Immáron ötödik alkalommal nyitottuk ki az emlékezés albumát

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Sporttársak!

Összetett dolog az emlékezés. Néha csak felütjük a fényképalbumot vagy a lexikont, rábökünk egy képre, egy szóra és máris a célhoz érünk. Néha meg addig keresgetünk és kutatunk, mí­g csak azon kapjuk magunkat, hogy már órák teltek el és hiába akar a jelen visszakényszerí­teni a hétköznapok szürkeségéhez, már az elébünk táruló múlt fogságába estünk. Szabadulni meg nem nagyon akarunk, mert amit ott látunk és amit ott olvasunk az annyira kedves a szí­vünknek, hogy legszí­vesebben örökre ott maradnánk.

A mai napon immáron ötödik alkalommal nyitjuk ki az emlékezés albumát. Ha a sors nem szól közbe, akkor holnap ünnepelnénk az olimpiák történetének legeredményesebb labdarúgójának, a Ferencváros legendás jobbhátvédjének, Novák Dezsőnek a 80. születésnapját. Egy régi bölcselet szerint, ha valakinek meg akarjuk ismerni az életét, húzzuk fel a cipőjét és sétájuk végig azt az utat, amit megtett, éljük át a sikereit, bánatait, kétségeit és sose feledjük, mindenkinek megvan a maga története.

Novák Dezső játékos, edzői pályafutása egy kész regény. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is kiragadunk egy időszakot pályafutásából, mely talán a legeredményesebb volt. Amikor 1961-ben beköltözött a Ferencváros csónakházába talán ő sem gondolta, hogy az elkövetkező hat évben a három bajnoki cí­m mellett, 1963-ban VVK elődöntő, 1965-ben VVK győzelem, 1964-ben olimpia bajnoki cí­m és EB bronzérem is fényesí­ti pályafutását. A kupák mellett rövid idő alatt váltak legendássá szabadrúgásai és mértani pontossággal végrehajtott büntetői.

Az egyik legemlékezetesebb szabadrúgás gólját 1965-ben, Manchesterben lőtte a kor egyik legjobb kapusának, Dunne-nak, aki a kezét sem tudta felemelni oly erővel csapódott a hálóba a labda. A tizenegyeseknél mindig higgadt maradt, az utolsó pillanatban döntött és hiába ismerték a kapusok, hiába mozdultak el a vélt irányba, a labda általában a másik sarokban landolt. Ilyen magabiztosan lőtte be a büntetőt a Manchester United elleni visszavágón is, Dunne csak szemmel tudta követni a bal sarokba helyezett labdát.

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.” – egy ókori mondás, mely több ezer év után is tükröt tart elénk. Mert a múlt nem csak a tovatűnő éveket jelenti, hanem azt is, hogy bebocsájtást kapunk oda, ahol őseink élték az életet és megteremtették a lehetőséget arra, hogy részesei lehessünk a jelennek. E nélkül még porszemek sem lehetnénk, e nélkül nem lenne lehetőségünk megvalósí­tani saját és őseink álmait. Ezért kell tisztelnünk a múltat, ezért kell óvni és félteni azokat, akik a csillagok közé költöztek.

Családtagok, játékostársak, barátok, az emléktornán résztvevő fiatal játékosok, edzők, szülők azért is jöttek el, hogy közösen emlékezünk Novák Dezsőre, a Ferencvárosi labdarúgás legendájára.

 

 

 

Az idén ötödik alkalommal adjuk át a torna legjobb kapusa dí­ját. Az előző négy évben ezt személyesen, dr. Géczi István, a Ferencvárosi labdarúgás legendás kapusa adta át. Pista bácsi tavaly már nagy betegen jött el: – Dezső a barátom, itt a helyem.

Idén már nem lehet köztünk. 2018. szeptember 10-én a csillagok közé költözött.

A Fradi kapuskirálya összesen 507 alkalommal őrizte a zöld-fehérek hálóját, ami a mai napig klubcsúcs a kapusok között. Vörös, azaz dr. Géczi István sallangmentes őre volt kapujának, emellett, bár első ránézésre mackós benyomást keltett, rendkí­vüli gyorsaság, hihetetlen ruganyosság és átlagon fölüli bátorság jellemezte. 5 bajnoki cí­m, 2 magyar kupa győzelem, VVK elsőség, Olimpiai ezüstérem, EB 4. hely mellett Juhász Istvánnal ők ketten azok, akik pályára léptek a Fradi történetének mindhárom újkori nemzetközi kupafináléjában: az 1965-ös és az 1968-as VVK-döntőben, és az 1975-ös KEK-döntőben is.

A mai napon Novák Dezső mellett, dr. Géczi Istvánra is emlékezünk.

Az V. Novák Dezső Utánpótlás Emléktornán először adjuk át a torna legjobb kapusának.

Ulviczky Balázsnak (Ferencváros) a dr. Géczi István különdí­jat Dr. Fenyvesi Máté és Hegedűs Péter adta át.

 

Köszönjük megtisztelő figyelmüket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ