Kincses Sándor: 60

kincses-sandor

Hajdúsámsonban töltötte gyerekkorát, itt kezdett el focizni és került be a megyei válogatottba. Ekkor figyelt fel rá a DMVSC és igazolta le az ifjúsági csapatába. Már a Loki tartalékcsapatából került a Debreceni Universitashoz, katonaidejét a H. Papp J. SE csapatában töltötte le.

A leszerelés után a fővárosba igazolt és a Csepel játékosa lett. A piros-kékek szí­neiben debütált az NB I-ben 1983 augusztusában. Hamar alapembere lett csapatának, két bajnoki idény után igazolt az Üllői útra 1985 nyarán.

A középpályás öt szezont töltött el zöld-fehérben, ahol egy-egy bajnoki ezüst ill. bronzérmes csapat tagja volt valamint kétszer szerepelt kupadöntőben. Ebben az időszakban Bánkival a középpálya alapemberei voltak. Az 1988/89-es idényben a csapatkapitányi tisztséget is betöltötte.

Utolsó ferencvárosi szezonjában volt a legeredményesebb, 25 NB I-es meccsen négyszer talált a kapuba.

1990 nyarán a svájci másodosztályú FC La Chaux-de-Fonds csapatához igazolt. Hazatérése után az NB II-es III. ker. TVE játékosa volt.

Klubjai: Hajdúsámson (1975-76), DMVSC (1976-81), Debreceni Universitas SE (1981-83), H. Papp J. SE (1982/83), Csepel (1983-85: 52 bajnoki / 8 gól), FTC (1985-90: 107 bajnoki / 12 gól), Chaux-de-Fonds (1990-92), III. ker. TVE (1992-94: 16 NB II-es bajnoki / 4 gól)

Egy Kincses gól a Tatabánya ellen.

2 hozzászólás a(z) Kincses Sándor: 60 bejegyzéshez

  • 1985. szeptember 4-én, a ZTE elleni, idegenben 3-2-re elvesztett mérkőzésen mutatkozott be a Fradiban.

    Első gólját 1986. szeptember 16-án a Békéscsaba ellen 1-0 megnyert meccsen szerezte hazai pályán.

  • Emlékszem egy szurkolói ankétra (25 éve volt), amikor Jenő bá’ azt mondta, hogy az ő pontrúgásai után alakul ki a legtöbb gólveszély. És nagyon sajnálom, hogy egy (akkori viszonyainkhoz mérten) “hanyatló” időszakban játszott nálunk, mert sokkal több volt benne.

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ