Fradi szurkolók a múltból: Fülöp Gyula, a nyomdász

A cikk megjelenése után, olyan hozzászólás érkezett, amire minden szerző vár, amiért létrehoztuk ezt az oldalt. Köszönjük!
Kedves Tibor, Kedves Franto1984 és Lalolib!
Nekem ez a nyomdász az Édesapám, aki éppen egy éve, 2008. július 23-án, 89 éves korában távozott el az örök fradisták közé. 1920-ban született és 1929-ben egy Fradi -Bocskai 1:1 mérkőzésen járt először az üllői úton. Akkoriban a nem teltházas meccsek második félidejére beengedték a kissrácokat ingyen. A VIII. kerületben, a Práter utcában töltötte gyerekkorát. Az ottani “Pap gödörben” fociztak a környék gyerekei. Mindenki fradista volt. A “Pap gödör” ma felújított játszótér, ahol az egyik fát apám ültette. Szegény család gyerekeként nem tudott tovább tanulni, így könyvkötő lett. A Tolnai Világlapjánál volt első munkahyelye, majd jött a háború, majd három és fél év málenkíj robot. 1949-ben már látta a háború utáni FRADI bajnoki menetelését. 1954-ben ott ült a Népstadion lelátóján a 7:1-es magyar-angol meccsen.
Nagy Bélával – a Fradi krónikásával – az Egyetemi Nyomdában ismerkedett meg, ahol a Fradi híradó című újság készült. Árki Nándor és Nagy Béla közreműködésével társadalmi munkásként dolgozott az MLSZ-ben és a Fradiban. 1974-ban a Fradi 75. szülinapján emlékplakettet kapott az új klubházban, amit ma a 18 éves fiam őriz. 2006-ban fiammal eggyütt könnyeztük meg a hímnuszt a Fradi pályán, amikor első NBII-es mérkőzését játszotta a csapat. HAJRÁ FRADI !!!

-Fülöp Gyula Róbert-

Mindig is közel álltam az újságokhoz, szerettem lapjaikat átolvasni reggelenként. Már fiatalon leballagtam az újságárushoz és naponta megvettem a Sportot! Izgalommal vettem kezembe és szívtam magamba az új híreket!
Az újság jelentette számomra a napi információkat, vadásztam a Fradiról szóló cikkeket! Mindig ezzel kezdtem! Aztán ha kedvenc csapatom híreit átolvastam, jöhetett más, egyéb hír is. Később beiratkoztam a Nyomdaipari Szakközépiskolába és röviddel ezután, már nem kellett újságért mennem reggelente, mert ott voltam egy hatalmas gyár közepén és néztem, hogy szalad az a végtelen papírpálya a monumentális gépben, hogy változik át egy szempillantás alatt az üres papír újsággá. Újsággá, melyért azelőtt reggelente elsétáltam, most pedig láthattam miként készül, hogyan válik az információ papírra nyomtatott anyaggá. Megtanultam kezelni ezt a gépet, később én készítettem az újságot, nyomdász lettem. Ez egy külön világ. Legalábbis régen egy külön világ volt, tekintélyes szakemberekkel, akik lelkiismeretesen végezték munkájukat! Miért is írok erről? Hogyan is fonódik ez össze a Fradizmussal? Engem is meglepett, de egy olyan cikk került elém, ahol egy Nyomdász mesél zöld-fehér hitvallásáról! Nem ismertem ezt az embert, mégis mintha ismerném, hisz tudom mit érzett, mikor a kezébe vett egy nyomatot és tudom mit érzett, mikor kiment az Üllői útra. Van egy dolog, melyet kezdenek mai szurkolótársaink elveszíteni, pedig minket, a Ferencváros szurkolóit, ez mindig is jellemzett. Ez nem más, mint a hitünk! Mi mindig hittünk kedvenc csapatunkban, mindig reménykedve vártuk a következő bajnokságot és a következő fordulót. Ma azt látom, sokan inkább féltik csapatunkat az első osztálytól. Pedig ez a félelem könnyen megszüntethető, nem kell mást tenni, mint amit tettem én is tegnap. Kimentem egy edzésre és megnéztem hol tartunk most, a bajnokság közeli kezdete előtt. A csapat lendülete, felkeltette bennem optimizmusomat. Nem mintha nem lettem volna eddig is derűlátó, de ez megerősítette meggyőződésemet, hogy felsőfokú munkát végez csapatunk, nincs okunk félelemre, ellenfeleinknek annál inkább! Én mint mai szurkoló, derűlátó vagyok, hiszek a csapatomban. Pont úgy, ahogy nyomdásztársam, hóban, fagyban vagy épp nyári kánikulában is tette ezt. Olvassunk most az ő meggyőződéséről, hogyan is gondolkodott egy civil szurkoló, évekkel ezelőtt.

FRADI – HÍRADÓ 1973. november:

fradi-hirado_1973_11_fulop-gyula_0705

Tibu

3 Vélemény a cikkhez: Fradi szurkolók a múltból: Fülöp Gyula, a nyomdász

Oldal:1
  • franto1984 :

    Kedves Tibor!

    elárulom nem kell aggódni,ez egy újabb nagyszerű bevezető, amit mindenki magáénak tud érezni :) . az ember olvassa és olyan érzése van, mintha saját érzéseit, gondolatait látná tökéletesen szavakba foglalva. és én bizony szívesebben olvasom ezeket a gondolatokat, érzéseket, ezt a stílust, mint pl azt a bizonyos cikket az üllőin, amit azóta sem értek. Gabiéknak is inkább ezen írásokat kellene betenniük és a befolyásolható réteg is a jobb, optimistább oldal felé hajlana…

  • Lalolib :

    Az előbb Franto leírta a lényeget. Egyetértek vele és szívből hiszem, hogy a jelent csak úgy lehet gazdaggá tenni, ha tiszteljük és értjük is a múltunkat. Ha meglátjuk egymás Fradizmusát, ha nem beszélünk szét, ha egyet akarunk.
    Fülöp Gyula, a nyomdász egy újabb adalék ehhez.

  • Fülöp Gyula Róbert :

    Kedves Tibor, Kedves Franto1984 és Lalolib!
    Nekem ez a nypmdász az Édesapám, aki éppen egy éve, 2008. július 23-án, 89 éves korában távozott el az örök fradisták közé. 1920-ban született és 1929-ben egy Fradi -Bocskai 1:1 mérkőzésen járt először az üllői úton. Akkoriban a nem teltházas meccsek második félidejére beengedték a kissrácokat ingyen. A VIII. kerületben, a Práter utcában töltötte gyerekkorát. Az ottani “Pap gödörben” fociztak a környék gyerekei. Mindenki fradista volt. A “Pap gödör” ma felújított játszótér, ahol az egyik fát apám ültette. Szegény család gyerekeként nem tudott tovább tanulni, így könyvkötő lett. A Tolnai Világlapjánál volt első munkahyelye, majd jött a háború, majd három és fél év málenkíj robot. 1949-ben már látta a háború utáni FRADI bajnoki menetelését. 1954-ben ott ült a Népstadion lelátóján a 7:1-es magyar-angol meccsen.
    Nagy Bélával – a Fradi krónikásával – az Egyetemi Nyomdában ismerkedett meg, ahol a Fradi híradó című újság készült. Árki Nándor és Nagy Béla közreműködésével társadalmi munkásként dolgozott az MLSZ-ben és a Fradiban. 1974-ban a Fradi 75. szülinapján emlékplakettet kapott az új klubházban, amit ma a 18 éves fiam őriz. 2006-ban fiammal eggyütt könnyeztük meg a hímnuszt a Fradi pályán, amikor első NBII-es mérkőzését játszotta a csapat. HAJRÁ FRADI !!!!

Oldal:1

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
Paks – FTC
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031