Jagodics Zoltán: 50

Jagodics Zoltán

Kőszegszerdahelyen fedezte fel Virágh Géza, a Sabaria menedzsere. Megegyeztek abban, hogy egyelőre marad otthon, de hétközben az NB II-es csapattal edz. A Haladás értesült erről, s azonnal a Rohonci útra csábí­totta a jókötésű fiút. Mindez 1988-ban tör­tént, s hat évet a Rohonci úton futballozott. A Haladásban lett élvonalbeli, majd 25 évesen válogatott játékos. Egyetlen válogatottbeli találatát is ekkor szerezte a nemzeti csapatban Belgium ellen.

Szombathelyről Győrbe igazolt, majd Fehérváron át vezetett az útja a Fradi csapatáig. A Bajnokok Ligája menetelés után került a IX. kerületbe, Nagy Norberttel együtt.

Az izraeli túrán mutatkozott be a csapatban 1996 januárjában, majd az első bajnoki mérkőzésén rögtön győztes gólt lőtt a Loki ellen az Üllői úton. A válogatottba ismét behí­vót kapott 1996 tavaszán, de a horvátok elleni mérkőzés egyben az utolsó fellépése is volt a nemzeti csapatban.

“- 1996 januárban ismét ke­zembe vettem a vándorbotot, s Novák Dezső invitálásának engedve a Fradihoz szerződtem. A szurkolók nem fogadtak nagy lelkesedéssel, de az első meccsen, amikor a 89. percben lőtt gólommal nyert a Fradi, azonnal befogadtak.”

1996 szeptemberében ismét győztes gólt szerzett a BVSC ellen a Népstadionban, majd októberében pályafutása talán legszebb találatát lőtte Jagó.

Később í­gy nyilatkozott a találatáról:

“- Meglepett, de nagyon örülök neki, hogy az én gólom is bekerült a legszebb Fradi-gólok közé. Egy Újpest elleni mérkőzésünkön lőttem ezt a gólt, még Varga Zoli volt az edző. Szünetben az újpestiek 1-0-ra vezettek, úgyhogy Zoli nagyon leszidta a csapatot az öltözőben. Azt mondta, nehogy lehajtott fejjel menjünk ki a 2. félidőre, én egyébként ekkor álltam be csereként. Szerencsére fordí­tani tudtunk, és az én lövésem már a harmadik gólunk volt, amivel 3-1-re nyertük a rangadót. Legalább 35-40 méternyire állhattam a kaputól, remekül találtam el egy kipattanó labdát. Az Újpest kapuját egyébként még Szűcs Lajos védte. Óriási élmény volt ekkora gólt rúgni, pláne az Újpest ellen. Ekkortájt épp volt egy kisebb összetűzésem Vargával, úgyhogy ebből a szempontból is nagyon jókor jött ez a találat.”

A csapat ugyan nem nyerte meg a bajnokságot, de Jagodics sikeres idényt tudhatott a háta mögött, ferencvárosi góljainak felét ebben a szezonban lőtte.

Négy éven át volt a Fradi játékosa, 2000 telén szerepelt utoljára Poklepovic csapatában, majd Kinába igazolt. Élvonalbeli pályafutását 2004-ben a Haladásban fejezte be. A későbbiekben Pápán, majd Ausztriában alsóbb osztályú csapatokban szerepelt.

(Bodor Ferenc í­rásának felhasználásával)

4 hozzászólás a(z) Jagodics Zoltán: 50 bejegyzéshez

  • Az biztos, hogy ha elhangzik a neve, ez a liláknak lőtt gól ugrik be majd’ mindenkinek elsőre. De a válogatottban se kicsit rezegtette meg a hálót. A fia pedig már a Haliban pallérozódik, játszott is másfél hete ellenünk.
    Isten éltesse!

  • Boldog születésnapot kí­vánok Jagó!!!
    Csak megerősí­teni tudom a Pipu által leí­rtakat!

  • Isten éltessen sokáig!

    Szerintem hasznos tagja volt az akkori csapatnak.Mind a góljai is bizonyí­tják nagyon jó rúgótechnikával volt megáldva.

    Köszönjük a sok szép “pillanatot” Neked!

  • Köszönöm ezt a rövid kis megemlékezést. Nagyon szerettem Zolit, elszánt focista volt.

Hozzászólás a(z) Trenton bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ