Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 23.

A fradista Love story a filmvásznon folytatódik…

Flóri tehát újra jár.

Mit jár, játszik, a tarcsiban győztes gólt rúg, a fradista tábor lélegzet-visszafojtva figyeli minden lépését, még az edzéseken is a megszokottnál többen vannak – Albert-vizitben…

Hogy jó lesz-e a lába, vagy, hogy lesz-e még egyszer olyan, mint a dániai traumatikus karambol előtt volt, azt nem tudhatja senki, ő maga pedig szemérmesebb és babonásabb annál, minthogy naponta tartson „sajtótájékoztatót” lábának pillanatnyi állapotáról a tréningekre kijáró nyugdíjasok számára.

Így aztán mindenki csak figyel és megpróbálja magában összevetni Flóri mozgását, mozdulatainak látványát azzal a mozgással és azzal a látvánnyal, amelyet tőle az évek során láttak és megszoktak.

Hogy mit csinál egy kicsit másképp; hogy ugyanúgy rajtol-e egy-egy labdára, mint régen; hogy az oly tipikus alberti mozgáskoordináció és mozgásharmónia mennyiben tér el 1970 első hónapjaiban attól, amely mondjuk egy 1967-es Fradi-Újpest meccsen vagy éppen a liverpooli magyar-brazilon jellemezte.

Mert szájjal, hanggal, beszéddel lehet hazudni, de térddel nem…

A nem igazán egészséges futballista térd azonnal üzen a lelátó és a szurkolók felé, ha ott valami nincs rendben.

Jelzi, ha valami már nem a régi (gondoljunk csak Göröcs János vagy Törőcsik András tökéletesen megváltozott mozgására súlyos sérülésükből való visszatérésük után) a leggondosabb orvosi kezelés és a legóvatosabb mérkőzésre felkészítő edzésmunka dacára valami nyikorog-csikorog.

Mint az akkori autók alkatrészei, ha nem voltak igazán jól megolajozva.

Flóri mozgásán közvetlenül a visszatérése után nem látszott ilyesmi. A mozdulatai albertiek, hogy azt ne mondjam „császáriak” voltak, amikor meg mégsem, azt az edzők, a drukkerek, s talán mélyen legbelül ő maga is az óvatosság, a visszafogottság számlájára írta.

Az akkor már közel hét hónapos edzés- és meccsszünet alatt annyira vigyázott a súlyára, hogy egy deka nem sok, annyit sem kellett leadni, sőt, ha valaki figyelmesen megnézi az 1970 tavaszán róla készült felvételeket, akkor egy, a korábbi évekhez képest nyápicabb, szilfidebb Albert Flóriánt lát rajtuk.

Sajátságos módon ezekben a hetekben, hónapokban nem is annyira a lába, mint a lelke az igazán beteg.

Az 1970 januárjában az Üllői úti öltözőbe visszatérő Albert Flóriánt ugyanis nem ugyanazok a társak várják, mint akiket a nagy szárnyalás idején 1969 júniusában otthagyott.

A Tatabányára távozott edzővel, dr. Lakat Károllyal véd és dac szövetségben lévő Albert-Novák-Szűcs-Rákosi-Katona ötös meghatározó szerepének az öltözőn és csapaton belül vége, a korábban magukat egy kicsit háttérbe szorítottak brigádja lesz a hangadó.

Flóri jobbára egyedül edz, nincs benne a mindennapok forgatagában, Novákot az új edző, dr. Kalocsay Géza kimozdítja megszokott, bombabiztos helyéről, a jobbhátvéd posztjáról és beállóst (néha középpályást…) játszat vele, amit a nem éppen pisztráng-mozgású egykori világválogatott fegyelemmel, de nehezen visel. Katona pillanatok alatt a kezdő csapaton kívül találja magát, Szűcs Lajos pedig egyenesen elhagyja az Üllői úti klubot.

A fegyelem, a megbízhatóság, a tisztesség, a becsület, a fradizmus és hogy el ne felejtsük a professzionális futballtudás egyik zöld-fehérbe öltözött letéteményese a Bp. Honvédhoz igazol, s álmában sem gondolja, hogy ezzel az év futballbotrányát húzza a saját fejére.

Még a mai botrányokkal terhelt világban is egy évig élnének a bulvárlapok azokból a „sztorikból”, amelyek a remek beállós nevéhez kötődtek azokban az időkben.

Az egyik legjellemzőbb és legillusztratívabb példa, amikor autójának irányjelzőjét fordítva kötötte be a szerviz alkalmazottja, így állva bosszút Lajoson a klubváltásért, amelyet egyébként a világválogatottat is megjárt beállós közel sem puszta passzióból, szeszélyből, jókedvében kezdeményezett.

Lajosnak a lelkét sebezték meg az akkori Fradiban. Voltak, akik azzal vádolták, hogy nem tesz meg mindent a győzelemért, a mérkőzéseken nem hajt úgy, mint régen.

Szűcs Lajos „nem hajt”, aki amikor életében először futballpályára lépett elkezdett futni, s futott jószerivel megállás nélkül egészen addig, amíg Kispestig el nem hajtották?

Ő volt az a típusú futballista, aki edzői parancsra sem tudott volna végigácsorogni egy mérkőzést. Játékának lényege és alapeleme volt az állandó mozgás, az örökös bruszt, az ellenfelekkel való összecsapás keresésének szándéka, az ütközés, a szerelés, a becsúszás, az éppen szembenállók legjobb csatárainak hidegre tétele.

Neki mondják, hogy „nem fut”, hogy „nem hajt”?

Bejátszik persze a klubváltásba egy lakásügy is, amely azokban az időkben a játékoscsábítás egyik (ha nem a legfontosabb) eszköze volt.

Azokban az években sokkal nehezebben jutottak otthonhoz az emberek, mint manapság, hiszen még pénzért (sok pénzért) is szinte bravúr volt megfelelő, nívós lakáshoz jutni.

Szűcs Lajos két magyar bajnoki aranyérem, egy olimpiai bajnokság, biztos válogatott-béli tagság és egy világválogatottság „hátországával” kérte a Fradi vezetőit, hogy segítsék lakáshoz jutni, s míg azok a fülük botját sem mozgatták, a Honvéd vezetői egy azonnal beköltözhető, minden igényt kielégítő, majdhogynem villa-lakásnak mondható, a kor szóhasználatával élve „kéglit” biztosítottak számára a zuglói Abonyi utcában.

Magunk közt szólva, könnyebben tehették mindezt, mint tehették volna a Fradi vezetői, hiszen a Bp. Honvédot patronáló Magyar Néphadsereg már akkor is bőven el volt eresztve üresen álló lakásokkal, és ingatlanokkal, mégis állítom: ha Lajos az Üllői úton kérése megoldásának legalább a szándékát érzi, soha nem lesz a kispestiek játékosa…

De nem érezte, így elment, mint ahogy az akkori lapok Novákot, sőt Páncsics Miklóst is „összeboronálták” néhány másik fővárosi csapattal.

Ám ők végül maradtak, s megpróbáltak alkalmazkodni az új idők új szokásaihoz, elvárásaihoz és az öltözőben valamint a pályán alapvetően megváltozott körülményekhez.

Új fiúk is jöttek, a Fradi 1970-es csapatképén már ott van Kű Lajos, Mucha József, Bartosik János a vadonatújan igazoltak közül, egyre nagyobb szerepet kap a korábban peremembernek számító Füsi János és Megyesi István, gyakran játszik Horváth Árpád (az „Óriás”), az ifiből a felnőttek közé kerül a kivételes adottságokkal rendelkező kapus Kerekes Gyula, s az elnyűhetetlen, később szép karriert befutó Vépi Péter.

Állnak (balról): Dalnoki edző, Kerekes Gy., Novák, Vépi, Juhász I., Horváth Á., Páncsics, Bálint, Megyesi, Géczi, dr. Kalocsay Géza vezetőedző. Guggolnak: Szőke I., Füsi, Branikovits, Albert, Kű, Rákosi, Bartosik

Állnak (balról): Dalnoki edző, Kerekes Gy., Novák, Vépi, Juhász, Horváth Á., Páncsics, Bálint, Megyesi, Géczi, dr. Kalocsay Géza vezetőedző. Guggolnak: Szőke, Füsi, Branikovits, Albert, Kű, Rákosi, Bartosik

Kalocsay mester Dalnoki Jenőt veszi maga mellé segítőnek, s ketten közösen megkezdik a Ferencváros gyökeres átalakítását.

Az 1969-es „csak bronz” után, ha marad, apámnak is lépnie kellett volna, hiszen az látható és érzékelhető volt, hogy miközben a Fradi zuhan, az Újpest a csillagok felé tör, ám ha nincs edzőváltozás a belső feszültségek talán nem törnek elő olyan elementáris erővel, mint ahogy előtörtek távozása után.

Az új szakvezetés kezére játszik, hogy a bajnokságot éppen akkor szervezik át. 1970 tavaszán csak egy úgynevezett „félidényes” pontvadászatnak vágnak neki a csapatok, hogy annak végeztével vissza lehessen állni az őszi-tavaszi rendszerre.

A félidényes bajnokságok nálunk teljes értékű versenysorozatnak számítottak ugyan (a Győri ETO első bajnoki aranyát is egy ilyen csonka-menetnek köszönhette), de mégsem bírtak soha olyan értékkel, mint amikor valaki egy „igazi”, egy teljes meccs-sorozat végén szerezte meg az aranyat.

Lehetet kísérletezni, játékosokat kipróbálni, új játékformákat kitalálni, a vereségeknek nincs akkora súlya, mint egyébként.

A mezőnyt is két csoportra („A” és „B”) osztják, hogy aztán a végén a két csoportgyőztes oda-visszavágós alapon mérkőzzön meg a bajnoki címért.

Ezt a bajnoki döntőt (belső klikk-harcok ide, átigazolások, új játékosok, csapatátszervezés oda) végül a Ferencváros és az Újpest játssza, ám ez egy másik fejezet témája lesz.

Térjünk vissza főhősünkhöz, aki amolyan „félig kint vagyok, félig meg bent” alaphelyzetből figyeli a történéseket.

Hogy mi játszódik le benne arra nagyon jellemző, hogy tőle merőben szokatlan módon egy, a Labdarúgás című lapnak (szerző: Csillag István) adott interjújában kitárulkozik. Arról beszél, hogy sérülése jó alkalmat teremtett számára néhány közelinek hitt „barátja” megismerésére. Voltak, akik sérülése pillanatától a visszatéréséig töretlenül és emberi gyarlóságoktól mentesen kitartottak mellette; voltak, akik amint csitult körülötte a népszerűség lármája azonnal eltűntek, s bizony voltak olyanok is, akik konkrétan (ahogy ő fogalmazott a cikkben) „keresztbe tettek” neki.

El nem tudom képzelni, hogy Albert Flóriánnak, 1970-ben (tébláboljon akár nyakig gipszben) hogyan lehetett keresztbe tenni a Ferencvárosnál, de miért mondta volna, ha nem így érzi, ha nem így történik?…

A félidényes bajnokságban a Fradi az úgynevezett „B” csoportba nyer besorolást. Ellenfelei: Bp. Honvéd, Pécs, Csepel, Salgótarján, Szombathely, Dunaújváros, Szeged.

Az „A” csoportot az Újpest, a Vasas, a Győr, az MTK, a Tatabánya, a Komló a Diósgyőr és a Videoton alkotja.

Szó, ami szó: az A nemcsak az ábécében, hanem az erőviszonyok tekintetében is megelőzi a B-t…

Az új Fradi Salgótarjánban kezd, s Géczi – Bálint, Páncsics, Novák, Megyesi – Juhász, Mucha – Szőke, Branikovits, Kű, Füsi összeállításban Branikovits és Kű góljaival 2-1-re nyer!

Az 1969-es bajnokságot záró csapatból heten (Géczi, Megyesi, Juhász, Novák, Szőke, Branikovits, Füsi) pályán vannak ugyan, de hiányzik Rákosi, Katona, no és természetesen a múlt év júniusa óta harcképtelen koronagyémánt: Albert Flórián.

Salgótarjánban nyerni mégis izmos tett, hiszen ott már javában alakul a később legendássá lett Szalay-Répás-Básti középpályás hármas, a balszélen a kiismerhetetlenül cselező Jeckkel.

Győzelem ide, győzelem oda az 1967 januárjától 1969 decemberéig tartó nagy ferencvárosi Love storynak a jelek szerint egyszer és mindenkorra vége.

A magyar mégsem marad szerelmi történet nélkül.

A premier-mozikban ekkor mutatják be két amerikai egyetemista, Oliver és Jennifer a nézőktől több tucat papír zsebkendőt igénylő históriáját, az Arthur Hiller rendezte „Love Story” című filmet.

A nép özönlik a mozikba, Ryan O’Neal és Ali MacGraw remek játéka elvarázsolja a publikumot.

Jelentős a mozi konkurenciája, hiszen a Fradi első hazai mérkőzésére a Dunaújváros ellen (2-0) 5 000 néző kíváncsi csupán a Népstadionban.

Hiába, no, még mindig csak három hónappal vagyunk Marseille után…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 05.27. 20:00 Újpest–FTC (Tv: M4Sport)
Következik: 05.31. 21:05 PFLA-FTC (M4Sport)
Következik: 06.07. 21:05 FTC-DVTK (TV:M4Sport)
EL-csoportkör 2019
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
HOST