Magyarok a futball-világbajnokságokon

magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0001Albert Flórián (1941)

1962-ben három, 1966-ban négy mérkőzésen játszott.

Világviszonylatban is a legnagyobb futballisták közé tartozott. Egész pályafutása alatt a Ferencvárosban játszott. Tizenhét évesen mutatkozott be az első osztályban, s rögtön két gólt lőtt. Egy évre rá már a nagyválogatottban terelgette a labdát.

Magasfokú technikai tudás jellemezte játékát. Brilliáns, kiismerhetetlen cseleivel megbolondí­totta az ellenfél védőit. Lábbal, fejjel egyaránt veszélyes volt a kapura. Középcsatárként ontotta a gólokat. Később kissé hátravonva szervezte a játékot. Zseniálisan ismerte fel, hogy az adott pillanatban mi a megfelelő megoldás. Egyik főszereplője volt a brazilok elleni angliai győzelemnek.

A dél-amerikaiak tiszteletük jeléül meghí­vták a következő év januárjában vendégszereplésre. A Flamengo csapatával edzett és játszott három hetet, megmutatva kiemelkedő tudását.

1967 végén a Francé Football szavazásán elnyerte az Aranylabdát.

Eddig az egyetlen magyar futballista, aki ilyen elismerést érdemelt ki. Sajnos, egy 1969-es Dánia elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett és utána már kevesebbszer tündökölt.

magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0003_albert1974. március 17-én a Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzésen góllal búcsúzott az aktí­v pályafutásától. A körülbelül hatvanezres közönség állva tapsolt Flórinak a „Császárnak”. Ez volt a háromszázötvenegyedik bajnoki mérkőzése.

A Ferencvárossal négy bajnoki aranyat nyert, háromszor volt gólkirály, egyszer az év labdarúgója. 1965-ben jelentős szerepe volt abban, hogy a Fradi megnyerte a Vásárvárosok Kupáját. ( az UEFA Kupa elődje ) Hetvenöt alkalommal szerepelt a válogatottban.

.

***

.

Kilenc világbajnokság történetét elevení­ti fel ez a könyv, olyan világbajnokságokét, amelyeken mi magyarok is szereplők, sőt főszereplők voltunk. Az első, 1934-es mérkőzéstől végigkövethetjük az eseményeket az utolsó, 1986-os megmérettetésig.

Fantasztikus futballtörténelmünk van, amit meg kell ismernie az újabb és újabb nemzedéknek. Volt egy “Aranycsapatunk”, de őket megelőzően és őket követően találunk olyan hazai válogatottat, amely korának meghatározó csapata volt.

A világbajnokságokon szerepelt összes játékos pályafutása és – egyedülálló módon – a fényképe is megtalálható a kötetben. Remélem, kellemes olvasmány lesz azoknak, akik először találkoznak a régi sztárokkal, mérkőzésekkel és azoknak is, akik jó ismerői az elmúlt évtizedek világ
bajnokságainak.

A szerző

.

***

Az 1938-as világbajnokságon ezüstérmes csapat Fradi játékosai

(részletek a könyvből):

.

 

magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0010_hadaHáda József (1911-1994)

1938-ban egyszer védte a magyar kaput. A Ferencváros labdarúgója volt. A kor nagy kapusai közé tartozott. A higgadtság mintaképe volt. Háromszoros bajnok. Sí­rfeliratán ez áll:

Háda.
A Fradi arany diplomás válogatott kapusa.

A válogatottban tizenhatszor védett.

.

Korányi (Kronenberger) I. Lajos ( 1907-1981 )magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0005_korányi

1938-ban három mérkőzésen játszott.

A szegedi Bástyából került a válogatottba. A ’38-as vb idején a Ferencváros, később a Phőbus FC ( 1957-ben megszűnt), majd rövid ideig a francia FC Séte, hazatérve a Nemzeti SC ( 1950-ben megszűnt), a Weisz Manfréd FC ( a későbbi Csepel), legvégül a Losonci AFC-ben játszott. Igazán regényes futball-karrier.

Háromszoros bajnok a Fradival.

A válogatottban negyven alkalommal játszott.

magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0006_polgarPolgár ( Pignitzky) Gyula (1912-1992 )

1938-ban a döntőben játszott.

Kiváló testi adottságokkal rendelkező játékos volt. A hátvédsor jobboldalán játszott a vb-n de ezen kí­vül a védelem minden posztján, sőt csatárként is bevethető volt. Mindkét lábbal remekül lőtt.

A Budai 11-ben, majd a Ferencvárosban focizott. Utóbbival négyszer volt bajnok. 1934-ben az év labdarúgója.

A válogatottban huszonhat alkalommal kapott szerepet.

.

Lázár Gyula ( 1911-1983 )magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0007_lazar

1934-ben egy, 1938-ban mind a négy mérkőzésen játszott.

Elegáns, stí­lusos játékával érdemelte ki a „Tanár Úr” becenevet. A Ferencváros játékosa volt,ötszörös magyar bajnok. 1933-ban az év játékosa cí­met érdemelte ki. Harmincas évei végén még igazolt labdarúgó volt.

A Ferencváros örökös bajnoka.

A válogatottban 1931 és 1941 között negyvenkilencszer játszott.

.

magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0008_sarosiSárosi (Stefancsics) György Dr. ( 1912-1993)

1934-ben egy, 1938-ban mind a négy mérkőzésen játszott.

A Ferencváros játékosa volt. Először, mint fedezet kapott helyet a csapatban, már ekkor kitűnt pontos indí­tásaival. Később előrevitték a csatársorba, ahol kiteljesedett tehetsége.

Gólerős, invenciózus játékával hamar a közönség kedvence lett. „Gyurika” ötszörös magyar bajnok, háromszoros gólkirály. 1939-ben Csehszlovákia elleni meccsen hétszer talált be Planicka, a legendás kapus hálójába.

Olaszországban fejeztebe pályafutását. 1980-ban a Ferencváros Aranydiplomával tüntette ki.

Hatvankettőször öltötte magára a cí­meres mezt.

.

Toldi (Tunigold) Géza ( 1909-1985)magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0009_toldi

1934-ben ás 1938-ban két-két meccsen játszott. Remek felépí­tésű, nagy munkabí­rású, harcos balösszekötő volt. A pálya minden részét bejátszotta. Hatalmas lövéseit világszerte csodálták.

A Ferencvárosban négyszer bajnok, egyszer gólkirály, egyszer az év labdarúgója volt. Pályafutása utolsó éveit a Gamma, majd a Szeged és végül ismét a Ferencváros csapatában töltötte.

Az FTC örökös bajnoka. 1973-ban vándordí­jat alapí­tott, melyet minden évben a legjobb Fradista kap meg.

Negyvenhatszor játszott a válogatottban.

.

magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0011_kohutKohut ( Kohaut) Vilmos ( 1906-1986)

1938-ban két mérkőzésen játszott. Korának legnagyszerűbb balszélsője volt. Európa szerte elismerték tehetségét. Villámgyors elfutásait, pontos beadások, vagy éles szögből leadott hatalmas lövések követték.

A Ferencvárossal négyszeres bajnok. 1927-ben az év játékosa.

Pályafutását 1933-tól Franciaországban, az Olimpique Marseille együttesében folytatta. Kétszeres francia bajnok.

1974-ben megkapta a Ferencváros örökös bajnoka cí­met.

Huszonhatszor szerepelt a válogatottban.

***

Szerző: Hetyei László

Kiadta: Aposztróf Kiadó, 2006

2 hozzászólás a(z) Magyarok a futball-világbajnokságokon bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ