Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 4.

Szemben a Mesterrel

Az öltözködés nem sokáig tartott. Hamarosan megjelent az öltöző folyosóján — mintha divatlapból vágták volna ki. Széles mosollyal vezetett be bennünket egy kis szobába, amolyan fogadóba, mutatván, foglaljunk helyet.

Mielőtt ez megtörtént volna, előszedtem egész utazásom alatt féltve őrzött ajándékomat, egy különleges „Miska-kancsót”. A hatás kedvéért kibontottam gondos csomagolásából és amúgy meztelenen adtam át kedves vendéglátómnak. Emlékeztem rá, amikor Pesten volt, herendi porcelánt vásárolt. Vihettem volna ezt is, de szándékosan a kerámia mellett döntöttem, mivel ez magyarabb, „vidékibb” és, nem utolsósorban — olcsó! Jót mulatott e kísérő szöveg hallatán és barátságos ölelés volt a köszönete. Furcsa ezt mondani saját ajándékunkról, de miután a beszélgetés alatt végig az asztalon állt a kancsó és H. H. jóformán le nem vette róla a szemét — már ott elhatároztam, ez lesz ezentúl a „nemzeti” ajándék, amelyet külföldi ismerőseimnek viszek.

Es kezdődött a kérdezz—felelek játék. Könnyen ment, mivel „előregyártott” kérdéseim voltak, a kérdezett pedig szívesen válaszolt. Két alkalommal egy-egy jó óra állt rendelkezésemre. Sok is, kevés is, hiszen a dupla fordítás felére csökkenti a műsoridőt.

A két beszélgetés egy-egy részletét, illetve annak néhány töredékét’ tudom csak itt leírni. Itt is volt „taktikám”. Nyugati embernél

két dolog: a fontos:

a pénz és az idő. Számolni kell azzal, hogy a legudvariasabb páciens is egyszer éz órájára pillant és a legizgalmasabb beszélgetés közepén bájos mosollyal közli, elnézést, de neki dolga van. Minden percet, lehetőséget ki kell használni. Tudtam, hogy négy edzőt (csapatot) fogok meglátogatni és ezért a kérdéseket is elosztottam négyfelé. Persze, maradtak közös kérdések is, elsősorban a heti edzésmunkára vonatkozóan, mikor, mit és hogyan edzenek. Ezek azonban inkább műhelytitkok — majd az edzőket untatom velük.

Készültem feltenni az első kérdésemet, de a „Mago” megelőzött.

— Hogy tetszett az edzés? Milyenek voltak az impressziói? — kérdezte, közben feszengett, mozgott, „vibrált”. És ez a túlfeszített állapot végig tartott. Nem volt türelmetlen, látszott rajta, szívesen beszélget, mégis az volt az érzésem, ugrásra kész állapotban van. büntetés neki a helyben maradás. Mintha már láttam volna ilyen embert!

Az impresszió szó miatt egyből sejtettem a kérdés lényeget, így meglepte, hogy ezúttal kihagytam a tolmácsot és egyből válaszoltam.

Néhány szóval elmondtam a látottak és a mi edzéseink közötti módszerbeli különbségeket és erre az volt a válasza:

— Látja (ő volt az egyetlen edző utam során, aki magázott) ezért érdekes a futball. Mindenki egyet akar, csak más-más úton közelíti meg!

Nála volt a legnehezebb betartani a játékszabályokat, ami nekem, a tanárnak, különösen szokatlan volt, mivel hamar észrevettem, hogy minden mondata három részből állt:

  • a) a kérdésre adandó válasz bevezetése;
  • b) kitérés az ezzel kapcsolatos, de más fogalomkörbe;
  • c) és a visszakérdezés.

Többször előfordult, hogy egyszerre hárman beszéltünk: H. H. olasz-franciául, a tolmács olasz-magyarul és én — hallgatásommal tettem „igazságot”.

Próbáljunk azonban rendet tartani. Így szóltam hozzá:

— Egyszer megkérdezték Európa minden országában a bajnokcsapat edzőjét, mi az edzői munkában a legfontosabb, mi az „ars poeticája”?
H. H. válasza akkor ez volt:
— Egyetlen fontos dolog van — a győzelem! A többi mellékes.

— Akkor a világverő Inter edzője volt. Vallja-e ezt ma is?
— Miért ne? Mi változott azóta? Az edzőnek

mindig győznie kell,

mert az az egyetlen dolog a futballban, amit nem kell megmagyarázni.

— A Rómánál hány csapat van, hány edzőt, orvost, gyúrót foglalkoztatnak?
— Az első csapatnál mindent én végzek, bár van egy segítségem, de szeretek mindent egy kézben tartani. Második csapat lényegében nincs, mivel tartalékbajnokság nálunk nem létezik. A tartalék egyenrangú a játszóval (a premizálás kivételével) ugyanúgy edz, edzőtáborba vonul és utazik, mint a többi. A többi csapatra is én ügyelek, én válogatom ki azokat a játékosokat, akik „felsőbb osztályba” léphetnek. A Róma utánpótlása nagyon jó, igen alaposan és szakszerűen foglalkozunk a fiatalokkal. Különben négy különböző korú utánpótláscsapatunk van, mindegyik külön edzővel, az I. csapatnál egy orvos és egy gyúró dolgozik, a többinél két orvos és két gyúró.

— Ha új csapathoz szerződik, megtart-e a régi szokásokból valamit és lassan változtat, vagy azonnal „huszárvágás” következik?
— Is-is. Az edzésmódszert és a taktikát

saját elképzelésemhez igazítom

és ez azonnal történik. A helyi szokásokat azonban tiszteletben tartom. Más edzőnek lenni Északon és más Délen, más Milánóban és a Rómánál, más bajnokcsapatnál és más a kiesőnél, más ott, ahol sok pénz van és ahol kevés!

Érdekes, az utóbbira nem is gondoltam.
— Van-e „papíron” elképzelt taktikája és ahhoz kell a játékosoknak alkalmazkodniuk, vagy a rendelkezésre álló játékosok alkatához alkalmazza Ön a taktikát?
— Erre egy szabály van: minden játékost a legjobb poszton kell játszatni és miután a modern labdarúgásban elmosódnak a posztok — ezt a kérdést az idő rövidesen felszámolja! Az lenne már ma is az ideális, ha minden játékos mindent tudna, ha nem lehetne egy csapat taktikáját számokkal és rajzokkal rögzíteni. Ma „átmeneti állapot” van: a középpályát meg kell szállni, akié a középpálya, az nyer!

Beszélgetésünk ezzel még koránt sem merült ki, annál inkább azonban a Népsportban rendelkezésemre bocsátott hely.

Így hát: a továbbiakról legközelebb.

(Folytatjuk)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 11.25. 19:30 Haladás-FTC (TV:M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ