FTC: „Magyarország? Naná, hogy voltak kétségeim…”

20150520-videoton-dilaverEmir Dilaver nagyon boldog a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros játékosaként. A jobbhátvéd elismerte, elsőre nem vonzotta túlzottan Magyarország, de amikor Thomas Doll-lal beszélt és meglátta a helyi körülményeket, már nem sokáig gondolkodott, és nem is bánta meg döntését. A sportnet.at nevű osztrák oldal interjújának részletét közöljük az alábbiakban.


– Kétezer-tizennégy nyara óta játszik a Ferencvárosban, tizenhárom év után hagyta el Ausztriát. Hogyan jött ez a váltás?
– Már régóta Ausztriában voltam, ezért azt kértem a menedzseremtől, keressünk nekem új kihí­vást – mondta Dilaver a sportnet.at-nek. – Több lehetőségem is volt, köztük igen csábí­tó ajánlatokkal. Aztán beszéltem Thomas Doll-lal, aki annyit kért, nézzem meg a budapesti körülményeket. Elutaztam édesapámmal és azonnal meggyőzött, amit ott láttam. A körülmények talán a bécsinél is jobbak. Voltak tehát még lehetőségeim, de a budapestivel jártam a legjobban.

– Milyen volt a búcsú Ausztriától?
 Már egy évvel korábban nagyon szerettem volna váltani. Jól éreztem magam, de már nagyon sok volt.

– Minden fiatal álma az, hogy a német, a spanyol vagy az angol élvonalban játsszon, ön mégis Magyarországot választotta. Volt kétség önben?
– Naná, hogy voltak kétségeim, de mint mondtam, az első benyomásom azonnal meggyőzött. Bárki, aki idejön és megnézi a körülményeket, azonnal megváltoztatja a véleményét a klubról. Ráadásul nincs is túl távol Bécstől, ami külön öröm. Örülök neki, hogy itt lehetek és a családom is velem van. Már otthon érzem magam.

– Legyen őszinte! Többet keres Magyarországon, mint az Austria Wienben?
– 
Ez attól függ, milyen játékos vagy! – mondta nevetve a védő. – De egyértelműen azt mondom, megérte váltanom.

– Már az első szezonjában kupagyőzelmet ünnepelhetett. Milyen volt átélni ezt a sikert?
– Az idény legfontosabb mérkőzése volt, amelyen lenyűgöző volt az atmoszféra, és fölényes sikert arattunk. Aztán pedig alaposan megünnepeltük a győzelmet… A bajnokság első fele sajnos nem sikerült annyira jól, sok új játékos érkezett, még nem tudtuk megismerni egymást. Most azonban már egységesek vagyunk, ez meg is látszik a pályán.

– A következő szezonban az Európa-ligában indulhat a Ferencváros, mire lehet képes a csapat? 
– Sok pénzt fektetett a klub a csapatba az idény során, és elképzelhető, hogy a nyáron ugyanez lesz. A célunk az, hogy bekerüljünk az El-csoportkörbe. Most is nagyon kevés időnk van a szezon vége és a selejtező kezdete között, de mindent megteszünk, hogy sikerüljön. A Fradi és a magyar futball is jön vissza az európai élmezőnyhöz.

– Összehasonlí­tásképp, Ausztriában hogy szerepelne a Fradi? 
– Biztos vagyok benne, hogy az élmezőnyben lenne, a legjobb három csapat között. Természetesen a sikerhez szerencse is kell, de a minőség megvan a csapatban.

– Ősszel olyan cselt mutatott be az egyik mérkőzésen, amelynek felvétele nemzetközileg is népszerű volt. Hogyan emlékszik vissza erre a mutatványra?
– Hogy őszinte legyek, nekem nem volt túl különleges, teljesen spontán mozdulat volt. Másnap mindenhol ezt a videót láttam, még Törökországban is! Egyfolytában csuklottam… De komolyra fordí­tva a szót, nem voltam túl boldog, mert nem tudtunk nyerni azon a mérkőzésen.

– A rekordbajnok játékosának vallhatja magát. Jelent ez valamilyen különbséget Magyarországon ahhoz képest, mintha máshol játszana? 
– Egyértelműen. A Ferencváros nagy klub, melynek hagyománya és régre visszanyúló történelme van. A szurkolóink fanatikusak, igaz, emiatt nyomás is van rajtunk. A Fradi játékosaként rendszeresen felismernek az utcán, de nagyon kedvesek, jó érezni a szeretetüket. Sőt, őszintén szólva büszke vagyok rá, hogy megismernek. Budapest gyönyörű város, szeretek itt élni.

– Kétezer-tizenhétig érvényes a szerződése a Ferencvárossal. Hogyan látja a jövőt?
– Nemrég lettem huszonnégy éves, most csak focizni szeretnék, és nem túlgondolni a helyzetemet. Egyszerre csak egy tevékenységre szeretnék összpontosí­tani. Ha keményen dolgozol, úgyis minden jön magától. Nagyon boldog vagyok a Fradinál, ha nem í­gy lenne, akkor más lenne a helyzet. Most lettünk kupagyőztesek, és még mindig sok célunk van. Most csak ez számí­t nekem igazán.

(sportnet.at via nso.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ