Lipcsei Péter: 47

A Ferencvárosi labdarúgás több mint száz éves történelme során szinte minden évtizednek megvoltak a meghatározó játékosai. Olyanok, akik a játékukkal, a góljaikkal, a Fradihoz fűződő viszonyukkal örökre beí­rták magukat a történelmünk lapjaira. A legtöbbjüket sajnos csak a videókon láthattuk játszani, vagy emléküket a megsárgult újságok hasábjain tudjuk ápolni, de mivel az emlékezet megőrizte őket a jövőnek, soha, de soha nem merülhetnek a feledés homályába.

Azt, hogy szerencsés korban születtünk-e, nehéz eldönteni, de ahogy az elején í­rtam, minden kornak megvoltak és megvannak a legendás alakjai, akik közül néhányan olyan helyet ví­vtak ki maguknak, mely ténylegesen örökké belé fog ivódni minden Ferencvárosi szurkoló szí­vébe. Lipcsei Péter ilyen helyet foglal el aki szinte egybeforr a Ferencvárossal. Peti pályafutása, góljai, kiállása a Fradiért a nehéz időkben, példát mutat a három E betű igazi értelmének. 

Erkölcs – tudjuk, amióta a Fradiba került, más élvonalbeli magyar klubban nem szerepelt. Tudjuk, hogy mikor súlyos sérülése miatt megszakadni látszott í­géretes külföldi pályafutása, a Fradiba jött vissza „gyógyulni”. Tudta, itt a játék mellett megkapja azt a plusz szeretetet mely minden gyógyulás alapja. Egy szezon után megpróbálta újra, de mikor 2000-ben ismét hazatért, már mindenki tudta, Lipcsei Peti a Fradiban befejezi be a pályafutását. Ezután még 10 évig játszott, részese volt történelmünk egyik „legsötétebb” és legigazságtalanabb í­téletének, a száműzetésünknek az NB II-be. Végigjátszotta ezt az időszakot is. Részese volt a visszatérésünknek is, de a 2009/2010-s bajnoki szezonban már mindenki előtt egyértelmű volt, hogy Peti 2010. május 22-én, az utolsó fordulóban fejezi be aktí­v labdarúgó pályafutását.

Erő – sokan nem hittek már benne, sokan kételkedtek abban, hogy ilyen sérülés után még vissza lehet kapaszkodni és újra el lehet jutni a csúcsra. Két bajnoki cí­m és két kupagyőzelem bizonyí­tja, ha van bennünk erő és kitartás, ha hiszünk a céljainkban és tudjuk, hogy szükség van még ránk, az erő meg tudja sokszorozni a cselekedeteinket. Reményeink szerint ezt a fajta erőt át tudja majd plántálni a jövő generációba, hiszen nincs igazi Ferencváros saját nevelésű játékosok nélkül.

Egyetértés – Anatole France-t idézve „bölcsességre vall egyetértésben élni olyanokkal, akiket nem tudunk elhagyni”, minden Fradista tudja, hogy mire is gondolok. Mert mikor sorsunk rosszra fordult, amikor egyik napról a másikra összeomlani látszott több százezer ember hite, reménye és álma, volt egy ember, aki szinte egymaga rántotta vissza a Ferencvárost a szakadék széléről. Ha akkor nincs Lipcsei Peti, lehet, hogy Fradi sincs többé. Tudom, ezek nagy szavak, tudom, hogy talán nem is szabadna mindent Petire testálni, hiszen egyszer éppen ő mondta, hogy „nem csináltam semmi különlegeset, csak tettem a dolgom a Fradiért”.

Ezért is szeretjük Lipcsei Petit, ezért is vált védjeggyé a neve, ezért is szokott a szurkolótábor a nevével üzenni. A hűséget nem lehet követelni, a hűséget nem szabad kérni és a hűséget nem szabad í­gérni. Hűséget csak adni lehet és elfogadni. Amikor befejezte a pályán, elkezdte a kispadon. 2010 nyarától a második csapatunk edzőjeként dolgozott, jelenleg az NB III-as csapatunk trénere.

Lipcsei Peti ma 44 éves. Nem akartam önéletrajzot í­rni, hiszen kevés olyan Fradista él köztünk, aki nem fújja kí­vülről pályafutásának legfontosabb állomásait, ráadásul továbbra is köztünk van és Ferencvárosért dolgozik. Tizennyolc évesen került a Fradihoz, ennek már huszonkét éve. Egy sokunk számára emlékezetes bajnokin mutatkozott be, mely egy szintén legendás Fradista, Nyilasi Tibor bemutatkozása is volt. Peti a pályán, Nyí­l a kispadon bizonyí­tott, melynek az ősi ellenfél, az Újpest látta a kárát. 648 mérkőzés, 170 gól, 4 bajnoki cí­m, 6 magyar kupa, 4 szuperkupa győzelem. Számos egyéni dí­jat is kapott pályafutása során: kétszer lett az év labdarúgója, Toldi vándordí­jas és a Ferencváros örökös bajnoka. Talán az utolsó dí­j jelzi igazán Peti pályafutását. Örökös bajnok, örökös Fradista, egy csodálatos klub kiváló játékosa.

Boldog születésnapot Peti!

8 hozzászólás a(z) Lipcsei Péter: 47 bejegyzéshez

  • idézet: “… Két bajnoki cí­m és két kupagyőzelem bizonyí­tja, ha van bennünk erő és kitartás, ha hiszünk a céljainkban és tudjuk, hogy szükség van még ránk, az erő meg tudja sokszorozni a cselekedeteinket. Reményeink szerint ezt a fajta erőt át tudja majd plántálni a jövő generációba, hiszen nincs igazi Ferencváros saját nevelésű játékosok nélkül…”

    Ebbôl a szép összefoglalò megemlékezésbôl ezt a mondatokat szeretném kiragadni:

    Lipcsei Pétert csak 2003-tòl, vagyis a megalí zò NB-II-es kirí ndulí sbòl ismertem meg focistí nak. Elôtte nem Volt alkalmam. Egyrészt, mert még nem Volt lehetôségem a Magyar TV fogí sí hoz, mí srészt, mert pont akkor Volt Péter fiatal, amikor én mí r öregedni kezdtem.

    Nekem is pont ez a benyomí som Volt, hogy — bí r jò tudí sù és képességû futbalista — ô nem azok közé akart (!) tartozni, akik a prìmet viszik.

    Ez azon is bizonyul, hogy az NB-III-as utí npòtlí st ví llalja, ahol nem tud nyilví nosan babérokat betakarìtani, de ahol folyamatos és kitartò munka a fontos.

    Remélem én is, lalolib, hogy a “…hiszen nincs igazi Ferencváros saját nevelésű játékosok nélkül…” pont az ô példí jí val bebizonyosodni fog majd.

  • Nagyszerű futballista, IGAZI FRADISTA, szenzációs gólok, indí­tások.
    BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, PÉTER !

  • )0-91-92.ben biztos voltam benne, hogy hosszú idők után újra nemzetközi klasszis játékosunk van… ha nincs az a szörnyű sérülés, talán SZUPERKLASSZIS lehette volna.. hisz Portoban is sztár volt, Robsonnak, Mourinhonak megfelelt… mehetett volna a Barcába… kár ezen busongani… ami jobban fáj: Peti, majd Lisztes Krisztián volt az utolsó, akit 18 évesen be lehetett dobni és egyből “frontember” lett… nem csak “edződött”, “légkört szokott” évekig… Tessék mondani, kérdezzük már meg a Fradi-utánpótlásban/-ból élőket: az utóbbi 20-25 évben hány játékost neveltek fel, akit 18 évesen be lehetett dobni az I. csapatba??? Ahogy régen a kiéhezett hölgyek í­rták volna a társkereső rovatba: “Sürgős választ kérek a kiadóba, kalandorok se kí­méljenek…”… MIT MŠ°VELNEK A FRANZSTADTBAN AZ “U” EDZŐK??? Hol vannak a Juhászok, Szőkék, Vargák, Albertek, Ebedlik, Nyilasik???? HOL????

  • Isten éltessen sokáig Lipcsei Péter! Te vagy a Ferencváros Királya, aki a legnehezebb időben is kitartottál szeretett klubbunk mellett!Minden elismerésem, és nagyon köszönöm, hogy olyan sok felejthetetlen pillanatot szereztél nekem a 20 éves pályafutásod alatt!Egy igazi legenda vagy, akit soha nem felejtünk el, akinek nevét aranybetűkkel í­runk a a FRADI történelem könyvébe!!!

  • Péter a kedvencem, én rajta nőttem fel. Ezért is köszönöm ezt a méltó megemlékezést. A hivatalosnak mondott oldalunk csak felsorolni tudta az eredményeit. Ennyit az igazi Fradizmusról.

  • A XX/XXI. század fordulójának nyugodtan mondhatjuk legnagyobb Fradistája. Focitudásban is, emberségben is. Elment ugyan a vándorlegény szerencsét próbálni, de mindig hazatért. Adyval szólva:

    Föl-földobott kő, földedre hullva,
    Kicsi országom, újra meg újra
    Hazajön a fiad.

    Messze tornyokat látogat sorba,
    Szédül, elbusong s lehull a porba,
    Amelyből vétetett.

    Isten éltessen, Peti, jó sokáig, hogy segí­thesd a Fradit minden tudásoddal és szereteteddel!

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ