dr. Fenyvesi Máté

Fenyvesi Máté

A zöld-fehérek népszerű, „Tüske” né­ven becézett, szűkszavú balszélsője a sportszerű és fe­gyelmezett labdarúgó példaképe. Gyors, lendületes, a mezőnyben is sokat dolgozott. A vonal mentén jól el­futó, ügyesen cselező és a támadásokat általában be­adással befejező szélsők tí­pusához tartozik. A váloga­tottban gyakran fontos védőfeladatot is kapott, ami részben gátolta a nagyobb eredményességben. (A Fradiban — kevesebb taktikai megkötöttséggel — gólerősebbnek bizonyult.) Lelkiismeretességét és fe­gyelmezettségét dicséri, hogy egyéni sikerek keresése helyett elsősorban a rábí­zott feladatokat igyekezett jól megoldani. Pályafutása során gyenge formában többször is játszott, de lelkesedés, teljes erőbedobás nélkül — egyszer sem. 

A Jánoshalmi SE-ben kezdte a pályafutását, 1951-ben a Kecskeméti Kinizsibe igazolt. A tehetségére már a KTE játékosaként felfigyeltek, különösen a Honvéd aranycsapata szerette volna leigazolni – Bozsik háromszor is járt a kecskemétieknél -, de Tüske végül Száraz Istvánnak, a Kinizsi akkori teljhatalmú vezetőjének adta az Üllői útra érvényes aláí­rását.

’53-ban került a Fradihoz, egy évvel később már az „aranycsapat” mezét is magára ölthette.

Első bajnoki mérkőzésén bár gólt nem szerzett, de nagyon sikeresen mutatkozott be az Üllői úti publikum előtt.

– Dorogi játékvezető egyik sikeres cselem után odajött hozzám és gratulált. Nagyon emlékezetes volt az első bajnoki meccsem …

A „Tüske” becenevet azonban nem az Üllői úti publikumtól kapta, hanem még Kecskeméten. Serényi Imre edző az égnek álló rövid haja miatt becézte í­gy a csapat legnagyobb tehetségét.

Horváth Api, Páncsics, Havasi, Varga Zoli, Fenyvesi dr. egy bolognai mérkőzés előtt (Lakat T. Károly gyűjteményéből)

– Még Kecskemétről hoztam magammal ezt a becenevet. Akkor rövid hajat hordtam, s drótszerű hajszálaim asszociálták akkori edzőmben, Serényi Imrében.

Tizenöt éven át kihagyhatatlan volt a csapatból. Szélvészgyors és szorgalmas játéka a csapat taktikájában is rendre szerepet kapott. A halk szavú szélső szédületes góljai után viszont a stadionok nézőtere sokszor hangorkánnal ünnepelt. Legfontosabb Fradi-gólját azonban dermedt csend követte: Torinóban az 1965-ös VVK döntőben a Juventus ellen ő fejelte a kupát érő gólt!

A szorgalmáról, társai kiszolgálásáról hí­res játékos 157 góljával a klub történetének egyik legeredményesebb balszélsője!

Fenyvesi pályafutása a válogatottban és a Ferencvárosban egyenletesen, töretlenül zajlott. Volt olyan időszak is, amikor a Fradiból egyedül ő képviselte szí­neinket a válogatottban. A Práter stadionhoz fűződik első válogatott gólja, az 1955-ös osztrák-magyaron érte el. És ugyanebben a stadionban szerezte élete legfontosabb válogatott gólját is – egy évtized múltán.

– Ha felejthetetlen válogatott mérkőzést kellene felidéznem, az osztrákok elleni 1-0-át emlí­tem, amikor is a döntő fontosságú, továbbjutást jelentő gólt fejeltem, í­gy az én gólommal jutottunk be az angliai világbajnokság mezőnyébe! Nagy volt a tét, ha csak döntetlen, már nem mi utazunk a VB-re!

Az angliai VB-re ugyan kivitték, de ezen a sorozaton már nem szerepelt a nemzeti tizenegyben. 1958-ban és 1962-ben ő volt a magyar csapat kihagyhatatlan balszélsője. Fenyvesi a magyar válogatott kuriózum meccsének is résztvevője lehetett. 1954. december 8-án Glasgow-ban rendezték a Skócia – Magyarország meccset. A Hampden parkban 134.000 néző előtt Fenyvesi is pályára lépett. Az elmúlt évszázadban ez volt a magyar válogatott legnagyobb nézőszámú kilencven perce. A nézőcsúcsos meccsek vonzották Fenyvesit. 1955. május 29-én a Népstadionban 100 ezer szurkoló előtt szerezte első magyarországi válogatott gólját! (Skócia 2-1)

Fenyvesi a Fradiban egy bajnoki meccsen a legtöbb gólt – négyet – a Dorog elleni találkozón érte el. Bár mesterhármast soha nem lőtt, két-két gólokat több alkalommal is. Egyébként utolsó bajnoki gólját rangadón lőtte és pontszerző találat volt. (1968. augusztus 17. Népstadion: FTC-Ú. Dózsa 1-1) Fenyvesi átlagban minden harmadik-negyedik meccsén gólszerző volt – és ami termete miatt igen meglepő – nagyon sok fejesgólt szerzett… Egy bombagóljára azonban mindenki emlékezik, aki azt látta.

– 1955-ben a Honvédnak rúgott bombagólomra, ráadásul jobblábas gól volt – nagyon sokan emlékeztek. Hogyne emlékeztek volna rá, hiszen a Honvéd aranycsapata már 4-0-ra vezetett, amikor rákapcsoltunk és sikerült a hihetetlen eredményt elérni: 4-4 volt a 90. percben az állás! Az egyenlí­tő gól, az a bizonyos bombagól tőlem származott…

Dalnoki, Fenyvesi, Novák és Perecsi ’65-ben New Yorkban (Novák Dezső gyűjteményéből)

Pályafutása befejező mérkőzése is egyedülállóan érdekes. 1968-ban azon a győri meccsen búcsúzott az aktí­v játéktól, ahol a ferencvárosi gárda bajnokcsapatként vonult le a küzdőtérről! A bajnokság sorsát eldöntő gólt szép elfutás végén Fenyvesi beadásából Albert szerezte… Tehát még az utolsó mérkőzésen is nagy hasznára volt a csapatnak. Pályafutására ez a jellemző, s nincs labdarúgó szakember, vagy szurkoló, aki Fenyvesit ne sorolná minden idők legjobb magyar balszélsői közé.

Fenyvesi sportszerű, ellenfelet tisztelő játékáról szintén legendák szóltak. Azért is keltett nagy feltűnést, amikor az egyik bajnoki meccsen egy Gere nevű bí­ró figyelmeztette, amikor könyökével véletlenül meglökte a salgótarjáni hátvédet… Egyébként 16 éves pályafutása alatt egyszer sem volt kiállí­tva!

Visszavonulása után a klub tiszteletére búcsúmeccset rendezett! Ez akkoriban egyáltalán nem volt szokás, í­gy nagy megtiszteltetést jelentett. 1969 nyarán történt mindez és az FTC – Vienna találkozón az „öreg csatár” egyáltalán nem vallott szégyent. Olyannyira nem, hogy a bécsiek kikötötték, a visszavágón Tüskének is szerepelni kell. így bármennyire hihetetlen volt két magyar játékos (a másik Mátrai volt), akinek tiszteletére külföldön is rendeztek búcsúmeccset!

Szűcs Lajos nyilatkozta egyszer játékostársáról:

– Fenyvesi ritka ember és futballista. Mindenki szereti, nincs egyetlen ellensége sem. Egyrészt példás magaviselete miatt, másrészt a pályán való viselkedése miatt. Pályafutása alatt egyetlen egyszer sem szidta a szabálysértést elkövető játékost, ha buktatták, felkelt és játszott tovább, s ha ez nem ment, mert súlyosabb sérülést szenvedett, nem rázta az öklét és nem szitkozódott. Fenyvesi kiváló ember és sportoló volt.

Az Üllői úti stadion nem csak játékosként, sportvezetőként is otthona volt. 1999. január 15-től 1999. december 31-ig az FTC ügyvezető elnökeként szolgálta a zöld-fehér családot. A Fradi 100 éves történetében ő az egyetlen futballista, aki később elnökként is visszatért az Üllői útra! Nem is akármikor – az FTC 100 éves jubileuma idején.

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás í­rásainak felhasználásával)

10 hozzászólás a(z) dr. Fenyvesi Máté bejegyzéshez

  • Nyigodjon Békében, az angyalok vigyázzanak rá. A búcsúztatója nyilánosan közzé lett téve de az hogy hová helyezik örök myugalomra az nem, Édesapám és Ő onokatestvérek voltak ,.

  • Az egyetlen “újkori” magyar nemzetközi kupasiker győztes góljának szerzője: nemzeti közkincs! Hogy a mi fradista keblünk dagad a leginkább tőle-érte-miatta, hát engedtessék meg nekünk! 🙂 Isten éltesse még nagyon soká 84 éves legendánkat, a mi drága Tüske bátyánkat!

  • Hát ez szomorú egy helyzet, de nincs más lehetőségünk (elnézést Mindenkitől)…
    Ha valaki tudja, értesí­tse már Dr. Fenyvesit, hogy öreg jóbarátja, Páncsics Jóska (Kaponya) (+80) Jászberényben visszaadta a lelkét a Teremtőnek…
    Szeptember 25-én (csütörtökön) temetjük 11 órakor.
    Az öregnek olyan (falubéli: jánoshalmi-szentiváni) jókomája volt Máté bácsi, hogy haláláig emlegette…
    Mindenkit kérünk, aki személyesen ismeri Dr. Fenyvesit, próbálja meg értesí­teni a szomorú hí­rről, mert más lehetőségünk nincs már erre…
    (Páncsics József veje: Tóth István 302320559; totispista@gmail.com)

  • Egyik legnagyobb legendánk … hál’Istennek, hogy még mindig köztünk van, és hál’Istennek, hogy ezt a kezdőmondatomat több tucat játékossal kapcsolatban le lehetne í­rni … mert ez egy ilyen klub … Isten éltesse dr. Fenyvesi Mátét egészségben, legalább a Fradi legközelebbi európai kupagyőzelméig!!!

  • Isten éltesse még 80 évig!! “Tüske”, “Fenyő”, “A doktor”… gyerekkoromból erre emlékszem, no meg arra, hogy az akkoriban meglévő RENGETEG (mai fiataloknak hihetetlen: többszázezer Vasas, Dózsa, esetleg Honvéd vagy MTK) drukker közül soha, egy sem szidta… azt hiszem, ez az egyik legnagyobb dolog, amit egy ember, egy sportember elérhet… Fradi-vezetők! Kubatov Úr! Remélem, jövő májusban, a bajnokavatáson Fenyvesi Máté dr. és a többi volt Fradi-bajnok (élnek még párszázan!!!) a dí­szpáholyba kapnak INGYENES meghí­vót… Ha már annyi gyanús maffiózó odafér ezekbe a dí­szpáholyokba, talán egyszer a LEGENDÁKNAK is jut ott hely… HAJRÁ FRADI!!!

  • Isten éltessen sokáig Tüske Bácsi!

  • Isten éltesse még nagyon sokáig drága öreg legendánkat!

  • Isten éltesse a mi arany góllövőnket.

  • Tisztelt Fenyvesi Dr. Ùr

    Az Isten éltesse még sokí ig.

    ítadom szìves üdvözletemet anyí mtòl is, mely lí tta magí t még futbalozni az 50-es éve végétôl egészen a 60-as évek elejéig, azaz mikor még Moholon és Becsén élt.

    Maga volt a kedvence akkor. Még ma is az maradt Ön a szí mí ra. Maga akkoriben hajtotta a ví logatotat, ùgy meséli az anyí m. Bisztossan a Fradiban is ezt tette.

    Remélem, hogy mint volt í llatorvos a Fradi mindenféle zöld fehér sasait, oroszlí nait, farkasait és bí rí nyait toví bbra is jò fogja kezelni.

    Tisztelettel
    Nagy Lí szlò, Sví jcbòl

  • Én láttam Fenyvesi első válogatottságát. 5:1-re vertük a románokat a Népstadionban. Abszolut nem volt megilletődött, úgy rohangászott a balszélen, hogy öröm volt nézni. Mindmáig egyik kedvenc játékosom.

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ