Horváth Péter: 50

Huszonhárom évesen Újpesten mutatkozott be az NB I-ben. Három kevésbé sikeres lila-fehérben eltöltött idény után Vácra távozott, ahol három szezon alatt 26 gólig jutott Strausz László, majd Csank János csapatában.

1999 nyarán igazolt az akkor még Mucha József vezette Ferencvárosba.

Legemlékezetesebb és leggólerősebb idényeit produkálta zöld-fehérben: a pályán 41-szer talált a kapuba 77 élvonalbeli találkozón. Az 1999/2000 és a 2000/01-es idényben a csapat házi gólkirálya volt, előbbiért a Toldi vándordí­jat is elnyerte. A Csank János vezette bajnokcsapatban 29 találkozón 15-ször talált az ellenfelek kapujába. Kétszer ért el mesterhármast (2000 májusában a Siófok elleni 4:2 és 2000 novemberében a Tatabánya elleni 5:0 alkalmával) és nyolcszor tudott duplázni.

A 2001 decemberében bekövetkezett edzőváltás (Csank János helyére Garami József érkezett) mellett sérülések is akadályozták, í­gy 2002 nyarán Dunaújvárosba igazolt, majd 2003 tavaszán már Kaposváron játszott.

A következő idényt a Bp. Honvédnál töltötte a másodosztályban. A piros-fehérekkel kupaezüstöt szerzett (pályára lépett a Fradi elleni döntőn is) és visszajutottak az élvonalba, de ismét továbbállt és a Vasashoz igazolt. A piros-kékek szí­neiben játszotta utolsó élvonalbeli mérkőzését 2005 tavaszán.

2005 nyarától Ausztriában rúgta a labdát, majd a másodosztályú Jászapáti játékosa lett (az FTC történelmi jelentőségű első másodosztályú találkozóján ismét az ellenfél soraiban találkozhattunk vele).

2007 nyarán Csank János vette át a második vonalba száműzött Ferencvárost és vele Horváth Péter is visszatért. Tizenegy találkozón két gólig jutott az ekkor már pályája csúcsán túl járó rutinos csatár és az őszi idény után Fótra távozott.

4 hozzászólás a(z) Horváth Péter: 50 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Pipu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ