Grosics Gyula: 86
A MATEOSZ, a Teherfuvar, a Bp. Honvéd, majd a Tatabányai Bányász kapusa, 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte a válogatott csapat hálóját. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett, továbbá az 1958. és 1962. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek.
A dorogi származású „fekete párduc” a magyar labdarúgás legnagyobb kapusainak egyike. Csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során Domonkos, Zsák, Platkó és Szabó Antal méltó utódjának bizonyult. Nemcsak világklasszisokat jellemző képességei voltak, hanem „újdonsággal” is szolgált: szinte az egész saját térfelet működési területének tekintette. Nagyszerű érzékkel irányította a védelem munkáját. Együtt élt a játék minden mozzanatával. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett elhárítani a fenyegető veszélyt. Ezért világszerte a magyar válogatott „negyedik hátvédjeként” emlegették. A labda azonnali és pontos továbbításával gyors ellentámadások indítására is lehetőséget adott. A kapusok speciális tulajdonságai közül különösen a ruganyossága és a reflexei voltak egészen kiválóak. Kivételes képességei megbízhatósággal is párosultak. Az „aranycsapat” egyik legbiztosabb pontja volt. Nevét éveken át a világ legjobb kapusai között emlegették. Világbajnoki szerepléseit azonban sorozatos balszerencse kísérte. Ő az első tatabányai labdarúgó, aki a legjobbak között szóhoz jutott. (Klubcsapatának bajnoki sikereiben is nagy érdemeket szerzett.)
Miután aktív labdarúgó pályafutásának végefelé nem jöhetett a Ferencvároshoz, így 2008-as leigazolásával tulajdonképpen gesztust gyakorolt a klub a Fekete Párduc felé. Már betöltötte a 82. életévét, amikor pár perc erejéig őrizhette a zöld-fehérek kapuját.
Antal Zoltán és Hoffer József írásainak felhasználásával


















Isten éltesse a Párducot még hosszú éveken át!