Bajnoki beharangozó: A Kecskemét csapatát fogadjuk

W_ftc_kteHuszonkilenc évvel ezelőtt mérkőzött meg először a két csapat egymással. Ez történt a múltban.

1985 októberében Kecskeméten találkozott a két csapat egymással, ahol Zsinka valamint Fischer góljaival 2-0-ra győzött Dalnoki Jenő legénysége és jutott tovább a kupában. Újabb húsz esztendő telt el a következő találkozóig. Immár bajnoki összecsapást jegyezhettek fel a történetí­rók.

A Fradi kizárása után a másodosztály Keleti csoportjában mérkőzött meg a KTE csapatával 2006 szeptemberében. Az addig pontveszteség nélkül álló Ferencváros a 6. fordulóban látogatott Kecskemétre és ért el csalódást okozó döntetlent (2-2) a nézőcsúcsot hozó mérkőzésen. A következő három bajnoki mérkőzés KTE sikerrel zárult (1-3, 0-4, 1-2) a másodosztályban.

A két csapat első NB I-es mérkőzése a hazaiak 3-1-es győzelmével végződött, majd a tavaszi visszavágón a zöld-fehérek bizonyultak jobbnak 3-2 arányban.

A 2010/11-es szezon őszi összecsapásán tört meg a jég. A Fradi először (és eddig utoljára) tudott nyerni bajnoki mérkőzésen a KTE otthonában (2-1), majd az idegenbeli siker után ismét zöld-fehér siker született (2-1) 2011 februárjában.

A 2011/12-es idény őszi találkozóján 1-0 arányban nyertek a hazaiak Lencse góljával. A tavaszi visszavágón 2-1-es ferencvárosi siker született a pályán, majd a kecskeméti Balog Marcell jogosulatlan szereplése miatt 3-0-ra változtatta az eredményt a labdarúgó szövetség.

A 2012/13-as bajnoki pontvadászat őszi nyitófordulóban 1-1-es döntetlen született az Üllői úton Alempijevic és Jorginho góljaival. A tavaszi visszavágót már ősszel lejátszották a csapatok és újra megosztoztak a pontokon. A 2-2-es végeredmény Burgos, Forró valamint Böde és Jenner góljaival alakult ki.

2013/14-es szezonban Diallo góljával 1-0-s zöld-fehér győzelem született az őszi mérkőzésen a Puskás stadionban, majd tavasszal gólnélküli döntetlennel zárult a kecskeméti találkozó.

A 2014/15-ös bajnoki idény nyitófordulójában Böde mesterhármasával (a hazaiaktól Kitl talált be) 3-1-re nyert a Fradi Kecskeméten.

A Ferencváros bajnoki örökmérlege a Kecskeméti TE ellen:

201415_16_KTE

Mérkőzésszámok, góllövők, edzők:

A két csapat bajnoki mérkőzésein Lipcsei Péter és Rósa Dénes lépett a pályára legtöbbször, hat alkalommal. Jelenlegi keretünkből Gyömbér, Böde és Jova öt mérkőzésnél jár…

A párharcok legeredményesebb góllövője Böde Dániel 4 góllal.

A kispadon Détári Lajos ült a legtöbb alkalommal, háromszor. Thomas Doll szintén harmadszor vezeti a KTE ellen a csapatot.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • előérzetemet szeretném nem megosztani senkivel, mert az olyan, amit kí­vülről előí­téletnek mondanak, belülről viszont tapasztalatként éli meg az érintett.

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ