Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 23.

A fradista Love story a filmvásznon folytatódik…

Flóri tehát újra jár.

Mit jár, játszik, a tarcsiban győztes gólt rúg, a fradista tábor lélegzet-visszafojtva figyeli minden lépését, még az edzéseken is a megszokottnál többen vannak – Albert-vizitben…

Hogy jó lesz-e a lába, vagy, hogy lesz-e még egyszer olyan, mint a dániai traumatikus karambol előtt volt, azt nem tudhatja senki, ő maga pedig szemérmesebb és babonásabb annál, minthogy naponta tartson „sajtótájékoztatót” lábának pillanatnyi állapotáról a tréningekre kijáró nyugdí­jasok számára.

így aztán mindenki csak figyel és megpróbálja magában összevetni Flóri mozgását, mozdulatainak látványát azzal a mozgással és azzal a látvánnyal, amelyet tőle az évek során láttak és megszoktak.

Hogy mit csinál egy kicsit másképp; hogy ugyanúgy rajtol-e egy-egy labdára, mint régen; hogy az oly tipikus alberti mozgáskoordináció és mozgásharmónia mennyiben tér el 1970 első hónapjaiban attól, amely mondjuk egy 1967-es Fradi-Újpest meccsen vagy éppen a liverpooli magyar-brazilon jellemezte.

Mert szájjal, hanggal, beszéddel lehet hazudni, de térddel nem…

A nem igazán egészséges futballista térd azonnal üzen a lelátó és a szurkolók felé, ha ott valami nincs rendben.

Jelzi, ha valami már nem a régi (gondoljunk csak Göröcs János vagy Törőcsik András tökéletesen megváltozott mozgására súlyos sérülésükből való visszatérésük után) a leggondosabb orvosi kezelés és a legóvatosabb mérkőzésre felkészí­tő edzésmunka dacára valami nyikorog-csikorog.

Mint az akkori autók alkatrészei, ha nem voltak igazán jól megolajozva.

Flóri mozgásán közvetlenül a visszatérése után nem látszott ilyesmi. A mozdulatai albertiek, hogy azt ne mondjam „császáriak” voltak, amikor meg mégsem, azt az edzők, a drukkerek, s talán mélyen legbelül ő maga is az óvatosság, a visszafogottság számlájára í­rta.

Az akkor már közel hét hónapos edzés- és meccsszünet alatt annyira vigyázott a súlyára, hogy egy deka nem sok, annyit sem kellett leadni, sőt, ha valaki figyelmesen megnézi az 1970 tavaszán róla készült felvételeket, akkor egy, a korábbi évekhez képest nyápicabb, szilfidebb Albert Flóriánt lát rajtuk.

Sajátságos módon ezekben a hetekben, hónapokban nem is annyira a lába, mint a lelke az igazán beteg.

Az 1970 januárjában az Üllői úti öltözőbe visszatérő Albert Flóriánt ugyanis nem ugyanazok a társak várják, mint akiket a nagy szárnyalás idején 1969 júniusában otthagyott.

A Tatabányára távozott edzővel, dr. Lakat Károllyal véd és dac szövetségben lévő Albert-Novák-Szűcs-Rákosi-Katona ötös meghatározó szerepének az öltözőn és csapaton belül vége, a korábban magukat egy kicsit háttérbe szorí­tottak brigádja lesz a hangadó.

Flóri jobbára egyedül edz, nincs benne a mindennapok forgatagában, Novákot az új edző, dr. Kalocsay Géza kimozdí­tja megszokott, bombabiztos helyéről, a jobbhátvéd posztjáról és beállóst (néha középpályást…) játszat vele, amit a nem éppen pisztráng-mozgású egykori világválogatott fegyelemmel, de nehezen visel. Katona pillanatok alatt a kezdő csapaton kí­vül találja magát, Szűcs Lajos pedig egyenesen elhagyja az Üllői úti klubot.

A fegyelem, a megbí­zhatóság, a tisztesség, a becsület, a fradizmus és hogy el ne felejtsük a professzionális futballtudás egyik zöld-fehérbe öltözött letéteményese a Bp. Honvédhoz igazol, s álmában sem gondolja, hogy ezzel az év futballbotrányát húzza a saját fejére.

Még a mai botrányokkal terhelt világban is egy évig élnének a bulvárlapok azokból a „sztorikból”, amelyek a remek beállós nevéhez kötődtek azokban az időkben.

Az egyik legjellemzőbb és legillusztratí­vabb példa, amikor autójának irányjelzőjét fordí­tva kötötte be a szerviz alkalmazottja, í­gy állva bosszút Lajoson a klubváltásért, amelyet egyébként a világválogatottat is megjárt beállós közel sem puszta passzióból, szeszélyből, jókedvében kezdeményezett.

Lajosnak a lelkét sebezték meg az akkori Fradiban. Voltak, akik azzal vádolták, hogy nem tesz meg mindent a győzelemért, a mérkőzéseken nem hajt úgy, mint régen.

Szűcs Lajos „nem hajt”, aki amikor életében először futballpályára lépett elkezdett futni, s futott jószerivel megállás nélkül egészen addig, amí­g Kispestig el nem hajtották?

Ő volt az a tí­pusú futballista, aki edzői parancsra sem tudott volna végigácsorogni egy mérkőzést. Játékának lényege és alapeleme volt az állandó mozgás, az örökös bruszt, az ellenfelekkel való összecsapás keresésének szándéka, az ütközés, a szerelés, a becsúszás, az éppen szembenállók legjobb csatárainak hidegre tétele.

Neki mondják, hogy „nem fut”, hogy „nem hajt”?

Bejátszik persze a klubváltásba egy lakásügy is, amely azokban az időkben a játékoscsábí­tás egyik (ha nem a legfontosabb) eszköze volt.

Azokban az években sokkal nehezebben jutottak otthonhoz az emberek, mint manapság, hiszen még pénzért (sok pénzért) is szinte bravúr volt megfelelő, ní­vós lakáshoz jutni.

Szűcs Lajos két magyar bajnoki aranyérem, egy olimpiai bajnokság, biztos válogatott-béli tagság és egy világválogatottság „hátországával” kérte a Fradi vezetőit, hogy segí­tsék lakáshoz jutni, s mí­g azok a fülük botját sem mozgatták, a Honvéd vezetői egy azonnal beköltözhető, minden igényt kielégí­tő, majdhogynem villa-lakásnak mondható, a kor szóhasználatával élve „kéglit” biztosí­tottak számára a zuglói Abonyi utcában.

Magunk közt szólva, könnyebben tehették mindezt, mint tehették volna a Fradi vezetői, hiszen a Bp. Honvédot patronáló Magyar Néphadsereg már akkor is bőven el volt eresztve üresen álló lakásokkal, és ingatlanokkal, mégis állí­tom: ha Lajos az Üllői úton kérése megoldásának legalább a szándékát érzi, soha nem lesz a kispestiek játékosa…

De nem érezte, í­gy elment, mint ahogy az akkori lapok Novákot, sőt Páncsics Miklóst is „összeboronálták” néhány másik fővárosi csapattal.

Ám ők végül maradtak, s megpróbáltak alkalmazkodni az új idők új szokásaihoz, elvárásaihoz és az öltözőben valamint a pályán alapvetően megváltozott körülményekhez.

Új fiúk is jöttek, a Fradi 1970-es csapatképén már ott van Kű Lajos, Mucha József, Bartosik János a vadonatújan igazoltak közül, egyre nagyobb szerepet kap a korábban peremembernek számí­tó Füsi János és Megyesi István, gyakran játszik Horváth Árpád (az „Óriás”), az ifiből a felnőttek közé kerül a kivételes adottságokkal rendelkező kapus Kerekes Gyula, s az elnyűhetetlen, később szép karriert befutó Vépi Péter.

Állnak (balról): Dalnoki edző, Kerekes Gy., Novák, Vépi, Juhász I., Horváth Á., Páncsics, Bálint, Megyesi, Géczi, dr. Kalocsay Géza vezetőedző. Guggolnak: Szőke I., Füsi, Branikovits, Albert, Kű, Rákosi, Bartosik

Állnak (balról): Dalnoki edző, Kerekes Gy., Novák, Vépi, Juhász, Horváth Á., Páncsics, Bálint, Megyesi, Géczi, dr. Kalocsay Géza vezetőedző. Guggolnak: Szőke, Füsi, Branikovits, Albert, Kű, Rákosi, Bartosik

Kalocsay mester Dalnoki Jenőt veszi maga mellé segí­tőnek, s ketten közösen megkezdik a Ferencváros gyökeres átalakí­tását.

Az 1969-es „csak bronz” után, ha marad, apámnak is lépnie kellett volna, hiszen az látható és érzékelhető volt, hogy miközben a Fradi zuhan, az Újpest a csillagok felé tör, ám ha nincs edzőváltozás a belső feszültségek talán nem törnek elő olyan elementáris erővel, mint ahogy előtörtek távozása után.

Az új szakvezetés kezére játszik, hogy a bajnokságot éppen akkor szervezik át. 1970 tavaszán csak egy úgynevezett „félidényes” pontvadászatnak vágnak neki a csapatok, hogy annak végeztével vissza lehessen állni az őszi-tavaszi rendszerre.

A félidényes bajnokságok nálunk teljes értékű versenysorozatnak számí­tottak ugyan (a Győri ETO első bajnoki aranyát is egy ilyen csonka-menetnek köszönhette), de mégsem bí­rtak soha olyan értékkel, mint amikor valaki egy „igazi”, egy teljes meccs-sorozat végén szerezte meg az aranyat.

Lehetet kí­sérletezni, játékosokat kipróbálni, új játékformákat kitalálni, a vereségeknek nincs akkora súlya, mint egyébként.

A mezőnyt is két csoportra („A” és „B”) osztják, hogy aztán a végén a két csoportgyőztes oda-visszavágós alapon mérkőzzön meg a bajnoki cí­mért.

Ezt a bajnoki döntőt (belső klikk-harcok ide, átigazolások, új játékosok, csapatátszervezés oda) végül a Ferencváros és az Újpest játssza, ám ez egy másik fejezet témája lesz.

Térjünk vissza főhősünkhöz, aki amolyan „félig kint vagyok, félig meg bent” alaphelyzetből figyeli a történéseket.

Hogy mi játszódik le benne arra nagyon jellemző, hogy tőle merőben szokatlan módon egy, a Labdarúgás cí­mű lapnak (szerző: Csillag István) adott interjújában kitárulkozik. Arról beszél, hogy sérülése jó alkalmat teremtett számára néhány közelinek hitt „barátja” megismerésére. Voltak, akik sérülése pillanatától a visszatéréséig töretlenül és emberi gyarlóságoktól mentesen kitartottak mellette; voltak, akik amint csitult körülötte a népszerűség lármája azonnal eltűntek, s bizony voltak olyanok is, akik konkrétan (ahogy ő fogalmazott a cikkben) „keresztbe tettek” neki.

El nem tudom képzelni, hogy Albert Flóriánnak, 1970-ben (tébláboljon akár nyakig gipszben) hogyan lehetett keresztbe tenni a Ferencvárosnál, de miért mondta volna, ha nem í­gy érzi, ha nem í­gy történik?…

A félidényes bajnokságban a Fradi az úgynevezett „B” csoportba nyer besorolást. Ellenfelei: Bp. Honvéd, Pécs, Csepel, Salgótarján, Szombathely, Dunaújváros, Szeged.

Az „A” csoportot az Újpest, a Vasas, a Győr, az MTK, a Tatabánya, a Komló a Diósgyőr és a Videoton alkotja.

Szó, ami szó: az A nemcsak az ábécében, hanem az erőviszonyok tekintetében is megelőzi a B-t…

Az új Fradi Salgótarjánban kezd, s Géczi – Bálint, Páncsics, Novák, Megyesi – Juhász, Mucha – Szőke, Branikovits, Kű, Füsi összeállí­tásban Branikovits és Kű góljaival 2-1-re nyer!

Az 1969-es bajnokságot záró csapatból heten (Géczi, Megyesi, Juhász, Novák, Szőke, Branikovits, Füsi) pályán vannak ugyan, de hiányzik Rákosi, Katona, no és természetesen a múlt év júniusa óta harcképtelen koronagyémánt: Albert Flórián.

Salgótarjánban nyerni mégis izmos tett, hiszen ott már javában alakul a később legendássá lett Szalay-Répás-Básti középpályás hármas, a balszélen a kiismerhetetlenül cselező Jeckkel.

Győzelem ide, győzelem oda az 1967 januárjától 1969 decemberéig tartó nagy ferencvárosi Love storynak a jelek szerint egyszer és mindenkorra vége.

A magyar mégsem marad szerelmi történet nélkül.

A premier-mozikban ekkor mutatják be két amerikai egyetemista, Oliver és Jennifer a nézőktől több tucat papí­r zsebkendőt igénylő históriáját, az Arthur Hiller rendezte „Love Story” cí­mű filmet.

A nép özönlik a mozikba, Ryan O’Neal és Ali MacGraw remek játéka elvarázsolja a publikumot.

Jelentős a mozi konkurenciája, hiszen a Fradi első hazai mérkőzésére a Dunaújváros ellen (2-0) 5 000 néző kí­váncsi csupán a Népstadionban.

Hiába, no, még mindig csak három hónappal vagyunk Marseille után…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.20. 21:00, m4sport
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
11.01. 16:00, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ