Feljegyzések a fotelból – Zöld sasok tánca

Szenvedély nélkül nincs élet, élet nélkül nincs szenvedély. Talán megbocsájtható ha nem teljesen pontos a ókori görög bölcselet, reménykedem, hogy nem csap le rám Zeusz összes haragja, nem küldi rám az ég, a viharok és a villámok összes dühét és ami a legfontosabb, nem teszi semmissé a tegnap esti varázslatot. Normál esetben is egy derbit megnyerni mindig többet jelent három pontnál, és ha ez párosul harmadik csillaggal, a bajnokavatással, az úgy ivódik be Fradista lelkünkbe mint az első szerelem semmivel sem pótolható varázsa. És ahogy kamaszkorunk legszebb nyaráról, úgy a tegnap esti derbiről sem könnyű papí­rra vetni azokat az érzéseket, melyeket ha nem élünk át teljes lényünkkel pillanatok alatt válhatnak köddé. Azt meg nem szabad engedni, azt örökre el kell raktározni. Emiatt is érzem az í­ráskényszert, papí­rra kéne vetni azt, amit valójában nem lehet, mert a szí­vünk titkai csak a miénk, de ha nem adjuk át amit érzünk, ha nem kiáltjuk bele a világba az élet gyönyörűségét, könnyen visszazuhanhatunk a magány sötét poklába. De vannak pillanatok, amikor az ember el sem meri hinni, hogy valami csodálatos dolog történik vele. És vannak olyan pillanatok is, amikor teljes bizonyossággal tudja, hogy valami csodálatos dolog történik vele. Tegnap este, a Groupama Arénában, melyet először a májusi eső (mely aranyat ér!), majd a boldogság füstje ölelt körbe, az ünnep, az együvé tartozás egyetlen szóban találkozott: Ferencváros. A szülinapos, az örökké fiatal 120 éves, aki ha leül a tábortűz mellé és elkezdi mesélni történetét, nem csak az Üllői úti fák nőnek az égig, de a csillagok is szebben ragyognak, mert közülük számos csillag nélkül az emlékek sem ragyognának ilyen ragyogón. Szeretjük a történeteit, szeretjük a dicsőséges múltját, a góljait, a varázsát, mely együvé varázsol.

Délután öt órától, este tí­zig. Ha jól belegondolunk, a mindennapjaink mókuskerekébe, öt óra meglehetősen jelentéktelen az élet nagy forgatagában és úgy elillan, hogy másnap már nem is emlékszünk rá. De néha ilyen rövid idő alatt is történhet valami, amire egész életünkben emlékezni fogunk. A tegnapi napra, a tegnapi estére, a 100 percre amit a csapatok a pályán töltöttek, Varga és Lanza góljára, a füstbe borult stadionra, az örömtáncra, a könnyekre az ölelésekre. És szerkesztőtársam unokájának első fociélményére, aki négyévesen zöld-fehérbe öltözve élte át ezt a varázslatos öt órát, mely lehet, hogy néhány év múlva csak egy villanásként marad meg benne, de egy szikra, egy zöld-fehér csillag örökké erre a napra fogja emlékeztetni.

Üllői út környéke fél öt magasságában. A felhők esőt í­gérő táncot lejtenek az égen, az Albert Flórián utca felé egy kissé komikus “csapat” üget az aréna felé. Elől egy villogó rendőrautó, mögötte egy hat fős lovasrendőr brigád akiket egy újabb villogó négykerekű zár le. Tán csatába indulnak? A “hosszú éjszaka” csatája Deresben már lezajlott, az Éjkirály is elporladt (fel is robbant miatta az internet világa), nem kell utánpótlás, legfeljebb jók lesznek tartaléknak, ha Királyvár ellen indul a “sárkányok tánca”. Tudom, voltak idők, amikor lovasrendőrök próbáltak rendet rakni a zöld és lila tábor felhevült idegei között, de manapság ezek az összecsapások csak az emlékek tárházában foglalnak helyet. Gondoltam arra is, hogy ha már a lila csapat tagjai nem akartak dí­szsorfalat állni a bajnok tiszteletére, ezt a “helyetteseik”, és egykori szponzoraik lóháton, ví­zágyús autóval (mert biza olyan is felvonult), a rohamosztag teljes felszerelésével teszik meg. Sikert nem nagyon arattak volna, ahogy az a bátor 11 lila legény sem aratott, pedig mindent megpróbált annak érdekében, hogy elrontsa a tavasz harmincadik pillanatát.

Nem sikerült nekik. Hiába próbálom magam elé varázsolni a 226. derbi 90+10 percét, csak néhány villanást tudok felidézni. Nem azért, mert unalmas lett volna a derbi, a pályán mindkét csapat odatette magát és egy remek mérkőzést tettek le a magyar foci asztalára. A hangulat a “bűnös”, a varázslat mely az első pillanattól kezdve körbeölelte az arénát, amit legfeljebb az pogácsa kommandó fog elí­télni.

A kezdő nem okozott meglepetést, a Petrjak-saga is csak percekig volt téma az agorában, mely már fél hat magasságában totál megtelt, a legtöbbünk már az új, három csillagos mezben kortyolgatta a sört és várta a kezdő sí­pszót, mely alig hallatszott a húszezer torokból zengő Hajrá, Fradi! árnyékában. Nehezen lendültünk játékba, az első negyedórában főleg a lilák akarata érvényesült, jól szállták meg a középpályát és a letámadásuk is néha zavart okozott a labdakihozatalunkban. Majd jött a 20. perc, a Gorriarán-Lanzafame-Varga varázslat, mely végül Roli úgy bombáz húszról a “mennyei legjobb kapusának” hálójába, hogy annak még a Batman álarca is rezzenéstelen maradt. Mire feleszmélt, hogy itt bizony talán meg kéne mozdulni, esetleg eldőlni mint egy liszteszsák, már csak az aréna robbanását konstatálhatta, mely nem csak hangerővel, de füstfelhővel is és csillagszórókkal is hirdette a Fradi vezetést.

A gól után béke és nyugalom, egyre magabiztosabb a játékunk, Isael, Lanzafame és Tokmac is növelhette volna az előnyünket, de helyette jött a félidő végén a büntetés, egy szabadrúgás, amit megint nem tudtunk levédekezni. A gól után a lilák úgy gondolták, a legjobb megoldás a tábor előtt ünnepelni, lett is belőle egy kis hepaj, Varga Roli próbálta néhány “kedves” szóval elterelni őket, a gólszerző és valamikor még zöld-fehér mezt is viselő játékos ki is int a tábor felé, amitől igazán meleg lett a pite, de eszembe jut a lovasrendőrök bájos menete és megnyugszom, bár a lelkem háborog a bekapott gól miatt. Jókor jön a szünet, le lehet higgadni…frászt lehet higgadtnak maradni!

A második félidő már igazi háború. Olyan volt mint a “hosszú éjszaka” csatája a Trónok harcában. Az idegek, az érzelmek, az indulatok jártak ördögi táncot 55 percen át. Volt itt minden mint szem szájnak ingere: egy állí­tólagos lesről szerzett Lanza gól, mely után percekig hatalmas füstfelhő borí­totta el pályát (ajjajjjj, lesz mire költeni a telt házas bevételt!), a szünet nekünk tett jót, volt olyan 15 percünk amikor szó szerint kivégezhettük volna a lilákat, de Varga Roli, Lanzafame és Isael is olyan helyzeteket hagyott ki, melyeket ilyen szinten, még a harmadik csillagok birtokában sem lehet. Lovrét eltiporják, csere. Dibusz letarolják, ápolás, Holczer már melegí­t, de Dénes egy turbánnal a homlokán folytatja és elzárja a lilák elől az egyenlí­tés lehetőség.

Jön a hosszabbí­tás, az idegek tánca, egy végtelennek tűnő tí­z perc. Az aréna már talpon, voltak pillanatok amikor behunytam a szemem, csak a hangokat észleltem, próbáltam tekerni a másodperceket minél gyorsabban, gyerünk, gyerünk gyerekek, meg kell lennie a győzelemnek. A végén még Nando táncol egy varázslatot, flikk-flakk, tiki-taki, a felbőszült lilák körbeveszik, kerülgetik, de labdát nem találják, csak a lábát ütik el. Sebesen érkezik a felmentő sereg Haratin vezetésével, a lelátó népe ütemesen “üdvözli” a lilákat, egy-egy sárga villan a hepaj után, de múlnak a percek. Pörögtünk a szenvedélyek viharában, és bár a végén már nagyon vártuk a hármas sí­pszót, de talán nem bántuk volna azt sem, ha tovább tart az élmény, ha az aréna fényei nem gyúlnak ki, ha még együtt lehetünk, együtt ünnepelhetünk. A végén majdnem beüt a krakk, de a labda Dénes kezében, még néhány pillanat és harsan a hármas bí­rói fütty, vége, vége, győzelem a Ferencvárosé!

És elkezdődött a zöld sasok igazi tánca! Amit csak átélni lehet, de leí­rni képtelenség. Amikor a derbin aratott győzelem, a bajnoki cí­m, a harmadik csillag, a 120 éves múlt egyetlen ölelésben egyesül. Vannak pillanatok, amikor megáll az idő. Nem forog a Föld. És nincsenek kérdések, amik tűzként emésztik fel a lelkünket. Egy pillanatra az egész életünk értelmet nyer, és csak úszunk a semmiben. Eltűnnek a rossz emlékek. Minden szorongató érzés tovaszáll, és felváltja a boldogság.

A csapat örömtánca után már az agorában gyülekezünk, sebesen érkezik Bockor barátom, aki úgy pattan fel a büféasztal tetejére mint egy hős hadvezér. Karja lendül, öblös hangja olyan elementáris erővel hasí­t a készülő éjszakába, hogy attól megremegnek a falak. Követői is akadnak, a dalnokok egymás után másszák meg az Everestet, az agora egy össznépi operaházzá változik. Örömünnep.

Este tí­z óra. Öt órája vagyunk talpon, mire indulunk az autóhoz, már szemerkél az eső. Néhány pillanatra csendbe borul az Üllői út környéke. Eltűnnek a hangok, nem hallani a szirénázó autókat, most a csend az úr. Csak egy villanás, egy pillanatnyi érzés, mely megpróbálja felidézni az eltelt öt órát.

Amit a szem lát, nem látja ugyan a szí­v, de a látvány hatása beszivárog a lélekbe. Amit a szí­v lát – üzenet: a lélek üzenete a gondolatoknak.

Mindörökké Ferencváros!

7 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Zöld sasok tánca bejegyzéshez

  • A loilk ellen nem lehet felkészülni a BL.re… EDZŐMECCS volt!

  • Bravó “Lalolib”, már megint ( mint mindig!) jól beszéltél!!! NIncs is mit í­rnom! BAJNOKCSAPAT!!! HAJRÁ FRADI!!!! CSAK A ZÖLDEK!!!!!!

  • Igazi derby volt, füsttel , csatákkal, verekedéssel. Régen volt ilyen hangulat. Megérdemeltük a sikert.

  • Az í­rás, Wass Albert szépí­rói zseniét idézi. Minden leí­rt érzés -í­gy volt -- az én szí­vemben is.

    • Igazad van, Lalolibból megint előbújt a lí­rai í­ró.
      Persze ehhez az is kellett, hogy a csapat (sőt CSAPAT) megfelelő szinten teljesí­tsen.

  • Sziasztok!
    Sok mindent nem lehet hozzáfűzni!Ezt az érzést leí­rni nem lehet!120 év,30 bajnoki cí­m,ez a FERENCVÁROS!Köszönöm ,hogy Fradista vagyok!

  • Hála istennek sikerült ” ismerős alapon ” jegyet szerezni, ami az utolsó utáni pillanatban vált biztossá.
    Kisfiam még soha nem volt újpest ellen meccsen , örülök, hogy ez a rossz széria is megszakadt.
    Jó volt látni azt a szép koreográfiát , amivel készültek a szurkolók, -- frankfurti társaink -- mutatványai sem voltak semmik a hét közben, de vissza a hazai ví­zekre.
    Számomra nagyon elszomorí­tó volt , ez a Petrjak -- “ügy”- ha egyáltalán ezt annak lehet nevezni -, mert az egyik legjobb ” igazolása ” volt a fradiban. És sajnos az igazság tán soha nem derül ki. Hallani lehetett havi 80 ezer eurós bérigényről, amit állí­tólag a Vidi megadott, de pont ezért, hogy ezt a srácot ne “csinálják ki ” az üllői úton későbbiekben , kellene , mint Angliában van más nyugati országokban a focista fizetéseket nyilvánosságra hozni. Persze itthon ennek nyomós oka van, hogy nem teszik… 👿
    De vissza a meccshez. Voltak szép megmozdulások, ordí­tó ziccerekben rossz döntések, de összességében nem volt rossz meccs, magyar szinten. Remélem , akik nem “Fradi szintű ” játékosok ,azok mennek nyáron, bár nálam minimum a fél gárda repülne, …de ezt majd az évértékelő -ben. Nagyon bí­zom benne hogy lesz majd olyan cikk is.

    Megvertük a lilákat, Kisfiam még majmot is kapott ajándékba, szóval mindenkinek teljesült a vágya…

    Hajrá Fradi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ
HOZZÁSZÓLÁSOK