ILSz. döntőmérkőzések

Az 1913—14. évi ifjúsági bajnokság győztese az FTC ILSz csapata lett.

Az UTE-serleget is az FTC ifjúsági csapata nyerte. Második csapata megnyerte a szövetségi dijat.
Barátságos mérkőzés. FTC, BTC, BAK, III. ker., UTE Kombinált – Erzsébetfalvai TC 8:1 (edzőmérkőzés)


Az ILSz-döntőmérkőzések beosztását az intézőbizottság legutóbb tartott ülésében a következőképpen állapította meg: Junius 14-én délelőtt fél 9 órakor FTC II.—TTK II. fél 11 órakor URAK II.—Rákosmező II. Délután fél 2 órakor FSK I.— KFC I. Fél 4 órakor FTC I.—NTC I. elődöntőmérkőzés. A mérkőzések győztesei azután junius 21-én játszák a döntőmérkozésüket az ETC Erzsébet-utcai pályáján. A döntőmérkőzés bírája Schiller Gyula az ILSz bírák bizottságának tagja lesz.

(Sporthírlap, 1914. június 15.)

Az ILSz elődöntő mérkőzéseket a múlt héten az ETC pályáján játszották le, melyek közül az FTC—NTC-mérkőzést a második félidő 35. percében az NTC durva játéka miatt a mérkőzést vezető Waldman szöv. bíró félbeszakította. Az FTC első három goalját tizenegyesből érte el. A biró az NTC-ból négy játékost állított ki. Az intézőbizottság a mérkőzést az FTC részére fogja igazolni.

A második mérkőzés a KFC—FSK mérkőzése, a mely a KFC győzelmével végződött, nagv meglepetést keltett, mert az FSK volt a mérkőzés favoritja.

A mérkőzés megkezdésekor a KFC csak 9 emberrel áll ki és már a 6-dik percben az FSK tizenegyesből éri el első goalját, a tizenegyedik percben Szabó KFC kiegyenlít és a II-ik félidő 20-ik percében Lengyel gyönyörű beadásából Mikula megszerzi a KFC győztes goalját. A mérkőzés további folyamán az FSK kerül fölénybe, de a KFC védelme minden támadást visszaver.

A döntőbe a KFC és az FTC csapata jön, a kik között erős küzdelemre van kilátás.

Az FTC ILSz csapatából három olyan játékos vesz részt a döntőmérkőzésben, a kik az elmúlt évben szerepeltek már az FTC-ben a döntő mérkőzésben. Névszerint Pollák Miksa, Steinitz Henrik és Spitzer Ferenc, a kik az FTC összes bajnoki és barátságos mérkőzésein részt vettek. Ez a három kiváló játékos alkotja az FTC ILSz csapatának a halfsorát.

(Sporthírlap, 1914. június 22.)

*

Tegnap dőlt el az ifjúsági labdarugó bajnokság sorsa. (…) A mérkőzést az Erzsébetfalvai TC és egy elsőosztályu csapatok játékosaiból kombinált csapat barátságos meccse vezette be.

(Budapesti Hírlap, 1914. június 23.)

Barátságos mérkőzések. FTC—BTC—BAK—III. ker.—UTE Komb — Erzsébetfalvai TC 8:1 (2:0). Erzsébet-u. Biró: Fehéry Ákos.

A kombinált csapat összeállítása: Bihari—Kucsera, Szabó—Korda, Einwag, Vogel—Weisz, Cseh, Horváth, Késmárky, Gállos.

Abszolút fair mérkőzés.

A goalokat Késmárky (3), Horváth, Cseh (2-2) és Einwag (1) lőtték. A TC goalját Yaschke csinálta.

(Sporthírlap, 1914. június 22.)

Ifjúsági mérkőzések.

A bajnokság döntője. FTC—Kőbányai FC 1:0 (0:0). Erzsébet-u. pálya. 2000 néző. Biró: Fehéry Ákos.

A goalt Simonyi lőtte a második félidő 25-dik percében.

A szövetségi díj döntőjében FTC II.—Rákosmezei SC 5:1 (3:0). Biró: Lengyel.

(Sporthírlap, 1914. június 22.)

Az 1913—14. évi ifjúsági bajnokság győztese az FTC ILSz csapata lett. A döntőmérkőzés vasárnap folyt le a Kőbányai FC ellen az ETC pályáján Fehéry Ákos bíráskodása mellett.

Évek óta nem volt az ILSz bajnokságnak ilyen szép döntőmérkőzése, a mely úgy anyagilag, mint erkölcsileg fényesen sikerült. A főérdem ebben az ILSz agilis főtitkáráé, Sebők Árminé.

A mérkőzés lefolyása a lehető legszebb volt. Az első félidőben a KFC van fölényben, de csatárai az FTC fényes védelmével nem tudnak boldogulni.

A második félidőt az FTC uralja, de csatársora egymásután hibázza el a legszebb helyzeteket, míg végre a 25-dik percben Simonyi goalja meghozza a győzelmet jelentő goalt. Az FTC csapatában kivált: Fülöp, Bruck, Zavaros, Knoll, Simonyi és Steinitz, a KFC csapatából pedig: Mayerhoffer, Tritz, Viola és Molnár. Az utóbbit a bíró durva játékért a második félidőben kiállította.

A szövetségi dij győztese szintén az FTC II. csapata lett. Ellenfele az RSC volt, a melyet fölényes játék után 5:0 arányban győzött le. A goalokat Katzer (3), Vámos (1) és Libich ( 1) lőtték. A mérkőzés után Springer Ferenc dr. az FTC elnöke az öltözőben gratulált a csapat kapitányának, Spitzer Ferencnek, a kettős győzelemhez és a csapat szép játékáért.

SH-19140720-04Az UTE-serleget is az FTC ifjúsági csapata nyerte. Második csapata megnyerte a szövetségi dijat.

Az FTC ILSz-bajnokság és szövetségi dij győztes csapatainak névsora:

Első csapat: Fülöp—Zawierusinszky, Bruck—Spitzer, Steinitz, Pollák—Schön, Menczer, Simonyi, Knoll, Jancsarek.

Második csapat: Czeizler—Grün, Sveiticzky—Goldstein, Bakos, Libich—Móra III., Katzer, Vámos, Menczer II., Dormann.

(Sporthírlap, 1914. június 29.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 11.24.18:00 FTC-ZTE (TV:M4sport)
Következik: 11.28.18:55 EL csoportkör FTC-Espanol (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST