Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 3.

Két gól a Diósgyőrnek, s a nép már zsenit kiált!

1958 koronás esztendő volt Albert Flórián életében.

A januárt ugyan még „csak” az ifi válogatottban kezdi, ám a Képes Sport már az ő fotójával illusztrálja a luxemburgi UEFA tornára készülő csapat előkészületi mérkőzését: Ifjúsági válogatott – Bp. Petőfi 6:2.

A képaláí­rás: „Albert sokszor meglepő eleganciával csapta be ellenfeleit…”.

A mondat önmagáért beszél: akkoriban még meglepő volt, hogy a Fradi ifi centere elegánsan futballozik.

Később évtizedeken át védjegyévé vált ez a bizonyos elegancia, ami adódott magasságából, testtartásából, még a futball közben is nyugodtan arisztokratikusnak mondható megjelenéséből és mozgásából.

Soha nem volt elesett, nem volt törődött, nem volt magába roskadt, nem látszottak rajta belső kí­nok és gyötrődések. Az a nagy igazság, hogy már ifi korában is „császári” stí­lusban futballozott.

Voltak, akik ezt pökhendi stí­lusnak tartották.

Ebben sem volt igazuk.

A senki máséval össze nem téveszthető alberti-stí­l nem pökhendi volt, csak a végsőkig kiszámí­tott és a legprecí­zebben megtervezett.

Sem az ifiben, sem Aranylabdásként soha nem rohangált fel és alá a pályán, mint egy fékevesztett búgócsiga, nem úgy akarta magát eladni a közönségnek, hogy „ha kell, meghalok a pályán”, ezzel szemben, szinte lépésről lépésre kiszámí­tottan mindig annyit tett meg a labdával és a labda felé, amennyit az adott játékszituáció feltétlenül megkövetelt.

A komputerről akkor még nem is álmodott a világ, ám az ő mozgását a pályán, mintha egy komputer-zseni tervezte volna meg mérkőzésről mérkőzésre.

Soha nem tűnt fel a pálya minden pontján (szerintem úgy játszotta végig a pályafutását és úgy futott be világra szóló karriert, hogy egyetlen egyszer sem fordult meg a jobb vagy a balhátvéd helyén; annak ellenére, hogy zseniálisan fejelt, az ellenfelek szögleteinél nem ékelődött be saját védőtársai közé a hárí­tás szándékával…) élet-, és játéktere a felezővonaltól az ellenfél alapvonaláig tartott.

Azon belül is, mint azt később egy nagy visszhangot kiváltó interjújában elmondta: a 16-os és környéke volt a világa.

Azon a bizonyos januáron még meglehetősen messze volt álmai megvalósulásától, az NB I-es bemutatkozástól.

Amikor éppen az ifi válogatott tagjaként azon a bizonyos Bp. Petőfi elleni meccsen volt elegáns, a Ferencváros első csapata is edzőmeccset játszott, s talán nem érdektelen, hogy milyen összeállí­tásban, hiszen közéjük kellett valahogy beférkőznie. A Horváth – Thomann, Mátrai, Hruby – Gerendás, Dékány – Dálnoki, Orosz, Friedmanszky, Vilezsál, Fenyvesi összeállí­tású Fradinál finoman szólva is tart számon jó néhány sokkal jobbat a klub történelme.

Flóri számára mégis ez volt akkor a bevehetetlen tizenegy.

Kit tud majd innen kiszorí­tani? Kiváltképp úgy, hogy mint az a fentebbi „stí­lusgyakorlat” leí­rásából talán mindenki számára kiderült: őt nem lehetett akár 6-7 poszton is a csapatban elképzelni, vagy számí­tásba venni.

A minden í­zében remek Orosz Pál, a gólgyártás tekintetében sztahanovistának számí­tó Friedmanszky Zoltán és az elnyűhetetlen, meg amúgy is Fradi-ikonnak számí­tó Vilezsál Oszkár posztja, a jobb- és balösszekötő, no meg természetesen a centeri beosztás jöhetett csak szóba.

Mit mondjak, a védelemben, a fedezetsorban, vagy a széleken összehasonlí­thatatlanul könnyebb lett volna a dolga.

Egyelőre nem is tudott az első csapat közelébe kerülni, élte hát a reményteli nagy tehetségek voltaképpen boldog életét.

A sportimádó magyarokkal együtt örült annak, hogy a Sportcsarnokban megrendezett asztalitenisz EB-n, női egyesben Kóczián Éva, vegyes párosban pedig a Lantosné, Farkas Gizi (az Aranycsapat remek balhátvédjének, Lantos Mihálynak a felesége) – Berczik Zoltán kettős Európa bajnokságot nyert, sőt egy tehetősebb gimnáziumi osztálytársánál, akiknek már volt televí­ziójuk az első televí­ziós  sportközvetí­tést is megcsodálta. Jelesül a pozsonyi műkorcsolya EB-t, ahol utoljára lépett jégre a remek Nagy testvérpár.

A Puskinban, a Május 1-ben,  a Munkásban, a  Hunyadiban, a Táncsicsban és az Alkotmányban (ezek a premier-mozik közé tartoztak) akkor mutatták be  „A tettes ismeretlen” cí­mű filmet a még gyereklánynak számí­tó, de már  akkor gyönyörű Moór Mariann főszereplésével;  az MLSZ akkor költözött legendás székházába, a Népköztársaság útja 47 szám alá, amely aztán hosszú évtizedeken át a magyar futball otthona maradt; a Népstadionban akkor állí­tották fel a szobrokat, amelyek arról hí­resültek el, hogy az általuk körbezárt fél futballpályányi füves területen melegí­tettek mindig a kettős rangadók résztvevői.

Az év nagy sporteseménye mégis a svédországi labdarúgó-világbajnokság volt, amelyről Albert Flórián (kivételes tehetsége ide, meglepő eleganciája oda) álmában sem gondolhatja, hogy egészen 1970-ig az utolsó olyan világjáték lesz, ahol nem játszik jelentős szerepet!

A magyar futball kezdi kiheverni az 1954-es elveszí­tett világbajnoki döntő közvetlen sokkját. Már túl vagyunk az 1956-os, ahogy akkoriban mondták „eseményeken”. Az Aranycsapat a múlté. Puskás a Real Madridban, Kocsis és Czibor a Barcelonában játszik, a berni ezüstérmesek közül négyen (Grosics, Bozsik, Budai, Hidegkuti) kapnak helyet a Baróti-Lakat-Sós hármas dirigálta világbajnoki csapatban.

Az élet néha egy őrült zsugás módjára keveri a lapokat, í­gy történik, hogy a svédországi vb-n június 15.-én 4:0-ra verjük Mexikót, közben Budapesten június 16.-án  kivégzik Nagy Imrét,  17.-én  2:1-re kikapunk Walestől,  ami azt jelenti: számunkra a világbajnokság véget ért; 18.-án az Urániában bemutatják a „Szállnak a darvak” cí­mű szovjet filmet Tatjana Szamojlovával  és Alekszej Batalovval ; a Magyar Jégrevű augusztus 20.-ára nagyszabású jégparádét hirdet a Népstadionba (!), a Nagy testvérpár, Czakó György, Kuharovicz Miklós és Jurek Eszter részvételével.

A belépőjegy ára: 25 forint.

A fenti eseményeknek az égvilágon semmi, vagy éppen nagyon is sok közük van egymáshoz.  Legyen í­gy, vagy úgy, az biztos: hősünk, Albert Fórián nagyjából ilyen eseményektől körülölelten végzi el a Madách gimnázium harmadik osztályát.

Az év szeptemberében Diósgyőrben, mint az ifi válogatottból kirobbanthatatlan törzstag játszik egy meccsen a Szovjetunió fiataljai ellen, amelyet ugyan a vendégek nyernek 2:1-re, ám a másnapi sportlapban ez áll: „ A Diósgyőrben szerepelt fiataljaink között azért van néhány sokat í­gérő, tehetséges játékos is (Landira, Kövesre, Menczelre, Kovács II-re és Albertre gondolunk), akik ha megfelelően foglalkoznak velük, valódi utánpótlásai lehetnek a nagyválogatottnak!”.

Életében először ebben a cikkben emlékeznek meg róla, mint majdani, lehetséges válogatott futballistáról, ami kétségkí­vül remek dolog, sőt magasztos érzés lehetett számára.  Kiváltképp úgy, hogy még az NB I-es bemutatkozása sem történt meg.

Pedig a Fradi akkoriban minden, csak nem remek. A bajnokságot az MTK nyeri, az Üllői útiak leginkább azzal tűnnek ki a mezőnyből, hogy szabályos zöld szí­nű, galléros, gombos, utcai inget hordanak mez gyanánt a bajnoki találkozóikon. (Ugyanebből a tí­pusból és fazonból volt hófehér is.)

Az 1958/59-es bajnokság őszi idényében sem remekelnek különösebben, a 7. fordulóban a Vasas Mathesz Imre góljával 1:0-ra veri a Horváth – Forgács, Mátrai, Berta – Vilezsál, Dékány dr. – Dálnoki, Orosz, Friedmanszky, Borsos, Fenyvesi összeállí­tású Fradit, s miután a csapat a 6. helyre zuhan vissza a táblázaton, az edző Tátrai Sándor is érzi: radikális változásra van szükség.

így jön el Albert Flórián életében az oly fontos dátum: 1958. november másodika!

Újra kettős mérkőzés a Népstadionban: a Vasas és a Győri ETO 0:0-ra végez egymással, jöhet a főmeccs.  Ferencváros – Diósgyőr.

A Vasastól elszenvedett vereség és a 6. hely hatására Tátrai edző alaposan átszervezte a csapatot.

Horváth maradt a kapuban, kimaradt a jobbhátvéd Forgács és Kiss III került a helyére. Mátrai és Berta túlélték a viharos napokat, miként a fedezetsorban Vilezsál is, de neki ezúttal nem Dékány dr., hanem Győri-Kiss lett a párja. A csatársor jobbszélére Dálnoki helyett Rákosi (…) került, Orosz maradt a jobbösszekötő, kikerült a csapatból Borsos, Friedmanszky húzódott ki középről balösszekötőbe, Fenyvesi játszott újra balszélsőt.

No, de ki volt a center?

Ki volt az új középcsatár?

Kié lett az oly sok legendás előd viselte 9-es számú zöld fehér mez?

Igen, a meccs napján éppen 17 éves és 47 napos Albert Flóriáné!

A Diósgyőr a maga Tóth – Werner, Szigeti, Jakobi – Solymosi, Paulás – Iván, Csányi, Papp, Fekete, Matisz összeállí­tású csapatával ezen a vacogtatóan hideg novemberi délutánon nem sokat tudott a meccshez hozzá tenni.

A Ferencváros 3:1-re nyert.  Rúgott gólt Rákosi, s a diósgyőri Csányi is, de az igazi szenzációt az jelentette, hogy a zöld-fehérek újonca Albert Flórián élete első NB I-es bajnoki meccsén kétszer is a hálóba talált.

Ilyen bemutatkozás csak a mesében, meg a Fradiban létezik, meg persze máshol is, csak arról nem nagyon szoktak regélni.

(fotó: Képes Sport)

Flóri egyik gólja amolyan tipikus alberti, közvetlen közelről bepofozós gól volt, a másik viszont rendesen megihlette a Képes Sport tudósí­tóját, aki miután elszörnyülködött azon, hogy a Vasas-Győr meccsen a győri Pió Imre milyen ügyetlenül rontott el egy helyzetet, í­gy folytatta: „… mennyivel másként csinálta mindezt másfél órával később Albert! 50 méteres, okos, higgadt, körültekintő vágta után el Solymosi mellett, el Tóth mellett is, s aztán könnyed kis pofozás a csüddel. Olyan nyugodt gól, hogy az egy 17 éves játékostól szinte szégyen is…”.

Az ősfradisták persze a fellegekben jártak.

Megérezték: imádott csapatukba ezen a mérkőzésen megérkezett valaki, akinek talentumát nem lehet senki mással azonos mércével mérni.

Egy zseni bújt a 9-es számú zöld mezbe, egy olyan kivételes egyéniség, aki történelmet í­r majd zöld-fehérben.

Arra persze élő ember nem gondolt a voltaképpen játszadozva megnyert 3:1-es mérkőzés után, hogy ez a „Flóri gyerek” egyszer majd Aranylabdás lesz, az angliai vb-n lefutballozza a pályáról a brazilokat, mi több: stadiont fognak elnevezni róla.

Ezek már a Flóri bónuszai voltak.

Kellér Dezső sem tudta, hogy valaki már javában í­rja a jövő évi szilveszteri konferansziéjának záró poénját.

A poén Albertről szólt. Meg Albertfalváról.

Kellér szerint utóbbit az előbbiről nevezték el…

2 hozzászólás a(z) Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 3. bejegyzéshez

  • Albert kapcsán ismételten előjön a >csí­pőretett kéz-szindróma<. Sokakat irritált, sokan nem tudtak mit kezdeni vele.
    Én viszont nagyon hamar rájöttem ennek valószí­nű okára.
    Bár világéletemben városi gyerek voltam, de gimnazista és egyetemista koromban a vakációk idején sokat segí­tettem falusi ismerőseimnek a mezőgazdasági és erdei munkákban. Idővel egészen hasznos „segéderő” lettem, aki nemegyszer helyettesí­tette a más okok miatt távol lévő eredeti segéderőt (házastársat, felnőtt fiút). Egyenrangú partner voltam pl. a szénásszekér megrakásában, és még dolgoztam igazi cséphadaróval is.
    És ekkor jöttem rá valamire: a földeken dolgozó parasztemberek időnként abbahagyva a munkát csí­pőretett kézzel álldogáltak egy kicsit. Nem hinném, hogy a magyar paraszt ezt valami „piperkőcségből” találta ki. Kipróbáltam, és rájöttem, hogy ez mennyire pihentető.
    Albert vagy még szülőfalujából hozta ezt a tudást, vagy magától jött rá. De ez is egyik oka volt annak, hogy a meccs végére sem volt kifacsart. (A másik természetesen a szerző által emlí­tett racionális erőbeosztás.)
    Egyébként ez az eredetileg jelentéktelennek í­gérkező meccs egyike lett idővel számomra az "emlékezetes" meccsek egyikének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
09.22.20:00 M4 Sport
09.26. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ