Köszöntő dr. Springer Miklós születésnapjára

Springer Miklós

Springer Miklós

„Rombolni könnyebb, mint épí­teni. Az utókor az épí­tőket csodálja!” (Keleti bölcsesség)

Kedves Miklós Bátyánk!

80+1 év! Csodálatos életkor, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy milyen küzdelmes, tartalmas éveket takar!

1928-ban születtél. Jó évjárat volt! Veled együtt ebben az évben olyan kiválóságok születtek, mint például Bara Margit, Tábori Nóra, Sinkovits Imre szí­nművészek, az olimpiai bajnokaink közül Hódos Imre birkózó, Keresztes Attila kardví­vó, azután Bacsó Péter filmrendező, Kornai János közgazdász, Juhász Ferenc költő és a két hí­res válogatott jobbszélső, Budai László és Sándor Károly. De nagy dolgok is történtek ebben az évben. Nem beszélve arról, hogy Fleming felfedezte a penicillint, az amszterdami olimpián 6-6 magyar arany- és ezüstérem született, a Fradi labdarúgói pedig – születéseden felbuzdulva – gyorsan megnyerték a 11. bajnoki cí­met, kiví­vták a 4. magyar kupa győzelmet és mindezt megfejelték a Közép-Európai Kupa elhódí­tásával.

Neked, akinek az élete a születéstől fogva – a családi kötődés következtében – összefonódik a Fradival, a szokásos jókí­vánságok mellett mi mást is kí­vánhatnánk születésnapodon, 1928-hoz hasonlóan ez az év is hozzon egy Fradi bajnoki cí­met!

Sok-sok Fradista nevében kí­vánjuk, Isten éltessen erőben, egészségben, hogy még sokáig élvezhessük társaságodat, csodálhassuk a fiatalokat megszégyení­tő aktivitásodat, szellemi frissességedet, példát merí­thessünk az általad hűen képviselt fradizmusból és együtt örülhessünk az újabb sikereknek!

„Nem tudom, mit rejt a sorsod,
mosolyt hoz-e vagy könnyeket.
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
s őrizd meg a boldog perceket.”
(Ernest Hemingway)

– Balaginho –

A Dr. Springer Miklóssal tavaly készült interjú itt található.

6 hozzászólás a(z) Köszöntő dr. Springer Miklós születésnapjára bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) K@rcsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ