Hosszabbítás: Bajnokok Ligája ’95

TFU_20000100_Trb_BL - 0020A Nemzeti Sport melléklete kereste meg a “csodacsapat” tagjait a húsz éves évforduló alkalmából – a legszebb emlékeket elevenítették fel.

Akik már az égi Fradit erősítik: Novák Dezső edző, Simon Tibor, Zavadszky Gábor.

ifj. Albert Flórián

1995-ben középpályás, egy selejtezőn és négy csoportmérkőzésen lépett pályára, két gólt szerzett.

2015-ben edző, az NBII-es Soroksár szakvezetője, korábban a Ferencváros utánpótlás-nevelését irányította.

Mi jut eszembe a sorozatról? Könnyű válaszolni. Akárhova megyek, a mai napig a Real Madrid elleni gólomat emlegetik. Édesapám mondogatta: »Az rendben van, kisfiam, hogy felismernek, tudják, ki vagy, de majd ha csinálsz valamit, amire mindenki emlékszik, egy fontos pillanat, amellyel azonosítanak – az már valami!« Korábban nyertem a csapattal bajnokságot, kupát, többször is, de a Real ellen beemelt gólomra, aki látta, emlékszik. Sokszor szóba hozzák. Arra meg csak én emlékszem, hogy tíznél is több saját nevelésű játékos volt a keretben, és a szakmai stábot is korábbi fradisták alkották. Nem kellett elmesélni senkinek, mi az a Ferencváros. Az is eszembe jut, hogy Brüsszelben, a mérkőzés előtti edzés végén Furulyás János bejött a pályára, leültünk a kezdőkörbe, és akkor a szakosztályvezető úr elmondta, hogy a prémium… Ekkor egy repülő zúgott el a stadion felett, nem hallottunk semmit: mennyit mondott? Jani bácsi újra nekikezdett: nagyon fontos a meccs, sok pénzhez juthat a klub, és… Még egy repülő. Megint nem hallottunk semmit. Nagy nehezen kiderült, hogy a korábbi nemzetközi meccsekhez képest sokkal több pénzt ígértek nekünk is. Persze nem emiatt jutottunk be a csoportkörbe…

Hajdu Attila

1995-ben kapus, két selejtezőn és hat csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben kávézót üzemeltet és ad bérbe, valamint családi vállalkozásban tulajdonosa és üzemeltetője a balatonfüredi Fürjes Villa panziónak, tíz éve a Sport Tv szakkommentátora.

A mi generációnk még abban a korban nőtt fel, amikor a nyugati cipő, nyugati autó kifejezéseknek varázsa volt – hát még a nyugati utazásnak! Néhány évvel a rendszerváltás után ennyit utazni nyugatra, ráadásul úgy, hogy a kontinens futballjának elitjéhez tartozunk, nagyon jó érzés volt. Pedig jártam már előtte Mexikóban és másfelé is, idővel meg természetessé vált, hogy lehet utazni, nekem mégis ez jut eszembe: csomagolás, indulás! És azok a BL-be öltöztetett stadionok! Azok a gyepszőnyegek! Ahol fű van a kapu előtt, nem sár… A fantasztikus szállodák, a szervezettség, a profizmus, ami a Bajnokok Ligáját már akkor is jellemezte – óriási élmény volt. Rengeteg emlék jut eszembe a meccseken kívül is. Előttem van, ahogy araszolunk a busszal a lélegzetelállító Bernabéu-stadion felé, amelyben a vendégöltöző olyan puritán volt, hogy alig hittem a szememnek. Egyszerű, semmi különös. Az egész aréna árasztotta a luxust, de a mi helyünk semmi esetre sem. Élesen előttem van a brüsszeli győzelem éjszakája. Nem tudtunk aludni, én persze Telek András hotelszobájába mentem át. Együtt nevelkedtünk a Fradi-utánpótlásban, aztán én elkerültem a klubtól, éppen 1995 nyarán tértem vissza, leginkább őt ismertem. Fájt a háta, ezért egy földre fektetett tűpárnára feküdt, úgy beszélgettünk – valamiért ez a kép nagyon belém égett. A győztes első meccs után ő a padlón fekszik, én az ágyon ülök, és közben arról beszélgetünk: hogyan csináltuk, és meddig juthatunk?

Kecskés Zoltán

1995-ben baloldali védő, két selejtezőn és három csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben a Vasas technikai munkatársa, korábban banki alkalmazott volt, és dolgozott a Vasas NBIII-as és U19-es csapatainál.

Közeledtem a harminchoz, megkerestek a Fraditól – még Nyilasi Tibor -, hogy bajnokcsapatot építenek, menjek át. Akkoriban gondok voltak a Megyeri úton, úgy voltam vele, egy született újpestinek ez nem egyszerű kérdés, de lassan vége a karrieremnek, ezért belevágtam. Mindig éreztem, ha nem is bántottak, az elfogadásomban azért ott volt, honnan érkeztem… De a BL segített nekem is, akkoriban az egész csapatért rajongtak a szurkolók. Meccsek előtt izgulós, mosdóba rohangálós típus voltam, de Brüsszelben semmi ilyesmi nem történt, olyan nyugodt voltam, mint még soha. Egyszerűen éreztem az erőt a csapatban. Mondtam is Nyilas Eleknek, itt nem lesz baj, nyerünk, nagyon egyben vagyunk! A meccs után senki nem tudott aludni, mindenkiben ott dolgozott, micsoda lehetőség kapujában állunk. Az más kérdés, hogy eltelt húsz év, és azóta senki a közelébe nem jutott annak, hogy a legjobb tizenhat közé kerüljön – ami elkeserítő, még akkor is, ha az az ősz tele volt felejthetetlen pillanatokkal.

Hrutka János

1995-ben védő, négy csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben menedzser, játékosügynök, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség társelnöke.

Számomra szerencsétlenül indult az idény: éppen a brüsszeli meccs előtt vált le a porc a térdemben, megoperáltak, csak a BL-szezon közepén térhettem vissza. Így is játszhattam négy mérkőzésen, sőt Telek András sérülése után én lettem a középhátvéd, vagyis emlékem van, rengeteg. Felejthetetlen volt a Petneházy-klubból a meccsre buszozni: előttünk, mögöttünk motoros rendőr, elképesztő várakozás volt a városban. Simon Tibi a busz elején állva a dübörgő zene hangjaira fokozta a hangulatot, az Üllői úton pedig a tömeg körbefogta a buszt… Előfordult, hogy a rádió élőben kapcsolta a járművet, dalokat küldtek nekünk a szurkolók. Akkor természetes volt, amit most élünk át a románok elleni meccs kapcsán, hogy percek alatt szétkapkodják a jegyeket. Az azért érdekes, hogy úgy utaztunk az utolsó meccsre Amszterdamba, hogy matematikai esélyünk volt a továbbjutásra a legjobb nyolc közé, a Real Madrid előtt – ilyesmi manapság nehezen elképzelhető… Közelebb volt a mi szintünk Európához, mint most.

Zoran Kuntics

1995-ben csatár, két selejtezőn és öt csoportmérkőzésen lépett pályára, a selejtezőben a kvalifikációt jelentő két gól közül az egyiket lőtte, a másiknál gólpasszt adott.

2015-ben az edzősködéssel (talán ideiglenesen) felhagyva résztulajdonos egy Budapest belvárosában található tradicionális szerb étteremben.

A legfontosabb az a rengeteg ember volt, akinek örömet szereztünk. Szinte hisztéria vette körül a csapatot. Sokan megszólítottak: »Zoran, mi nem vagyunk Fradi szurkolók, de amit véghez visztek, az annyira jó érzés!« Ez olyan sokat jelentett nekem, hogy máig bennem él. Tíz évvel korábban járt a Real Madrid Magyarországon, akkor az UEFA-kupa döntőjében találkozott a Videotonnal, tíz évet vártak a futballszurkolók (nemcsak a ferencvárosiak), hogy egy olyan nagy múltú sztárcsapat, mint a spanyol, vagy a BL-címvédő Ajax, élőben látható legyen itt. Az Ajax elleni meccs előtt a jegyárusítás vasárnap kezdődött, sokan a szombati bajnoki meccs után nem mentek haza, hanem leültek a pénztár elé, és ott töltötték az éjszakát. Erre emlékeztem, de arra nem, amit nemrég mesélt egy barátom, hogy éppen aznap éjjel kellett visszatekerni az órát hajnali háromkor kettőre – nem elég egy éjszakát a szabad ég alatt tölteni belépőre várva, pont akkor van óraállítás!

Goran Kopunovics

1995-ben csatár, két selejtezőn és öt csoportmérkőzésen lépett pályára, egy-egy gólt szerzett.

2015-ben edző, korábban dolgozott többek között Ruandában, Tanzániában, Vietnamban, most az NBII-es Siófoknál.

Hogyan lehetne választani annyi szép pillanat közül Brüsszelben a szünetben Zoran nekem esett: miért nem passzoltam? Volt egy kontra, úgy éreztem, lőnöm kell. Persze válaszoltam neki, szó szót követett, szerbül veszekedtünk mindenki csak nézett. Novák Dezső bácsi szólt, fejezzük be, vagy kettős csere, jöhetünk le. Mondtuk, hogy mi csak győzni akarunk! Amúgy szobatársak voltunk, talán furcsa volt, hogy tele vagyunk szenvedéllyel, győzni akarással. A visszavágón három ziccert elrontottam, béna voltam, de Zoran passzolt, belőttem, és az a pillanat… Felrobbant a stadion. Sokan állítják, hogy az volt a leghangosabb gólöröm az Üllői úton. Az egész stadion, sőt, az egész ország együtt lélegzett velünk. De szomorúvá tesz, hogy megint erről beszélünk. Akkor ugyanis biztos voltam benne, hogy a következő húsz évben hat-nyolc alkalommal ott lesz a Fradi a főtáblán…­

Dejan Milovanovics

1995-ben védő, két csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben a Ferencváros NBIII-as csapatának másodedzője.

A Bajnokok Ligájába bejutni önmagában is hatalmas telt volt, ott aztán olyan klubok ellen játszhattunk, amelyekről az emberek korábban álmodni sem mertek, ráadásul még jól is szerepeltünk. Hiába kaptunk ki hat egyre a Real Madridtól idegenben, számomra mégis az a mérkőzés maradt a leginkább emlékezetes, mert ott pályára léphettem, ötvenhat percet játszottam. A stadion, a hangulat, a fantasztikus labdarúgók – még ma is előttem van a meccs minden pillanata. Ugyanilyen szívesen gondolok vissza a csapatunkra, hiszen rendkívüli társaság volt, szinte együtt lélegeztünk. Imádtunk együtt lenni az edzéseken, a meccseken, az utazások alatt, még nyaralni is közösen mentünk. Azt hiszem, ez volt a mi fő erősségünk amellett, hogy kiváló labdarúgók alkották a keretünket.

Szeiler József

1995-ben kapus, két selejtezőn és hat csoportmérkőzésen ült a kispadon.

2015-ben üzletember, a Sugár Üzletközpont igazgatója.

Nekem kilencvenkilenc százalékban pozitív emlék a BL-szereplés – ha Amszterdamban, nulla négynél beállhatok tíz percre, akkor lenne tökéletes! Ha ma meghallom a BL himnuszt, ugyanúgy kiráz a hideg, mint akkor, noha csak a pálya szélén állhattam… Novák Dezső a halála előtt mondta: »Sokat dolgoztál, jól együttműködtetek Hajdu Attilával, tízpercnyi játéklehetőség járt volna, most már így gondolom.« Mindenre emlékszem, például arra is, hogy az Anderlecht elleni visszavágó előtt Simon Tibi felírta a táblára az ellenfél védőjére, Babayaróra utalva: nehogy már a “Babajáróka” elvigye a pénzünket… Amszterdamban két perccel a vége előtt Páling Zsolt lesántikált, az egyik lábát szinte a hóna alatt hozta. »Dezső bácsi, megszakadtam, lejönnék« – mondta. »Mindjárt vége, nem bírod?« »Jó, visszamegyek zavarni.« Majdnem leestünk a padról, úgy nevettünk: Jari Litmanent vagy Marc Overmarst akkoriban a világ legegészségesebb, leggyorsabb védői sem fogták meg, de majd Zsolttól jól megijednek, amikor féllábon szökdécselve utánuk kiált: hu!

Lisztes Krisztián

1995-ben irányító középpályás, két selejtezőn és hat csoportmérkőzésen lépett pályára, két gólt szerzett.

2015-ben edző, volt a Soroksár szakvezetője, ettől az évtől a Ferencváros utánpótlásában dolgozik.

Önzőnek tűnhet, de nekem a Zürichben szerzett gólom ugrik be elsőként: az első csoportmeccsen egy óra küzdelem után sikerült vezetést szereznünk a minket elkísérő rengeteg ferencvárosi szurkoló előtt. Óriási érzés volt. És a hazaérkezés, az óriási tömeg Ferihegyen, szintén hihetetlen élmény. A futballban mindig gyorsan jön a következő feladat, de akkor mintha napokig eufóriában lett volna az ország, mindenki a csapattal foglalkozott. A reptéri ünneplés közepette szóltak, hogy néhány játékos azonnal üljön autóba, s menjen tévéfelvételre. Mire odaértünk, kiderült, hogy a tervezettnél rövidebb az adásidő – végül nem is kaptam kérdést, csak ott ültem csendben a stúdióban… Élesen előttem van minden út a szálláshelyről az Üllői útra a hazai meccsek előtt: rendőri felvezetés, dudáló autósok, ahogy megyünk át a hídon Budáról Pestre, integető emberek az utcákon… Nagyon jó volt átélni azt a sok szeretetet.

Nagy Zsolt

1995-ben szélső, támadó, két selejtezőn és öt csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben Sárisápon él, Németországban dolgozik épületgépészként.

Számomra a csapatot körülvevő miliő a legemlékezetesebb. Hihetetlen, felfoghatatlan, milyen sorozat részesei lehettünk, s ha manapság BL-meccset adnak a tévében, elmesélhetem a tizenkilenc éves lányomnak és a tizenegy éves fiamnak, hogy annak idején, igen, apátok is… Persze, az én karrieremet a sérülések határozták meg: tíz évig voltam a Fradiban, ennyi idő alatt másnak háromszor annyi meccse lett volna, mint nekem – de örülök, hogy csereként a két Anderlecht elleni találkozón és öt csoportmérkőzésen ott lehettem. Michael Laudrup volt sokáig a kedvencem, így örültem, hogy találkoztunk, de mire odaértem hozzá a Real-meccs végén, már mezt cserélt vele valaki más, így én a tizennyolc éves Raúl dresszét kértem el, amelyben az első BL-góljait lőtte, megvan ma is… Előttem van egy csel Zürichből: Hajdu Attila dobta ki a labdát, visszaléptem a kapunk felé, aztán sarokkal magam mögé húztam, és a másik oldalról megkerültem a védőt, majd elfutottam a szélen, azt sokan dicsérték… Jó visszagondolni azokra a napokra, gyönyörű pillanatok voltak.

Szergej Kuznyecov

1995-ben beállós (belső védő, emberfogó), két selejtezőn és négy csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben saját cégét vezeti, amely sportkluboknak szervez edzőtáborozást (például Telkibe), játékosok segítésével, menedzselésével foglalkozik.

Két meghatározó élményem van a Ferencvárosnál eltöltött éveimből. Az egyik az 1992-es bajnoki cím, a Miskolcról hazavezető út, a tömeg az Üllői úton, a másik pedig természetesen a BL-szereplés. Elsőként az Anderlecht elleni visszavágó, annak is az utolsó percei jutnak eszembe. A belgák egyenlítettek, ha rúgnak még egy gólt, ők jutnak a csoportkörbe, ha kivédekezzük, akkor mi. Nyomtak nagyon, Hajdu Attila hatalmasakat védett, mindenki önfeláldozóan bekkelt, és amikor lefújták… Azt az örömöt, eufóriát, ünneplést, nos, azt nem könnyű elmesélni, átélni annál gyönyörűbb volt. Hogy Nyilas Elek is hasonlóról mesélt? Ő kicsoda? Tényleg játszott azon a meccsen? No, csak viccelek, azért is volt remek az a csapat, mert kitűnő volt a hangulat. Tele volt a stadion, egy ország állt mögöttünk, mégis családi klubnak tituláltak minket, és ez igaz is volt. Mindig együtt voltunk a pályán kívül is, a hozzátartozókat, feleségeket, párokat, gyerekeket is jól ismertük, jól éreztük magunkat együtt. Felejthetetlen ősz volt.

Keller József

1995-ben védő, a Ferencváros csapatkapitánya, öt csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben az FTC utánpótlás­ igazgatója.

Kimegyünk és nyerünk, kimegyünk és nyerünk – ez zakatolt a fejünkben, úgy az Anderlecht, ahogy a Real Madrid ellen! S talán ezért is juthattunk idáig. Ott, menet közben nem mértük fel, micsoda sikert érünk el, csak utólag döbbentünk rá, hogy a Bajnokok Ligájában futballoztunk. Ráadásul akkor még csak tizenhat csapat kerülhetett oda, kizárólag bajnokok. Az emberek pedig megőrültek itthon, az egész ország nekünk szurkolt, sokkal nagyobb egység volt a futballban, mint manapság. A hazai meccsek előtt egy nappal rendre elvonultunk a Petneházy-klubba, onnan mentünk edzeni, és láttuk, hogy a szurkolók ott sátoroznak a stadion környékén, hogy jegyhez juthassanak. Nem is beszélve arról, hogy mi volt a mérkőzés napján: kígyózó sorok, iszonyatos tömeg, mindenki be akart jutni. Nem csalódásként éltük meg a kiesést, hiszen tisztában voltunk az Ajax és a Real Madrid erejével. A sorsolás után is csak annyit céloztunk meg, hogy csípjünk el minél több pontot. Ha arra az időszakra gondolok, csak euforikus pillanatok ugranak be. Óriási sorozat volt, örökre felejthetetlen.

Nyilas Elek

1995-ben középpályás, két selejtezőn és hat csoportmérkőzésen lépett pályára, két gólt szerzett.

2015-ben edző, a Szeged 2011 NBII-es csapatától elköszönve a Tiszakécske szakmai igazgatója, vezetőedzője.

Elsőként az Anderlecht elleni visszavágó utolsó pillanata jut eszembe. A brüsszeli győzelem után az Üllői úti mérkőzést már elképesztő felhajtás övezte, és ahogy a zsúfolásig telt nézőtéren drukkolók a hármas sípszót hallva felfogták, hogy megcsináltuk, bent vagyunk… Soha előtte és utána akkora diadalüvöltést nem hallottam. Fülsiketítő volt! Sok jó meccset játszhattam, de az mámorító pillanat volt, tudtuk, hogy hat tétmérkőzés, rengeteg élmény vár ránk. A visszavágó lefújása tényleg hihetetlen eksztázist váltott ki belőlünk és szurkolóinkból. Persze jó szívvel gondolok vissza az Ajax vagy a Grasshoppers elleni gólomra, még inkább az Albert Flóriánnak adott két gólpasszomra, mégis csak csapatként lehettünk sikeresek. Mindig szuper hangulat volt az öltözőben. Engem sokszor ugrattak, hogy pont akkor mentem a Fradihoz, amikor a BL-sorozat következett, milyen szerencsés vagyok… Nem hagytam magam: »Srácok, éppen fordítva! nyilvánvaló, ha nem igazolok ide, soha sincs BL…« Vagy amikor szegény Simon Tibor megsérült: kiugrattam, de ahogy átugrott a kapuson, kifordult a válla. Később nevetve zrikált: »A te passzod miatt sérültem meg!« De mindig visszakérdeztem: »Mi a túrót kerestél te az ellenfél kapuja előtt? Nem ismered arra a járást, persze, hogy ez a vége…«

Szűcs Mihály

1995-ben védő, négy csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben sportvezető, az NBII-es Soroksár SC ügyvezető igazgatója.

Nekem különösen meseszerűen alakult az az ősz… Vasárnap még az NBII-ben játszottam a Diósgyőr-III. Kerület meccsen, két napra rá Svájcba utaztam, szerdán a BL-himnuszt hallgattam a Fradi mezében. Szerencse is kell a sok munka mellett, az biztos. Előtte keveset játszottam, hívott a III. Kerület, sokáig gondolkodtam, hogy mit tegyek. Nehezen jöttem el az Üllői úrról, olyannyira nehezen, hogy a BL-keretbe is neveztek, de végül csak átmentem Óbudára. Szurkoltam az Anderlecht ellen, de álmomban sem hittem, hogy a főtáblán már ott leszek a pályán. Szerintem a BL történetében máshol nemigen fordult elő, hogy valaki a második ligából a főtáblás meccsre ugorjon be. A zürichi indulás előtti hétvégén a Vasas nyert az Üllői úton, nézőként ott voltam, a parkolóban találkoztam Havasi Mihály klubmenedzserrel, s ő megkérdezte: sérülés, eltiltás miatt alig vannak meg, nem jönnék-e vissza? »Misi bácsi, még jó, hogy találkoztunk…« Az egész életemet meghatározta az a visszatérés, mondhatom, az a sztori ismertté tett, a mai napig akár a Soroksárral, akár a Fradi-öregfiúkkal megyünk vidékre, idős bácsikák veregetik a vállam: »Misikém, a BL, a BL, nem felejtettük el!« Nem is lehet. Zürich után sajnos sérülés és sárga lap miatt két mérkőzés kimaradt, de ha rendelkezésre álltam, kezdtem, s ez nagyon jó érzés. És a BL mellett 1996 tavaszán nemcsak az NBI-es, hanem a Kerületnek köszönhetően az NBII-es bajnoki címnek is örülhettem.

Vincze Ottó

1995-ben középpályás, két selejtezőn és hat csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben a Győri ETO utánpótlásért is felelős klubigazgatója volt, a Sport Tv állandó szakértője.

Elsőként Simon Tibor jut eszembe. Manapság már mindenki a zürichi mérkőzésen szerzett két gólra asszociál a nevem hallatán, de a Grasshoppers elleni első félidőben azért voltak gondjaink. Novák Dezső kritizált a szünetben – a nagyon tartalékosan felálló csapatban szinte balhátvédet kellett játszanom -, szavaiból azt vettem ki, hogy lecserél. Mielőtt ezt kimondhatta volna, odajött hozzám Simi. A sarokban ültem, és szinte a radiátorhoz vágott, hogy kisfiam, szedd össze magad és minden rendben lesz, na kifelé a pályára! És nem volt csere… Amikor a Sport Tv-ben visszanéz­tük a meccset, nem éreztem olyan vészes­nek az első félidőt, a reptéren az édesanyám is azt nyilatkozta, hogy édesapa szerint az első félidőben az ő fia voltam, szünet után apué… Amszterdamban kikaptunk, de ott nagyon jól ment a játék a csapatnak, Louis van Gaal engem külön is kiemelt, ami nagyon jólesett. Évekkel később egy Mannheim-Barcelona felkészülési meccs után is elismeréssel beszélt rólam, és azt hiszem, büszke lehetek arra, hogy a Manchester United edzője kétszer is megdicsért.

Telek András

1995-ben védő, két selejtezőn és négy csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben biztosítási alkuszként dolgozik.

Gyönyörű álom volt az egész BL-sorozat, bármelyik pillanatára jó szívvel gondolok vissza, játékoskarrierem egyik, ha nem a legfontosabb része volt az az időszak. De ha a legszebb élményt kellene kiemelni, akkor a brüsszeli mérkőzést mondanám: igyekeztem mindig kellően önkritikus lenni magammal szemben, de aznap minden sikerült, akkor egyszer tízes osztályzatot adtam volna magamnak. A kvalifikáció pedig hozta magával a többi élményt: a telt házas meccseket, a várakozást, a fantasztikus hangulatot a stadionban és úgy általában a csapatunk körül.

Páling Zsolt

1995-ben középpályás, két selejtezőn és két csoportmérkőzésen lépett pályára.

2015-ben már nyolcadik éve dolgozik Budakalászon, műfüves pályát üzemeltet, két korosztályos gyerekcsapatot edz, felnőtteknek amatőr bajnokságot, gyerekeknek nyári focitábort szervez.

Mindenki csak gyönyörű emlékeket őriz a BL-időszakról, talán én vagyok a kivétel. Az Anderlecht elleni mindkét selejtezőt végigjátszottam, a továbbjutás felett érzett öröm felejthetetlen. Ám a visszavágót követő első tétmeccsen, a Haladás elleni bajnokin beszakadt a térdszalagom, és hónapokra kidőltem, csak kívülről nézhettem az első három csoporttalálkozót. Novemberre jöttem rendbe, a Real Madrid elleni hazai összecsapáson játszhattam, de sárgát kaptam, így a következő BL-meccs is kimaradt, az Ajax ellen léphettem pályára ismét. A sérülésemig mindig kezdő voltam, így maradt bennem keserűség, hogy milyen élményekről maradtam le… Ugyanakkor azt gondolom, a BL előtti nemzetközi kupamérkőzéseken, az Antwerpen, a Werder, a CSZKA Moszkva, a Porto ellen is megmutattuk, hogy szoros mecsset tudunk játszani erős európai csapatokkal – a BL volt a csúcs, de előtte is bizonyítottuk, hogy nem ijedünk meg senkitől.

(Somogyi Zsolt – Hosszabbítás / Nemzeti Sport via üllői129.hu)

2 hozzászólás a(z) Hosszabbítás: Bajnokok Ligája ’95 bejegyzéshez

  • Nagyon jó volt ezeket a sorokat olvasni.
    Kár,hogy Novák Dezső bá, Simon Tibi ,és Zava már nem lehet közöttünk.

    A mai napig nézem a neten ezeket a meccseket.

    Imádom a Fradit,jó ez a “mai ” gárda is ,de a nyomába sem ér nálam érzelmileg a 20 év ezelőttinek.

    Köszönöm Nektek,Hajrá Fradi

    • Újra megnéztem a BL-meccseket és azt kell, hogy mondjam, hogy 20 év alatt semmit nem lépett előre a magyar futball. Sőt.
      A BL-csapat tagjai képzettebbek voltak, és a játékrendszerünk sem egy begyakorolt elemből állt.
      Pl. Nyilas különböző posztokon nyújtott rendkívül jó teljesítményt, majd minden meccsen.
      A legszembetűnőbb mégis az volt, hogy őszinte futballt játszottunk.
      Nem megúszni akartuk a vereséget, hanem győzni akartunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.20. 19:30 PAFC-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST