Koródy Károly

Koródy Károly

“Államvasuti tisztviselő. A József-téren kezdett footballozni, majd belépett a FTC-ba ott mindjárt a második csapatban játszott, rövid idő múlva pedig bekerült az első csapatba.” – í­rja róla a Sport-Világ.

A magyar középcsatárok közül ő törekedett először korszerű összjátékra. Rop­pant gyors, erélyes, gólképes játékosnak bizonyult. A Fradi „őskorában” Schlosser mellett Koródy volt a támadósor legeredményesebb játékosa. A mezőnyben is sokat vállalt magára és ügyesen oszto­gatott.

Koródy már az FTC első tartalékbajnoki (Szövetségi dí­j) cí­met nyert gárdájának a tagja volt.

Rendkí­vüli gazdag sikerlistája, az akkoriban ritka válogatott mérkőzések ellenére, tizenötszörös válogatottsággal is bővült. Az 1908-1912 közötti időszak válogatott csapatának centere, aki a nemzeti tizenegyben 6 góljából négyet az osztrákoknak lőtt. Nagy gyorsasága és jó lövőereje az átlag fölé emelte.

Az első világháborúban – testvérével együtt – a harctéren halt hősi halált.

Mellszobra – a balatonszárszói családi kripta felszámolása után – a Fradi Futballmúzeumba került…

(Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával)

2 hozzászólás a(z) Koródy Károly bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ