Fradi-kapus volt!

2 hozzászólás a(z) Fradi-kapus volt! bejegyzéshez

  • Déri egy rádióinterjúban mesélte a következőt.

    Akkoriban gyakran megesett, hogy a Fradi ifi két számjegyű győzelmet aratott, sőt egyszer komolytalan játék miatt kb. 36:0-nál a bí­ró le is fújta a meccsüket.

    Egy ilyen mérkőzésen az ellenfél, talán a Zuglói Sportiskola, gyakorlatilag nem jött át a félpályán. A második félidőben az unatkozó Déri a kapu mögött melegí­tő tartalékjátékosokkal beszélgetett, belülről a kapuhálónak dőlve. Közben a karjait, oda sem figyelve, valósággal belefonta a hálóba.

    Ám ekkor egy váratlanul előrevágott labdával az ellenfél középcsatára egyedül húzhatott kapura. Déri kifutott -- volna, de a háló fogva tartotta, nem tudott szabadulni. A csatárt a váratlan lehetőség annyira meglepte, hogy hasra esett, a visszafutó védők felszabadí­tottak.

    Képzeljük el, mit mondott a meccs végén Dalnoki edző a kapusnak …

    A csapatképet nézve most kapcsoltam, hogy Dérit láttam 69-ben a szétszedett régi Fradi-pályán Dalnokival edzeni. Arccal a háló felé fordulva kellett várnia a kapuvonalon, hogy az ötösön álló edző pisszentsen, erre fordulhatott meg, de már védenie is kellett a közben kapura dobott labdát. Jobbra-balra, magasan-laposan, ötvenszer legalább. Folyt a könnye, de csinálta.

  • Nem is tudtam, mennyire érdekes volt ez! És már milyen régen nincs közöttünk, milyen tragikusan fiatal volt. Isten nyugosztalja.

Hozzászólás a(z) szabom bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ