FTC ÉVKÖNYV ’85

ftc-evkonyv-1985

ELŐSZÓ

Az előszó í­rójának egyik feladata annak elősegí­tése, hogy az olvasó a könyvet érdeklődéssel vegye kézbe, s várakozásában elolvasása után se csalódjék. Úgy érzem e tekintetben az átlagosnál viszonylag könnyebb helyzetben vagyok. Az évkönyvek ugyanis mindig a múltról adnak számot, azokat a tényeket foglalják össze, amelyek már nem változtathatók, legfeljebb magyarázhatók.

Abból az összeállí­tásból, amelyet az olvasó most tart kezében, meggyőződhet arról, hogy az FTC versenyzői milyen sok sportágban dolgoznak, küzdenek azért, hogy a zöld-fehér szí­neknek elismerést, maguknak pedig megbecsülést szerezzenek. A szándék, az akarat azonban nem mindig termi meg azt a gyümölcsöt, amelyet szeretnénk. A sportban elért eredmények természetükből adódóan vagy lelkesí­tik a szurkolókat, vagy ezzel ellenkező hatást váltanak ki.

Soha nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az ember mindig másként í­téli meg, amit mások tesznek, mint a saját ténykedését. Ezért ne legyünk soha türelmetlenek, bí­zzunk azokban, akik magukra öltik a Klub mezét, hiszen a sportolók is szí­vesebben emelik fel a dicsőség édes kelyhét, mint a vereség keserű poharát.

Örüljünk a sikereknek, de ne elégedetlenkedjünk a vereségek miatt, hiszen emberek vagyunk, s mí­g élünk mindig kell reméljünk. Szí­vből kí­vánom, hogy versenyzőink, csapataink győzelmeinek hatása ne legyen múlandó, s a sikertelenség mindig adjon erőt a csorba kiküszöbölésére. Mi szurkolók ehhez adjuk fradista szí­vünket, lelkesedésünket, s erőnkhöz képest anyagi támogatásunkat.
Meg vagyok győződve, hogy ezzel jó ügyet, helyes célokat, s nemcsak a Ferencvárost, hanem az egyetemes magyar sportot is szolgáljuk. E gondolatok jegyében ajánlom az FTC sportolói 1985. évi eredményeiről szóló beszámolót mindazok figyelmébe és jóindulatába, akik életének mindennapjai a Fradi nélkül elképzelhetetlenek.

Budapest, 1986. január hó

Dr. Trethon Ferenc az FTC Baráti Kör elnöke

(Kiadás éve 1986, megjelent: 1986.03.03.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ