Garami József: 80

A pécsi ifjúsági és utánpótlás csapatban bontogatta szárnyait, hogy nagyon fiatalon kerüljön a mély ví­zbe. 1957 tavaszán, 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben.

“Még nem érett fizikumú, nagyon technikás játékos. Kreatí­v játékmodorával új szí­n az egyesületben. Még csak a mérkőzések felét játssza, de megcsillantja egy nagy egyéniség ismérveit.” – í­rta róla a csapattárs, Kamondi Imre.

Garami József végül is 39 NB I-es találkozón lépett pályára (az utolsón már a Komló szí­neiben) és 9 gólt szerzett, ebből hármat a Fradinak lőtt. Sőt, 1961. május 21-én az Ő két góljával győzte le a Fradit a Pécsi Dózsa. Labdarúgó-pályafutását sérülések tarkí­tották, í­gy fiatalon befejezte. 26 évesen szerepelt utoljára az élvonalban.

*

1964-ben magyar-orosz-testnevelés szakon végzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán. 1967-től a pécsi Sportiskolánál kezdte edzői pályafutását. Szűkebb hazájában járta végig a szamárlétrát. Több, mint egy évtizedig dolgozott a bányászváros utánpótlásában.

1985. május 4-én ült először NB I-es csapat kispadján: a Fradi érkezett vendégjátékra a Mecsekaljára.

Ezt a bajnoki találkozót további 796 találkozó követte az első osztályban, amivel dr. Lakat Károly csúcsát (626 mérkőzés) döntötte meg Garami József 2008. szeptemberében.

A korábban a szövetségi kapitányi tisztet is betöltő mesteredző 1992-ig dolgozott Pécsett, majd megfordult Újpesten, az MTK-nál, Győrött és a Fradinál is. 2004-ben visszatért a Hungária körútra és 2015-ig vezette a kék-fehéreket.

Eredménylistája:

Magyar bajnok: 1996/97 (MTK), 2003/04 (FTC), 2007/08 (MTK)
Bajnoki ezüstérmes: 1985/86 (Pécs), 1994/95 (Újpest), 2001/02 (FTC), 2002/03 (FTC), 2006/07 (MTK)
Bajnoki bronzérmes: 1990/91 (Pécs), 1995/96 (Újpest), 2004/05 (MTK), 2014/15 (MTK)

Kupagyőztes: 1989/90 (Pécs), 1996/97 (MTK), 1997/98 (MTK), 2002/03 (FTC), 2003/04 (FTC)
Kupadöntős: 1986/87 (Pécs), 2011/12 (MTK)

Szuperkupa győztes: 1992 (Újpest), 2008 (MTK)

NB I: 797 mérkőzésen ült a kispadon

Szövetségi kapitány: 1987 ősz, 5x

7 hozzászólás a(z) Garami József: 80 bejegyzéshez

  • Mivel Garami mester a Fradi és az MTK edzôje is Volt ezt a tényt is az “FTC-MTK-barí tsí gnak” tulajdonìthatní nk ?

    Érdekes lenne tudni, hogy mi késztette a Volt edzôt arra, hogy mindkét csapat edzését elví llalja.

    Ha nem születtem volna mí r Fradistí nak, MTK-s lennék ?

    Tudní  valaki ide idézni azokat az edzôket, akik a Fradi és az Ùjpest edzôje voltak egykoron ?

    • Garami mester mindhárom kispadon ült. De a legjellemzőbb nem mi, nem is az Újpest, hanem az MTK és a Pécs, azt hiszem. És négy meccset még a válogatottén is -- no, akkor és ott (’87 végén) sokkalta többet érdemelt volna.

      • Szia L.I. alias kispufi on

        Képben vagyok. Köszönöm Ví laszodat.

        Tudsz-e valamilyen nyilatkozatoròl, Garami mestertôl, a Fradi kispadjí n eltöltött éveit illetôen ?

        Azt gondolom, mivel mí r Minôsìtetted az edzôi pí lyafutí sí t, és a Fradi szerepét abban, inkí bb semlegesnek vélném, ha volt is egyí ltalí n, egy kérdéses nyilatkozat.

        • Szia Laci! Nemigen hallottam őt visszaemlékezni a nálunk töltött éveiről, pedig lehet, tanulságos volna. A 2004-es bajnoki cí­m ezerszer inkább az ő érdeme, mint a babérokat learató Pinyőé, de a 2003-as -- sajnos az átlagos bukásoknál messze tragikusabb í­zű -- bukta valahol nyilván az ő sara is. Viszont az eltávolí­tása éppolyan dilettáns, pöffeszkedő lépés volt Furulyástól, mint nem sokkal korábban Nyilasié Torgyántól -- ja, meg vica versa ellenpéldaként: mint most Kubatovtól Doll ideláncolása… Hja, a káderelnökök -- de ez már túl messze vezetne.
          Garamiról még: a lendület, az ambí­ció a ’80-as években volt meg benne kétségtelenül, én szimpatizáltam az öreggel, ezzel együtt pályája nagyjából utolsó harmadára már ő is beletespedt a nagy magyar futballvalóságba.

  • “A 75 éves Garami József 1939. augusztus 9-én, Pécsen született. Játékosként a Pécsi Dózsa, a Pécsi VSK, a Komlói Bányász, majd ismét a PVSK tagja volt. Játékos-pályafutása befejezése után edzőként kezdett dolgozni, 1973 és 1985 között a PMSC utánpótlásában tevékenykedett. Munkája elismeréseként megkapta a mesteredzői cí­met. 1985 és 1992 között a PMSC vezetőedzője volt, irányí­tásával érte el a piros-fekete klub a legjobb bajnoki helyezését, s nyerte meg 1990-ben a Magyar Népköztársasági Kupát. A pécsi évek alatt, 1987 őszén, Garami József, megbí­zott szövetségi kapitányként, öt találkozón irányí­totta az A-válogatottat is. 1993 és 1996 között az Újpesti TE, 1996 és 1998 között az MTK Hungária FC, 1999 és 2001 közötti a Győri ETO, 2002 elejétől 2003 végéig a Ferencváros szakmai munkájáért felelt. Az utóbbi tí­z év magyar élvonalbeli futballjában páratlan módon immár egy évtizede irányí­tja ismét az MTK-t. A kék-fehérekkel 1997-ben és 2008-ban, a Ferencvárossal 2003–2004-ben (az őszi idényben vezetve a csapatot) bajnoki cí­met szerzett. Magyar Kupa-győztes (a már emlí­tett, a PMSC-vel nyert titulus mellett) 1997-ben és 1998-ban az MTK-val, 2003-ban a Ferencvárossal. Senki nem ült nála több mérkőzésen a kispadon a magyar élvonalban.”

    http://www.mlsz.hu/blog/2014/08/22/legendakat-koszontott-a-magyar-labdarugo-szovetseg/

  • Utolsó aranyunk (nagyobbik) fele őt illeti. A megbí­zott kapitánykodást köveően pedig kijárt volna neki a “rendes” is, persze a tizen-húsz évvel ezelőtti fénykorában. Isten éltesse!

  • Isten éltesse Józsi bácsit, Garami mestert még nagyon sokáig! Azt hiszem, szinte egyedülálló, hogy a 3 “óriásnak” is mestere volt, és mindenhol tisztelték, szerették a szurkolók … bár nekem mindig a Pécshez fog kötődni … és a válogatottal sem volt olyan rossz az az 5 meccs … az a görögök elleni első negyedóra! Az Aranycsapatnak is becsületre vált volna!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ