Már három éve, hogy elment a krónikás

8 hozzászólás a(z) Már három éve, hogy elment a krónikás bejegyzéshez

  • MAJD AZ ÚJ STADIONBA NAGY BÉLÁNAK IS KELL EGY EMLÉK HELYET KIALAKíTANI.EZ A MINIMUM.

  • Mikor olvastam az í­rást, szemem ösztönösen a jobb oldalon lévő névsorra tévedt. Születésnapok-Évfordulók. Schlosser Imrétől Szokolai Laciig. Két dolog jutott egyből az eszembe.
    Vajon mennyit tudnánk róluk Nagy Béla munkássága nélkül?
    Ezzel a cikkel Nagy Béla azok közé fog kerülni akikért az egész életét szentelte és azok között fog szerepelni a neve, ahová igazából való: a legendák közé.

  • A másik történet Tepszics Ignácról szól, akkor Vezetőnkről:

    -- Az Üllői úti pályán lévő irodámban két fénykép van, az egyik az, amelyik utolsó felvétel Dalnoki Jenő bácsiról.Huncut mosoly van a szemében, és persze ott van az elmaradhatatlan pipa is a a szájában. A másik fotó, Nagy Béláé, aki ugyancsak közel állt hozzám. Mindössze hetekkel élte túl Dalnoki Jenőt. Már halálos beteg volt, mégis kijött elköszönni, elbúcsúzni a legendás futballistától, trénertől! Szóval Jenő bácsi, és a felejthetetlen krónikás: nap, mint nap ők vannak velem szemben, két olyan ember, akinek szorosan összekapcsolódott az élete az elmúlt négy évtizedben. Dalnoki a hetvenes években érte el legnagyobb edzői sikereit, Bélának meg ekkor jelentek meg az első igazán sikeres könyvei. Szükségem van arra, hogy lássam őket, mert belőlük reményt, optimizmust merí­tek.
    Ha valamikor , akkor most ők nagyon kellenének a FERENCVÁROSNAK. Ilyen emberek életútja példázhatja azt, hogy miért volt oly meghatározó súlya az elmúlt 108 esztendőben a zöld-fehér klubnak a magyar sportéletben.
    Azt fedeztem fel ,hogy mind a kettőjük tekintetében benne van a tűz, a jókedv, a kópéság. A FRADIVAL szembeni örökös izzásról, lelkesedésről felesleges beszélnem, hiszen mindkettőjüknek ez volt az élete!!! ”

    (Tepszics Ignác)

  • Nagy Béla egy vérbeli FRADISTA volt!

    Részlet a FRADI GYÁSZINDULÓ cí­mű könyvből:

    “Dalnoki Jenő halála után néhány héttel elhunyt a FRADI krónikása, a múzeum megalapí­tója, Nagy Béla. Az ő alakját feltétlenül fel kell idézni.
    A hatvanas évek közepén ismertem meg. Külföldi delegáció érkezett a női asztaliteniszező szakosztályhoz. Törtem a fejem, hogy este hova vigyem a vendégeket, amikor valaki azt mondta, hogy a belvárosban a Napoletána Étteremben van egy fiatal pincér, aki eszméletlenül nagy FRADISTA. Na ő volt Nagy Béla.
    A hatvanas évek végén kezdett bejárni a klubházba, és az első statisztikáit kopott, ősrégi Erika í­rógépen kopácsolta le.Na ez a matuzsálem az enyém lett. Béla ajándékozta nekem, becses, féltett kincsem lett.Ha ránézek mindig eszembe jut ez a kiváló, mosolygós ember, aki felmérhetetlen sporttörténeti munkát végzett a FERENCVÁROSÉRT! Más magyar sportegyesületnek nincs olyan szí­nvonalú, és bőséges kincsestára, mint amit Béla sziszifuszi munkával nálunk megteremtett, összegyűjtött. Az Üllői úti múzeum volt az életműve, a büszkesége. Dalnoki Jenő temetésére még kiment, jobban mondva kitámogatták. Már annyira rossz állapotban volt, hogy két barátja karolt bele, a mí­g a szertartás tartott. Az elmúlt években minden hí­res FRADISTÁNÁL ő tartotta a gyászbeszédet. Itt erre a betegségének súlyosbodása miatt képtelen lett volna. Ám mindenképpen el akart búcsúzni a szeretett baráttól, Dalnoki Jenőtől. Talán három vagy négy hét múlva Béla is követte őt.”

    (Gyenes András)

  • Ő volt az aki soha nem azt nézte,hogy mit kap a Clubtól hanem azt hogy ő mit adhat.Sokat adott!!Emlékét nem feledjük.

  • Mindig Velünk lesz, Nagy Bélát már nem lehet elfeledni és nem is lehet,
    mindig velünk lesz mig a földön FRADI lesz!!! Köszönjük amit a FRADIÉRT és a FRADISTÁKÉRT tettél!!!

  • tibu leí­rt mindent, soha nem felejtjük el!

  • Nagy Béla bevéste a történelmünkbe magát azzal, hogy leí­rta a történelmünket.
    Az ő neve már kitörölhetetlen a Fradi családból, munkássága pedig példa értékű!
    “A munka sok, a munkás pedig kevés” épp ezért köszönöm az oldal szerkesztőinek, hogy megteltek Nagy Béla szellemiségével és munkáját folytatják hittel és kitartással!

Hozzászólás a(z) Peti bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.20:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ