig játszhatott és most inkább eladjuk. A többi tehetségesnek mondott fiatallal sem törődünk, csak hozzuk ide vagonszámra a légiósokat és fizetünk nekik a semmiért, mert még lelkesedést sem látni bennük. Tisztelet a kivételnek. S közben elengedtük pl. a csupaszív Lovrencsicset. A mostani játékosok nagy része azt sem tudja mi az a “Fradiszív”. Fel kéne már ébredni csipkerózsika álmunkból, míg ki nem ábrándítjuk a szurkolókat, mert már most is látni, hogy csökken a nézőszám.

  • Amire tegnap reggel még nem nagyon számítottam: a felcsúti legények megint betliztek. 🙂

    • Mert Debrecenben nem akarnak “királycsinálók” lenni (???), úgy illett, hogy a felcsútiakat is megverjék. -- Komolyra fordítva a szót, várható volt a felcsútiak kipukkadása (a várdaiakkal együtt), csak az a kérdés, mi ezt mennyire tudjuk kihasználni.
      Egyébként boldogult kamaszkoromban -- mint erről úgy egy évtizede írtam -- 1953 őszén és 1955 tavaszán pontosan ezzel a játékkal bénítottuk meg a Puskás-Kocsis-Czibor Honvédet…

  • Megint átaludtuk az első félidőt. Sajnos, sokadszor az idén.
    A meg nem adott gólunkról Hofi Géza jutott eszembe, amikor az afrikai orrszarvúkalandról beszélt: “Láttunk egy Embert, aki már látott egy embert, aki látta azt az embert, aki már látott egy kitömött orrszarvút. Le is fényképeztük. Az Embert.” A játék szellemével ellentétes a döntés; nem azért sikerült a gól, mert Tökmag lesről lépett vissza. Most valóban addig nézzük vissza az eseteket, amíg nem találunk valami formai hibát? Akkor minek van még partjelző? Ha Laidouni beadását szögletre mentik, akkor nem adják meg a szögletet? Dehogynem …

  • A 70. percre teljesen elfogyott az MTK. Egyszerűen be kellett volna darálni…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső