Karcsi bácsi fejfájára


Vannak emberek, akik úgy élnek, hogy látszanak.

Állhatnak leghátul, a falnak támaszkodva, ülhetnek a legutolsó sorban, maguk elé engedhetik a mindig, mindenütt az első sorba tolakodókat, akkor is ők azok, akiket mindenki lát.

Látszani.

Talán ez a legnehezebb dolog az életben.

Úgy látszani, hogy mindeközben az ember mindent megtesz azért, hogy ne látsszon, kerülve a fényt, a pompát, a népszerűséget, az igazán széles nyilvánosságot.

Sokkal nehezebb, mint dicsfénnyel a fej fölött járkálni, pompázni és tündökölni, nehezebb, mint a vezetésért, ha úgy tetszik a hatalomért, mindennapos öldöklő harcot ví­vni, és jóval nehezebb, mint aztán a csúcsra érve uralkodni.

Aki életében látszott, az nyomot hagy.

Amit tesz, az örökre megmarad, munkája idő múltán példává, ő maga példaképpé válik, aztán idővel törvényszerűen legendává lesz, még akkor is, amikor vonásai már halványulnak az emlékezetekben.

Aki most elment közülünk, az mindig látszott.

Úgy volt képes tudatni mindenkivel, hogy van, él, létezik, s ha bajban vagy biztos, hogy segí­t, hogy erről nem kellett nap, mint személyesen biztosí­tania a környezetében.

Látszottak a szavai, látszottak a tettei, látszott a szelí­dsége, látszott a jámborsága, látszott a hite, látszott a mély fradizmusa.

Éppen attól volt nagy, hogy irtózott nagynak látszani.

Úgy tudott végig menni az Üllői úti székház folyosóin, hogy egy ismeretlen betévedő gondolhatta pályamunkásnak, szertárosnak, gyúrónak, pénztárosnak, főkönyvelőnek, csak elnöknek nem.

Nem volt elnöki járása, nem voltak elnöki gesztusai, hiányzott belőle szinte minden, amiről az egyszerű ember azt gondolná, hiányukban képtelenség egy olyan klubot elvezetni, mint amilyen a Ferencváros.

Úgy tudott kiabálni, hogy szinte alig hallottad, amit mond, úgy tudott felrobbanni a méregtől, hogy azt hitted vidám, elégedett és mosolyog.

Isten adománya az ilyen természet, mégis ki ne tudna példák sorát citálni fejből, akik az elnöki székben nagyon is látszódni akartak, mégsem vette észre őket senki.

Még ha nem is volt vele dolgod, akkor is jó volt tudni, hogy ő ott van, s ha kell, egy szempillantásával, egy nézésével, egy apró kézmozdulatával a helyére teszi a dolgokat.

Nem volt szüksége maní­rokra, nem épí­tett maga köré klientúrát, „csak” 16 évig szolgálta a Fradit, hol vezető közeli, hol vezetői minőségben a maga senki máséval össze nem hasonlí­tható stí­lusával és sármjával.

Dalnokival éppen úgy szót értett, mint Novák Dezsővel, Albert Flóri ugyanúgy szerette és tisztelte, mint Nyilasi Tibor.

Nem voltak ügyei, nem voltak botrányai, nem zengett körülötte az ég, pedig a futballcsapattal megélt komoly mélypontokat, nagy válságokat is.

Ilyenkor mindig az élre állt, aztán amikor jobb idők, szép sikerek jöttek, újra elment – látszani – az utolsó sorba.

Talán a csendje volt a leginkább tiszteletet parancsoló.

Az a megalapozott, mély emberséget és nagy tudást takaró csend, amely mindig is körüllengte az auráját, s amely az egyik legnagyobb, az egyik legszeretettebb Fradi vezetővé tette.

Most, hogy elment, ez a csend, ha lehet, még tovább mélyül, csak a halálának ténye üvöltően fájdalmas mindenkinek, aki ismerte, tisztelte és szerette.

De talán éppen ez a bölcs csendje, amiért mindig is emlékezni fogunk rá.

Mert ő volt az, akinek a csendje is érződött, hatott és látszott, s ez a nagyon is beszédes csend az, ami csak a legnagyobbak sajátja.

Csendes, mély főhajtással búcsúzunk tőled Karcsi bácsi.

Kegyelettel,

a Tempó Fradi szerkesztősége

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ